Ha hirtelen rád mosolyog a szerencse, légy óvatos, és győződj meg róla, hogy nem rajtad vigyorog-e!
Egy gátlástalan régiségkereskedő hagyatékfelvásárlás címén rendszeresen átver és kifoszt anyagilag megszorult, gyanútlan átlagembereket – és egy vagyont szerez az ügyletekből. Ráadásul mindezt a törvény betűjét betartva, jogszerűen teszi. Legújabb húzásánál azonban nem úgy alakulnak az események, ahogy szoktak, és ezt nemcsak a pénze bánja, de az önbecsülése is jókora pofont kap…
Egy milliárdos üzletember, aki mindig mindent megkapott, amire vágyott, most egy eredeti, kézzel írt Beethoven-kottára vet szemet – ám az neki nem eladó. Pedig pont beleillene a titkos, náci relikviáktól sem mentes magángyűjteményébe. Ezért úgy dönt, megszerzi magának, méghozzá bármi áron…
Egy összeszokott szélhámoscsapat régi, klasszikus átverések mai magyar valóságra hangszerelt verzióival húz csőbe néhány balekot, kihasználva mohóságukat. Igazi nagypályások ők, olyanok, mint Danny Ocean, vagy mint Henry Gondorff A nagy balhéból. Ismernek minden régi trükköt – van azonban, amikor újakat kell kitalálni. Egy nap ugyanis a társaság válaszút elé kerül: vagy börtönbe mennek, vagy véghez viszik az évtized rablását…
A feladat megoldhatatlannak tűnik, és a kétszínűek csapatának a legjobb formáját kell hoznia, hogy alaposan átverjenek mindenkit… többek közt minket, olvasókat is, akik csak az utolsó oldalakon jövünk rá, hogy végig meg voltunk vezetve.
Melyik az a könyv, amit magadtól sosem vettél volna le a polcról, de valami vagy valaki hatására mégis elolvastad és végül kihagyhatatlan élményként zártad? Nekem Domokos Gábor A nagy parádé című könyve volt ez. Kívül áll a komfortzónámon, a fülszöveg alapján még csak hasonlóval sem találkoztam. Végül egy felkérés útján fejest ugrottam a történetbe. Sejtelmem sem volt, hogy mi vár rám, nem volt elvárásaim, s utólag azt elmondhatom róla, hogy valóban parádés lett!
A történet több szálon veszi kezdetét, amelyek apránként futnak össze. Mint egy klasszikus vicc, úgy veszi kezdetét: volt egyszer egy régiségkereskedő, egy műgyűjtő milliárdos és egy szélhámoscsapat. Bár a karakterek között fellelhető a közös nevező, mégis olyannyira más körökbe mozognak, hogy elsőnek elképzelhetetlen, hogyan fog minden személy ugyanazon téma köré csoportosulni, de mint kiderül, van az a szituáció, mikor társadalmi rétegtől függetlenül is a sors összerendelheti őket, méghozzá egy nagyszabású akció keretein belül.
Eleinte csak hagytam magam sodródni. Teret engedtem a könyvnek, hadd mutassa meg, mi rejtőzik benne. Bemutatta a helyszínt, felvonultatta a karaktereket, majd ezt követően elkezdte felvázolni az alapszituációt. Elsőnek csacska kis semmiségek jelentek meg a lapokon, látszólag érdemtelen felvezetések, ám mintha rózsapatronok durrantak volna mellettem: minden egyes háttérigazság feltárásánál hallottam egy apró pukkanást, ami pillanatnyilag kizökkentett. Mosolyogtam egyet rajta, hogy na jó, megint átvertél és mentem tovább. Észre sem vettem, de elmerültem a történetben. Vitt előre magával. Kedveltem a párbeszédeket, a humoros megjegyzéseket, az utalásokat - pedig biztos vagyok benne, hogy a fele se tűnt fel, mivel nem vagyok nagy filmfogyasztó és az egyéb ismereteim is mutatnak néminemű hiányosságot -, majd ahogy elkezdett a sztori összeállni, úgy próbáltam magam is kitalálni, mi lesz az irányvonal. Ám annyiszor átejtett a palánkon, mint még könyv soha! A végén már minden és mindenki gyanús volt, szinte paranoiásként szőttem a nem létező összefüggéseket.
Látszik, hogy a szerző nem most kezdte a szakmát. Az események filmszerűen pörögnek az olvasó szeme előtt. Mindvégig pont annyi információt oszt meg, amennyi az adott pillanatban szükséges, egy tollvonással sem többet. Aztán, mintegy mellékesen, lerántja a leplet a valódi okról és úgy megy tovább, mintha semmi sem történt volna, pedig de, mert a könyvforgató ott marad és csak tátog, mint hal a szatyorban.
A címadó nagy parádé, a könyv tetőpontjául szolgáló akció pedig megannyi izgalmas lehetőséget és kérdést rejt magában. Egyszerű, de elegáns megoldás, amely tökéletesen illeszkedik a karakterekhez. A lezárásban szereplő további csavarok pedig már csak a habot adják a mézes-mázos tortán.
Sosem gondoltam volna, hogy a svindlerkönyvek a komfortzónámon belül helyezkednek el, pedig így van. Szóval ide nekem mind, ami még ezen zsáneren belül kapható és fellelhető, hogy mindaddig le tudjam magam foglalni, míg Domokos Gábor piacra dobja a következő regényét.
Szempontok szerint:
Szereplők: A karakterek annyira nagyon magyarosak, hogy le se lehetne tagadni. Ha álnéven íródott volna a sztori és más helyszínen játszódik, akkor is kapásból levehető, hogy rólunk szól.
Történet: Ez a történet ott vág át, ahol csak tud. A legnagyobb szélhámos nem is a banda tagjai között keresendő, hanem a lapokon kívül. Menyasszony Mici elbújhat Domokos Gábor árnyékában. Eleinte a sok különálló szál egymás mellett elhalad, ám a könyv közepén végül csak összefonódnak, s onnan válik valóban érdekessé a sztori – pedig előtte se lehet meggyanúsítani azzal, hogy unalmas. A tetőpont parádés, a végjátszma pedig briliáns.
Nyelvezet: Egyszerű, simulékony, könnyen szerethető. Humorral és utalásokkal tarkított, amelyben erőteljesen érződik a magyar virtus.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom.
Esztétika: A könyv a kiadóra jellemző külcsínnel rendelkezik. Puha táblás kiadvány, kellemesen olvasható, de sűrűbb szedésű szövegtörzzsel - tehát nem növeli feleslegesen az oldalakat üres részek használatával. A borító egyszerű, de részleteiben kifejező. Nem tolakodó, szinte elmegy mellette az ember, pontosan úgy, ahogy egy jó szélhámos megkívánja. Ha csak mögé lesel, akkor jöhetsz rá, mennyi lehetőség rejlik benne.
Értékelés:
A könyv adatai:
Kiadó: Jaffa kiadó
Megjelenés ideje: 2025. március 17.
Terjedelem: 272 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése