Azt a parancsot kapta, hogy egyetlen szívre mért csapással ölje meg. Nem számított rá, hogy a sajátjai árulják el.
Sylina mindent feláldozott az istennőjéért – a lelkét, a szabadságát, a szemét. Az Arachessenek, a Sors Istennőjének szektáját szolgáló élet Sylinát árva utcagyerekből fegyelmezett gyilkossá változtatta, aki elhatározta, hogy megdönti Glaea zsarnoki királyát. Amikor azonban egy brutális vámpír hódító érkezik a partjaikra, Sylina még halálosabb ellenféllel néz szembe. Egy létfontosságú küldetéssel bízzák meg: épüljön be a seregébe, nyerje el a bizalmát… és ölje meg.
Atrius egy félelmetes harcos, aki megállíthatatlanul töri az utat Glaeán. Ám amikor Sylina a látnokává válik, megpillantja a sötét és megrázó múltját – és egy olyan oldalát, amely túlságosan is emlékezteti őt saját magának azon részeire, amelyeket inkább elfelejtene. Sylina parancsai egyértelműek. A hódító nem élhet. De ahogy a Glaea zsarnok királya által kiontott vér egyre sűrűbben folyik, a lány kapcsolata Atriusszal csak erősödik. Egy kapcsolat, amelyet a fogadalma tilt. Egy kapcsolat, amely mindenébe kerülhet.
Carissa Broadbent az idei évem nagy felfedezettje. A 2025-ös olvasási rendet a Nyaxia sorozatának első kötetével nyitottam meg, ami azonnali siker volt, az eltelt időben is tartja a megszerzett helyét a toplistámon. Nagy örömömre szolgált, mikor a kiadó jelezte, hogy a sorozat további részei is várhatóak idén. Az őszi időszakot így végül a 2,5 résszel nyitottam meg. Ez a történet máshogy hatott rám, mint az első kötet, de egy percig se higgyétek, hogy ez azt jelentené, hogy rosszabb volt. Egy cseppet sem, csak merően más.
Ha nem olvastad a korábbi részeket, vagy nem emlékszel túlzottan rájuk, aggodalomra semmi ok, ez a sztori önmagában is teljesen megállja a helyét. A szerző a már kialakított világot építette tovább ezzel a történettel, de annak egy teljes más egységére helyezi most a hangsúlyt, így, ha éppen nincs meg, hogy kicsoda Nyaxia vagy a vámpírok között milyen kapcsolat van, semmi gond. A megfelelő mennyiségű információ elhangzik a lapokon, méghozzá úgy, hogy abszolút nem érezhető ismétlésnek sem. A világfelépítést nézve sem marad benne hiányérzet, minden részletében teljeskörű adatot szolgáltat. Könnyű elképzelni, könnyű beleveszni.
A nyitójelenetet követő felhang eleinte aggodalommal töltött el. Nem tudtam azonosulni egy olyan világgal, ahol valaki pont azzal képes tisztábban látni, hogy kvázi megfosztják a látószervétől, ugyanakkor első perctől kezdve elismerem, hogy ez a szálolvasás rengeteg izgalmas potenciált rejt magában. Szóval a bizonytalanságomat félresöpörtem és engedtem, hogy engem is meghódítson ez a vámpír, no meg a látója. A főszereplő, Sylina jó ideig nem volt szimpatikus a számomra. Még abban sem vagyok biztos, hogy a sztori végére megkedveltem-e valójában, de a tiszteletemet maximálisan kivívta magának. Lehet, hogy nem lennénk öribarik, de a karakteralkotás előtt csodával adózom, imádom azt, ami a szerző kezei között létrejött. A vámpír hadúrral hasonlóképp vagyok. Atrius a távoltartásával és a nyers mivoltával fogja megmozgatni a gondolatodat, ami mindvégig fennmarad. Végre egy férfi karakter, aki nem lágyul el, amint egy szimpatikus nő kerül a közelébe. Atrius karaktere a legvégéig hiteles maradt, csupán nagyobb betekintést nyerhettünk a sztori végére a gondolataiba. Azért hozzátenném, nekem hiányzott az ő nézőpontja olvasás közben, de tartok attól, hogyha ez megadatott volna, akkor hasonlóképp megváltozott volna a sztori dinamizmusa, mint a sorozat második kötete esetében.
Bár a könyv mindösszesen négyszáz oldalas, a benne foglalt események dinamizmusa miatt jóval többnek érződik. A komótosabb stílus ellenére is a jelenetek filmszerűen peregtek a szemem előtt. Nem az a fajta olvasmány, ami első pillanattól kezdve odaláncol és le sem akarod tenni, sokkal inkább az az alattomos fajta, aminél mire észbe kapsz, már behálózott.
A sztoriban fellelhető szerelmi szál slow burn típusjeggyel rendelkezik. Hihetetlen mértékű elégedettséggel töltött el végre egy olyan könyvet olvasni, ahol a romantikus szál jelenléte nem nyomja el a cselekményt. A karakterek nem cselekedtek újonnan szerzett érzéseik alapján, nem tette őket a szerelem meggondolatlanná, sőt, valójában a kibontakozó kapcsolat sem volt agyonromantizált. Testhezálló mindkét fél részére: nyers, érdekközpontú, de mellette óvatos, gyengéd és ragaszkodó. Nem tarolt le mindent maga körül, hanem megvárta, míg helye lesz a sztoriban.
Carissa Broadbent szerintem szintet lépett eme történetével. Ez a sztori már sokkal inkább a romantikus dark fantasy rajongóknak kedvez. Jay Kristoff Öröknappal könyvéhez tudom leginkább hasonlítani – csak kevesebb káromkodással. Azt is szerettem, ezt is imádtam. Ide nekem a többi ilyen zsánerű könyvet is!
Szempontok szerint:
Szereplők: A karakterek megfelelően megformáltak, célorientáltak. Az egyén mindvégig érvényesül, a kibontakozó kapcsolat nem formája túlzottan és nem uralkodik el rajta, ezáltal elmarad a romantikus ömlengés, csupán a valódi, nem túldimenzionált érzelmek maradnak.
Történet: A sztori alaposan és körültekintően került felépítésre. Részleteiben pontos, a kitalált világ tág, a lehetőségek tárháza mérhetetlen. A cselekmény dinamikus, folyamatosan fejlődő.
Nyelvezet: A világhoz tartozó kifejezésekkel minimálisan megfűszerezett nyelvezet jellemzi. Néhol kissé nyers. Találhatóak benne káromkodások, melyek számosságát tekintve nem mutatnak nagy mennyiséget, de még így sem minden helyzetben illett az adott jelenethez. A kifejtések részletesek és képi szempontból gazdagok.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, romantikus dark fantasy.
Esztétika: A könyv puhatáblás változatban jelent meg. Méretben és stílusban illeszkedik a szerző korábbi köteteihez, ám grafikai szempontból jól elkülönül tőlük. A borítón lévő minta számomra kicsit absztrakt, nem ragadta meg kellőképp a figyelmem. Szerencse, hogy a szerző nevére ugrok, így nem siklott át rajta a tekintetem.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Annyira rettegsz attól a dobogó valamitől a mellkasodban. Nem az az ellenség, gyermekem."
"Két szó, ami meglehet, hogy semmit sem jelent – aminek semmit sem lenne szabad jelentenie.
És mégis mintha a világmindenséget jelentették volna."
És mégis mintha a világmindenséget jelentették volna."
A könyv adatai:
Kiadó: Maxim kiadó
Megjelenés ideje: 2025. június 24.
Terjedelem: 432 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése