Tíz évnyi házasság.
Tíz év titkok között.
Egy házassági évforduló, amit soha nem fognak elfelejteni.
Adam és Amelia a skót Felföldön töltik a hétvégét. A világtól távol eső hely tökéletesen alkalmas arra, amit terveznek.
De amikor romantikus utazásuk hátborzongató fordulatot vesz, mindkettejükben felmerül a kérdés: megbízhatnak-e abban, akivel együtt vannak?
Mert minden házaspár mond kegyes hazugságokat. Csakhogy Adam és Amelia számára az igazság sokkal veszélyesebb.
Magamtól sosem vettem volna le a polcról ezt a könyvet, sőt, még nyomós ajánlásra sem, ám mivel Begi kedvet kapott hozzá, így végül az OlvasóKvartett keretein belül sort kerítettünk rá. Utólag azt mondom, hogy felesleges volt minden előítéletem és ezt az élményt kár lett volna kihagyni. Szóval még egyszer köszönöm Begi, hogy újfent komfortzónámon kívülre mozgattál!
A történet középpontjában egy olyan pár áll, akik immáron tíz éve házasok, de a kapcsolatuk az évek során megviseltté vált. Utolsó próbálkozásként párterápiára járnak, s egy végső lehetőségként elmennek egy közös “nyaralásra”. Innen már egy végleges döntéssel fogják elhagyni a helyszínt: együtt vagy külön a továbbiakban, de nincs további opció és mentegetés. A kirándulás azonban nem úgy sül el, ahogy előzetesen gondolták. Ember nincs a közelben, para a szálló, mindent betemet a hó és a rég eltemetett titkok borzolják még a kedélyeket.
Az egész könyv szürreális, de pont emiatt olyannyira addiktív. A helyszín roppant baljós, a karakterek is folyamatos készenlétben vannak, majd szétpattannak a feszültségtől. A váltott szemszög, valamint a múltbéli levelek történetbe történő beemelése pedig még inkább fokozzák a hangulatot. Gyorsan is olvasható, szóval a legnehezebb talán az, amikor valami külső tényező miatt le kell tenni a könyvet. Borzasztóan érdekelt, mi van itt a háttérben, imádtam, ahogy a szálak fokozatosan sejlenek fel és a legvége... egyszerűen briliáns. Én még nem találkoztam hasonló csavarral, így sejtésem sem volt afelől, hogy merre megy végül ki a sztori. Az biztos, hogy kő kövön nem maradt és úgy átvert, hogy még mindig nem sikerült feldolgoznom.
Külső nyomás nélkül nem adtam volna esélyt ennek a könyvnek, pedig balga lépés lett volna ez a részemről. Egészen újszerű és meghatározó élményt biztosított a számomra, emiatt bátran ajánlom, hogy tegyetek vele ti is egy próbát!
Szempontok szerint:
Szereplők: A karaktereket nem tudod hova tenni. Van egy elképzelés róluk a fejedben, de ez a kép a felszínre kerülő titkokkal és az elkövetett tettekkel folyamatosan változik és formálódik. Nem szabad hinni az első benyomásnak. Sem a másodiknak.
Történet: A múlt és a jelen párhuzamosan bontakozik ki a lapokon. A mostban feszült hangvétel uralkodik a lapokon, míg a múltban inkább a szarkasztikus fájdalom és a korai öröm jelenik meg. Jól kiegészítik egymást. A csavar jól fel van építve, nem kiszámítható, minden felmerülő víziót romba dönt.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, pszichothriller.
Nyelvezet: Egyszerű és közérthető, végtelenül könnyen értelmezhető. A gyakori nézőpontváltások és levelek folyamatosan fenntartják a figyelmet.
Esztétika: A könyv kereskedelmi forgalomba már nincs, mivel a kiadó azóta többkörös átalakuláson - és megszűnésen - ment keresztül. Az eredeti kiadvány kisebb méretű és nagybetűs, roppant széles margóval, szóval valójában egy rövid könyv lenne, ha a normál szabvány szerint készült volna el. A külső megjelenítés jó, megfelelő.
Értékelés:





Kedvenc idézetek:
"Az idő képes úgy megváltoztatni a kapcsolatokat, ahogyan a tenger átformálja a parti homokot."
"Nem a házasságok vallanak kudarcot, hanem az emberek."
A könyv adatai:
Kiadó: Művelt Nép kiadó
Megjelenés ideje: 2023. február 6.
Terjedelem: 382 oldal

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése