„Ha térkép van a kezedben, tudod, hogy a kaland máris elkezdődött…"
Csatlakozz Micimackóhoz, Malackához, Füleshez és barátaikhoz, akik ezúttal minden eddiginél mélyebbre merészkednek a Százholdas Pagonyba. A Tüskés Helyen való szederhajigálástól kezdve a Nagy Medvenézőnél történő csillaglesésig minden zugban egy-egy újabb történet várja, hogy elmeséljék.
És most egy új barátot is megismerhetünk: Carment, a fiatal kutyát, akinek minden vágya, hogy oroszlán lehessen.
Fogd hát a térképed, és indulj útnak a Pagonyba, ahol csúszós fűcsúszdák, szerencsét hozó lóherék, csillogó koronázási ékszerek, homokkal borított egyiptomi piramisok és sok egyéb csoda vár rád!
Idén immáron száz éve, hogy A. A. Milne megalkotta az oly sokak gyerekkorát végigkísérő Micimackót, melyet azóta is kedvtelve ismertetnek meg a szülők csemetéikkel. Az egy évszázad alatt rengeteg kalandban volt része a társaságnak, mind a könyvek lapjain, mind az animációs sorozat során, melyek más szerzők tisztelgéseként szolgált az eredeti mű előtt. Így volt ezzel Jane Riordan is, akinek újabb mackós történeteket köszönhetünk. A Mesék a Százholdas Pagonyból hét fejezetnyi szórakoztatást biztosít a könyvforgatók részére.
Nagy örömömre szolgál, hogy az illusztráció is igyekezett a klasszikus történet varázslát visszatükrözni. E. H. Shepard eredeti térképét Mark Burgess gondolta újra a szerző elképzelései alapján. Véleményem szerint remek munkát végzett, mert a régi keretek között maradva mutatta be saját stílusát. Látszik, hogy gondos órákat töltött az alkotással, s hogy nem a másolás vezérelte a kezét, hanem a tisztelet.
Jane Riordan is igyekezett megtartani A. A. Milne stílusát úgy, hogy közben önazonos maradjon. Valljuk be, nem könnyű dolog ez, hiszen más szerző alkotási metódusának felvétele erőltetetté teheti a művet, valamint tudjuk jól, hogy a plagizáció még jószándékból sem elfogadható. A szerző azonban viszonylag jól megugrotta ezt az akadályt, mert néhány szállóigén és szófordulaton túl, valamint a karakterek általános jellemzésén felül saját szájízére alkotta meg a történetet.
A fejezetek különálló szorikként is helyt állnak, nincs közöttük érdemi összefüggés, evégett akár esti mesének is jó egy hét erejéig. Viszonylag rövidek, történetvezetést illetően egyszerű és lineáris megjelenítés jellemzi. Az eredeti mesében megjelenő karaktereken felül most egy új szereplő is csatlakozik a többiekhez: Carmen, a kiskutya, aki lélekben egy igazi oroszlán. A szerző az utószóban leírja, hogy bár merész húzás volt a részéről, de ez is A. A. Milne előtt egyfajta tisztelgés - hiszen a katonasággal töltött évei alatt magával hordott kis plüsst hivatott a lapokon megeleveníteni. E téren én egy kicsit régimódi vagyok, szerintem bőven elegendő az eredeti szereplőgárda. Szó se róla, mindannyiuknak jutott épp annyi szerep, hogy felszínre jöhessen az alaptermészetük, amiért úgy szeretjük őket, de pont ezért nem tudtam az új karaktert jó szívvel fogadni. Ha ő nem lett volna, lehet a klasszikus életérzésből is több jut nekünk.
Be kell vallanom, hogy egy kicsit másra számítottam ettől a könyvtől. Okozott némi nosztalgikus hangulatot, de számomra pont megragadt a se ez-se az kategóriába: egy kicsit Milnés, de azért kicsit mégis Riordanra jellemző. Az eredeti hangulatot szerintem nem lehet igazán reprodukálni, de őszintén? Ha sikerülne, azzal se lennék elégedett. Szeretem a Micimackó világába elhelyezett történeteket, akkor is, ha semmi közük nincs az eredeti meséhez, de számomra mindörökre az 1926-ban megjelent változat lesz az igazi. A kettő közötti rést betöltő művek - mint például ez -, nem megfelelően beilleszthető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése