Egy tabletta gyász és szívfájdalom ellen. Egyfajta érzelmi fájdalomcsillapító. Az ember szükség esetén bekap egyet, és folytatja tovább az életét.
Isten hozott a Pipacsmezőn, ahol minden megtört szív számára van remény a gyógyulásra!
A kaliforniai sivatag távol eső részén található egy kísérleti klinika, ahol a gyászolók és a sebzett szívűek átaludhatják a fájdalmukat. Mire a betegek felébrednek a hosszan tartó álomból, meggyógyultak. De csak akkor, ha hajlandóak elfogadni a lehetséges, alig ismert mellékhatásokat.
Négy nagyon különböző idegen indul útnak, hogy felkeresse a klinikát: Ava, a könyvillusztrátor; Ray, a tűzoltó; Sasha, a foglalkozási terapeuta és Sky, a szabad szellem. Miközben próbálnak eljutni a Középnyugatról a messzi Pipacsmezőig – ahol remélik, megtalálják Ellist, a kezelőközpont briliáns, titokzatos alapítóját –, minden egyes múltbeli titkuk és rejtélyes motivációjuk azzal fenyeget, hogy gátat szab az útjuknak.
A tavalyi év során találkoztam először Nikki Erlick nevével. Az Életfonál című könyve hihetetlen jelentőséggel bír a számomra, életem egyik legmeghatározóbb élményévé lépett elő. Ezen után nem volt kétséges, hogy bármi is jelenik meg tőle, nekem azt olvasnom kell. A Pipacsmező című regénye az élet egy újabb aspektusával foglalkozik, a gyászfeldolgozást helyezi középpontba.
Az a veszteség, amit egy hozzánk közelálló személy elvesztésekor letaglóz minket, egyszerűen leírhatatlan. A mély fájdalom a teljes lényünket darabokra szaggatja, nem csak a lelkünket. A gyászfeldolgozás hosszú és több lépésből álló folyamat – azonban mi lenne, ha valaki segítséget tudna nyújtani a részünkre ebben a nehéz helyzetben? Mi lenne akkor, ha azt mondanák, csak egy mély és hosszú alvásra lenne szükséged ahhoz, hogy a nehezén túllendülj és folytatni tudd az életed? Belevágnál? Nikki Erlick karakterei vegyes érzelmekkel állnak a Pipacsmező működéséhez. Van, aki hisz az ott zajló gyógyulási folyamatban, más pedig szkeptikus vele szemben, van, aki viszont még sosem hallott róla, s a megismerést követően is teljesen hidegen hagyja. Ava, Ray, Sasha és Sky személyén keresztül az olvasó különböző nézőpontokat ismer, egymással ellentétes véleményeket.
Bár érdekesnek tűnt a regény tézise, nem éreztem benne ugyanazt a részletes körüljárást, mint amit az Életfonál kapcsán tapasztaltam. Bár maga a téma is jól körbehatárolt, egy apró szelete csupán az emberi létnek, mégis felemészti az egyént. Alapvetően jó példákat hozott a veszteségérzet általános és szélsőséges megéléseire. Nem csupán kézenfekvő helyzeteket mutatott be, hanem például szakmához köthető szituációkat is. Elgondolkodtató és érdekes - ugyanakkor mindvégig maradt bennem olvasás során egyfajta közöny, amit nem tudott áthidalni.
A sztori fokozatosan építkezik, s a várható irányba halad, ám elmarad a végső érzelmi reakció. Nincs benne drasztikus végkifejlet, nem beszélhetünk erőteljes lezárásról vagy éppen elgondolkodtató megnyugvásról. Ahogy kezdődik, úgy ér véget: az élet egy adott pontján, semleges hangszínnel - ez pedig számomra kicsit kevés volt.
A Pipacsmező közel sem hozta el számomra azt az élményt, amit a szerző korábbi könyve, de ennek ellenére egy érdekes és elgondolkodtató volt.
Szempontok szerint:
Szereplők: Szeretem a szerzőben, hogy a megalkotott karaktereket nem akarja egymáshoz csiszolni. Hagyja, hogy önálló entitásként létezzenek egymás mellett, s ha különböző elveket vallanak, vannak annyira felnőttek, hogy el tudják fogadni a többiek álláspontját.
Történet: A három fő karakter sorsa gyorsan összekapcsolódik és egy közös autóút során nemcsak barátokká válnak, hanem akaratlanul is segítenek egymás traumáját feldolgozni. Sky, a negyedik tag megjelenése pedig katalizátorként hat rájuk. S míg ők utaznak, megismerszik a Pipacsmező mibenléte.
Nyelvezet: Hétköznapi szóhasználat és fogalmazásmód jellemzi. Kissé közönyös, távolságtartó, amely nem minden esetben hátrány. Ha több lelket vitt volna bele a szerző, bucira bőgtem volna a szemem nem egy jeleneten. A könyv inkább tudósszemmel készült, disszertációként szolgál az adott témában.
Besorolás: Kortárs szépirodalom.
Esztétika: A borító nagyon szép és figyelemfelkeltő, s nem utolsó sorban jól illeszkedik a szerző korábbi művéhez.
Értékelés:
Kedvenc idézet:
"Sokszor elmondták már, hogy kétszer halunk meg. Először az eltávozás valódi pillanatában, másodszor pedig amikor utoljára mondja ki hangosan a nevünket valaki, aki még emlékszik ránk."
"A szeretet a legvadabb dolgokra bírja rá az embereket, olyasmikre, amiket maguk sem értenek. Olyan dolgokra, amiket esküdni mertek volna, hogy soha, de soha nem lennének képesek megtenni. Ha pedig egyszer elvesztették ezt a szeretetet, el tudom képzelni, hogy bármire képesek lennének."
A könyv adatai:
Kiadó: General Press kiadó
Megjelenés ideje: 2025. augusztus 12.
Terjedelem: 344 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése