A szakékészítő családból származó Ibukinak hamarosan át kell vennie apjától a nyolc emberöltő óta működtetett szeszfőzdét. A lány viszont más életről álmodik: szamuráj szeretne lenni. A sorsa elől menekülve, női mivoltát feladva hosszú útra indul Japánon keresztül, hogy a legendás szamuráj, Szohó Akira tanítványául szegődjön.
Szohó mester húsz éve nem vett kardot a kezébe, a véres csatamezők helyett inkább a cseresznyefák törékeny virágait csodálja, és a teázás örömének él. Ibukival való találkozása egyszerre fájdalmas és üdítő. Rezignált bölcsességéből kizökkenti a lány naiv, mégis csodálatra méltó lelkesedése, ahogy Ibukinak is szembesülnie kell álmai és a valóság különbözőségével.
Cyril Gely kisregénye költőien szép utazás a 19. századi, Meidzsi-kori Japánba, ahol minden átalakulóban van, csak a fecskék suhannak megszokott röptükkel, a fák borulnak virágba minden tavasszal, és a teaszedőnők éneke csendül fel újra meg újra.
Egy keleties történet, amelyben valamely nedű központi szerepben tetszeleg, számomra kihagyhatatlan sztorit rejt magában. Cyril Grey Szohó mester utolsó teája is egy pillanat alatt meggyőzött. Ez a kis kötet a Trend kiadónál jelent. Apró, nem hivalkodó, kényelmesen megbújik az új megjelenések között, várva arra, hogy felfedezzék és mosolyt csalhasson az arcokra és a szívekre egyaránt.
Ibuki úgy dönt, szakítva a hagyományokkal és nem áll be a sorba: hiába foglalkozik a családja már nyolc emberöltő óta szaké készítéssel, s hiába lenne tőle nőként elvárható, hogy valakinek feleségeként gyermekeket szüljön - lehetőleg fiúkat -, ő inkább az álmait követve az éj leple alatt távozik, hogy felkeresse Szohó mestert. Abban reménykedik, hogy meg tudja győzni arról, hogy tanítványává fogadja és segítsen neki szamurájjá válni. Mivel nőként ez lehetetlen, ezért álruhába bújva jelentkezik a pozícióra. A képzés azonban nem várt módon zajlik. Vajon Ibuki álma reális? Ki tud tartani mellette vagy mást tanít meg neki végül az élet?
Ez a kötet tipikusan az, amit én csak egykávés könyvnek nevezek. Mert leülsz a kanapéra, s mielőtt a kávéd kihűl, már a sztori végére is értél. A mondandója azonban messze tovább tart, mint az éltető nedű kortyolgatása. A Szohó mester utolsó teája című könyv az élet esszenciájáról mesél olyan stílusban, mint mikor a lágy szellő végigcirógatja a bőröd. Egy röpke pillanatnyi szépség.
A szerző nem fejti ki túlzottan a mondandóját, a központba helyezett témát is éppen csak érinti. Ezen regény esetén az olvasónak résen kell lennie, és a saját érzéseit kell felismernie, hogy a kötet forgatása után számot tudjon vetni. Gondolatébresztő, lelket simogató sztori. A kevés szó és benyomás ellenére van története és mélysége, amely megfelelő egyszeri kikapcsolódást biztosít az olvasónak. Nem fogja megváltani a világodat, sem átformálni a világszemléletedet, sőt, még a kérdéseidet sem fogja megválaszolni, ami olvasás közben felmerül benned, de nem is ez a célja. Ez a kötet csupán egy apró fénysugár egy sokat megélt öregember tapasztalatai alapján, amely átszökik az életedet beborító fellegek között.
Ha éppen nincs időd elmélyedni egy komolyabb regényben, de szeretnél azért minőségi kikapcsolódásban részt venni, amely megnyugtat és enyhe optimizmussal lát el, akkor ez a te történeted. Egy kis lelassulást biztosít a rohanó hétköznapokban.
Szempontok szerint:
Szereplők: A karakterek közötti összhang a különbségek ellenére is nyilvánvaló. Ibuki fiatalos, lendületes, hévvel telt személyiség, míg Szohó mester maga a nyugalom bogaras megtestesülése.
Történet: Meglepő módon, hiába rövid a könyv, egy viszonylag hosszú időintervallumot felölelő történetet foglal magába úgy, hogy annak minden fontos eleme kifejtésre kerül. Nincsenek benne felesleges kitérések, pedig sokszor tűnik úgy, hogy Szohó mester elkalandozik, azonban minden szava a központi életbölcsességet segíti elő.
Nyelvezet: Mérhetetlenül egyszerű. Mintha a szerző még arra is ügyelt volna, hogy a leírt szavaknak se legyen éle, csupán a legszükségesebb pillanatokban.
Besorolás: Kortárs szépirodalom.
Esztétika: Pici, apró kötet, ami mégis szembetűnő. A piros élfestés nem hivalkodó, de figyelemfelkeltő. A borító pedig abszolút hozza a keleties stílusjegyeket még egyszerűségében is.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"– Csak nem fél kiállni ellenem?
Félni? Aki háború idején nem félt, már halott ember volt. Mert az örömmámorral vagy az elbizakodottsággal ellentétben a félelem élesebbé teszi az érzékeket. És Szohó mester éppen azért lehetett meg életben, mert valamennyi csatában félt. A félelmet nem tagadni kellett, hanem uralkodni rajta, nem engedni, hogy irányítsa az embert."
Félni? Aki háború idején nem félt, már halott ember volt. Mert az örömmámorral vagy az elbizakodottsággal ellentétben a félelem élesebbé teszi az érzékeket. És Szohó mester éppen azért lehetett meg életben, mert valamennyi csatában félt. A félelmet nem tagadni kellett, hanem uralkodni rajta, nem engedni, hogy irányítsa az embert."
"A tea mindenekelőtt utazás. Csodálatos utazás annak, aki képes meghallani a szavát. Elég egy kevéske parázs, két-három tealevél meg egy barát, akivel megihatod. A tea a lehetséges egy lehetetlen világban. Az édes nyugalom a zajban. Felfedi, milyen törékeny az emberi lét. És milyen törékeny a pillanat."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése