Niitaabell Világa: Julia Dippel: Az örök tűz (Izara 1.)

Fülszöveg:

Titkos társaságok, természetfeletti lények és egy tiltott szerelem…

Ariana átlagos tininek mondható átlagosan siralmas kamaszkorral. Szülei elváltak, érzelmileg ingatag édesanyjával él együtt, miközben dúsgazdag édesapját teljes szívéből megveti. A suliban sem nyer népszerűségi versenyt, és miközben egy menő elitiskolába jár, pincérnőként dolgozik, hogy fussa benzinre rozoga autójába. Ezek után a legkevésbé az hiányzik neki, hogy természetfeletti lények törjenek az életére – köztük Lucian, aki sosem végez félmunkát. De miért került épp Ariana a célkeresztbe, és kik mozgatják a szálakat a háttérben? Lucian végül Ariana mellé áll, hogy együtt járjanak utána az igazságnak, és kiderítsék, mi folyik itt valójában. Sosem lehetnek biztosak abban, hogy ki a barát és ki az ellenség, talán még egymásban sem bízhatnak. Ám egy dolog biztos: Arinak életben kell maradnia.

Julia Dippel Izara-sorozata az elmúlt évek legnépszerűbb német ifjúsági regényciklusa, Az örök tűz pedig megjelenése után elnyerte a legjobb német nyelvű első könyvnek járó díjat.

A történetről:

Reszketve várom már, hogy mikor érkezik bármilyen hírmorzsa A dal, amely vihart kavar című könyv folytatásáról. 2025 őszén érkezett volna, de igazából semmi infó nem kering róla és hiába kérdeztük többen is több platformon a kiadót, nem válaszolnak. Nos, én eddig bírtam, nem maradhattam tovább Julia Dippel könyv nélkül, így belekezdtem az Izara sorozatába.

Ami anno megvett magának a szerző kapcsán, az a stílus volt. Borzasztóan imádtam ahogy fogalmaz és ahogy felépíti az általa kitalált világot, így nem volt kérdéses, hogy minden könyvének a polcomon a helye. Gondolkodás nélkül szeretem be az Izara sorozat mind a négy kötetét. Hát, nem mondom, volt ám meglepetés most, mikor belekezdtem, ugyanis fényévekre van, a szerző legutolsó regényétől. Az leső reakcióm szerint visszakerültünk az Obszidián és az Alkonyat által megidézett kultuszba. A karakter-, a környezet -és a világfelépítés mind azt a korszakot idézte meg a számomra. Nem mondom, hogy ez negatív tapasztalat lett volna, igazából jókat mosolyogtam, miközben felültem a nosztalgia vonatra.

A vámpírok és űrlények helyett itt démonok kaptak szerepet, de nem is akármilyenek. Miközben a főszereplővel, Ariana-val együtt megismerjük ezt az átlagos emberek szeme elől rejtett világot, elkezdett zsongani a fejem. Nem mondanám, hogy a szerző egyszerű társadalmi réteget alkotott meg, azért sokszor úgy éreztem, hogy túltelítődőm az információktól - de mindvégig roppantmód élveztem. Ez köszönhető a humoros és könnyed fogalmazásmódnak, valamint a csipkelődő párbeszédeknek is.

A hossza ellenére is, a sztori viszi magával előre az olvasót. Bár többször is úgy éreztem, meg kicsit megrekedtem, mégis mindig azt vettem észre, hogy hopp, megint lecsúszott ötven oldal belőle. A végén viszont már egyáltalán nem tudtam letenni, konkrétan azt se vettem észre, hogy kétszer jelzett már a telefonom, hogy ideje lenne munkába indulni.

Ifjúsági fantasyról beszélünk, de alaposan körül járt módon. A romantika erőteljes, de nem túltolt benne. Tetszett, ahogy felépült és a karakterek korából fakadóan még az esetleges szükséges hátráltató tényezők sem idegesítettek, hiszen ezeken evidens, hogy végig kell menni. A sztori azonban túlmutatott a végére mindenen. Roppantmód izgalmas, élvezetes, pörgős és meglepetésekkel teli. A szereplők pedig abszolút szimpatikusak és hiába vannak sokan, nagyon könnyen követhető, ki kicsoda. Imádtam Ari hullámzó kedélyét, ahogy az akadályokat vette sorra, s hogy ezek milyen hatást gyakoroltak a lelkére. A végefelé található egyik kulcsjelenet pedig akkor is megnyert volna magának, ha addig nem szimpatizáltam volna vele.

Ilyenkor örül a fejem, hogy az összes kötet már a polcomon van, mert itt ezt nem lehet még abbahagyni. Szóval, míg várok és csak várok A Naptűz balladájának a következő részére, addig biztosan az Izara sorozat következő kötetében fogok vigaszra lelni.

Értékelés: