2017. február 6., hétfő

Moly Name Tag - 6. forduló


Kedves Olvasóim!

S ezennel elérkezett a hatodik forduló. A szabályok ugyanazok. Rengetegen jelentkeztetek egy hét alatt és ez hatalmas örömmel tölt el. Ezért kiírta mindenkit egy cetlire, s úgy húztam, kik legyenek a szerencsések. Tehát most is három molyt kérdeztem meg a molyolási és olvasási szokásairól. Szerintem nagyon klassz válaszok születtek, szóval nem is húzom tovább.
Szeretnél te is részt venni a játékon? Nincs más dolgod, mint jelentkezni erre az eseményre: Moly Name Tag- Kit rejt a nicknév? (katt rá)

A negyedik kör résztvevői: 
@Via_BertaღVivienღ, 20 éves, jelenleg ápolónőnek tanul,
@Nery, 24 éves és egy üzemben dolgozik, még keresi a saját útját.
@mézesmogyifelhő, aki 26 éves és informatikus könyvtáros végzettséggel rendelkezik, de jelenleg adóügyi ügyintézőként dolgozik, s mellette besegít a helyi könyvtárnak.

S akkor jöjjenek is a kérdések: 

1, Mióta vagy aktív tagja Moly.hu közösségének?

@Via_BertaღVivienღ: Talán 2015 legvége, de inkább 2016 eleje óta rontom a levegőt a molyon.

@Nery: Lassan két éve, előtte is regisztráltam már körül nézni, de bevallom teljesen elvesztem benne, el is feledkeztem róla. Majd mikor vissza jöttem, már inkább új lappal akartam kezdeni. Mikor nevet változtattam (egy y-al kevesebb lett a nevemben:D) azt annak köszönhetem, hogy szerencsére emlékeztem még a kódomra és törölhettem az előzőt :D

@mézesmogyifelhő: 2009 novemberében regisztráltam amikor elkezdtem a főiskolát,de 2015-től nő igazán az aktivitásom az oldalon

2, Hogyan bukkantál rá?

@Via_BertaღVivienღ: Az Alkonyat olvasása után más vámpíros könyvet kerestem és mikor kiadta Jeaniene Frost Cat és Bones könyveinek az oldalait, itt a molyon, akkor kezdtem el nézelődni az oldalon.

@Nery: Egy barátnőm hívta fel rá a figyelmem @MissTimon, köszönöm is neki, nélküle nem lennék itt.

@mézesmogyifelhő: Főiskola első félév, lyukas óra. Egy informatikus könyvtáros hallgató mi mást csinál az infó teremben mint hogy könyveket keres: és akkor egyszer csak megláttam a molyt. Nagyon megtetszett az ötlet és azonnal regisztráltam :)

3, Miért kezdted el használni, mi fogott meg benne?

@Via_BertaღVivienღ: Sisyll barátnőm támogatásával kezdtem el aktívabban használni a molyt. Először nem tűnt túl érdekesnek, de aztán nagyon tetszett, hogy elmondhatom az őszinte véleményemet egy-egy könyvről. Aztán persze a nagyon kedves molyok lettek a főbb okai a molyon maradásomnak :D

@Nery: Először a könyvek miatt jártam fel, soha nem találtam magamnak valót(vagy legalábbis lemaradtam sok jóról), itt meg majdnem a világ összes könyve fenn volt, és kategóriák alapján böngészhettem is. Kedvemre válogathattam, így egyre gyűlt a kívánságlistám, könnyebben találtam meg a könyveket, amik érdekelnének, később már a közösség miatt járkáltam fel folyton, de ez már egy másik történet.

@mézesmogyifelhő: Akkoriban csak nagyon örültem, hogy van egy hely ahol vezethetem, hogy milyen könyveket olvastam eddig. Régebben egy külön kis füzetben tettem ugyanezt. Könyveket keresgéltem az oldalon,de nem láttam még át mennyi mindenre használhatnám. Aztán jött a második felvonás amikor elkezdtem besegíteni a falunk könyvtárába és azóta még jobban imádom az oldalt.

4, Vettél már részt molyos eseményen? Milyen tapasztalataid vannak?

@Via_BertaღVivienღ: Igen vettem részt. Szerencsére én mindig nagyon aranyos és megbízható molyoktól kaptam ajándékot. Sajnos én magam ajándékoztam problémás személynek, amit bánok, mert az akit cserben hagyott, sokkal inkább megérdemelte volna az ajándékomat.

@Nery: Ajándékozóson igen, személyesen még nem, mert elég messze lakok mindentől. Nagyon szimpi volt nekem, ez az egész ajándékozósdi, főleg az a része, ahogy összeállítod és lesed mit szól hozzá a másik, persze nem hazudok kapni is jó, de én az összeállítás részt nagyon élvezem. Van sok jó esemény gazda, így szerencsére engem elkerült eddig a csalódás.Sőt emiatt barátokat is szereztem, szóval hála hála!

@mézesmogyifelhő: Sajnos még nem. De a jövőben talán…


5, Milyen élményeket, tapasztalatokat köszönhetsz az oldalnak? 

@Via_BertaღVivienღ: Nagyon sok mindent. Lett egy szeretni való Jedim *-* Sok-sok barátnőm.
Szerencsémre eddig csak pozitív dolgok történtek velem molyon, amit főleg a kedves tagoknak köszönhetek.
Illetve az ízlésőröknek és a figyeltjeimnek köszönhetően több könyvet, több stílust is elolvashatok, mint eddig bármikor. Az ő ajánlásuk miatt merem feszegetni a határaimat.

@Nery: Picit itt már elkotyogtam néhány dolgot, de összességében a közösséget és a könyveket köszönhetem. Én sokszor csalódtam már az emberekben, sajnos már lassan ott tartottam, hogy ennyi volt nincs senki akiben meg lehetne bízni… De itt olyan sokszor kellemesen csalódtam, hogy öröm ide járni. Sokszor csak nézem a hozzászólásokat, csevegéseket, bármit, néha hozzászólok én is és mindig kedvesek az emberek. Néha vannak összezördülések, de hol nem. Olyan, mint egy nagy család:D Barátokat is szereztem már innen, ezt is a molynak köszönhetem.
És természetesen a molynak köszönhetem (és barátnőmnek), hogy könyvfaló lettem. Most már nem tudok leállni, nem mintha akarnék, de egyszerűbb belelátni a könyvekbe mi tetszene mi nem, mint megvenni esetleg egy könyvesboltban valami olyat ami nem is jó, és soha vissza nem térni. Persze szeretek órákat ott bolyongani, csak a múltamra gondoltam, mikor nézelődtem és tuti olyat hoztam ki, ami végül nem is volt nekem való.

@mézesmogyifelhő: A társaság is szuper, amikor emberek arról beszélnek mennyire ódivatúak a könyvek és manapság már milyen kevesen olvasnak, akkor legszívesebben az orruk elé dugnám a molyt és hangosan a képükbe röhögnék, hogy tessék itt van 194295 ódivatú ember.
És végül a moly a legjobb könyves adatbázis, a könyvtáros munkánál nagyon jól lehet használni.

6, Milyen típusú könyveket szoktál olvasni? 

@Via_BertaღVivienღ: Régebben kapásból az urban fantasyt mondtam volna, de mostanra ehhez társultak még a történelmi romantikus könyvek, az NA, kevés YA könyvek is.

@Nery: Mindenevő vagyok, egyszerűen mindenbe bele akarok kóstolni, utána eldöntöm nekem valóe vagy nem.
Talán krimit, erotikusat, romantikusat egyszer egy évben (na jó krimi többször jöhet), de ezeken kívül bármit!

@mézesmogyifelhő: Nekem jöhet minden, attól függ milyen a hangulatom. Amihez kicsit mégis jobban a húz a szívem az sci-fi, a fantasy és mostanában a YA. Ami pedig a legtávolabb állt tőlem az az erotikus műjaf, de abból is volt már olyan ami tetszett

7, Ki szoktál lépni az olvasási komfortzónádból? 

@Via_BertaღVivienღ: Mostanában igen, de azért nem merészkedem nagyon messzire a megszokottól.

@Nery: Előfordul :)

@mézesmogyifelhő: Igen! Sőt kifejezetten keresem rá az alkalmat. Sokszor lepődtem már meg, és találtam új kedvenceket. Legjobb példa erre: egyik középiskolai vakáció alatt éppen nem volt mit olvasnom (azt hiszem pont akkor nyomtam le a Narnia sorozatot)és ráfanyalodtam az otthoni könyvespolcon talált sci fi novellás kötetre ami miatt megszerettem a műfajt. ( Kir Bulicsov- Kettészakított élet)

8, Melyik könyv volt az, amelyik elindította a lavinát, tehát melyik volt az első, aminek hatására elkezdted falni a köteteket? 

@Via_BertaღVivienღ: Hihi, ciki, de az első, amit olvastam, az a New Moon volt Alkonyat 2. rész Ezt talán 6. osztályos koromban olvastam. A negyedik részét 4x olvastam ki akkor, ezeket meguntam és keresni kezdtem az újakat.

@Nery: 12 éves voltam…. Szerintem ez mindent elárul:D Harry Potter! Ahogy elkezdtem, rájöttem, hogy imádok olvasni. Aztán sajnos lecsappant, mert (senkit nem akarok megsérteni, ezért zárójeles megjegyzés: Stephen King könyvek voltak itthon egy rakat és mindig azokat kezdtem olvasni, de nekem unalmasak voltak, és sose tudtam befejezni őket, ezért azt hittem nem szeretek olvasni:D Kicsi voltam és buta, pedig egyébként azért, kezdtem el „csak azért is” egy könyvet, mert akartam/szerettem volna, csak nem találtam meg a magamnak valót <- buta story off)
Szóval mindenképp a Harry Potter mai napig is a kedvencem, mindig azt képzeltem, a korom miatt és a magyarországi kiadás ideje miatt, hogy egy évvel Harry alatt járok és, hogy Ginny osztálytársa vagyok és milyen jó Harryékkel lógnixD. Na azóta felnőttem, nem képzelem ezt, de még mindig rajongok értük, és ezt sose növöm ki!

@mézesmogyifelhő: Kezdem úgy látni könnyebb lenne azokat összeszámolni akik ebben riport sorozatban nem azt a könyvet írták amit én is fogok: mert ami az abszolút molyságot hozta nekem az a Harry Potter sorozat! Azóta is néhány évente újraolvasom. Vizsgaidőszakokban főleg kötelező volt. Ez az ami legjobban kikapcsol. ( Egyébként előtte is szerettem olvasni, csak nem ennyire)Tisztán emlékszem éppen a szőnyegen hasalva olvastam amikor anyukám a munkából hazatérve a kezembe nyomta az első részt ezzel a mondattal: A kolléganőim gyerekei nagyon dicsérik úgyhogy megvettem neked is. Tessék. Azelőtt sosem hallottam róla és nem is annyira bíztam benne hogy tetszeni fog. De tévedtem. 3. vagy 4. osztályos voltam akkor.

9, Melyik az abszolút kedvenc könyved, amit bármikor kézbe vennél és olvasnál?

@Via_BertaღVivienღ: Ó, nagyon sok ilyen van. J.R.Ward, Sherrilyn Kenyon, Jeaniene Frost, Nalini Singh összes könyve ilyen. Számtalanszor újraolvastam őket, egy konkrétat sajnos nem tudok kiemelni, az túl nehéz lenne

@Nery: Természetesen Harryéket mindig újra tudom olvasni, de azóta még a Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó-t és a Takami Kósun: Battle Royale-t bárhányszor eltudnám olvasni. Az utóbbit már csak azért is, mert Harry mániám után jött, és vagy 3x olvastam el egy évben. Klasszikus nálam.

@mézesmogyifelhő: Vannak olyan könyvek amik abszolút kedvencek mégsem tudnám újra olvasni. De amit bármikor szívesen kézbe veszek és kikapcsol az a Harry Potter (természetesen).Vannak még azok a művek amikbe olyan jó néha csak picit is beleolvasni ha rossz hangulatban vagyok, nekem ilyen Oscar Wilde Boldog herceg és más mesék kötete, a Micimackó és Varró Dániel Túl a maszat hegyen versesmeséje.


10, A 2016-os év könyve. Melyik jutott elsőnek eszedbe?

@Via_BertaღVivienღ: Sajnos meg kellett néznem a listámat a molyon. A legnagyobb kedvencem 2016-ban Jeaniene Frost Once Burned című könyve volt. Nem sok mondani valója volt, nem azért szerettem. Hanem mert újra az igazi vámpíros világban lehettem, fantasztikus humorral átitatott történet. Az otthonom, a lelkem egy picike része ez a könyv.
És az Outlander. Hihetetlen tudás és kutató munka áll mögötte. Csodálatos könyv. Minden szempontból.

@Nery: Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó

@mézesmogyifelhő: Annyi jó könyvet olvastam előző évben, hogy nem tudnék egyet kiemelni. Inkább sorozatot: Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei és On Sai: Szívárgó sötétség

11, Melyik az a könyv, amit mindenkinek el kéne olvasnia szerinted?

@Via_BertaღVivienღ: Hopeless, Losing Hope, Outlander, Cat és Bones könyvek.

@Nery: Lois Lowry: Az emlékek őre, kicsit rövid, kicsit mesés, de mindenképp mindenkinek el kéne olvasnia.

@mézesmogyifelhő: Az emberek véleménye mindig más ezért mindenkire nem erőltetnék semmit egységesen, elég baj, hogy sokan megutálják az olvasást a kötelezők miatt. Kiemelnék két sorozatot amit szívesen népszerűsítek bármikor:
-Harry Potter sorozat: meglepően sokan nem olvasták még, mert elriasztja őket a film, pedig tudjuk, hogy a film általában sokkal rosszabb a könyvnél :)
-William Nicholson Aramanth titka trilógiája ami még jóval a disztópia láz előtt jelent meg és szerintem túlságosan mellőzve van. Molyon fantasy a műfaja de nekem mindig ez a sorozat jutott az eszembe amikor sorban jöttek egymás után a divatos disztópiák, én meg ki voltam akadva, hogy ez nem újdonság eddig is voltak ilyen könyvek csak nem használtuk még ezt a szót. Az Emlékek őre is ilyen nekem, de azt kicsit újra felkapták amikor megjelent a film. De William Nicholson műve nálunk nem kapott túl nagy figyelmet és sajnos beszerezni sem könnyű.

12, Milyen könyvvásárlási szokásaid vannak? 

@Via_BertaღVivienღ: Inkább netről, jól megfontoltan válogatok. Mostanában egyszer olvasott, használt könyveket is szívesen veszek a molyról.
Boltból ritkán veszek, mert úgy túl drágák nekem, de ha mégis, akkor célzottan keresek egyet, ha az nincs, akkor vagy nem veszek semmit, vagy egy olyat keresek helyette, amit nagyon szeretnék még. Ismételten csak szigorúan, maximum 3500 forintos kerettel. Többet nem is viszek magammal.

@Nery: Mostanában neten szoktam, de imádok nézelődni boltokban is. El tudok lenni ott órákig, nem biztos, hogy veszek is valamit, néha lefotózom és otthon megnézem mik a vélemények Molyon. Persze amibe nagyon beleszeretek jön velem haza, főleg ha akciós.

@mézesmogyifelhő: Régen középiskolás és főiskolás éveimben szigorúan csak könyvesboltban és antikváriumban vásároltam. Mióta falun (igazából tanyán) lakom internetről rendelek mindent. Így nincs hirtelen felindulásból vásárlás. Mindig figyelem a friss megjelenéseket és az akciókat. Az antikváriumok azért hiányoznak, ott mindig lehet kincseket találni…

13. Milyen számodra az ideális olvasási körülmény?

@Via_BertaღVivienღ: Nincs ilyen szerintem. De a teljes csöndet nem szeretem, húgom mindig duruzsolt mellettem, így most is kell egy háttérzaj. Ez általában a TV, Comedy Centrál. Az ágyban, a lehető legtöbb féle pózban, kitekeredve olvasok. Nasi nélkül. Illetve egy valami elengedhetetlen számomra. A kutyusom, Kivike. Ő valahova rám telepszik, és horkol míg én olvasok.

@Nery: Kakaó vagy tea alap, na jó nem mindig, de szeretem ha már be van készítve és úgy olvasok. Imádok még kádban is olvasni, bár ezt sok embert megbotránkoztat, még sose ejtettem bele és sose rongyosodott össze a gőztől, de azért kölcsön kapott könyvekkel nem megyek be.

@mézesmogyifelhő: Bárhol képes vagyok olvasni. Télen a cserépkályha mellett, jó időben kint a szabadban, buszon, vonaton (míg iskolába jártam) Nyaralás alatt pedig külön hangulata van ha ismeretlen helyen egy rendezett kis téren vagy egy nevezetes épület mellett egy padon olvashatok.

14. Inkább az önálló köteteket vagy a sorozatokat szereted jobban?

@Via_BertaღVivienღ: Menthetetlen sorozat függő vagyok. Imádom, hogy egy világból, egy szeretni való páros életéből több részt, és apróságot kaphatunk. Sokkal több részletre kitérhet az író/nő. És én szeretem, ha egy világ jól kidolgozott.

@Nery: Változó, inkább önálló, de ha tudom, hogy valami nagyon érdekel és sorozat, az se érdekel ha nincs kint minden kötete. Utána úgy is megszerzem a többi részt, fájni fog a szívem, ha nem adják ki mind, de ha tetszett akkor is megérte, ha nem akkor meg elcserélem…
Önállókat azért előnyben részesítem picit.

@mézesmogyifelhő: Ha nem indokolatlanul húznak egy történetet akkor nincs bajom a sorozatokkal, de néha kimondottam jól esnek az önálló kötetek ( főleg mostanában amikor sorozat dömping van). Például a Luxen sorozatnak az első részét kimondottan imádtam de a többi nyúlt mint a rétes és mint a brazil szappanoperák…


15. Mennyi időt szoktál hetente olvasással eltölteni? 

@Via_BertaღVivienღ: Szerintem napi szinten 2 órát olvasok, minimum. Így 14 órát biztosan tudok mondani. Ha időm engedi, ennél több is összejön természetesen, de ez a 14 óra biztosan megvan.

@Nery: Mindennap olvasok, ha van időm órákat, ha nincs legalább egy kicsit, de nap nem telt el úgy, hogy legalább egy oldalt ne olvastam volna el.
UI.: Sajnos, most ez meg fog változni, új munkahelyem lett és annyira kifáraszt, hogy örülök, ha ágyba kerülök, de igyekszem megtalálni az egyensúlyt.

@mézesmogyifelhő: Ha tehetném sokkal többet. Amikor nem alszom el túl korán akkor naponta megvan kb 2 óra, amit én nagyon kevésnek érzek, ez a baj a felnőtt élettel :)

16, Mi alapján kerülnek a kívánságlistádra a könyvek? 

@Via_BertaღVivienღ: Hm… Kívánságlistára csak akkor teszek fel könyvet, ha már olvastam a könyvet és tetszett annyira, hogy kelljen belőle saját példány is. minden olvasott könyvemet nem tudom megvenni, illetve így a csalódásokra sem költök. Valamint a már jól megismert, kedvelt írók, írónők könyvei bármikor jöhetnek, mert tudom, hogy nem csalódom bennük.

@Nery: Ha tetszik a borító, megnézem miről szól, ha az is tetszik alap a kivlista. Ha ronda a borító, de fent van a százalék, megnézem miről szól és ha tetszik, megy a kivlistára. Néha nézek értékeléseket is, spoiler menteset. Sokszor nem érdekel, hogy mások lehúzzák, ha nekem be jön a fülszöveg, akkor magam akarok meggyőződni tetszike, vagy nem. Szóval körülbelül, így az összes verzió, de hirtelen a borító, vagy az író/írónő ha már ismerem.

@mézesmogyifelhő:  Borító, cím, ha az egyik kedvenc íróm könyve akkor autómatikusan, fülszöveget elég ritkán olvasok. És igen a figyeltjeim véleményében is nagyon bízom, és ritkán csalódom. 

17, Jelenleg hány olvasatlan könyv pihen a polcodon?

@Via_BertaღVivienღ: 2 db. KMK szeretet példányos könyv, ami nem a stílusom. De amúgy mindent, amit megveszek, azt azonnal olvasom is. Nem váratom őket.

@Nery: 8, nekem már ez is sok, nem szeretem ha sok van rajta ( kb a 3 a megfelelő szám:D), de jelenleg gyűjtő üzemmódba álltam, és ez csak gyűlni fog.

@mézesmogyifelhő: Mindig igyekszem elolvasni az új beszerzéseim, de most a karácsony előtti KMK-s akcióknak köszönhetően van kb 6 olvasatlan könyvem.

18, Melyik volt a legutóbb vásárolt könyved? 

@Via_BertaღVivienღ: Jeaniene Frost Once Burned.

@Nery: Cynthia Hand: Say Goodbye – Amikor búcsúzunk

@mézesmogyifelhő:  Sarah J. Maas A Court of Mist and Fury

19, Melyik könyvet olvastad el legutoljára?

@Via_BertaღVivienღ: Outlander 3, Az utazó. Imádtam, nagyon *-*

@Nery: Washington Irving: Rip van Winkle / Az Álmos-völgy legendája

@mézesmogyifelhő: Moskát Anita : Horgonyhely

20, Mi alapján választod ki a következő olvasmányodat?

@Via_BertaღVivienღ: Hűha… Van, hogy kihívás miatt. Könyvtári határidő miatt, vagy csak mert megtetszettek molyon az értékelései, fülszövege. Illetve az ízlésőreimet állandóan figyelem.

@Nery: Teljes mértékben hangulatfüggő. Anno megpróbáltam beosztani, hogy na akkor X után Y-t olvasom, de…. Mindig Z járt a fejemben, szóval már nem tervezek, ha Z-hez van kedvem, Z-t olvasom…. Ha pedig nincs ötletem, nézegetem a polcom, míg letelik a nap:o

@mézesmogyifelhő: Az aktuális kedvem alapján, Van egy nagy kupac könyv az ágyam melett igyekszem abból válogatni, de van olyan is hogy sokat járkálok fel alá a polc előtt mire megtalálom a megfelelő alanyt. Amint elolvasok egy könyvet szaladok a polchoz, könyvkupachoz kiválasztani a következőt, mert olyan nem lehetséges hogy éppen ne olvassak valamit.


Köszönöm, hogy részt vettetek a játékomon! :) 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése