Niitaabell Világa: Huszti Gergely: Mesteralvók hajnala (Mesteralvók-duológia 1.)

Fülszöveg:

Egykor a mesteralvók viselték az alvás terhét az emberek helyett, kik éjjel-nappal boldogan dolgozhattak és mulathattak. A Vasháborúban azonban a mesterek végleg elhagyták az embereket… azóta az álomtalan álom szedi áldozatait.

Híre megy, hogy a mesteralvók földi maradványait sorra elrabolják, de hogy ki vadászik a csontokra és mi okból, az rejtély. Dakorleonból is nyomtalanul eltűnik a védőszent, ezért a városmester Vulgarus Pokk borkereskedőt bízza meg a feladattal, hogy a közeli Korhos hadseregét hívja segítségül.

A csontcsipkéző rend 224. nővére súlyos titkot őriz: ő fedezte fel a védőszent eltűnését, s ezért nagy veszély leselkedik rá. Titokban kell kiszöknie a városból, hogy felkeresse az égi Tamarislánban Ludovik atyát, aki a legenda szerint az utolsó élő mesteralvó.

A tizenhét éves Milán visszahúzódó fiú, akit leginkább a hackerség érdekel. Nagydumás haverja ráveszi, hogy egy spam üzenet nyomába eredjenek, ami nem várt következményekkel jár. Miló egy mágikus világban találja magát, ahol nem elég kiállnia a megpróbáltatásokat, de saját, rejtett képességeit is fel kell fedeznie.

Ismételten egy Merítés-díjra, ifjúsági irodalom kategóriában jelölt könyvet vettem kézbe, hogy a lehető legnagyobb ismeretséggel tudjak megfelelni zsűritagként elvárt feladataimnak. Noha tagságom még igencsak fiatalnak mondható, a kötelezettségemet nem veszem félvállról, hiszen mindenkinek az érdekét szolgálja a pontos, precíz munkavégzés. Főként a 2019-ben új ifjúsági könyvet megjelentető magyar írók számára, kiknek megmérettetése zajlik.

A Ciceró Könyvstúdió támogatásával jutott el hozzám Huszti Gergely debütáló alkotása, mely a Mesteralvók hajnala címet kapta. Első pillantásra igencsak megnyerő alkotásnak tűnik. A borító igényes. Az egyszerű színösszeállítás, a fekete és arany találkozása vonzza a tekintetet, egyfajta magasztos hangulatot kölcsönöz a számára. Az aprólékos minta, mely a maga nemében egyszerű, ám ha az egészet egyben szemlélve tekintjük bonyolult, kellemes összhangban lévő képet ad. Megragadja a potenciális olvasó tekintetét, s illeszkedik a történethez is, így alapjaiban is már egy megfelelő kedvcsinálónak is minősül.

A borítón kívül a fülszöveg és a cím is megragadja a fantasztikus kalandokra vágyó olvasó figyelmét. A történet középpontjában az úgynevezett mesteralvók állnak, akik levették a világ társadalmairól az alvás súlyát, s örök nyugalomban leledzve mindenki megélheti minden napnak mind a huszonnégy óráját. Ki ne vágyna arra, hogy még több ideje legyen? Elsőként nagyon is szimpatikus, irigylésre méltó az elképzelés, ám meglepődve tapasztaltam, hogy az emberek nagy többsége nem szívesen válna meg az alvással töltött óráktól. Magam is azt a választ adtam e kérdésre, hogy csak abban az esetben fogadnám el ezt az ajándékot, amennyiben a szervezetemre nem lenne káros kihatással. Hisz gondoljatok csak bele: naponta plusz nyolc óra, amit olvasással lehetne tölteni!

Ám a könyvbéli szereplők sem élvezhetik már az időtlenséget, ugyanis a mesteralvók a Vasháborút követően elhagyták az emberiséget, s így újra a társadalom osztályrészévé vált a mindennapi kötelező pihenés, melyet átokként élnek meg. Ugyanakkor ez a törékeny kompromisszum sem tűnik tartósnak, mikor a csontcsipkéző rend 224. nővére üresen találja halott mesterük helyét. Katasztrófa, igazi katasztrófa, amely egy teljes társadalom bukásához vezethet. S hőseit a szerző ebből az alapfelállásból indítja útjára, hogy végére járjanak egy tragédiának. Útjuk során pedig nem csak a kérdésre kapnak választ, hanem mélyen rejtőző titkokról is lehull a tudatlanság álarca.

A téma egyediségét már a cím olvasása után elkönyvelhetjük. Egy fantasztikus regény sem hasonlítható Huszti Gergely történetéhez. Noha első könyve, mégis mert tényszerűen újat alkotni. Ebből számomra az következik, hogy ez a férfi nem író akart lenni, s ezért leült a gép elé róni a sorokat, hanem pont fordítva: a fejében megszülető ötletek kényszerítették, hogy új életpályára lépjen. Megvan benne az a belső tűz, az a tudati láng, amit gondosan ápolva, megfelelő háttértámogatással a rejtett erőforrásait életre tudja hívni: rendelkezik kreativitással. A történet karakterei, a helyszínei, az eseményláncok mind egyedi elgondolások. Még a szereplők száját elhagyó mondatok sem vesznek el a klisék tengerében, sőt! Nem találkozunk benne az unalomig ismételt szerelmi civódásokkal, mikor a sors által egymás mellé sodort emberek első pillantásra halálos szerelemmel viseltetnek a másik fél iránt. Csak egy, apró, romantikus mozzanat, egy lágy kendőnyi érintés mindössze, ami megjelenik a lapokon. A hangsúlyt ugyanis a szerző a mesteralvók helyezte és helyesen ehhez tartotta is magát.

Az eseményeket három nézőpontból szemlélhetjük. Először is megismerkedhetünk a 224. nővérrel, aki csendes, magasztos életét a hitbuzgóságnak szentelte. Ezután bepillantást nyerhetünk egy átlagos kamaszfiú, Milán mindennapjaiba, minimálisan megismerve helyzetét is, majd végül Vulgarus Pokk, a kereskedő kap figyelmet. Mind külön személyiségek, kik első pillantásra össze sem hasonlíthatók. Mivel a fejezetek a saját szemszögükből, tehát mindig E/1-es elbeszélőmódban ismerszenek meg, így még élesebben feszül egymásnak a neveltetésből, világból és tapasztalásból eredő különbségek. A nővér igencsak válogatott szókinccsel rendelkezik, a régmúlt századok kolostorai formálódnak meg az olvasó képzeletében. Pokk úr az aranyközépút: noha ő is inkább a múlt ingoványos talaján egyensúlyoz, mégis az átlag, közemberek hangján szólal meg. Milán pedig abszolút egyéniségként van jelen: ő a mai magyar fiatalok szleng szóhasználatából merítve építi fel mindazt, ami elhagyja a száját, s mindazt, ami csak a fejében fordul meg. Mivel ez egy ifjúsági regény, így véleményem szerint célszerűbb lett volna először a fiút megszólaltatni, hiszen, ha a célközönség egy tagja kézbe veszi, sokkal közelebb állt volna hozzá ez a formai megjelenítés, mint a nővér szofisztikált szókincse, így generálva még jobb első benyomást az olvasóra. Így viszont meg van rá az esély, hogy belelapozás nélkül, az első oldalaktól megriadva leteszi és más kötet után néz.

Noha tartalmat nézve Pokk úr kalandjai a legizgalmasabbak, mégis azokat a jeleneteket vártam leginkább, ahol a modern srác van jelen. Fiatalnak vallom még magam a 25 éves korommal, ám sokszor még én sem értettem, mit beszél. Ilyenkor jókat nevetve kértem segítséget. Mikor pedig megjelent a lapokon még Tony Montana és a „Fullon a kéró, héló, héló, tenger, kókusz, pálma!” is, már nem bírtam féken tartani széles mosolyomat. Laza srác, s talán pont emiatt volt képes megfelelően alkalmazkodni a helyzetekhez.

A nővér számomra nagyon sótlan volt. Neveltetése ezt követeli meg tőle, sosem élt világi életet, ennek ellenére mégis túlságosan otthonosan mozgott idegen környezetben is. Kissé naivabbnak képzeltem el, de több tenni akarással, buzgósággal.

S itt van ez a három különböző szál, amik a történet előrehaladásával még inkább egymástól messze szaladnak. Nem tudtam elképzelni, végül hogyan fognak egyesülni, de reménykedtem, hogy a duológia első részének végére azért valamely módon, ha nem is szorosan, de összefonódnak sorsfonalaik. Ez a kívánságom nem teljesült maradéktalanul, ami miatt erős hiányérzetem is maradt, miután letettem a könyvet. A befejezés megfelelő, hiszen történtek lezárások és nyíltak újabb kapuk, ám nincs meg az utolsó fejezetre és az epilógusra szükségszerű egységesség.

A történettel szemben akaratlanul is erős elvárásokat támaszt az olvasó. Mivel egy teljesen ismeretlen téma került a középpontba, ezért annak kifejtése, kellőképp történő megismertetése kötelező, hiszen, ha nincsenek meg a biztos alapok, hogyan építkezhetne rá a képzelet? Magam is részletes világképre áhítoztam, hiszen nem tudtam elképzelni egy olyan kort, ahol az alvás átok, s bizonyos emberek - pontosabban meglepő módon azok csontvázai - őrzik a nagy titkot. Mivel Milán is hasonlóképp tudatlan, mint én, úgy gondoltam, majd együtt fedezzük fel ezt a párhuzamos kultúrát, ahová a sors elszólított. Noha apránként elég sok mindenre fény derül, nem éreztem ennek sem az egészét. Nem volt meg az összefogó keret, ami egyben tartaná a történetet. Biztos vagyok abban, hogy ez az érzet összefügg a három különböző szál tévelygésével, ugyanakkor azon mindenféleképpen túl is mutat. Nem érzem úgy, hogyha valaki megkérdezné, hogyan épül fel, milyen mechanizmus alapján működik ez a világ, akkor el tudnám neki magabiztosan mondani.

Az alap elgondolás nagyon ötletes. A mesteralvók világa igencsak izgalmasnak ígérkezett, igazi nagy kalandnak. A fiú, a kereskedő és a fiatal növendéklány története is cselekményben gazdag, ám még egy kisebb átgondolást igényelt volna. Egy jól felépített világképpel alátámasztva nagyon ütős történet bontakozhatott volna ki az olvasó szeme előtt. Ennek hiányában minimális ködszerű képződmények fednek el bizonyos dolgokat, jelenléte minimálisan zavaró. Ugyanakkor egy jó kezdetnek tartom, bőven építkezhet rá még a folytatás, és megszülethet egy grandiózus befejezés is.

Olvasni meg igazi élvezet. Fejezetenként változik a nyelvezet, a szofisztikált, középszerű és szleng formák feszülnek egymásnak, melyek találkozása sokszor frappáns, arcokon mosolyt fakasztóra sikerült. Kétségkívül Milán részein szórakoztam a legjobban, ám balzsam volt lelkemre a nővér ékesszólása is.

Meglepő módon most akadt egy olyan szereplő, akit kedvencemnek titulálhatok. Általában nem szokott lenni senki, akit ennyire kiragadna a képzeletem és ily módon dédelgetné képzeletem rejtett zugaiban, de Humbaba teljesen megfogott. Komolyan! Remélem, hogy a folytatásban is nagy szerepe lesz, mert teljesen elrabolta a szívemet ez a mamlasz. Kevés szerepe van, nem is a legfontosabb szereplő, nélküle is megállna a talpán a történet, mégis számomra ő lett az etalon. Érdekes fordulat.

Huszti Gergely, noha kezdő még a szakmában, kétségtelenül jól forgatja a tollát. Ötletei vannak, a megvalósítás sem rossz. Csak arra lenne szüksége, hogy egy kicsit jobban összefogja az egészet, két kezével átérve, megteremve a keretet, tartsa az olvasó számára. A Mesteralvók hajnala felvirradt és álom nélküli kalandra csábít.

"Mily furcsa, hogy létezik szó, mi életet ad, és létezik olyan is, ami öl. És gyakorta ez a kettő ugyanaz – mint a név, melyet szülőnk könnyek közt mond ki születésünk pillanatában, bíránk pedig könnyek nélkül halálunk órája előtt."

"– Sikurat omipotrae dithasum, legyen úgy, ahogy lennie kell (…)"

"Tudatlan vagyok, pedig oly temérdek dolog akad, amiről tudni érdemes."

"(…) az álmot gyakorta egy világ választja el a valótól."

"Az idő néha megáll, néha visszafelé csorog, olykor pedig egyszerűen elpárolog, mintha soha nem is nyomta volna terhe a vállunkat."

"– Hallod! Miért mindig a tilos van előbb, és nem az életveszélyes? Ha lezuhanok, teljesen mindegy, hogy tilosban jártam-e vagy sem, de ha valami életveszélyes, akkor az erősebb indok, hogy ne tegyem, mint az, hogy bünti lesz miatta – (…)"

"Olykor elviselhetetlenül hiányzik egy ölelés."