2018. június 7., csütörtök

V. K. Bellone: Felvont vitorlák


Meridiában vallás, intrika és titkok uralkodnak. De minden trónra kell egy király. Anahita főpapnő Espadont szereti, és nem akar máshoz menni, így csak a saját eszére támaszkodhat, hogy elkerülje a kényszerházasságot Ramallal, a furcsa sivatag barbárral.

Titkok földön és vízen. Espadon kapitány szent küldetésen jár: a világot kettészelő zátony felé vitorlázik, hogy visszaszerezze a Vastorony Szívét. Vajon vallásuk kincse vagy ősi harci eszköz? A titok űzi, hajtja előre.

Harc baráttal és ellenséggel. Ramal megszegte a sivatagi törzsek szokását, amikor Meridia lerohanása helyett nősülni próbált. Sokan árulónak tartják, ám van egy terve, melyért ölni is hajlandó – hiszen a lelke csekély ár a népe jövőjéért.

Izgalmas történet egy olyan világban, ahol az ősök csupán fémcsontvázú romokat, rejtélyes ereklyéket és egy szunnyadó háborút hagytak az utódokra.


Gyönyörű borító, mely nem enged maga mellett csak úgy senkit sem elmenni. Még az olyanok, mint én, tehát akik nem szeretik a kígyókat, azok is megcsodálják a mesteri kidolgozottságot, s az egyszerű, ám annál hatásosabb háttért. A vörös és a fekete tökéletes kompozíciót alkot. A dombornyomás már csak hab a tortán. A kígyó a könyvben szereplő egyik ház jelképe, mely végig jelentős szerepet kap, ám az ő címerükben egy farkába harapó példány szerepel. Nem lett volna ennyire hatásos, de az utalási pontoktól elvárható, hogy módosítás nélkül kerüljenek ki. A kígyó utalhat még akár a sivatagi barbárokra, hiszen ők is pont olyanok: ingerlés esetén támadnak, s halálosak. Akármi is legyen mögötte, engem hamar meggyőzött, hogy el szeretném olvasni.

A könyv hátulján az áll, hogy a Felvont vitorlák George R. R. Martin és Abercombrie rajongóknak ajánlott olvasmány. A két szerző közül még csak egyikük munkásságához volt szerencsém, de már ez is segítségnek bizonyult abban, hogy mégis mire számíthatok ettől a könyvtől. Általában nem szeretem ezeket a hasonlítgatásokat, mert a legtöbb kiadó rosszul használja, csak figyelemfelkeltésnek, s a valóságot messze elkerüli, de ez esetben, a fülszöveg elolvasása után is már érezhető a finom stílusbeli összejátszás. A következőre számítottam: egy sok szálból álló történet, melyben fordulatokból sincs hiány, ugyanakkor nincsen semmi elsietve. Az események a saját medrükben, saját ütemükben haladnak. A karakterek erősen kidolgozottak, s nagy múlttal rendelkeznek. Meg fogjuk ismerni hat generációra is visszanézve, honnan jöttek, miért az a címerük, ami, s a szerző nem fogja kímélni őket. Függetlenül attól, ki főszereplő, s ki ácsorog csak a partvonalon, bárkit képes lesz eltörölni egyetlen tollvonással. Ezekkel a benyomásokkal kezdtem el olvasni a Felvont vitorlákat. Meg kell mondjam, nem tévedtem olyan sokat.
A könyv rögvest belevág a közepébe. Nincsenek felvezetések, ismertetők, utalások. Olyan érzésem volt, mintha a bekezdést átugorva, tetszőleges helyen nyitottam volna ki. Bevallom, először ez nagyon zavart. Jó ideig nem tudtam, kihez, hogyan viszonyulok, mert túlságosan kevés információ hangzott el a szereplőkről, helyszínekről és az egymáshoz fűződő kapcsolatokról. Nagyobb kifejtettségre számítottam. Miután sikerült kiszűrni, ki lesz szerves része a történetnek, s rájuk fókuszáltam, sokkal jobban magával ragadott.
A történet elején már feltűnik Anahita, aki végig fontos karakter marad. Ő a papnő, aki nagy tiszteletnek örvend, nem csak az egyház körében. Igencsak kíváncsi szemmel tekintettem rá. Az egyházi feladatköre, s a népének tett szolgálatok teljesen elnyomják a saját egyéniségét. A szerző nagyon jó ábrázolja, hogy hiába a magas és elismert pozíció, attól még az ember báb is maradhat, s a kötelezettségei miatt a saját világképe egyre jobban el is halványul. Papnőként minden tettét szabályozzák a törvények: meg van, hogyan, hol és mikor jelenhet meg. A száján kijövő mondatok is az adott pillanatban tett elvárt reakciókat tükrözik. Hiába van az ő kezében a döntés, valójában egy előre megírt szabályrendszert kell követnie, hogy semmit és senkit se sértsen meg. Nincs egyszerű élete, s ez kihatással van a személyiségére is. Az elején azt hittem, hogy ő lesz az, aki szembe megy mindennel, hogyha valami az akarata ellen akarna történni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ennél sokkal okosabb karaktert alkotott meg az író. Anahita minden helyzetben mérlegelte, melyik döntés milyen következményekkel járna, így nem cselekedett megfontolatlanul. Ugyanakkor rettentően csökönyös. Néhol már idegesített, mennyire elutasítja Ramal jelenlétét. Az elején teljes mértékben megértettem, miért tiltakozik ilyen vehemensen ellene, de ahogy haladtunk térben és időben előrefele, annál jobban fogyott az én türelmem is. Mint egyházfőnek, mint a király lányának, mindenhogy vannak kötelezettségei, melyeket el kell fogadnia. Ezt meg is teszi. Lehet, hogy egy barbárral kell összefonnia a sorsát, mert ezt kívánja meg a politika, de megláthatná igazán neki is a jó oldalát, hiszen Ramal végig kifogástalan volt.
S akkor térjünk is át erre a szőrös barbárra. Lehet, hogy a túlzott tiltakozás miatt, vagy mert teljesen kilóg a sorból, nem tudom megmondani, de számomra nagyon szimpatikus volt. Az első pillanattól kezdve érezhető, hogy Ramal mennyire intelligens, s hogy bármit feláldozna a népe érdekeiért, még ha így sok emberen és hagyományon is kell átgyalogolnia. Ő volt a történet erős fénye, mely az elején még csak incselkedett az olvasóval, majd a végére elvakította. Tetszett, ahogy humorral fűszerezi meg az amúgy erősen feszült helyzeteket, de sosem vesztette méltóságát. A sivatagban teljesedett ki, ott láthattuk őt először teljes valójában, s meg kell mondjam, tetszett, amit láttam. Sok nehézségen van túl, s még rengeteg van előtte, de ez nem törheti az elszántságát. Halad előre, azon az úton, amit előre kijelölt magának. 
A Felvont vitorlák története több szálon fut. Láthatjuk a főpapnő és a barbár meséjét, s vele párhuzamosan zajlik egy titkos akció is, melyben egy titkos ereklyét kell visszaszerezniük a hősies matrózainknak. Ezt két oldalról is megvilágítja az író: láthatjuk a kapitány és a legfiatalabb matróz szemén keresztül is. Érdekesnek bizonyult, mind a két történet, s vártam, hogyan fognak egybe épülni. Megvoltak az alapvető kapcsolódási pontok, de ez még kevésnek bizonyult ahhoz, hogy összeolvadjanak, esetleg további mellékszálak jöjjenek létre. Úgy érzem, ez nem igazán valósult meg. A Felvont vitorlák egy sorozatnak az első része, mégis úgy érzem, már itt is közelebb kellett volna vonni egymáshoz a dolgokat: hiányzott belőle a finom hálózati rendszer, mely pókhálóként fedi be a történetet.
Sok karakter vonultatja fel magát. Helyet kap a köpönyegforgató mellett a méregkeverő és a feminista is. Érdekes volt látni a rengetegfajta gondolkodásmódot, s hogy személyiségekből adódóan ki mit tart helyesnek. Az emberek céljai is különbözőek voltak, de mégis egyetlen végkimenetel felé vittek. Komplex halmazt alkottak, mely egyre jobban szűkített az író, noha teljesen lecsökkenteni nem tudta, hiszen a két fő szál nem forrt igazán össze.
Történeti szempontból egy kicsit másra számítottam. Imádom a sivatagban játszódó kalandokat, egyszerűen rajongok értük. A fülszöveg alapján egyértelmű volt, hogy itt egy tengeri verseny is nagy szerepet kap, mely még jobban fokozta a kíváncsiságomat. Víz és szárazság harca ez, mely egy egész világrész sorsát dönti el. Nagyon izgalmasan hangzik, ám az általam hitt fő események valójában porszemnek bizonyultak. Hozok egy konkrét példát is: a hajóverseny egy nagyon fontos tényezője a történetnek. Van benne egy nagyon nehéz rész, melyen várható, hogy sokan odavesznek. Nagy a nyeremény, így sokan kockáztatnak. Csak ha ennyiből indulunk ki, már van egy jól kifejtett eseményünk, amiről rengeteget lehetne írni úgy, hogy az nem válik unalmassá, hanem szerves része lesz az eseményeknek. Mivel egy nagyon fontos döntés születik meg az eredmény kapcsán, így nagyon kevésnek éreztem azt a kis csatát, harcot, ami a versennyel járt. A hírhedt zátonyon is pár oldal kellett csak, hogy keresztül jussanak. Két evezőcsapásnyi idő. Ez kevés. Ha valamire ekkora hangsúlyt fektetünk, akkor elvárható, hogy a bekövetkezésnél is részletes, impulzus gazdag legyen, mert így elveszíti a lényegét, ha nincs mögötte a kellő erő.

A Felvont vitorlák számomra egy kicsit megosztó könyv lett. Az alapvető ötlet tetszett, felkeltette az érdeklődésemet, s ha önmagában nézem, akkor egy igazán remek történet lehetett volna, de a részletek hiánya miatt nem tudtam kellőképp kiélvezni. Az író egy nagyon jó, egyedi világot teremtett meg, amiből még egy vaskosabb szeletet sem kaptunk, csak épp egy diétás verziót. A kifejtetlenség negatívan hatott rám. Például Ramal megígérte, hogy Anahitának elmagyarázza, milyen hagyományok vannak náluk. Ez roppant mód érdekelt volna, hiszen egy új kultúra alappillérjeit vehettem volna szemügyre, ami még jobban hozzájárult volna ahhoz, hogy megértsem a sivatagi nép mozgatórugóit. Sajnos ez az esemény csak a színfalak mögött történt meg, így az olvasó vakon tekint az elkövetkezendő eseményekre. 
A könyv hátulján szereplő hasonlításnak megvannak a biztos alapjai: érződik, hogy V. K. Bellone egy szövevényes történetet szeretett volna kialakítani, mely sok meglepetést tartogat az olvasónak, de ahhoz még szükség lett volna legalább kétszáz oldal töltőanyagra, melyben kitér a fontos részletekre. Szinte minden esemény elviselt volna egy kicsit több feszültséget, kifejtést. A végére szépen összeszedte magát, de túl sok maximálisan ki nem használt lehetőség maradt benne.
Mindenesetre kíváncsian várom a folytatást, ahol már reményeim szerint a szálak még jobban összefonódnak, sőt, hármas csomót kötnek egymásra a bonyodalmak. 
S az ajánláson egy kicsit fordítanék: azoknak mondanám hajtépő olvasmánynak, akik még csak szemeznek George R. R. Martin és Abercrombie munkásságával. Ezzel kezdjék, s utána jöhetnek a szakma legnevesebb alkotói. Úgy mindegyik kötetet maximálisan élvezni fogják.


"Nincs olyan, hogy gyilkos, csak olyan meber van, aki valamilyen okból gyilkosságot követett el. A tetteik ugyanúgy elítélhetők, de hiba lenne az embert csupán egy tettével azonosítani. Senki sem természeténél fogva gonosz."

"– Sorsom a te sorsod, vérem a te véred. A végtelen tenger sem választhat el minket!"

"Anahita a kopott fényű tükörbe nézett. Nem Meridia főpapnője állt előtte, hanem egy egyszerű lány. Egy lány, aki szabadon járhat-kelhet, anélkül, hogy vallási előírásoknak vagy politikai elvárásoknak kellene megfelelnie. Olyan, aki nyugodtan lehet néha bolondos és vakmerő. Valaki, akit már-már elfelejtett. Önmaga. Szemét lehunyta, hogy visszatartsa a könnyeit. Nem akart emlékezni rá, mit veszített, hogy mivé lett az egyház foglyaként."

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés ideje: 2017. december 12.
Terjedelem: 376 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése