Egy város, amelynek múltját több száz bomba sem pusztíthatja el.
Egy fiú, aki menekül családja veszteségeitől.
Egy középkori láda, amely titkokat rejt, és életeket köt össze.
Dél-Németország, 1945. A háború utolsó hónapjaiban Albert, az idős lámpagyújtogató egy csapat kamasz segítségével próbálja megmenteni Konstanz városát a szövetségesek bombáitól. A légitámadások után Albert nyomtalanul eltűnik.
Bodeni-tó, Konstanz, 1996. Anna fiatal restaurátor, a város utcáihoz gyermekkori emlékek, a szülőföldje iránti szeretet fűzi. A konstanzi zsinat korából származó ládák helyreállítása közben megismeri Albert unokáját, Ulrichot. Izgalmas nyomra bukkannak, amely a középkori városi latrinákhoz és Alberthez vezet.
Kiderül, hová tűnt a lámpagyújtogató? Vajon hol találja meg a boldogságot a szerelmei között vívódó Anna? Konstanz városában, amely a gyökereit jelenti, vagy egy számára ismeretlen földrészen?
Bagó Tünde új könyvvel örvendeztette meg az olvasóit, amely stílusban vajmi kevésbé tér el az Ella háborújától. Háború és szerelem a Bodeni-tó partján - mindössze az időbeli összetétel változott.
A mostani történet több idősíkon játszódik. 1945-ben, Dél-Németországban járunk, ahol egy hazafias lámpagyújtogató a fiatalok segítségével igyekszik a bombázások ellen harcolni a tőlük telhető módon. Az olvasó ezen oldalról minimális betekintést nyer az akkori életbe, ám mivel a hangsúly inkább a sihederek közötti kapcsolatokon van, így nem merül el túlzottan a témában. Ezzel párhuzamosan az 56 évvel későbbi események is napvilágra kerülnek, ahol Anna a fiatal restaurátor lány igyekszik felderíteni egy régi rejtélyt: megtalálni a hiányzó ládát, ami a második világháború alatt tűnt el. S mindemellett apró betekintést nyerhetünk egy, a napjainkban nyaraló nő utazási naplójába, hogy a korábbi idősíkokon bemutatott helyszíneket a mai pompájában ábrázolja.
Már korábban is úgy éreztem, hogy nem egészen tartozom a szerző célcsoportjába, és a második kötet elolvasása után pedig ez a tézis végérvényesen igazolást nyert. A különböző idősíkok használata újfajta irányvonalat lengetett be a számomra, ezért is bátorkodtam ezen regény irányába nyitni, ám végül ez sem volt elég ahhoz, hogy meg tudjon nyerni magának. A cselekmény nem vitt magával, szinte hidegen hagyott. A múltban túl kevés jelenik meg az emberi sorsokról, a jelent pedig pont a főszereplő szerelmi élete válik uralkodóvá. A harmadik, beszúrt részek ötlete jó lett volna, viszont a megvalósítás nem segítette elő a megeleveníteni kívánt kontraszt kirajzolását. A végjátszma megválaszolja a menet közben felmerülő kérdéseket, de az olvasó mindezt sztoikus nyugalommal fogja szemlélni. Mint amikor egy tankönyv végére ér.
A karakterek nem tudtak megmozgatni, nem igazán érdekelt a sorsuk alakulása. A felsejlő hamis szerelmi háromszög nem ad hozzá túlzottan az események alakulásához, bár Anna életében végül elhozza a várva várt döntés meghozatalát. A korábbi kapcsolatának bonyodalma felesleges polgárpukkasztás, amely szappanoperaszintű felhangot ad a történetnek - pedig a további szálakat figyelembe véve nem hiszem, hogy ez lett volna a végső cél.
Vitathatatlan, hogy a szerző a Bodeni-tó környékén találta meg önmagát, s gyanítom, ezért is szeretné ennyire nagy hévvel átadni a lelkében felgyűlt szeretetet a történetei által is. Bennem viszont inkább visszás érzéseket generál. Többet tudtam meg róla, mint szerettem volna és ahelyett, hogy kedvem támadna meglátogatni, már előre becsömörlöttem. A leíró részek szárazok, néhol feleslegesen részletgazdagok, s a folytonos latrina emlegetés nem hozott maga után túlzottan jó szájízt. Amúgy erre akár egy ivós játékot is lehetett volna csinálni: ha minden alkalommal bedobtam volna egy felest, amikor megláttam a könyvben a latrina szót, garantált lett volna a másnapi fejfájás. Sajnálom, de képtelen voltam a történelmi jelentőséget meglátni a második világháború illemhelyeinek feltárásában, rejtsen is bármit a nyilvánvalón kívül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése