Mi volna ha ilyen lehetne az élet is? Hogy csak a boldog részét tartsuk meg, és semmit se a szörnyűből – még a kicsit kellemetlent is mellőznénk. Ha a rosszat kivágnánk és csak a jót tartanánk meg?
Ez a könyv egy gyönyörűen tragikus történetet mesél el.
Ha befejezek egy könyvet, szeretem az értékelést szinte azonnal megírni róla, hogy a friss élmény, hatások által vissza tudjam adni az értékelésben azt, ami átcikázott rajtam. Ennél a könyvnél erre nem voltam képes. Kellett egy, majd még egy nap, hogy leülepedjen. S még most sem igazán jutok szóhoz.
Jennifer Niven - ahogy kifejti az utószóba is - a könyvbe a saját tapasztalatait, életeseményeit is beleszőtte. Talán ezért lesz ennyire szívhez szóló és brutális hatású ez a történet. Minden családnak meg van a maga keresztje, amit generációk hordanak magukkal. Lehet ez egy név, egy régebbi rossz döntés, bármi. A kérdés az: Ki mersz törni belőle? Jelen esetben Violet keresztje a testvére halála. Szomorú, szívszorító dolog, s meg is értem, hogyan került fel az óratoronyban. A Nem a te hibád és az ő már jobb helyen van, sosem a kívánt hatást érik el, hanem pont ellentétesen sülnek el: magadat fogod hibáztatni a történtekért, még ha abszolút nincs is benne semmilyen ráció.
