Niitaabell Világa: Demi Winters: A csontok útja (The Ashen 1.)

Fülszöveg:

Egy menekülő nő. Egy csapat rettenthetetlen harcos. Egy tiltott szerelem. És a titok, amely mindannyiukat fenyegeti.

Íseldur királynéja harcosokat küld, hogy Sillát, a fiatal lányt a színe elé vigyék, ahol halál vár rá. Amikor az apját megölik, a férfi utolsó szavai kockázatos küldetésre indítják Sillát: utazzon végig a veszedelmes Csontok útján – ahol zsoldosok, ijesztő lények és egy titokzatos gyilkos portyázik –, és menjen a királyság északi részébe, Kopa városába, ahol végre biztonságban lesz.

Miután alig éli túl az első útszakaszt, a kétségbeesett Silla elrejtőzik a hírhedt Véresbárdú Banda szekerén. Ahhoz, hogy eljusson Kopába, maga mellé kell állítania Bárdszeműt, a harcosok mogorva vezetőjét, miközben el kell kerülnie Farkast, a zavarba ejtően jóképű jobbkezét. A királyné kegyetlen bérgyilkosának azonban más tervei vannak, és megszállottan vadászik a lányra.

Vajon Silla épségben eljut az úti céljához? Vagy a Csontok útjának áldozatává válik?

A történetről:

Bár első pillantásra felkeltette a figyelmemet Demi Winters A csontok útja című könyve, álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire bele fogok veszni az általa kínált világba. Pedig, kérem szépen, pontosan így történt. A legvégére a függője lettem és borzasztóan nehezemre esett kiszakadni belőle.

Pedig nem volt felhőtlen a kezdet. Egy olyan dark fantasyról beszélünk, amely az izlandi nyelvjárásra építve alkotta meg a karakterei neveit, valamint a környzetet egyéni jellemzőit, valós és mágikus síkon egyaránt. A nyelvezet tehát nem könnyítette meg a leírtak befogadását, keményen megküzdöttem vele, mert valószínűsítem, emiatt ment az eleje számomra olyannyira nyögve nyelősen. Időm se volt túl sok rá, ez pedig nem az a könyv, amit 10 perces olvasási ciklusokkal fogsz megalapozni. Szóval érdemes akkor belekezdeni, amikor van rá időd - ha túllendülsz a kezdeti szekción, úgy sem fogod tudni lerakni.

Szóval itt van Silla, aki a királynő elől próbál megszökni. Igazából ő maga sem tudja, miért akar egy ilyen magasrangú személy az életére törni, de hát, ha már így alakult, nincs mese, a túlélés érdekében menekülni kényszerül. Rövid időn belül sok viszontagsággal találja szembe magát, de halad előre a célja, egyenesen a biztonságot jelentő Kopa felé. Pechére azonban nem egy kedves kereskedő szekerére kapaszkodik fel, hanem egyenesen a Véresbárdú Bandával találja szembe magát, akik épp életük legfontosabb küldetésére indultak. A lány jelenléte pont azt hozza magával, amit elsőre is gondoltak: bajt és még több bajt.

Miután kicsit otthonosabban kezdünk mozogni ebbe a világba, észrevehetővé válik, hogy a szerző mennyire zseniálisan alkotta meg a karaktereit. Oda és vissza voltam azért, hogy mindenkinek megadta a saját, egymástól eltérő célját, de mégis képes volt megtalálni azt a vékony kompromisszumos réteget, amiért ők egymás mellett megfelelően tudnak működni. A megalkotott karakterek gyarlók és gátlástalanok, személyes értékrenddel; ez utóbbi a sztoriban előre haladva, egyre nagyobb eltéréseket mutat, ami kellőképp alátámasztja a fordulatokat. Számomra ez vitte el a hátán a teljes sztorit, emiatt adott kifejezetten újszerű élményt.

A kezdeti nehézségeknek köszönhetően úgy tűnt elsőre, hogy a sztori kissé vontatottan indul, de utólag visszagondolva, s pusztán az események vonulatát szemlélve sem mondható ez el. Bár utaztak annyi, mint a hobbitok, kétszer annyi dolog történt velük útközben. A cselekményfelépítés pont olyan, mint a hegytetőről elindított apró hógolyó. Nagy sebességgel nekilódul, fokozatosan növekedve, míg végül mindent elfedő lavinává válik. A szerző nem rest piszkos eszközökhöz is nyúlni - elvégre dark fantasyról beszélgetünk, tehát nem is vártam kevesebbet -, de pont emiatt válik olyannyira kiszámíthatatlanná és megdöbbentővé. Eleinte azt hittem, hogy egy megszokott fantasztikus történet lesz, semmi újat nem ad. Aztán úgy véltem, hogy a kialakított világ egyedisége, valamint amiatt, mert ennek ellenére gördülékeny és mozgalmas, mégiscsak rejt magába értékeket. Aztán a végére nem győztem kapkodni a fejem, ahogy a szerző szőnyegbombázásba kezdett. S még csak azt sem mondhatom, hogy nem készített volna fel rá, mert mindvégig csepegtet infókat, egyre többet - s még mindig úgy érzem, hogy több lapul a zsákjába, mint amennyi lapot ebben a részben kijátszott.

Engem ez a sztori olyannyira megvett kilóra, hogyha közvetlen a könyv befejezése után a kezembe lett volna a folytatás, már az is késő lett volna. Minden várakozással eltöltött perc kín. Vissza akarom kapni a kedvelt és gyűlölt karaktereimet. Önzővé és hálátlanná tett ez a könyv, de képtelen vagyok ennyivel beérni. Szóval míg várom a folytatást, addig tegyetek magatoknak Ti is egy szívességet, és olvassátok el A csontok útját. Csak hogy nektek se legyen jobb, ti is átérezzétek azt a kínt, amibe most vagyok. Ez egy olyan sorozat lesz, amire figyelmet kell fordítani.

Szempontok szerint:

Szereplők: Ha egyesével beszélnék mindenkiről, kisesszé méretű lenne a vége - annyira jól lettek megalkotva. Nem szerettem mindenkit, közel sem, de pont ettől lett annyira jó. Hosszan tudnám elemezni az egyes döntéseket és jellemvonásokat, s hogy ezek egymásra milyen hatást gyakoroltak. A szerző egyszerűen zseni, ha karakterépítésről van szó. Mondjuk azért néhány információt örültem volna, ha hamarabb átad, mert voltak bennem félreértések. Például Rey esetén a sztori felén túlhaladva realizáltam, hogy nem egy negyvenes-ötvenes, őszbe hajló koronával rendelkező férfiról beszélünk, hanem egy huszonéves, sokat megélt suhancról, akit az élet formált kősziklává.

Történet: Alaposan kidolgozott, megfelelően fölépített. Kellőképp szövevényes, de még az abszolút követhető módon. A szála kegy irányba tekintenek, időben azonos, csak térben mutatnak eltérést. A szerző random bedob olyan bombákat, hogy állad leszakad olvasás közben, majd helyzetfeloldásként tálal néhány jól beszúrt humoros megjegyzést is. Egy enyhén túlírtnak éreztem azonban, néhány dolog nyomatékosítás céljából a végtelenségig volt ismételve, szóval kicsit kevesebb oldalon talán jobban meg tudta volna állni a helyét. A könyv végére érve több kérdésem maradt, mint ahány választ kaptam, szóval tűkön ülve várom a folytatást.

Nyelvezet: Nem könnyen befogadható. A nevek és megjelölések a mi részünkre túlságosan idegenek, amely megnehezíti a megértést és ezáltal a könyvben való elmerülés lehetőségét is. Viszont miután felveszi az olvasó a fonalat, nem okoz problémát, sőt. A csípős megjegyzések és a humoros helyzetek miatt külön élvezeti értéket képvisel a megfogalmazás. Nem utolsó sorban pedig a végén van szójegyzet.

Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, dark fantasy.

Esztétika: A borító megfelelően illeszkedik a tartalomhoz, szerintem nagyon jó munkát végzett a grafikus. Az élfestés szép, de számomra kissé zavaró a cikázó villám motívum mögötti vörös rész színeltérése, mindig azt hittem, hogy valamivel összekentem. Valamint a színek lehettek volna összességében kissé élénkebbek.

Értékelés: