2018. június 19., kedd

Krausz Emma: Osztálykép


Kálnoki Levente nem akar mások életének részévé válni. Véletlenül mégis leleplezi gimnazista osztálytársa, az ünnepelt focista, Szendrei Ákos titkát, ahogy kirúzsozva fényképezi magát és a fotót elküldi valakinek. Levente megígéri neki, hogy hallgat, és a két fiú útjai ezzel külön is válnának, ha legnagyobb szerencsétlenségükre nem kellene együtt dolgozniuk egy iskolai projekten. Levente egyre közelebb kerül Ákoshoz, és vele együtt néhány másik osztálytársához, akik által úgy tűnik, az élete is megváltozik. Mindezeken túl Leventének meg kell birkóznia a saját érzelmeivel: a haraggal, a gyásszal és a szerelemmel.


Az Osztálykép című könyv egyáltalán nem volt a tervezett olvasnivalók listáján. Egy nagyon szép és megtisztelő ajándék révén jutott el hozzám. A könyvfesztivál alkalmával a Twister Media kiadó megajándékozott egy "Dobozba zárt világ" box-szal, melyben a Bekezdés pályázat nyertese, Krausz Emma első könyve található, s mellette több apró meglepetés. Ha kíváncsiak vagytok, mi lapul egy ilyen dobozban, akkor ide kattintva meg tudjátok tekinteni.
Nem, nem terveztem, de ha már így alakult, akkor kicsit utánanéztem, s úgy döntöttem, teszek vele egy próbát. Tökéletes választásnak bizonyult a komfortzónám kibővítésére, ugyanis az LMBT kategória mindeddig szinte teljesen kimaradt az életemből.

Már az elején kijelenthetem, hogy sokkal aktívabban éltem meg az olvasási folyamatot, mint mások, ez pedig a plusz jegyzeteknek köszönhető. Az én példányomban több post-it matrica is szerepel, melyeken szerzői jegyzetek találhatóak. Emellett a doboz tartalmazott egy levelet is az írónőtől, mely szintén segített kialakítani egy optimális közérzetet. Már az olvasás megkezdése előtt, ezek az apróságok, közelebb hozták hozzám a könyvet. Mindig is szerettem, hogyha a regény befogadása közben vagy épp után plusz információkat szerezhetek akár az írási folyamatról, akár a mű megszületéséről, fejlődéséről. Ezek tudják igazán megfűszerezni a történetet. 
A könyv tartalmát nézve egy mára már igen sok szemszögből megközelített témát tár az olvasó elé: hogyan élik meg a fiatal férfiak, hogyha felfedezik, hogy nem a másik nemhez vonzódnak. Rengeteg könyv szól erről a témáról, mégis úgy hiszem, nem lehet róla eleget írni. Ez a téma újra és újra felmerül, s igenis beszélni kell róla. A mai társadalom már sokkal simulékonyabban áll hozzá, elfogadóbb, mint régebben. Mára már jóval kevesebb emberből vált ki botránkozást, ha kézen fogva jön vele szemben két férfi. S én is azt a nézetet támogatom, hogy ezt igenis el kell fogadni, hiszen nem vagyunk egyformák. A nemi identitása miatt senki sem lesz kevesebb vagy rosszabb. 
Mindenesetre jobban érdekelne, hogy az írók, miért pont ehhez a témához nyúlnak, főleg első könyv esetén. Aláírom, a téma megragadja az olvasó figyelmét, így hiába cseng ismeretlenül a szerzői név, mégis elgondolkodik rajta, vajon megérne-e egy misét, tehát több esélyt kap a későbbi kifejlődésre, mintha egy sima, ezerszer megírt romantikus történetet adott volna ki a kezei közül, mégis kicsit erősnek érzem. A nők sok mindent máshogy élnek meg, mint a férfiak, de pont ez a téma az, amibe képtelenség saját tapasztalatot szerezni. Mindig elgondolkodom, mikor egy LMBT könyv kerül a kezeim közé, s nő a szerző, vajon rendelkezik-e olyan ismerőssel, aki segítséget nyújtott a könyv megírási folyamatában a saját tapasztalatai alapján, vagy az interneten keringő cikkek nyújtottak biztos talajt a témájának, esetleg egy már más által megszületett könyv adta-e meg a kezdő lökést. A három közül a számomra csak egy elfogadható. Azt vallom, hogy az ember ne írjon olyanról, amiről semmi tapasztalata sincs. Én sem fogok semmilyen fizikai értekezést kiadni a világegyetemről, csak mert tisztelem Hawking munkásságát.
Elég vegyes érzelmekkel kezdtem neki az olvasásnak. Egyfelől ott volt, hogy vajon milyen indíttatásból született meg a regény, másfelől a plusz információk sokkal közelebb hozták hozzám Emma első könyvét. Miután sikerült lecsillapítanom a fejemben dúló vihart, fel is ütöttem a könyvet. Meg kell mondanom, meglepetést okozott.
Az első gondolatom az volt, hogy Emma igazán tehetséges. Nagyon szépen fogalmaz. Ragyogó képeket jelenít meg az olvasó szeme előtt, miközben nincsenek benne fölös, túlírt részek. Ügyel a részletekre, hogy ne legyenek szürke foltok olvasás közben, de sosem viszi túlzásba. Nem ír le minden mozdulatot, minden tárgyon megcsillanó napfénymozgást, de az apró benyomásokat, fényjátékokat megjeleníti, ezzel teljes képet adva mindig az adott helyszínről és helyzetről. Ennek kifejezetten örültem, mert a mostanában olvasott könyveimnél szinte az összesben kifogásolható volt a részletek hiánya. Felüdülésként ért, hogy itt az alapvető elvárásaim már megtalálhatóak. 
A történet rövid megfogalmazására nem pazarolnék karaktert, mivel a fülszöveg tökéletesen elmondja, mindenféle rejtett tartalom nélkül, hogy mire számíthatunk. Egy két plusz csavar jelenik csak meg, s a vége felé is nélkülözzük az erős drámákat, dramaturgiailag fontos csavarokat. Ez esetben ez kevésbé zavart, mint más könyveknél, mert ezen könyv mondanivalója nem a meglepetésekben rejlik, hanem az érzelmi megnyilvánulásokban és a karakterfejlődésekben. Már pedig ebből nincs hiány.
A főszerepben Levente, eredetileg Balázs áll. Legalábbis az első cetlin ez az információ szerepel. Emma elsőnek nem Levente és Ákos nevű főszereplőt választott, de később a könnyebb megjegyezhetőség jegyében váltott. Ezt nem igazán értettem. Mi lehet bonyolult a Balázsban? Szerintem épp olyan megfelelő, mint bármelyik másik. Tény, hogy a Levente magas hangrendű, így könnyebben jön az ember szájára, míg a B kezdőbetűs Balázs erősebb karakterre mutat, de ettől független szerintem mindegyik jó választás lett volna, nem létezik "jobb" verzió. Az olvasó bármelyiket meg tudja jegyezni, nem nagy ördöngösség. Szóval itt van nekünk ez a Balázsból-lett-Levente, aki egy teljesen átlagos srác. Neki is vannak megoldatlan problémái, melyek időközben egyre nagyobbak lettek s más hordalékos következménnyel is jártak. Levente egy őt ért tragédia miatt bezárkózott. Elveszítette az édesanyját, s ez hatalmas súlyként telepedett rá, mely más negatív hatásokban is megnyilvánult már. Egy közelálló személy elvesztése mélyen átformálja az ember személyiségét. Ha az édesanyánk nélkül kell a továbbiakban lélegeznünk, az teljesen kibillenti a világot. Teljesen átéreztem a Leventében lezajló folyamatokat. Addig nem tud az ember újra teljes értékű életet élni, míg meg nem történik a gyászfeldolgozás. Bizonyos dolgokat el kell fogadni, s le kell zárni. Nem mindenen lehet változtatni. Az Osztálykép ezt a témát elég jól körüljárja. Láthatjuk, milyen következményei vannak, ha az ember falakat épít maga köré. 
A könyvben a legnagyobb karakterfejlődésen Dorina megy keresztül, aki egy elkényeztetett, beképzelt csitriből egy elfogadható, kicsit visszafogottabb lánnyá válik. Az ő életében a fordulópontot egy balul elsült házibuli jelentette. Érdekes, hogy a legtöbb ember csak szélsőséges, határt túllépő helyzetek hatására tudja átértékelni az eddigi magaviseletét, s változtatni azon. Dorina remek példa a mai kamaszok egy egyre nagyobb rétegére. Az ő példáján keresztül a szerző egy burkolt üzenetet próbál közvetíteni a társai számára: minden pillanatban uralni kell a körülöttünk kialakult helyzetet, mert különben csúnya következményei lehetnek. Dorina karaktere egyáltalán nem mozgatott meg. Világ életemben különböztem tőle, így a sajnálaton kívül nem tudott belőlem többet kiváltani.
Ida személye testesíti meg a szülőktől való elszakadás gondját. Ez a téma elég kevésszer szerepel a könyvek lapjain. A mai fiatalok inkább ellökik maguktól a szüleiket, nem engedik, hogy túlságosan törődjenek velük, hiszen ez árt az imidzsüknek. Én is ilyen voltam, ezen mindenki egyszer átesik, csak nem mindegy, milyen mértékben. Ezzel szemben Ida az örök behódoló. Tizenhét évesen sincs önálló akarata, mindent a szülei mondanak meg. Nem csodálkoznék, ha a ruhatárába sem lehetne semmi beleszólása. Ez egy egészségtelen kapcsolat. A szülőnek is el kell fogadnia, ha a gyermeke már felnőtt - legyen ez bármilyen nehéz is. Meg lehet tartani úgy is a jó viszonyt, a tiszteletet, ha kicsit szabadabban engedjük a gyerkőcöt. Nagyon fontos az egyensúly.
S végül itt van nekünk még Ákos, aki a történet legeredetibb személyiségével bír. Hiába ő az osztály egyik kiemelkedő alakja, akire mindenki felnéz, belül megmaradt egy nagyon bizonytalan fiatalnak. A külvilág és önmaga között felhúzott pajzs mögül szemléli az eseményeket. A történet ott kezdődik el, amikor az egyik osztálytársának, Leventének véletlenül sikerül átkerülnie a védelem túloldalára. Ez még jobban elbizonytalanítja Ákost. Az ő karaktere volt az, akiben a legnagyobb lehetőségeket láttam. Ő tisztában van a nemi identitásával, attól független, hogy nem veri nagydobra, s az elfogadtatási kényszere miatt, több olyan szituációba is belekeveredik, amit alapvetően nem élvez, sőt, egyenesen a személyiségét rombolja, de mégsem száll ki belőle, mert anélkül még kevésbé érezné szilárdnak a talajt a talpa alatt. Ákos a történet utolsó betűjéig lágy karakter marad. Az alapvető jellemi tulajdonságai közé ivódik a kételkedés, túlgondolás. Azt hittem, ezt is le fogja vetkőzni, bár kétség kívül, a magabiztossága már nem homokból áll.
Nagyon gyorsan lehetett haladni a könyvvel, köszönhetően a széles margónak, s a nagy sorközzel ellátott, növelt betűméretnek - ezek mind meglepetésként értek az első felütésnél, hiszen a Twister Media kínálatában megjelent könyvek eddig nem ilyen alapokra épültek, sokkal tömörebb volt egy oldal. Sok fontos téma van belesűrítve a könyvbe, melyek mindegyike alapvetően jól van megjelenítve, mégis azt kell mondjam, összességében nem állja meg a helyét. A történet fő irányvonala Levente érzelmei, hogyan fedezi fel magában az új érzéseket, miként reagál rájuk, s hogyan birkózik meg a felmerülő helyzetekkel, mégis, a többi érintett probléma elveszi tőle a hangsúlyt. Úgy érzem, Emma rengeteg gondolatot meg szeretett volna osztani az olvasóval, azt szerette volna, ha mindenki egy kicsit magára talál benne, de pont ettől vált összecsapottá. Olyan érzésem volt, mint mikor egy kaméleon- személyiségű emberrel találkozok: mindig más stílust vesz fel, hogy mindenki szimpatikusnak gondolja, így sosem tudni, mely pillanatában őszinte. Véleményem szerint jelen esetben is érvényes a jó öreg mondás, miszerint a kevesebb, néha több. Elég lett volna két, esetleg három problémakört körüljárni a történettel, viszont azt jó alaposan. Mindenből kapunk egy kicsit, de jóllakni nem fogunk. S alig emlékszünk a főétel ízére, hisz a különböző desszertek teljesen elnyomják. Meg kellett volna állapítani egy fontossági sorrendet, s a történetet azt követve megjeleníteni. Fontos a hangsúlyosság, hisz nem mindegyik téma egyenértékű.
Mint már mondtam, Emma nagyon szépen fogalmaz. Jól játszik a szavakkal, szépen, lágyan adja vissza a mondanivalóját. Kellemes volt olvasni, ez a legtalálóbb kifejezés rá. Ám a vége felé már túlságosan sok volt a nagy életigazság. A könyv elején még csak elszórva találtunk egy-két gondolatot, aminél az olvasó szeme felcsillanhat, a nyaralástól pedig már csillagokat kellett volna látnom, ha az összesre reagálok. A párbeszédek között található helyzeti információkat felváltották a sablontanácsok, olyan Coelho-s módon. Nem mondanám, hogy zavaró volt, viszony tény, hogy jót mosolyogtam rajta, komikussá tette a helyzetet.

Nem olvastam a Bekezdés pályázatra beérkezett műveket, de mégis úgy hiszem, Krausz Emma joggal nyerte meg. Tehetséges, fiatal lány, aki nagyon szépen fogalmaz, s tartalmas mondanivalót nyújt első könyve is már. Az Osztálykép kívül és belül is szép. A lapok gyorsan pörögnek, igazi egydélutános könyvről beszélünk. Több komolyabb témát érint, de az olvasó szeme elé mindent elfogadható formában, megbotránkoztatás nélkül tár, úgy, hogy a hangsúlyosságát sem veszti el. Levente és Ákos története számomra pont azon kategóriába esik, ami a maximális kikapcsolódást jelenti: új látásmódot biztosít egy eddig általam nem foglalkoztatott témára, s új megvilágosításba helyezi az eddig is ismert problémákat, de közben nem válik túl komollyá. Elgondolkodtat, de nem köti le az összes agyi folyamatomat napokra. Kikapcsol, relaxál, s olvasás után úgy kelek fel a székből, hogy túltengek pozitív energiával.
Az Osztálykép egy könnyed, nyári történet, melyben nincsenek nagy csavarok, nincsenek fölös laptöltések, mégis teljes értékű regényként megállja a helyét. Fő témái, az elfogadás és a gyászfeldolgozás mellett szerepet kap a szülőkkel való viszonytól kezdve az önmagunk kordában tartásáig minden. Örülök, hogy elolvashattam.





"Az emberek olyanok, mint a virágok. Odafordulnak, ahol fényt remélnek. A lelke mélyén mindenki törődésre vágyik."

"– Egyvalamit tudok mondani neked, Ákos. Utálhatod magad azért, ami vagy, de érdemes? Egész életedben önmagaddal kell élned. Ha utálni akarsz valamit, akkor utáld azt, amit teszel, mert azon tudsz változtatni, azon viszont nem, aki vagy."

"– Szeretni bátorság, nemtől függetlenül. Hiszen a kapcsolatban megnyíltok egymásnak, ezért könnyen fájdalmat okozhattok a másiknak. Mégis az számít az egészben, hogy párként mi a célotok. Mi lenne a normális szerinted? 
– Az elfogadás egy kapcsolaton belül. 
– És az nem lehetséges minden felállásban? Két férfi, két nő vagy egy férfi és egy nő között?"


Kiadó: Twister Media Kiadó
Megjelenés ideje: 2018. április 23.
Terjedelem: 256 oldal
Fogyasztói ár: 2980.- Ft.

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése