„Kiviszem a szemetet!” – mondta alig hallhatóan, ahogy lenyomta a kilincset és kilépett az ajtón. Sőt, lehet, nem is mondta, nehogy valaki meghallja, és még a végén meghiúsuljon a terve. Nem akarja, hogy bárki is megakadályozza. Már nem. De vajon, ha meghallják, észrevették volna, hogy nincs is nála semmi, pláne nem a szemét? És mikor fog feltűnni bárkinek is, hogy milyen régóta eltűnt?
Hideg a víz. Nagyon hideg. És egyre hidegebb, minél bentebb sétál. De már nem érdekli. Csak legyen vége. Nem bírja tovább. Már nem. Ez az egész így nem jó. Nagyon nem. Ha jó lenne, nem várná a végét.
Örülünk és szenvedünk, szeretünk és utálunk, hibázunk és tanulunk, kimondunk és eltitkolunk, beleszületünk és belehalunk. Ez az élet, ahol, elvileg mindenki a maga útját járja. De tényleg a saját maga életét is éli? Túlélhető-e, ha egy nap kiderül az igazság? Akadhat-e mégis némi kapaszkodó a legnagyobb kilátástalanságban?
„Azt mondják, az orchideák a szépség és a reziliencia szimbólumai. Tehát akkor a nőké is” – véli Zubor Rozi, háromgyermekes IgenAnya, újságíró, podcaster, a Micsoda történetek-könyvsorozat társszerzője, aki regényében négy orchidea, azaz négy nő sorsát mutatja be. De miért pont ők? Hogyan kapcsolódik Julcsi, Évi, Zsófi és Anna sorsa egymáshoz? Az Orchideák elmesélik.
Van a magyar szerzőknek egy maréknyi kis csoportja, akiket a lelkemhez közel tartok. Figyelem a jelenlétüket, támogatom a munkásságukat, s ha éppen új történet vetül általuk papírra, mosollyal az arcomon várom, hogy hozzám is megérkezzen a saját kötetem. Zubor Rozival tavaly április óta pont így vagyok. Első könyve, A kulcs után elraktároztam a szívemben és boldogan kísérem továbbra is figyelemmel írói pályafutását. Imádom, hogy nekünk – nekem – ír.
Harmadik könyve jelent meg 2025 végén, az Orchideák. Ebben a kötetben is az olvasó előtt női sorsok bontakoznak ki, négy különböző, de egymásba kapcsolódó életfonál. Julcsi, Évi, Zsófi és Anna története azonos felhanggal veszi kezdetét, de mind különbözőképp folytatódik. Kiviszem a szemetet! – hangzik el felütésként, a válaszreakciót meg sem várva, hogy egy lélegzetvételi szünethez jussanak az életükben. Ez az elsuttogott, közönyösen közölt vagy éppen elkiáltott hétköznapi mondat adja az élet origóját. Egy pillanatnyi közös érzelem, amelyben tudtukon kívül egyesülnek mindannyian – s a karaktereken kívül gyakorta az olvasó is. Egy gondolat, ami millióképpen folytatható, s amelyből a szerző négy különböző, de mégis összecsengő egységet mutat be a könyv lapjain. Lélektani utazás önmagunkba, a múlt szellemeivel karöltve, a jelen és jövő terhelő súlya alatt. Egy történet, amelynek a varázsa és megrendültsége pont a hétköznapiságában rejlik – hiszen te is ott lehetnél a lapokon. Te is ott vagy a karakterekben.
Bevallom, nem néztem utána, miről szól a könyv, mielőtt elkezdtem olvasni. Rozi írta, nekem ennyi elég volt ahhoz, hogy érdekeljen és elolvassam. Szeretem a gondolkodásmódját, a benne megfogalmazódó kérdéseket és azt, ahogy mindezt papírra veti. Mint a gyermekedet felnőni látni, épp olyan büszkeségérzettel tölt el a szerző fejlődését szemlélni. A harmadik regényében már nem érződik a kezdő írókra jellemző kézremegés és bizonytalanság, amellyel folyton mérlegre teszik önmagukat, hogy van-e nekik helyük a könyvpiacon. Érződik a tapasztalat és az út során felvett magabiztosság, miközben megmarad ugyanazon alázatos alkotónak, aki korábban is volt. S a fejlődés nem ment a sajátos stílus rovására, hanem még inkább támogatja azt. Erősebb hangon szól, kemény témát boncolgat, jobban mederve tartva a saját érzéseit – de mindvégig érezhető a bohókás Rozi is. Az Orchideákban is benne van a szerzői lélek, csupán egy másik zuga nyílik meg az olvasó előtt.
A négy nő sorsa eleinte úgy néz ki, mintha egymástól független lenne, de apró rezdülésekből végül összeáll a valódi kép. Különböző korszakok szülöttei, akiken keresztül a szerző transzgenerációs problémákra és azok kezelésére tett kísérletek mellékhatásaira hívja fel a figyelmet. A sors sokszor akkor is ismétli önmagát, ha mi a sarkunkat megvetve ellentartunk neki – legfeljebb ugrik egy generációt. Csodás és egyben borzasztóan megrázó képet vetít az olvasó elé, melynek súlyossága leginkább abban a felismerésben leledzik, amely során párhuzamot tudunk húzni a saját sorsunkat illetően is. A női lét különböző aspektusai, mint az elvárt lány-kép, a felnőtt elvárások, az anyai lélek, a támogató feleség mind megjelenik a karakterekben. Élethelyzetemből adódóan engem leginkább a gyermekeit jól nevelni akaró, saját traumáitól óvó szülői kép rendített meg leginkább. Van egy elmélet a gyermeknevelés kapcsán, mely úgy tartja, hogy ezt valójában nem lehet jól csinálni. Így vagy úgy, de mindenki elszúrja és a gyermekeknek szüksége lesz a terápiára. Szülőként viszont az a célunk, hogy a szükséges terápia mennyiségét a lehető legminimálisabbra redukáljuk. Ezt a könyv tökéletesen alátámasztja.
Megrendültem az olvasás során, de erőt is adott. A könyvben nem csupán a mélypont jelenik meg, hanem az ellensúlyozása is. Dübörgő lélekkel fogadja be az olvasó a leírtakat. S mindezek után még nagyon kíváncsisággal és szeretettel fogom várni a szerző következő alkotását. Nekünk szól, rólunk mesél.
Szempontok szerint:
Szereplők: Hihetetlen volt látni, mennyire más jellem a négy főszereplő, mégis sok esetben, mintha egyek lennének, mikor ösztönös, elemi szinten gondolkodnak. A lelkükben fodrozódó gondolatok, a bennük lappangó fény és sötétség harca mindvégig erős és megrendítő.
Történet: A négy főszereplő közötti kapcsolat a történettel együtt bontakozik ki a lapokon. Eleinte úgy tűnik, mintha különböző szálakon futna a dolog, de idővel szépen egybe épül. Számomra hiányzott az, hogy a fejezetek elején megjelölésre kerüljön, melyik évben járunk, ez sokat segített volna a megértésen és igazából nem jöttem rá, milyen funkciója/értéke lehetett annak, hogy a teljes történet direkt sejtelmes ködbe van húzva ezáltal. De ez csupán egy apróság volt, a kötet ettől mg teljeskörűen élvezhető.
Nyelvezet: Egyszerű, mégis összetett. Hétköznapi, mégis zsigerbe vágó. A szerző pontosan tudja, mikor mely hangját kell elővenni ahhoz, hogy a hangszínnel is alá tudja támasztani a mondandóját. Csodálatos írói fejlődésnek lehetünk szemtanúi, ahogy Rozi munkásságát vesszük alapul.
Besorolás: Kortárs szépirodalom.
Esztétika: A megszokott stílushoz tökéletesen igazodik a frissen megjelent regény is. Csodás esztétikai összhatással bír, a keménytáblás kivitel pedig még inkább emeli a nívót.
Értékelés:
Kedvenc idézet:
"Gondolkodik-e hetekig az ember azon, hogyan vessen véget az életének minél halkabban, minél kevesebb nyommal, ha minden rendben lenne?"
"S ha az ember inkább meglátja a szépet és jót a világban, legyen az bármilyen aprócska is, akkor egyszer csak azon kapja magát, hogy megszépül a saját élete is."
A könyv adatai:
Kiadó: Álomgyár kiadó
Megjelenés ideje: 2025. november 20.
Terjedelem: 304 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése