2023. december 21., csütörtök

Julianne MacLean: Csavaros ​indák

Fülszöveg:

A ​lány egy életre elég titkot örököl.

Ha valamit tud Fiona, az az, hogyan kell titkot tartani, akár az apja előtt is, aki felnevelte. Fiona az egyetlen, aki tudja, hogy néhai édesanyjának harminc évvel korábban viszonya volt valakivel Toszkánában, és nem is szándékozik elárulni ezt a titkot senkinek. Ám egy nap felhívja egy ügyvéd azzal az eget rengető hírrel, hogy meghalt a vér szerinti apja, aki egy egész vagyont hagyott rá és a két féltestvérére, akikről azt sem tudta, hogy a világon vannak.

Fiona elutazik Olaszországba, ahol a család elképedve értesül a létezéséről, és kétségbeesetten igyekeznek megfosztani az örökségétől. Miközben az édesanyja egykori viszonyának a titkai lassan napvilágra kerülnek, Fionának meg kell találnia a helyét a szövevényes családi kapcsolatokban a féltestvéreivel vívott csatározások közepette. Fiona félelemmel vegyes izgalommal veti bele magát az új életébe, miközben feltárja annak a sorsfordító nyárnak a történetét, amit az édesanyja Olaszországban töltött, és megtudja az igazat sosem látott apjáról.

Csordultig tele Toszkána ínycsiklandó ízeivel és a hely iránt érzett odaadással, a Csavaros indák lélegzetelállító utazásra viszi az olvasót, miközben körüljárja a szerelem, a családi titkok, az önfeláldozás és a bátorság témáját, és ami a legfontosabb, hogy mit is jelent az a szó, hogy „család”.

2023. december 19., kedd

Sienna Cole Könyves hét | Reményszimfónia | 2. állomás

 

Sienna Cole egyike azon magyar szerzőknek, akiknek a munkásságára és megosztott tartalmaira kiemelt figyelmet fordítok. Az általa megalkotott regények nagyfokú hozzáértésről tanúskodnak. Az írás a személyisége része, nem csupán egy hobby, így a lelkéből és az elméjéből együttesen alkot, átadva önmagát a folyamatnak. Az utóbbi időben leginkább a krimik síkján mozog, de nem lehet elfelejteni, milyen páratlant alkotott a romantikus zsánerben is. A Reményszimfónia című könyve egy olyan lélektani dráma, amely örökre beivódik az ember elmélyébe és élete végéig elkíséri. 

2023. december 12., kedd

Kevin Hearne: Hunted ​– Hajszolva (A Vasdruida Krónikái 6.)

Fülszöveg:

A két druidánk most tényleg megmutatja igazi hatalmát!

Egy kétezer éves emberhez képest Atticus O’Sullivan igen gyorsan fut. Még jó, mivel nem is egy, hanem egyből két üldözője is akad: a vadászat istennői, Artemisz és Diana. A nyilaik és a parittyáik elől kitérve Atticus, Granuaile és farkaskutyájuk, Oberon átszelik a modern kori Európát, miközben a Tuatha Dé Danann segítsége után kutatnak. A megszokott síkváltás ezúttal nem játszik, és bújócska helyett a tervük inkább csak ennyi: veszettül menekülni.

A panteoni maratonhoz az északi isten, Loki is csatlakozik. Atticus megölése lenne az utolsó elvarratlan szál a Ragnarök, azaz az apokalipszis elszabadítása előtt. Atticusnak és Granuaile-nek túl kell járniuk az olümposziak eszén, közben a csínytevés istenét is féken kell tartaniuk ahhoz, hogy a világgal együtt ők is megéljék a holnapot.

Légy értő rajongójuk!

2023. december 3., vasárnap

Milly Johnson: Játszik ​még a fény

Fülszöveg:


Laurie-nak és Pete-nek sosem kellett volna találkoznia. Ám a sors okkal hozta őket össze.
Hat hónappal korábban ugyanazon az estén veszítették el a párjukat és a rájuk váró közös jövőt. Gyászukkal küzdve csatlakoznak egy terápiás csoporthoz, és itt találnak egymásra.
Pete és Laurie azon kapják magukat, hogy szomorúságukból boldogság és egy új kezdet reménye kezd sarjadni. Csakhogy minél többet beszélgetnek, annál több furcsa párhuzamra bukkannak tragikus történeteik között.
Végül Pete rádöbben egy titokra, ami mindent megváltoztat. Miközben egész eddigi életüket újra kell értékelniük, csak egy dolog biztos: vannak, akiket épp olyan tévedhetetlenül vezet egymáshoz a sors, mint ahogy az iránytű mutatja északot.
Milly Johnson új regénye magával ragadó, keserédes történet barátságról, szerelemről, veszteségről, újrakezdésről és a sötétben irányt mutató sarki fényről.