Tokióban – a világ egyik legnagyobb metropoliszában – egy kóbor macska bolyong a sikátorokban. Útja során finoman megérinti egyes városlakók egymástól látszólag teljesen független életét, és ezáltal meglepő módokon kapcsolja össze a sorsukat.
A város azonban folyamatosan változik. A macska lassan a peremvidékre szorul, ahol különös idegenekkel találkozik: egy hajléktalannal, aki egy omladozó szállodában húzza meg magát, egy magányos remetével, aki retteg elhagyni a házát, és egy kisbolt dolgozójával, aki a szerelmet keresi.
Miközben a macska Tokió lakóit kerülgeti, minden lépésével közelebb hozza őket egymáshoz.
Cseresznyevirág, cica és emberi sorsok? Nick Bradley Macska a városban című könyve első pillantásra megvett magának. A Japán kultúra saját szájíze mindig is vonzott, egzotikus csemege két általános tematikájú könyv között. Ebbe a kötetbe is könnyed lélekkel, gondolkodás nélkül ugrottam fejest, azonban vétettem egy súlyos hibát: elfelejtettem előtte ellenőrizni, hogy feltöltötték-e már a medencét. Vízbe fogok csapódni vagy valami egészen másba.
Nick Bradley könyvébe nem egy kerek történet foglaltatik, amely elindul egy ponttól, majd valamilyen úton-módon elérkezik a végjátszmához. A lapokon különböző sztorik jelennek meg. Eleinte úgy tűnik, mintha novellák láncolatával találkozna az olvasó, azonban egy idő után elkezdi észrevenni az apró kapcsolódási pontokat, amelyek végül felfestik Tokió egy kis szegletének generációkon átívelő lakossági térképét. Eleinte úgy tűnhet, hogy a felsorakoztatott karaktereknek semmi közük nincs egymáshoz - s a felszínen ez több ízben valóban így is van -, ám általánosságban elmondható, hogy az emberek folyamatosan érintkeznek egymással: ahogy kilépünk az ajtón, máris hatással vagyunk a velünk szembe közlekedőkre például. S ezek a mikrotalálkozások olyanná válnak, mint az összekapcsolódó gombafonalak: bizonyos szálak megszakadása fel sem tűnik, másoké küzdelmet okoz, de mivel jó messzire elnyúlnak, így kvázi kiírthatatlanná válnak.
A legutolsó pontban is mindvégig érezhető, hogy ezt a kötetet férfi alkotta. A történetvezetés, a használt eszközök és a gondolatmenetek mindegyike esetén egyértelműsíthető. Már a nyitó jelenet is, amelyben egy férfi épp a saját szükségletei kielégítésén dolgozna, ha nem csengettek volna, ezt támasztja alá. Sosem különítettem el a szerző neme alapján az olvasmányaimat, de ennél képtelen vagyok egy kalap alá vonni más stílusokkal. Nem is kerültek hozzám túlzottan közel az olvasottak, sőt, a kétszázadik oldalon olyan mértékben megviselt már és lesújtott, hogy jó pár napig képtelen voltam folytatni. Tudom, hogy a japánokra jellemző egyfajta udvarias távolságtartás, ám ebben a történetben inkább a közöny jelenik meg – s pont evégett volt olyannyira hatásos az általam mélypontként elkönyvelt jelenet. Előtte nem mozgatott meg túlságosan, ám ott, azon a helyen kétségbeesetten szorítottam, hogy ne az legyen, amire gondolok – de az élet nem kívánságműsor. Miután sikerült magam újfent felvértezni, kellő távolságtartást magamhoz venni, folytattam a történetet, s meg kell mondanom, hogy innentől kezd valóban összeállni a könyv és valódi tartalmat szolgáltatni. A végére így kellőképp felhúzta a színvonalat a szerző, ám nem tudom elfeledni, mekkora traumát okozott a számomra.
Nem tudom ezt a könyvet objektív módon szemlélni. Olyannyira beette magát a bőröm alá, hogy képtelen vagyok a kiváltott érzéseken túl tekinteni. Ez egyszerre jó és rossz is, hiszen elsősorban nem a pozitív érzelmeket hozta felszínre - ugyanakkor nem is ez volt a célja. Ne tévesszen meg a kedves borító és a bátorító fülszöveg: ez a könyv kemény és rideg. Nem egy cuki bolyhos cica van a középpontban, mint amire én számítottam, hanem egy valódi utcamacska, aki senkihez sem kötődik, senkihez sem tartozik igazán. Nyers, pézsmaszagú villanások, amely által rájössz, hogy mennyire apró és jelentéktelen az életed - ugyanakkor egyetlen találkozás pillangóhatást idézhet elő.
Szempontok szerint:
Szereplők: Mincen történetnek más szereplőgárdája van, ám egymás sztorijában fel-felbukkannak.
Történet: Láncolt történetek alkotják a tartalmat, amelyek eleinte úgy néz ki, egymástól függetlenül léteznek. Gyakorta semmitmondó események kerülnek górcső alá, amelyek a karakterek életében hiába minősülnek sorsdöntő eseménynek, az olvasó nem tudja ezt átérezni.
Nyelvezet: A szövegtörzs rengeteg japán kifejezést tartalmaz, melyek nem kerülnek tüzetesen boncolgatásra. Könnyen megérthető, ám jelen helyzetben az általános nyersességet is figyelembe véve, számomra kissé megakasztó volt. Ehhez még edzenem kell magam.
Besorolás: Kortárs szépirodalom.
Esztétika: A borító egyszerű, de esztétikus. A letisztult stílus jól illeszkedik a helyszínhez és a karakterekhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése