2016. november 17., csütörtök

12 napos Blogger kihívás - Első nap.


Sziasztok! :)

Úgy döntöttem, belekezdek a 12 napos blogger kihívásba :)
Az első nap témája: Miért írsz blogot? + 5 tény rólad
Szóval akkor kezdjünk is neki! :)

Miért írsz blogot?

Hmm, ez egy nagyon jó kérdés. Sokáig érlelődött bennem a dolog.
Nekikezdjek, vagy inkább ne?
Lesz nekem erre elég időm?
Na és kedvem?
El tudom e viselni a negatív kritikát, ha valakinek nem jön be a stílusom?
Lenne aki olvasná?



Aztán úgy döntöttem igenis elindítom! S nem mások miatt, hanem saját magamnak. Mint tudjátok, a moly.hu aktív felhasználója vagyok április óta. Nagyon megkedveltem az oldalt, imádom, hogy az olvasott könyvekről leírhatom a véleményemet. Az már csak hab a tortán, hogy mások is szeretik az értékeléseimet. De egy két könyvnél olyan semmitmondó lett, mert nem szerettem volna több oldalnyi tömör szövegben kifejteni a nézőpontomat, hisz az ott nem arra való. De ugyanakkor magamnak lenne segítség, hogyha később előveszem, biztosan tudjam, milyen érzéseket váltott ki belőlem, s például ezek alapján tudjak másoknak olvasmányt ajánlani.

Utána kikértem a kedves követőim véleményét és szinte egybehangzóan Igen választ kaptam tőlük, így megszületett a niitaabell :)
Ezt az ötletes címet újfent szeretném megköszönni @Biry-nek, az ő fejéből pattant ki! :) Imádlak Csajszi!

Szóval röviden: azért írok blogot, hogy a saját gondolataimat, véleményeimet, élményeimet meg tudjam őrizni. Nem a népszerűség miatt, vagy, hogy rengeteg követőm legyen. Nem. Hanem magam miatt. Hogyha öreg leszek és iszonyú tapasztalt, akkor is lássam, honnan indultam.

+5 tény rólad

Tyűűha, akkor jöjjenek is itt a piszkos kis titkok:

1, Nem tudom, mit keresek a szakomon és hogy hova tartok
De tényleg. Világ életemben tanárnak vagy logopédusnak vagy egyéb hasonlónak készültem. De otthon lebeszéltek róla. Mindenki azt mondta, hogy azzal nem vinném sokra, inkább válasszak komolyabb szakmát, meg elég egy tanár a háznál és hasonlók. Én pedig dühbe gurultam és kiválasztottam a tőlem legtávolabb állót: az informatikát. Már. Csak. Azért. Is. No. Ez egy hatalmas hiba volt, már az első félévben rájöttem, de onnan már nem volt visszaút. Be akartam bizonyítani, hogy igenis képes vagyok rá. Így a diploma előtt, visszanézve az eltelt évekre be kell vallanom: fogalmam sincs, hogy jutottam el idáig. S hogy mi jön ezután? Jó kérdés. Nem tudom, képes leszek e szakmámban elhelyezkedni, de természetesen megpróbálom.

2, Valóra vált tündérmese az életem
Igen, én ezt tényleg így látom. Nagyon sok nehézségen mentem keresztül, melyekre kár pazarolni a szót. Legyen elég annyi, hogy az élet nagyon megtépázott, egészen kicsi korom óta. De a főiskolán minden megváltozott: megtaláltam a szőke hercegemet. S igaz, hogy azóta is volt nem kevés nehézség, de együtt mindent meg tudunk oldani, s neki köszönhetően jelentős személyiségfejlődésen mentem keresztül. S tudom, hogy el fogjuk érni a közös céljainkat!
Jha és jelenleg egy könyvesboltban dolgozom. Menő, mi? :D

3, Megszállott állat rajongó vagyok
Hát igen.... Valaki ezt hibának tekinti, valaki semlegesen áll hozzá. Imádom a kutyákat, halakat, teknősöket, baglyokat, rókákat és még sorolhatnám. Legújabb hóbortom a törpenyúl. Alig várom ,hogy lehessen egy! Bolyhos pufinak fogom hívni és imádnivaló lesz!
Velem nem jó egy autóban utazni. Ha kiszúrok egy kutyát, macskát, csacsit, lovat, madarat.... sikítva vijjogok és ujjongok, felhívva mindenki figyelmét a csodás felfedezésem tárgyára! Aranyos történet: egyszer ugyanígy, magas hangon felsikítottam, hogy CICA! Andris meg odafordult elém, hogy Hmm, mit szeretnél, mond. Hát néztem rá nagy bociszemekkel, hogy nem neked szóltam ,csak ott ült egy cirmos macska. Hát míg haza nem értünk, nem szólt hozzám.. :D

4.  Hirtelen haragú, naiv ember vagyok és nehezen bocsátok meg.
Ez van. Nagyon könnyen fel lehet húzni és képes vagyok egy rossz szóért napokig meg sem szólalni. De alapvetően mindenkiről jót feltételezek és mindenkinek megadom a bizalmat. De ha egyszer eljátssza, nincs vissza út.... 
Hmm a megbocsátás nem erősségem. Nagyon nehéz eljuttatni arra a pontra, hogy igazán megharagudjak, ne csak olyan hopp és puff módon. De ha sikerül... nem fogsz tudni kiengesztelni akár hónapok alatt sem....

5. Koffein függő vagyok.
Imádom az energiaitalt és a nescafé 3 in 1 -et. Megszállottan. Szerencsére alacsony a vérnyomásom, így még ha nagyon bekávézok akkor sem megy fel 125 fölé :D 
Egy időben nagyon durván függője lettem az Adrenalinnak. Aztán volt vele egy nagyon negatív élményem, így letettem mindenféle energiaitalról. Azóta újra iszogatok, de nem rendszeresen és nem napi 2 litert.... végre helyre állt a rend. Reggel egy kis kávé, meg talán délben. Ha húzós napom van a melóban akkor egy energiaital. És ennyi. Próbálom kontrollálni magam! :)

Köszönöm, hogy velem tartottatok és remélem nem sikerült túl unalmasra! :) Ha van még bármilyen kérdésetek, szívesen fogadom :))

4 megjegyzés:

  1. Ismételten nincs mit Drága! Örülök, hogy segíthettem az életed ezen részének kezdő lepéseinél... Csak így tovább! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :*
      Az első mérföldkövet neked köszönhetem *.*

      Törlés
  2. Jajj Te! Vigyázz az energiaitalokkal!
    Jók ezek az apróságok rólad ^^
    Nem gondoltam volna, hogy haragtartó vagy :)))
    Vagy, hogy a párod Cicának szólítod :))
    Hasznos tudni való feljegyezve: Nescafe 3 in 1. ... :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óvatos vagyok már! :))
      Köszönöm, örülök, hogy tetszik! :)
      Pfúú, pedig nagyon haragtartó tudok lenni, de tényleg nehéz elérni azt, hogy igazán, nagyon megharagudjak. De akkor már mindegy is, többet sosem fogsz igazán megbékíteni...
      Mindenhogy nevezem: Cica, Bogyó, Apu (no, ezt oly értelemben, hogyha egyszer lesz csöppség...már készítem rá a lelkét) meg a szokásosok: Kedvesem, Szerelmem, Édesem... :))

      Törlés