2017. november 10., péntek

Róbert Katalin: Szelídíts meg


Róka ​kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.

Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is a nyakába varrják, hogy korrepetálja matekból.

Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek… 
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.

A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…

Mire elég heti egy különös óra? Közelebb kerülhet egymáshoz két ennyire más ember?


Már régebb óta foglalkoztatott a gondolat, hogy Róbert Katalintól is kellene egy könyvet elolvasnom. Ennek nagyon egyszerű oka van: egy nagyon jó barátom nagyon szereti az írónő munkásságát, s nem egyszer került már fel közöttünk témának, ahol én csak bambultam a kijelzőre, hisz nem tudtam a beszélgetéshez sokat hozzátenni. Úgy döntöttem, itt az ideje ezen változtatni, s a legújabb regényén tesztelni, hogy mennyire pendülünk egy húron.

Elsősorban azért a Szelídíts meg mellett döntöttem, mert egyre nagyobb érdeklődést váltott ki belőlem a mű, ahogy láttam beérkezni a borítóterveket. Több ígéretes is volt, én is felállítottam a kedvenceim dobogóját, de sajnálatomra nem azokból került ki. Azt megértettem, hogy magát, a Saint-Exupéry mű alapjául szolgáló illusztrációt nem szerették volna felhasználni - ami logikus, hisz akkor csak egy olcsó másolatnak tűnne, már borító alapján is - de szerintem voltak sokkal ötletesebben, szebbek is. Nem mondanám, hogy a választottal bárminemű problémám lenne, hisz egy csodás alkotásról beszélhetünk, de az én tetszésemet nem igazán nyerte el. Szép, szép, de volt olyan, ami számomra többet mondott. Viszont mivel akkor még nem olvastam a könyvet, így jogom sem lett volna dönteni a borító sorsáról, hisz nem tudhattam, mennyire tartalmazza a Kis herceg-et és egyéb információkat. Olvasás közben azért megbékéltem vele, tetszetőssé vált a szememben, de ettől független még mindig nem éri el azt a szintet, mikor nem tudok neki ellen állni.
A címmel is voltak már a kezdetekkor bajaim. Ötletes és hangzatos, viszont nem áll szinkronban a könyvvel, hiszen a cím E/1-ben van, míg a történetet külső szemmel, E/3-ban láthatjuk. Apróság, de mégis megteremti azt az apró kis ellentétet, amivel már nálam hátrányból indul a történet.

Mindezek ellenére próbáltam tiszta lapot adni neki, tehát minden előítéletesség nélkül olvasni. Mikor felütöttem a könyvet, kint a mellettünk levő játszótéren, úgy érzem, sikerült is megteremtenem a szükséges alaphangulatot hozzá. Az örömöm viszont hamar elmúlt, mert elég volt pár oldal, hogy újra érezzek egy kis keserűséget, mely Róka karakteréből fakadt...
Ez a könyv egy úgynevezett retelling, tehát egy régi, ismert történet újragondolása, feldolgozása. Mostanában ez nagyon divatos lett, számos Szépség és a szörnyeteg és egyéb meséket láthatunk új köntösbe bújtatva. Róbert Katalin viszont mert nagyot álmodni, s egy sokkal komolyabb művet vett alapul. Ehhez nagy bátorság kellett, hiszen itt nem a gyermeki énünk és emlékeink vannak megcélozva, hanem a felnőtté válás küszöbén levő gondolkodásmódunk. Mindemellett a retelling nem azt jelenti, hogy a karaktereket egy az egyben átültetjük, hanem csak a rájuk jellemző dolgokkal és szituációkkal ruházzuk fel.
Pontosan ezért volt számomra furcsa, hogy Rókáról és Kishercegről beszélünk, de egyhamar magyarázatot kapunk rá, honnan is jöttek ezek a becenevek, így nem akadtam fent rajta. Kifejezetten ötletesnek lehet mondani. Az viszont számomra furcsa volt, hogy mindenkinek volt a könyvben beceneve, kivétel Rozinak és Kittinek. Ők miért nem kaptak? Vagyis számomra inkább az a kérdés: a többiek miért kaptak? Az én régi osztályomban körülbelül öt embernek volt állandóan használatos beceneve, mely elsősorban abból fakadt, hogy ketten is viselték ugyanazt a nevet, így valahogy meg kellett őket különböztetni. Vagy a mostani fiatalság így gondolja? Mindenkinek jár egy becenév? Azt hiszem, öregszem.
Szóval visszatérve a két központi karakterre... Kezdjük Rókával: az elején számomra nem volt szimpatikus. Értem, hogy vadabb természetűnek kell lennie, hiszen másként az alapkoncepció nem működne. Ehhez kellenek kiváltó okok, mely jelen esetben az elvált szülők és még valami, amire csak később derül fény. Ha csak a szülők lettek volna az indikátorok, akkor egy rossz szavam nem lett volna a könyvre. Egy fiatal lányt nagyon meg tud viselni, ha a szülei között megromlik a viszony. Mindenkit megvisel, de egy önmagát kereső tinédzsert főleg. Ebből fakadóan hoz rossz döntéseket, amik következményekkel járnak. Ez így van. Viszont kaptunk egy nagyon klisés elemet még hozzá, ami fölött nem tudok szemet hunyni. Nem, az nem kellett volna bele. 
Illetve véleményem szerint eltúlzott lett Róka. A túl sok káromkodás és ellenségeskedés az őrületbe kergetett már. Ha az én gyerekem ütne meg velem szemben ilyen hangsúlyt... hát mondjatok bármit, de én biztos lekevertem volna neki egy pofont. Értem, hogy nehéz időszakon megy keresztül, de a szülőknek sem könnyebb. Igenis tudjon viselkedni. Számomra ő csak egy átlagos tini, aki a bolhából elefántot csinál, s nem létezik más számára, csak is kizárólag önmaga. 
Kisherceg karaktere sem volt első ránézésre a legszimpatikusabb, de ahogy egy pillanatra megálltam, rájöttem, hogy valójában zseniális, hiszen Katalin pontosan olyanná formálta ezt a fiút, mint Exupéry. Önmagát keresi, közben pedig próbál rájönni, mitől boldog az ember. A végére nagyon megszerettem, hisz igaz, hogy korához képest túlságosan érett gondolkodással rendelkezett, de nem pont ilyen volt az eredeti herceg is? 
Még egy apróság volt, ami a kezdetekkor nagyon zavaró volt a számomra. A történetet külső szemlélőként látjuk, mégis anyu és apu szólal meg és cselekszik. Nem Róka anyukája, vagy az Anya. Szimplán anyu. Én ezt csak E/1-ben tudom elképezni. Szerintem erre csak én vagyok hepciás, de nem szeretem, mikor keverik a nézőpontokat ilyenféleképp.

No, most, hogy minden sérelmet kiadtam magamból, megemlítenék még pár apróságot, amik kifejezetten örömet okoztak:
Mint már említettem, ez egy retelling, mely nagyon szépen lett átültetve. A karakterek elég jól lettek megformálva, még ha kicsit néha sok is volt egynéhány. Mégis, talán a legszimpatikusabb az volt, ahogy a kis herceg járja a bolygókat, s keresi, mitől lehet egy ember boldog. Ahogy mi Kishercegünk hétről hétre látogatta meg a különböző felnőtteket, akik különböző helyeken dolgoztak... fenomenális lett! Nagyon tetszett! Ezek a kedvenc részeim!
S még egyéb utalásokat is kaptunk: sokszor voltak teljes mondatok is átültetve, illetve szituációk. Különösen szívet melengetőek voltak ezek.
A könyv maga könnyen olvasható, ami nálam elsődleges szempont, ugyanis, ha nem tud beszippantani, akkor lehet akármennyire is jó a történet, de csak szenvedni vagyok vele képes napokig. Itt ezzel nem volt gond, elegendő volt két nap, hogy a végére érjek. 
Katalin nagyon szépen tud fogalmazni, öröm volt a szemeimnek és a lelkemnek látni az értékes gondolatokat. Úgy, ahogy a Kis hercegből, ebből is írtam ki magamnak sok idézetet, amik megragadtak.

Sajnálom, hogy voltak olyan tényezők, amik miatt nem tudtam maximálisan kiélvezni ezt a történetet. Ha egy kicsit kevesebb, kedvesebb Rókát és egy kicsit erősebb Kisherceget kaptunk volna, akkor talán jobban tudtam volna értékelni. Talán, ha Rókának nem lett volna még gondja az elvált szülőkön felül is. Ha nem lett volna ennyire káromkodós... akkor lehetett volna valami. De túl sok a "ha".
Úgy érzem, hogy engem is megpróbáltak megszelídíteni, csak rossz módszert alkalmaztak. Nem sikerült. Szóval megyek is, és picsogás, meg bunkózás helyett megpróbálom megoldani az életemben levő problémákat, illetve a legjobbat kihozni magamból, hogy én tudjak válaszolni majd Kishercegnek, ha egyszer erre vetődne: mitől vagyok boldog.



"– Ma nem olvasol? (…) 
– Befejeztem és nincs kedvem másba kezdeni. 
– Mert olyan, mintha benned maradt volna a történet és nem tudnád elengedni. Vagy inkább az nem engedne el téged."

"– Azért vagyok itt, mert ezt akarom. Téged. Mert vonzódom hozzád már hetek óta, mert szeretem, ahogy magyarázol, mert jó beszélgetni veled, mert elevennek érzem magam melletted. Mert tetszel. Sokkal szebb vagy, mint hinnéd."

"Az rohadtul nem elég, hogy tudod, nem szabad többet gondolnod se rá. Attól még hiányozhat. Talán nem az, amikor rossz volt, de az igen, ami lehetett volna. Vagy ami régen jó volt. Az hiányozhat."

"Mindig azt próbálta kitalálni, mit várnak tőle mások, de talán most eljött az ideje, hogy azt tegye, ami neki fontos."

2 megjegyzés:

  1. Sajnálom, hogy annyira nem tetszett a könyv, de ennek ellenére az értékelés teljes mértékben építő jellegű lett és egyáltalán nem sértő. Kevesen tudnak így fogalmazni, mint te. :)

    Puszi:
    Barby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. drágám! ♥
      Ha tudnád, mennyire jól esnek a szavaid! Nagyon sokat jelent, köszönöm! ♥

      Törlés