"Lehet, hogy nincs meg mindened, amire vágysz, de lefogadom, mindened megvan, amire valaha is szükséged lehet."
Tyűha, ez a könyv egy jó nagy meglepetés volt! Az egyik legjobb példa arra, hogy nem szabad egy könyvet a borítója alapján megítélni! Bevallom, nem volt végig felhőtlen a viszonyom vele, az elején még eléggé felfelé szaladt a szemöldököm, de egyik pillanatról a másikra azt vettem észre, hogy beszippantott és elrepült a maradék pár száz oldal, majd csak éppen azért teszem le, mert dolgozni kell, s abban a tizenegy órás műszakban más sem járt a fejemben: mikor vehetem újra kézbe?
Ez a könyv úgy talált rám, ő választott engem, nem pedig fordítva, ahogy az a megszokott. Szerintem ha rajtam múlott volna, nem veszem kézbe. Aztán egy kedves molytársam, @ellafisher ötlete alapján mégis eljutott hozzám. Mivel nem nyűgözött le a borító, ezért elolvastam a fülszöveget is, hogy találjak benne valamit, ami felkelti az érdeklődésemet, mert nagyon nehéz úgy olvasni valamit, ha az ember semmiféle affinitást nem érez rá. Ez be is jött. Több London? Na ide vele, ez érdekel!
Ez a könyv úgy talált rám, ő választott engem, nem pedig fordítva, ahogy az a megszokott. Szerintem ha rajtam múlott volna, nem veszem kézbe. Aztán egy kedves molytársam, @ellafisher ötlete alapján mégis eljutott hozzám. Mivel nem nyűgözött le a borító, ezért elolvastam a fülszöveget is, hogy találjak benne valamit, ami felkelti az érdeklődésemet, mert nagyon nehéz úgy olvasni valamit, ha az ember semmiféle affinitást nem érez rá. Ez be is jött. Több London? Na ide vele, ez érdekel!
A borítóra visszatérve, mikor először láttam egyszerűen nem értettem. Absztrakt művészetnek fogtam fel, ami engem sosem szólított meg. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy két kör között egy háromszög mit akar jelképezni. Aztán közelebb menve már kirajzolódott egy alak, s megvilágosodtam. Igen, pontosan ekkorát koppant! Tüzetesebben megnézve, azért el kellett ismernem, hogy annyira azért nem is rossz. Kifejezetten tetszett, ahogy a két városrészletben kirajzolódnak az utcák.
A történet elején megismerkedünk Kell-el, aki éppen a kötelességét teljesíti, leveleket szállít a Londonok dimenziói között. Egy jó ideig zavaros volt nekem ez az egész. Van egy csomó London, de ami körülötte van abból semmi nem egyezik a világokban? Az egymásra rakott papírlapok akkor nem éppen megfelelők ennek az elmagyarázásra. Engem legalábbis még jobban összezavart. Szóval itt van Kell, aki egy szimpatikus, kicsit magának való karakter. Ahogy végzi a munkáját gyorsan megismerhetjük a Londonok felépítését, legfőbb jellemzőit és ami a legfontosabb: a királyokat. Mindegyik világ más és más. Van ahol mindennapos a mágia, van ahol szinte teljesen el is felejtették, és akad olyan is, ahol bármit megtennének, hogy kapjanak belőle egy kicsit. Itt keveredik a hobbyjának és a jó szívének köszönhetően bajba Kell, nem is akármilyenbe: egy tiltott mágiaszelet a Fekete Londonból, ahová már évszázadok óta nem lehet ajtót nyitni.
Na, innentől válik izgalmassá a történet. Megvan az alap, hogy tudjuk mi, merre, hogyan van és bejön a képbe Lina is, a makacs lányzó, aki teljesen átlagos, ha úgy tetszik szürke. S pont emiatt kedveltem meg. Végre nem egy minden szempontból tökéletes szereplőt kapunk. Nem, Lina semmiféleképp nem az. Az éhségtől vékony, világéletében küzdött a túlélésért, de tele van álmokkal és kalandvággyal. Szeretem az ilyen hősöket, mert ők azok, akik elhihetik az olvasóval, hogy bárkiből válhat hős, ha kitartó és a környezete lehetőséget teremt rá.
Bevallom, az elején eléggé nehéz volt odaülni olvasni. Inkább leültem pihenni és rádiót hallgatni, szenvedtem vele. Aztán beszippantott és a hibái ellenére is megnyert magának. Az elején kicsit féltem, hogy több könyv összeollózásáról lesz itt szó, például a kő számomra majdnem az utolsó pillanatig egy horcrux volt. De szerencsére nem ez történt, az író egy teljesen egyedi világot alkotott meg, amiben még rengeteg lehetőség rejtőzik. Remélem, hogy a továbbiakban ezeket kiaknázza majd.
Nagyon tetszett, hogy több olyan momentum akadt, amit lehetőségként meghagyott, és nem szőtte bele a végső ütközetbe. Főként Lina személye körül. Ezzel, hogy ezeket továbbviszi a következő kötetre összeköti a részeket, láthatatlan fonalakként lesznek jelen. S ezt nagyon szeretem!
Ugyanakkor néhol túlságosan is egyedi. Személy szerint engem megőrjített, hogy minden kétszer votl leírva benne az elhangzott párbeszédeknél: egyszer halandzsa, meg egyszer normál nyelven. A mágiához intézett parancsszavaknál még érthető, azzal nincs is gondom, hanem inkább az utcai kofák megszólalásával és a többi, ehhez hasonlóval.
Nem lettem hatalmas, fanatikus rajongója, de ettől független merem ajánlani. Egy szó, mint száz: akik szeretik a fantasy-t azoknak ezt a könyvet olvasni kell. Kicsit véres, kicsit kalandos, de nincs benne túlzott dramatika, nincs benne klisék halma, s még szerelmi szállal sincs elrontva. Csak a színtiszta mágia és rossz döntések okozta következmények sorozata. Kíváncsian várom a folytatást.
Kedvenc idézetek:
"De Kell már megtanulta, hogy az emberek valójában nem kíváncsiak az igazságra. Nem akarják megismerni. Persze, azt hiszik, hogy igen, és fennen hangoztatják is. De a tényleges tudás megszerzése csak nyomorulttá teszi őket."
"– Mégis mi vagy te? – kérdezte Kell ámulva.
Lina csak vállat vont.
– Makacs."
"A tétovázás a helyzeti előny halála."
" Néhányan úgy vélték, a mágia az elméből fakad, mások szerint a lélekből, a szívből vagy az akaratból.
De Kell tudta, hogy valójában a vérből származik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése