A géplélek egy több szempontból is rendkívüli könyv. Egy olyan elképzelt történelmi korszakot mutat be, ami szerintem sokunkat érdekli - köztük engem is. Mégis, hiába nem tudnék nagyobb hibát felvonultatni benne, attól független úgy érzem, ez nem az én könyvem. Nehogy rosszra gondoljatok, nem a könyvben keresendő az oka, sokkal inkább bennem.
Kivételesen a fülszöveg került elsőnek a szemem elé, ami már megmozgatott bennem egy aprócska szikrát, de még nem vett volna rá, hogy elolvassam. Aztán ehhez társult hozzá egy igencsak figyelemfelkeltő cím. Géplélek. S itt már el is dőlt, hogy kell nekem. Aki ismer, az tudja, hogy ipari mérnökinformatikán végeztem az egyik hazai egyetemen, s ezen okból közel áll hozzám a robotika világa, legyen az valós vagy elképzelt. Mindig is érdekelt a téma ,hogy mi lenne, hogyha egy mesterséges intelligenciával rendelkező szerkezet öntudatra ébredne. Mi lenne, ha saját, önálló döntéseket hozhatna, s nem a belé táplált program által adott válaszreakciót produkálná csak. Mi lenne ha a gépeknek lenne lelkük? A már elért technológiai fejlődés lehetővé teszi olyan robotok megalkotását, amik nagyon is hasonlatosak az emberhez. Gondoljunk csak az Asimo-ra. Ilyen, és ehhez hasonló találmányok mellett már nem is annyira elképzelhetetlen, hogy nekik is van lelkük. Hiszen mi is a lélek? Senki nem tudja igazán megfogalmazni, a mai napig etikai problémákat vet fel. Szóval igen, nagyon érdekelt ez a könyv.
Mikor végre a kezembe fogtam teljesen elvarázsolt. Nem elég, hogy amit eddig tudtam róla, már lenyűgözött, de még a borító is rettentően egyedi. Teljesen más papírra van nyomtatva, ami egy különleges varázst ad, megteremti az alaphangulatot. A soproni utazásomhoz ideális társnak gondoltam, noha tudtam ,hogy nem fogok túl sok időt rá szánni, de úgy éreztem, pont erre lesz szükségem esténként a nehéz munka után. Végül is, igazam volt - részben.
A történet egy erős eseménnyel indul: éppen kivégzés zajlik, ahol a fő attrakció egy renegát kattogó, vagyis egy szabad akarattal rendelkező gép. Az ő utolsó perceit több társa is figyelemmel kíséri, köztük Jax is, akinek a teljes nevét tiszteletlenség lenne leírnom, illetve biztos vagyok benne, hogy képtelen lennék rá, még ha betűznék is. Többszöri próbálkozásra, csak és kizárólag hangosan tudtam kiolvasni, mikor elő előjött a történet folyamán. Ezt ne kötözködésnek vegyétek, szerintem hihetetlen jó, hogy ilyen fantáziával bír az író, nekem ez kifejezetten tetszett! Szóval Jax-on keresztül gyorsan képbe kerül az olvasó, mégis micsoda a kattogó, mire használják az emberek, hogyan lehet hozzájutni és mit jelent az, hogy a missió határozza meg az életüket. Hát mit ne mondjak, elég durva. Ez az örökös belső tűz... én biztos képtelen lennék elviselni..
A történet előrehaladtával becsatlakozik az eseményekbe még két szál, melyek a végén természetesen egybeforrnak, de addig még rengeteg minden történik. Igazából nem szeretném lelőni egyik kisebb-nagyobb eseményt sem, de tény, hogy ez a könyv nem arról híres, hogy a táj szépségeit szemléli csak.
A könyv elejét olvasva, úgy az első 200 oldalig nagyon élveztem. Igaz, hogy még ott nem voltak nagyobb események, határozottan sorsdöntő pillanatok, de teljesen magába szippantott esténként, mint a kiérdemelt pihenés kellemes része. Aztán - ahogy hazaértem és visszarázódtam a normális kerékvágásba - úgy kezdtem elveszíteni a lelkesedésemet. Ez azért furcsa, még most is, mert a történet beindult és csak úgy csavarta-csűrte az eseményeket, ahogy nem szégyellte, tényleg képtelenségnek tűnik rajta unatkozni - de nekem sajnos sikerült.
Azt tudni kell, hogy nagyon tömör könyvről beszélünk. Több az eseményleírás, mint a párbeszéd, de egy megszólalás is azért jó hosszú tud lenni. Valószínűleg emiatt éreztem azt, hogy nem haladok vele, illetve többször deja vu érzés tört rám: úgy éreztem, visszacsöppentem egy elektromechanika vagy robottechnika előadásra. Mert imádtam azokat az órákat, de az előadásra bejárni már kevésbé... mindig úgy kellett erőt vennem magamon, hogy nekiinduljak, mert tudtam, hogy hiába érdekes az anyag, az elméleti része nem köt le és cseppfolyóssá válik az agyam, mire letelik az a kínkeserves 90 perc. Így a végén már nem tudtam átérezni a helyzet komolyságát, nem tudtam én is átérezni azt, ami Jax-ben és a többiekben játszódott le.
Persze, ettől független megrendített Berenice és Visser nehézségei is. Beszéljünk is róluk egy kicsit: Visser egy nagyon erős karakter a maga gyarló módján. Akárhogy nézem nem semmi, amit megtett azon ügy érdekében, hogy a kattogókat úgy mondva felszabadítsa. Minden helyzetben kitartott a hite mellett, ami egyszerűen bámulatra méltó. Ami vele történt... az egyszerűen borzalmas. Nem, nem fogom elárulni, olvassátok el a könyvet, és megtudjátok. Azért reménykedem, hogy a következő részben kicsit több jó jár majd neki ki.
Berenice pedig a számomra legkedvesebb karakter. Annyit vigyorogtam az őszinte felszólalásain, hogy az szinte lehetetlen- Az ahogy a maga szabadszájú módján előadja a gondolatait... fenomenális! Neki is hasonló jókat kívánok a továbbiakban, mint Vissernek.
Van még egy apróság, amit szeretnék kiemelni. Ezek pedig a koronahajtók. Akárhányszor olvastam róluk, mindig a MIT cheetah robot ugrott be róla. Tudom, hogy a leírás szerint inkább kentaur, de a mai tudományágban szerintem ő áll a legközelebb hozzá. Szinte biztos vagyok, hogy róla lett mintázva ez a karakter. S enenk nagyon örülök, mert az egyik kedvenc témaköröm. :)
De úgy érzem, hogy itt a legnagyobb elismerést - persze az író után, aki megalkotta ezt a könyvet - a fordító, Makai Péter Kristóf érdemli. A fordítókat nagyon ritkán szoktuk kiemelni, pedig ők végzik a munka legjavát. Ha ők nem lennének, akkor az olyanok, mint én, akik vért izzadnak azért ,hogy megtanuljanak valamilyen idegen nyelvet, rengeteg történettel lennének szegényebbek. Hatalmas elismeréssel adózom neki, mert annyira gyönyörűen fogalmazta meg a könyv minden egyes kis részét, hogy arra nincs másik szavam, csak a Zseniális! Köszönöm, tényleg.
Egy szó mint száz, ez a könyv tényleg megérdemli az elismerést. Ha több szabadabb rész lenne benne, nem lenne ennyire brutálisan tömény, akkor lehet, hogy kedvenc is lehetett volna. Így sajnos viszont, hogy a végével azért megszenvedtem csak egy erős négyest érdemel tőlem. De nagyon várom a folytatást, amire lelkileg is fel fogok majd készülni.
Annyit kérnék tőletek, tik, akik még csak most veszitek majd kézbe: nyitott szívvel álljatok hozzá, mert igenis megérdemli az elismerést. Hihetetlen gazdag képzelettel rendelkezik az író, amit nem rest kihasználni a végsőkig. Olyan világot teremtett meg, ami remélem egyszer a mozivásznon visszaköszön. Ez tényleg megér egy misét!
Értékelés:
Idézetek, melyek megfogtak:
"A szomorú igazság, tisztelendő atyám, az az, hogy nem létezik lélek vagy szabad akarat. Mindkettő illúzió."
"– Ő mindig hisztériás.
– Louis!
– Jól van – sóhajtott a férfi. – De csak a te kedvedért.
Berenice megcsókolta.
– Köszönöm. Csak vigyázz, nehogy belezúgj abba a rühes ribancba, különben levágom a pöcsöd.
– Te aztán igazán mimóza lelkű vagy. Ugye tudod?"
"Mit tehetnék? Az ostobaság a fiatalok privilégiuma. A szívtelenség nem csak a gazdagokra korlátozódott."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése