2019. augusztus 1., csütörtök

Könyvespolcom új lakói - Július | 2019


Júliusban rengeteg új élménnyel lettem gazdagabb. Mi sem támasztja ezt a tézist jobban alá, minthogy épp egy badacsonyi nyaraló közösségi terében ücsörgök - az erkélyen jelenleg napsütésben gazdag szélvihar tombol, így oda nem bátorkodtam kimerészkedni -, és onnan hozom el nektek a szokásos havi beszerzős bejegyzésemet. Ebben a hónapban is érdemes volt leülnöm megírni eme sorokat, mivel sok új könyvvel gazdagodott a polcom. Ugyanakkor saját csoportképet sajnos most nem tudok hozni, hiszen ők nem (legalábbis nem mind) jöttek velem el erre a szép helyre nyaralni.
Szóval ők érkeztek hozzám júliusban:

2019. július 28., vasárnap

Giovanna Fletcher - Tom: Fletcher Eve ​of Man – A jövő reménye (Eve of Man-trilógia 1.)

Fülszöveg:

MINDEN VÁRAKOZÁS ELLENÉRE TÚLÉLTE. AZ ELMÚLT 50 ÉVBEN EGY LÁNY SEM SZÜLETETT – AZTÁN JÖTT Ő. EVE-NEK NEVEZTÉK EL.

Eve-et egész életében távol tartották a másik nemtől, múltja titkait pedig sosem fedték fel előtte. Azonban 16 évesen a lánynak szembe kell néznie a sorsával. Kiválasztották számára a lehetséges társjelölteket. Az emberiség jövője az ő kezében van. És ő mindig is elfogadta a sorsát.

Amíg nem ismerte Bramet. Azonban most már Eve szeretné irányítani a saját sorsát. Szabad akar lenni. De hogyan is lehet választani a szerelem és az emberiség sorsa között?

2019. július 22., hétfő

Huszti Gergely: Mesteralvók hajnala (Mesteralvók-duológia 1.)

Fülszöveg:

Egykor ​a mesteralvók viselték az alvás terhét az emberek helyett, kik éjjel-nappal boldogan dolgozhattak és mulathattak. A Vasháborúban azonban a mesterek végleg elhagyták az embereket… azóta az álomtalan álom szedi áldozatait. 
Híre megy, hogy a mesteralvók földi maradványait sorra elrabolják, de hogy ki vadászik a csontokra és mi okból, az rejtély. Dakorleonból is nyomtalanul eltűnik a védőszent, ezért a városmester Vulgarus Pokk borkereskedőt bízza meg a feladattal, hogy a közeli Korhos hadseregét hívja segítségül. 
A csontcsipkéző rend 224. nővére súlyos titkot őriz: ő fedezte fel a védőszent eltűnését, s ezért nagy veszély leselkedik rá. Titokban kell kiszöknie a városból, hogy felkeresse az égi Tamarislánban Ludovik atyát, aki a legenda szerint az utolsó élő mesteralvó.

A tizenhét éves Milán visszahúzódó fiú, akit leginkább a hackerség érdekel. Nagydumás haverja ráveszi, hogy egy spam üzenet nyomába eredjenek, ami nem várt következményekkel jár. Miló egy mágikus világban találja magát, ahol nem elég kiállnia a megpróbáltatásokat, de saját, rejtett képességeit is fel kell fedeznie. 

2019. július 18., csütörtök

Tomi Adeyemi: Vér ​és csont gyermekei (Orisha legendája 1.)

Fülszöveg:

Megölték ​az anyámat.
Elvették a mágiánkat.
El akartak temetni bennünket.
Itt az ideje a felkelésnek.

Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt, a lelkeket idézte.
Ám minden megváltozott azon az éjszakán, amikor eltűnt a varázslat. Saran király hatalomvágyból megölette a mágusokat, megfosztva Zélie-t az anyjától és a népét a reménytől.
A mágusok sötét bőrű, fehér hajú leszármazottait azóta is könyörtelenül elnyomják, de most lett okuk a reményre. Hála a király lányától, Amaritól megtudott titoknak, Zélie kap egy esélyt, hogy visszahozza Orisába a varázslatot, és felélessze a mágusok új nemzedékét. Ám tervének
megvalósításában útját állja a kegyetlen trónörökös, Inan herceg, aki mindenáron be akarja fejezni, amit az apja elkezdett, és örökre el akarja tüntetni a mágiát.
Zélie, bátyja, Tzain és Amari együtt menekülnek Orisa félelmetes vidékein. Ám a legnagyobb veszélyt nem Inan vagy a zord vadon jelenti, hanem maga Zélie, akinek nehéz megtanulnia, miként fegyelmezze az erejét – és egyre erősebb vonzalmát egy ellenség iránt.

2019. július 17., szerda

Szigeti Kovács Viktor: A ​táltos

Fülszöveg:

Húsz éve van már tél az emberek világában, mert Cilonda, a boszorkány, gyűlöli az Öregisten számára oly kedves teremtményeket. Ám megszületik a lelkekben a remény egy Kücsen nevű táltos személyében, akiről már csecsemőként is lehet tudni, hogy kiválasztott; ám hogy legyőzhesse a boszorkányt, még át kell esnie három próbatételen: legyőzni a fekete bikát, elmenni a kígyók és békák országába, végül megküzdeni a rettenetes sárkánnyal.

A szerző új könyve ezúttal az ősi magyar hiedelemvilág elemeit alapul véve meséli el egy táltos varázslatos cselekedeteit. A történetben régi idők mítoszaiból elevenednek meg ördögfiak, sárkányok és boszorkányok. Az író arról a korról mesél. amikor még az égigérő fa tetején lakott az Öregisten, a fa gyökerei között pedig a rémséges alsóvilág húzódott. A jó és rossz küzdelmének kimenetele ezúttal azonban kétséges, mert a gonosz ereje nagy, a jóság pedig sebezhető.

Könyvmoly problémák


2019. július 14., vasárnap

Octavia E. Butler: Hajnal

Fülszöveg:

Lilith ​ismeretlen helyen ébred fel. Hamar megtudja, hogy az oankáli nevű idegen faj űrhajóján tért magához, ahol több száz évig tartották mélyalvásban. Találkozik a földönkívüli lényekkel is, akik megosztják vele a tudásukat: a nukleáris holokauszt idején vették fel a kapcsolatot a kipusztulásra ítéltetett emberiséggel, megmentették, akit lehetett, majd az évszázadok alatt meggyógyították a Földet. Kifejlesztették a rák ellenszerét is, és olyan genetikai módosításokat végeztek az embereken, melyek eredményeként nemcsak, hogy nem lesznek betegek többé, de a mentális és fizikai képességeik is egyaránt javultak. Az oankálik úgy érzik, eljött az idő, hogy felébresszék az embereket, és visszavezessék őket a Földre.

Lilith az egyik első ébredő, az ő feladata lesz egységet kovácsolni a többiekből, és megkezdeni a visszatérést. De ahogy a nő idővel megismeri az oankálikat és a kultúrájukat, rádöbben, hogy az idegenek nagy árat kérnek a segítségükért cserébe. Talán akkorát, hogy az embereknek nem is kellene elfogadniuk.

2019. július 11., csütörtök

Anne L. Green: Végzetes csábító (Csábító 3.)

Olivia és Niko a közös jövőjük reményében veszélyes feladatot vállalnak. Úgy döntenek, együtt épülnek be a maffiába. Niko álszemélyiségeit felhasználva a bejutás egyszerű ugyan, de a kiszállás korántsem az. Küldetésük során nem bízhatnak meg senki másban. Egyetlen hiba és oda a gondosan kidolgozott álca. Az egymásba vetett bizalom jelent számukra mindent. A túlélést. A kalandok során azonban újabb megdöbbentő, sokkoló darabkák kerülnek elő Niko múltjából. Veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe kerülnek, de ezek közül egyik sem olyan hátborzongató, mint Niko alteregóinak rengetege. Minden zavarossá válik, és még ők sem láthatják előre, mi történik, ha nem a rosszfiú lesz jófiúvá, hanem a jó kislány válik rosszá. 
Bár mindkettőjüket más motiválja, a céljuk azonos: megszabadulni a láncaiktól és felszámolni a bűnszervezetet. 
De Niko már érzi azt, amit Olivia még csak nem is sejt: a megmenekülés talán nem is lehetséges mindkettejük számára.

2019. július 9., kedd

Sienna Cole: Elmejáték

Fülszöveg:

Tim Ellis látszólag ugyanolyan, mint minden tizenhét éves iskolás srác: szereti a zenét, rajong a videójátékokért, és próbálja megtalálni önmagát. Egy nap azonban állig felfegyverkezve érkezik az iskolába, és brutálisan kivégzi négy osztálytársát. A kiérkező rendőrség kereszttüzében őt is életveszélyes lövés éri, minek következtében kómába esik.

Mike Marshall nyomozó magabiztosan lát neki az egyszerűnek látszó ügynek, azonban hamar fény derül rá, hogy a gyilkosság gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak a vártnál. Ráadásul felbukkan egy koronatanú is, aki a tragédia okozta sokk miatt kihallgathatatlan. Marshall nyomozó szokatlan módszerhez folyamodik: egy, az iskolai lövöldözések lélektanában jártas pszichiáter, dr. Miranda Crane segítségét kéri.

Vajon kik a felelősök abban, hogy a merénylet megtörténhetett? Ártatlanok-e az áldozatok? Van-e remény a gyilkos számára? Mike Marshall és dr. Miranda Crane óriási nyomás alatt dolgozva versenyt fut az idővel, és miközben lépésről lépésre felfejtik a szálakat, olyan megrázó titkokra bukkannak, melyekre még ők sem számítottak.

2019. július 7., vasárnap

Könyvespolcom új lakói - Június | 2019


Rég nem jelentkeztem ebben a bejegyzéssorozatban, de ennek is megvan a maga oka: az elmúlt pár hónapban alig érkezett hozzám új könyv (egy kezemen meg tudnám számolni), így nem láttam értelmét ezt külön posztban kiközölni. De jött a június, a könyvhét, a sok szép új megjelenés időszaka. Az újdonságok időszakán magam sem tudtam nyugton maradni, így sok mondvacsinált indokkal mindig a könyvesboltban kötöttem ki, ahol újra és újra beszereztem pár áhított kötetet. De tudjátok, mit: egyet sem bántam meg!