"-Megszánt?
Megvonta a vállát.
– Lehet – mondta, tekintetében azonban nem láttam szánalmat. – Vagy talán keresem az egyetlen tiszta lényt ebben a sötét történetben, hogy ne veszítsem el a józan eszemet."
Most magam alatt vagyok. Nem kicsit. Nagyon. Miért? Mert véget ért! Hogy lehet vége? Miért pont most? Miért pont itt? Miért nincs még kint a következő rész? Gyerekek... ez eszméletlenül jó volt!
Mondjuk engem már a borító is teljes mértékben levett a lábamról. Amikor még csak képet láttam róla, akkor is tetszett, aranyos kis ötletnek gondoltam azt a kis tükörkeretet. Aztán ahogy először kézbe fogtam jöttem rá - nem is értem, előtte, hogyan nem esett le - hogy valójában az egy kis ablak, amögött bújik meg Flóra! Nagyon ötletes! Igazából nem tudom, hogy bír -e valamilyen mélyebb tartalommal is ez a megvalósítás, vagy csak szimplán nagyon találékonyak voltak a kiadónál, mindenesetre a számomra a következőt tartalmazza: minden emberben több van, mint amit elsőre láttatni enged magából.
Nézzük meg kicsit a címet is: Az ártatlan. Már olvasás előtt is éreztem, hogy nagyon illeni fog a könyvhöz, hiszen egy 17. század eleji történetet mesél majd el nekünk Angelika, ahol az ártatlanság még nagyon fontos szerepet játszott a hölgyek életében. Nem is értem, ezt a hatalmas lehetőséget eddig hogyan nem használta még fel senki. Egyszerű, mégis lényegre törő cím. Nekem nagyon tetszik.
Ugyanakkor ez az összhatás megtévesztett. Ezek és a fülszöveg alapján egy történelmi romantikus könyvre számítottam. Azt hittem az a szál lesz erősebb, és mellékesen fut majd egy krimi szál is. Hát ez nem így történt. Még szerencsére!
Aki ismer, az tudja, hogy nagyon szeretem a történelmi romantikus könyveket. Alapvetően középsuliban mindig küzdöttem történelemórán. Mindig 4,5 volt az átlagom, hiába küzdöttem, nem tudtam fentebb tornázni. A tanárnő is csak az érettségin adta meg a ötöst, minden évet négyessel zártam, ami nagyon bosszantott. Emiatt éppen mindig addig tudtam a kívánt eseményeket, amíg szükség volt rá, utána huss, ki is reppent minden a fejemből, helyet adva a számomra kedvesebb tantárgyak részére, mint az irodalom vagy a matematika. Ebből kiindulva a tavaly nyárig kerültem az ilyen tematikájú könyveket is, míg a páromtól meg nem kaptam ajándékba az Outlander első három részét egybe. Teljesen beleszerettem, azóta is nagy kedvencem. Itt már nem volt megállás, utána jött az Edenbrooke, és egyéb olvasmányok, tökéletes táptalajt biztosítva ezzel Az ártatlannak. Teljes lelkemet kitárva vártam a pirulásokat egy felvillanó boka láttán, a fennköltebb beszédstílust, az elektronikai eszközöket nélkülöző életet. De ennél sokkal többet kaptam. Mert hát itt van nekünk Flóra, aki egy igazi úrinő a maga módján. Ezt azért így fogalmaztam meg, mert neki is vannak "hibái": szeret feleselni és nagyon makacs. Kiemelném, hogy ez csak a korszaknak megfelelő ideál szerint hiba, az én szememben viszont roppant kedves tulajdonságok, amik miatt rögvest meg is kedveltem a főszereplőt.
Számomra az átbillenés már szinte a legelején megtörtént, pontosan a 32. oldalon, a következő mondatnál:
"- Ne aggódj, Berta, úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna."
Ez mások számára lehet, hogy csak egy egyszerű kis mondat, talán még vicces is, de semmi több. Ugyanakkor számomra nagyon fontossá vált. Édesapám a mai napig szokta mondani. Végigkísérte a gyerekkoromat, minden csalódásomat és kétségemet ez a mondatocska és sokszor erőt adott. Szóval itt engem megvett kilóra, teljesen beszippantott és élvezettel merültem el a 17. század eseményeinek forgatagában.
Említettem már, hogy nem csak egy romantikus könyv Az ártatlan, hanem jelentős szerepe van benne a krimi szálnak is. Flóra a testvérét, Dorottyát ment megkeresni, s így szegődött a grófnő szolgájának. Hát nem mondom, kicsit frusztrált, hogy kb mantrázza magának, hogy miért is van itt, de efölött úgy döntötte a végére, hogy szemet hunyok. Idegesített, mert felfogtam elsőre is, hogy mi célból dolgozik ott, nem volt szükségem minden tizedik oldalt egy emlékeztetőre. Ugyanakkor amennyire szerette a testvérét, megértem, hogy másra sem tudott gondolni.
Szóval elkezd kutatni a testvére eltűnése után, s egyre furcsább dolgok kerülnek napvilágra, főként Báthory Erzsébet körül. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem gondoltam sosem rossz embernek azt az asszonyt. Én nem láttam benne a gyilkost, sem azokat az éles hangulatváltásokat. Számomra, ha nem is teljesen logikus, de szinte végig érthető volt a viselkedése. Hatalmas súly nehezedik a vállára így, hogy egyedül kell az egész minibirodalmát felügyelnie és igazgatnia, s emiatt alapvetően feszült. Amikor képes volt ennél távolabbra tekinteni, akkor boldog. Ennyire egyszerű. Aki nem az elvei alapján él az ő udvarában, mikor ő adott a fejük fölé tetőt és ő ad a szájukba ételt nap, mint nap és ezért cserébe nem kér sokat, csak szorgos munkát és hölgyhöz méltó viselkedést, én igenis megértem, hogy megbünteti azokat a lányokat, akik nem teljesítik a rájuk eső részt az alkuból. Az meg, hogy Lucilla mit művelt már teljesen más lapra tartozik. Viszont azt nem értettem, hogy őt miért nem büntette meg sosem. Tehát rendesen elgondolkoztatott a személye, számomra ő volt a legérdekesebb karakter.
Persze a romantika kedvelői sem szenvednek hiányt, hiszen feltűnik egy jóképű idegen is a történetben, akit hatalmas rejtély övez. Ki ő? Honnan jött? Mi a dolga? Mi a célja? Áhh, nem is válaszolok meg egy kérdést sem, de annyit elárulhatok, nagyon szimpi a "lovagunk" ;) Főleg majd a folytatásban... remélem *.*
Ha a mű egészét vesszük, akkor egy nagyon jó felépítésről beszélhetünk. Viszonylag rövid, de lényegre törő felvezetés után már meg is indul a történet, mely folyamatosan bontakozik ki úgy, hogy a nagy egészet ne láthassuk meg. Pontosan ahogy Flóra agyában körvonalazódik a gyilkos kiléte, úgy fog a mi fejünkben is megjelenni. Többször azon kaptam magam, hogy együtt gondolkodom vele, s hogy szívesen leállnék vele vitatkozni, miért nem lehetséges az aktuális elmélete, vagy éppen miért értek én is egyet vele. Gondolkozásra késztetett, szőttem magamban én is a szálakat, úgy éreztem, mintha én is ott lennék Csejtén. Vele együtt nyomoztam, vele együtt örültem és sírtam. Egy-két helyen olvastam, hogy a végére ellaposodik a történet. Nem tudom, hogy ők melyik könyvet tartották a kezükbe, de szerintem útközben véletlen elcserélhették, mert minden lehet rá mondani, de azt, hogy unalmas, biztos, hogy nem. Izgalmas, kalandos, kiszámíthatatlan. Pont olyan, amilyennek lennie kell. Tökéletes csúcspont után elkezdődik a történet levezetése, mely nyitott marad annyira, hogy az olvasó a falat kaparja a folytatásért.
Tehát nem is szaporítom tovább szót, mert félek, hogy nagy lelkesedésemben elszólnám magam valami apró, de annál fontosabb részletről. Az ártatlan egy csodálatos könyv, melyre méltán büszkék lehetünk! Remélem, hogy egyszer lefordítják majd más nyelvekre is, mert vétek lenne, ha a külföldi molyok nem ismernék meg ezt a csodát. Én új kedvenc írót és új kedvenc könyvet avattam. Türelmetlenül várom a folytatást!
Nagyon szépen köszönöm az írónőnek a dedikált példányt!
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Biztos csak a halál lehet – minden másban azonban reménykedhetünk…"
"Mennyivel több jó ember élne a világon, ha a személyes boldogságukból fakadó jóindulat vezérelné őket!"
"Sose harcoljon az ember egy nővel, mert mindig alul marad."
"– És tudjuk, a rágalom, a gonosz pletyka gyorsabban terjed, mint a dögvész."
"Kakukktojás voltam, mégis beleillettem a fészekbe."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése