1959. november 15-én a Kansas állambeli Holcomb városkában bestiális kegyetlenséggel meggyilkolták a közmegbecsülésnek örvendő, feddhetetlen hírű farmert, Herbert Cluttert, feleségét és két gyermekét: a ház különböző helyiségeiben egyenként megkötözték, majd közvetlen közelről puskával fejbe lőtték őket. A gyilkosság indítóoka ismeretlen volt, a tettesek után szinte semmi nyom nem maradt. Öt évvel, négy hónappal és huszonkilenc nappal később, 1965. április 14-én a két gyilkost, a harminchárom éves Richard Eugene Hickockot és a harminchat éves Perry Edward Smitht felakasztották a lansingi fegyházban. Ennek a hat embernek az életével és halálával foglalkozik a nálunk is jól ismert amerikai író, Truman Capote alkotása, melynek műfaját ő maga így határozta meg: tényregény. Ezzel azt akarja az olvasók tudomására hozni, hogy könyvében minden egyes mozzanatnak szigorú valóságalapja van: minden egyes esemény úgy történt, minden egyes szó úgy hangzott el, ahogy az anyagot elrendező, a művész-riporter szerepét betöltő író e lapokon elénk tárja.
Sokunkkal egyetemben, engem is mindig érdekelt, hogy mi zajlik le azon emberek fejében, akik mások életét kioltják. Mi lehet az indíték, hogyan tudja kivitelezni a tervét és ezt követően milyen gondolatok fordulnak meg benne, ami miatt erre az útra lép. Úgy tartom, hogy ez az érdeklődés egyáltalán nem beteges, sőt, inkább egészséges, hiszen pont azért akarja az ember megérteni, mert egyszerűen a számára felfoghatatlan, hogy létezik bármilyen indok vagy állapot, amely a végzetes tetthez vezet. Mert meg lehet érteni egy cselekmény ok-okozati összefüggését annak ellenére is, hogy nem tartjuk elfogadhatónak.
Truman Capote az 1959. november 15-én, Kansas állambeli Holcomb városában megtörtént gyilkosságot mutatja be teljes valójában a Hidegvérrel című könyvében. Saját elmondása alapján ez a kötet nem dokumentumkönyv, hanem tényregény, mivel hozzáköltés nélkül, a valódi adatokra, beszámolókra és interjúkra alapozva alkotott olvasmányos formában. S ennek tudatában forgatva, ez a könyv valóban beeszi magát az ember bőre alá. Bevonja az olvasót, megragadja a figyelmét és borzongatja a tudatát; mert hiába tudjuk, ki ebben a sztoriban a jó és a rossz, mégis az elkövetővel felmerül valamely szintű rokonszenv, ha akarja, ha nem.
A könyv felépítése lineáris. Néhány előremutató mondatot leszámítva a cselekményvezetés egyenesen előre mutat, nem kalandozik el, nem ragad ki az eseménysorból bizonyos pillanatokat, hogy azokat nagyító alatt megvizsgálva akaratlanul is elnyomjon más részeket. Valóban puszta tényközlés az egész. A szerző elsőnek bemutatja a családot és annak környezetét, amely által megteremti az olvasó az áldozatok között a kapcsolatot. Láthatjuk, hogy valóban jó emberek voltak, így az áldozathibáztatás lehetőségét már az első perctől kezdve kizárja. Ezzel párhuzamosan bemutatásra kerül a két elkövető is, majd a tragikus éjszakát követő felfedezés és végül az ügyfelderítés folyamatban. Ez utóbbiban kerül teljes körűen kifejtésre, hogy mi történt pontosan a ház falain belül november 15 éjszakáján, hogyan veszítette életét négy ember. A tényfeltárást követően pedig megtörténik a büntetőjogi végrehajtás; ám ezen esetben is látható, mennyire lassan őrölnek a bürokratikus kerekek, hiszen a kiszabott büntetés közel sem azonnali.
A hossza ellenére abszolút nem mondható e könyvre, hogy túlírt lenne. A szerző alaposan és részletesen vizsgálta meg a fő eseményt, valamint annak előzményeit és a tettet követő reakciókat. Nem csak magára a tragédiára fókuszált, hanem kiterjesztette azt a környezetre is, hogy a teljes képet át tudja adni. A leírás végtelenül olvasmányos, könnyen befogadható és mindvégig tényszerű. A szerző belső érzései nem jelennek meg a lapokon annak ellenére sem, hogy a történet résztvevői aktívan felszínre juttatják a bennük zajló folyamatokat. Megérinti az olvasót, de nem vonja bele a történetébe, mindvégig megmaradhat a külső megfigyelő szerepében, amely miatt nem válik túlzottan terhelővé a leírt tartalom. Irodalmi szempontból nagy tudatossággal átadott történet, s erre értve lehet azt mondani, hogy jó és kielégítő olvasmány. Nem hiába élte meg immáron a tizedik kiadást - s nagy összeggel mernék rá fogadni, hogy ez sem az utolsó alkalom volt. Vannak olyan könyvek, amiknek kortalanul is helye van a piacon. Ez pontosan az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése