Részlet a könyvből:
„Cortez kikerült minket, lesétált a lépcsőn, miközben a lány már megindult felé. Tudtam, hogy rá vár, tudtam, hogy ő csak Viki lehet, de a következő jelenetet még én sem tudtam előre. A lány vigyorogva átölelte Cortezt, majd hosszú csókkal köszöntötte. Nem, ez nem olyan volt, mint kilencedikben, a díjugrató napján. Most jól láttam. Mindannyian jól láttuk. Lemerevedtem, nem akartam odanézni, de nem tudtam levenni a szemem róluk. A látvány sokkolt, minden energiámmal azon voltam, hogy akkor fulladjak meg, miután elmentek.
– Sziasztok – köszönt hátra Cortez nekünk, aztán megfogta Viki kezét (összekulcsolt ujjakkal), és elindultak."
Egy nagyon közeli barátnőm tavaly rávett, hogy vegyek valamit kézbe Leiner Laurától, pontosabban nem is akármit, hanem egyenesen a Szent Johanna Gimi sorozat első részét. Ki volt akadva, hogy bár pont a mi korosztályunknak volt címezve a megjelenéskor, de hozzám nem jutott el, sőt, bevallom, csak felnőttfejjel hallottam róla először. Nálunk az Alkonyat könyvek futottak, bocsi. Szóval végül beadtam a derekam és elolvastam a nyitó kötetet, majd a második részt is, hiszen úgy véltem, hogy egy teljes tanév eseménye kell ahhoz, hogy valamelyest elkezdhessek magamban formálni róla egy képet. Ez nem lett annyira rossz, mert bár hiába nem tartozom már a célcsoportba, értem, miért örvend a mai napig még mindig akkora sikernek, így idén úgy döntöttem, hogy folytatom az olvasást. Így jutottam el a harmadik kötet, az Egyedül elolvasásáig.
Egy évnyi szünet után azért kicsit arcul csapott Reni stílusa. Bár emlékeztem rá, azért mégiscsak rám szakadt a melankólia az első bekezdés után. Nagyon tömören és borzasztó részletgazdagon írja le a naplójába a napi eseményeket, ami alapvetően nem probléma, hisz emlékszem, hogy én is ugyanezt csináltam anno hetedikben, amikor mikroméretű gyöngybetűkkel vezettem a féltve őrzött naplómat, de időbe telt, mire újra felvettem a ritmust. Renit még mindig nem tudom teljesen hova tenni. Aranyos kiscsaj és annyira borzasztó jó érzés, hogy úgymond a korának megfelelő dolgok érdeklik, de mellette meg fiatalabbnak érzem, mint ami. Ezen sokat gondolkodtam az elmúlt időszakban és szerintem azért lehet, mert a mostani generáció brutálisan gyorsan igyekszik a felnőttlét küszöbét elérni, s emiatt érzem úgy, hogy Reni viselkedése nem helytálló, pedig bevallom őszintén, sokkal jobban örülnék, ha az én kislányom is majd ebben a korban ilyesféle érdeklődési körrel rendelkezne, mint a könyvbeli szereplők. Jobb, ha a mostani lányok hagynak maguknak időt megérni és megélni az aktuális korszakukat. Csak reménykedem, hogy én látok magam körül rossz példákat és valójában tényleg az SZJG-ben tanúsított viselkedés az alap még most is.
Ettől függetlenül teljes vállszélességgel amellett vagyok, hogy ez a sorozat nem csak a megjelenéskor állta meg a helyét a piacon, hanem a mai napig betonbiztos pozíciója van. Az én korosztályomat felülteti a nosztalgia vonatra és rengeteg emléket feléleszt bennük, a jelenkori tinédzsereknek pedig hiába nem mond semmit már az MSN, meg nem ismerik a felsorolt dalok nagy részét, tutira megnyeri őket a tartalom. Leiner Laura prímán adja vissza az első szerelem által generált érzésvilágot, valamint a középiskolai évek hangulatát. A poénok kortalanok, nem egyen nevettem fel hangosan olvasás közben. Imádtam, hogy mindig a helyzethez illeszkedő, úgy adja magát, csöppet sem erőltetett. A fiúk nagyon ott vannak a szeren. A szerző nagyon jól elkapta az iskolai rétegek jól megfigyelhető elkülönülését is, valamint az ezt felülíró osztályközösség erejét.
A címválasztás újfent roppant lényegre törő, egyszerű és pont ezért tűpontos. Renáta a tizedik osztályt úgy kezdi, hogy ott vannak mellette a jó barátai, s bár Cortezzel kapcsolatban nem történt még előrelépés, a bizakodása megmaradt. Meg a kétségei. Abból még mindig van egy rakat. Az egyensúly viszont hamar felborul, mikor Virág egy elérhető srácba zúg bele első pillantásra, amely végül több lesz, mint kósza gondolat. Reni egyre inkább úgy érzi, hogy kihúzták a talpa alól a talajt és egyedül maradt. A szerző ezt az érzésvilágot mesterien volt képes megjeleníteni. Emiatt a harmadik kötet borongósabb hangvételű, mint a korábbi részek, de hiszem, hogy ennek így kellett lennie ahhoz, hogy megfelelő mértékben tudjon azonosulni az olvasó a főszereplővel. Még annak ellenére is, hogy amikor a legnagyobb mélypontot elérte a regény, csak azért könyörögtem, hogy valaki oldozzon fel és ne kelljen folytatnom, mert én ennyi nyavalygást már nem bírok el. Ugyanakkor amikor elkapott a felnőtt korral járó szkepticizmus, mindig tudatosítottam magamban, hogy valójában nem én testesítem meg a célcsoportot és igyekeztem külső, szakmai szemmel tekinteni rá. Ez a módszer segített végül egyedül abban, hogy túléljem Reni litániáját. Az első nagy csalódást követően, aminek ténylegesen helye van a történetben, pont ebben a formában, már sokkal könnyebben haladtam az olvasással. Újfent fel tudtam venni a ritmust és így már csak úgy hussantak az oldalak tova.
A szerzőben még azt nagyon becsülöm, hogyha beléd bújik a kisördög és a könyv végére lapozva beleolvasol az utolsó mondatokba, akkor sem tudod magad előtt elspoilerezni a sztorit. Mert bár látod a mondatokat, társítasz hozzá egy jelentést, végül kiderül, hogy ő teljesen más irányba vitte el a sztorit. A körülmények pedig teljesen új megvilágításba helyezik a leírtakat, így az utolsó pontig tud egy kis meglepődést okozni. Ezt már két alkalommal tapasztaltam nála és számomra igencsak sokat adott az olvasási élményhez. Egy kis fricska, ami mosolygásra késztet.
Amit viszont a továbbiakban sem tudok tolerálni az az, hogy egy magániskola esetén az osztály 70%-a bukásra áll több tárgyból is. S hogy ezt a szülők kb reakció nélkül hagyják. Oké, Reni szülei vezetnek be bizonyos szankciókat a számukra nem megfelelő viselkedés vagy jegyek kapcsán, de az ő esetében ez kicsit speciálisabb, mivel a rajzon kívül jó átlaggal rendelkezik. Szóval értem én, hogy a szerző ezáltal is a “menőség” oltárán próbál áldozni, hogy a jóarcok nem foglalkoznak a tanulással, de szerintem a maga által teremtett környezet miatt igenis meg kellett ovlna e téren erőltetnie magát.
A harmadik rész tehát egy átkötő regény, amelyben az első szerelmi csalódás nulladik szintes verziója jelenik meg, amely által Reni rákényszerül, hogy új perspektívákból szemlélje az eseményeket, miközben meg kell küzdenie a magányosság érzésével is. A regényben felsoroltatott további karakterek pedig új tapasztalatokat szereznek az élet különböző területein, amelyek személyiségformáló hatással bírnak rájuk nézve. S ez még csak a tizedik osztály első féléve volt, egyfajta bemelegítés. A java még csak most jön.
Szereplők: Kicsit úgy érzem, hogy Renátán, Jacques-en és Gáboron kívül mindenki előre halad. Ők megragadtak és bár adja nekik a helyzet a lehetőségeket, nem élnek vele. Kingával értek egyet: amilyen okos alapvetően Reni, pont annyira szegény logikai szinten. Magolni tud, de nem használja ki a benne rejlő potenciált. Tényleg csak annyit kellene tennie, hogy hallgat egy kis modernebb zenét is, ami a korosztálya közkedveltjei közé tartozik. Nem kell sokszor, nem kell szeretnie sem, csak azért hozzávetőleges ismeretszerzés szempontjából nem lenne rossz. Ez pedig, hogy erre képtelen rájönni még úgy is, hogy a szemébe mondják... nos, nagyon irritál.
Történet: A tizedik évfolyam első félévét hivatott a lapokon megjeleníteni a szerző, tehát a cselekmény körülbelül hat hónap eseményét veszi górcső alá. Részletesen, folytonos ismétléssel, hiszen a mindennapjaik is csupa ismétlésből állnak. Az iskolai történéseken felül az első szerelem, az első kapcsolat és az első nagy csalódás témakörével is aktívan foglalkozik a szerző.
Nyelvezet: Könnyen olvasható, abszolút hétköznapi. Néhány szleng kifejezés jelenik csak meg, valamint pár angol szófordulat, de ezek a szövegkörnyezetből tökéletesen tisztázásra kerülnek, vagy éppen az alapszókincshez tartoznak.
Besorolás: Kortárs ifjúsági irodalom.
Esztétika: A sorozat már rengeteg kiadást élt meg, jelenleg én most az újabb, kék borítós verziót olvastam. Meg kell hagyni, sokkal jobb, mint az eredeti. A szöveg betűméretét növelték és sokkal kényelmesebb forgatni, mint a korábbi verziót. Letisztult, egyszerű és egyértelműen beazonosítható. Szerintem pont így jó.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
„Kinga terve szerint úgy lett volna a dolog, hogy én kezdem, rohanok, mint az őrült, átadom Virágnak a botot, ő is rohan, mint az őrült, végül a saroknál átadja Kingának, aki amúgy is őrült, tehát csak rohan.”
"– Ne már! Szerdán duplamatek, duplafizika? Ki készítette ezt az órarendet, Hannibál Lecter? – üvöltötte Zsolti totál kiakadva.
– Kábé. Hétfőn első két óra Kardossal? Mennyi igazolatlanom lehet egy évben? – számolgatott Cortez kissé megrettenve a hét eleji találkozástól a magyartanárral."
A könyv adatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése