Néha egy olyan házról álmodom, amit még soha nem láttam…
Opalról sok mindent el lehet mondani – árván maradt, kibukott a középiskolából, főállásban űzi a cinizmust, részmunkaidőben pénztáros –, de az számára a legfontosabb, hogy jobb életet teremtsen az öccsének, Jaspernek. Egy olyat, ami mindkettejüket kijuttatja Edenből. Ez a Kentucky államban található kisváros két dologról híres: a balszerencséjéről és E. Starlingról, Az Alvidék tizenkilencedik századi írójáról, akinek több mint száz éve nyoma veszett.
A remeteként élt író semmi mást nem hagyott maga után, csak baljós pletykákat és az otthonát. Mindenki úgy gondolja, legjobb tudomást sem venni a hátborzongató házról és annak emberkerülő örököséről, Arthurról. Vagy majdnem mindenki.
Félnem kellene, de álmomban nem tétovázom.
Opal gyerekkora óta Az Alvidék megszállottja. Amikor esélye nyílik belépni a Starling-házba – és pénzt szerezni az öccse jövőjének megalapozásához –, nem tud ellenállni a kísértésnek.
Ám gonosz erők egyre mélyebbre ásnak a Starling-ház eltemetett titkaiban, és Arthur rémálmai túlságosan valóságossá válnak. Miközben Eden a saját szellemei között fulladozik, Opal rádöbben arra, hogy végre talán lesz oka a városban maradni.
Álmomban otthon vagyok.
És most harcolnia kell.
Üdv a Starling-házban: belépés csak saját felelősségre.
Egy sikeres könyv ismérve a jó fülszövegben is rejlik. A borító és a cím után ez az első olyan pont, amely megfelelő támpontot tud nyújtani a regény tartalmával kapcsolatban, így elengedhetetlen, hogy kellőképp figyelemfelkeltő legyen, lehetőleg úgy, hogy a tartalmat megfelelően körvonalazza, de nem árul el túl nagy titkokat. Alix E. Harrow A Starling-ház című könyve esetén ez sikeresnek bizonyult. Ha egy könyvmolynak megemlítenek egy rejtélyt, amiben szerepel egy eltűnt 19. századi író is, akkor mondhatni, nyert ügye van, olvasásra csábítja. Így voltam ezzel én is, s így kötött ki nálam is a megjelenés után frissen a regény.
Mielőtt elkezdtem volna olvasni, alaposan körbeforgattam, mert már a kötet kézben tartása is örömmel töltött el. Szeretem ezt, az Agave kiadóra jellemző papírtípust és a borítóterv apró részleteiben kicsit tovább vesztem el, mint gondoltam. A hátoldalán lévő, a szerző előző könyvéhez kapcsolódó ajánlások között Moskát Anita pársorosa megakasztotta a szemem. A szóműves kifejezést percekig forgattam a nyelvemen. Azt hiszem, megtaláltam az új kedvenc szavamat. S a könyvet felütve már az első oldalon megértettem, mégis mire gondolt. Alix E. Harrow mesterien bán a szavakkal, simogatja, becézi őket, ahol épp erre van szó, máskor pedig bántó éllel ellátva csak úgy szúrnak! Az ő kontextusa tökéletes példa arra, hogy a szavak a megfelelő kézben fegyverek is lehetnek. A hétköznapi dolgoknak is olyan színt tud adni, amely túlmutat a szürke valóságon és mentális lecsendesedést idéz elő az olvasóban. Mindez pedig társul egy figyelemfelkeltő történettel, így a tökéletes elegy kel életre a lapokon.
A történet főszereplője Opal, aki nem éppen tartozik a pozitív hősök sorába. Az élet hamar kegyetlen fricskákkal illette és nagy veszteségeket okozott neki, amelynek köszönhetően leginkább a cinizmusa és a szúrós nyelve fejlődött. Az események idejében 26 éves, bár, ha ezt a tényt az olvasó nem tudatosítja folyton magában, akkor abszolút tinédzsernek látja. A viselkedése hagy kívánni valót maga után, még a helyzetét figyelembe véve is, de pont emiatt mondható el, hogy kitűnik az átlagos karakterek sorából és ennek a történetnek pont rá van szüksége az esendőségével együtt. A másik fontosabb karakter Arthur, a Starling-ház jelenlegi lakója, aki mindössze pár évvel idősebb Opalnal. Más jellemvonásokkal rendelkezik, teljesen más dolgok foglalkoztatják, de ő sem tudott átlépni a felnőttség küszöbén - a lányhoz hasonlóan olvasás közben őt is még kusza végtagokkal rendelkező tinédzsernek lehet látni. Ezt az egy dolgot leszámítva, hogy a történet bástyái nem azonosulnak a saját életkorukkal, úgy érzem, minden más a helyén van ebben a könyvben.
A szerző által életre hívott cselekmény igencsak komplex. Olvasás közben végig közérthető és egyszerűnek tűnik, de ha az ember össze akarja foglalni valakinek, hogy miről is szól és miért is annyira jó, hát, azért kicsit elkezd a homlokán gyöngyözni az izzadság. Én megpróbáltam elmesélni a férjemnek, de nem tudtam megfelelő módon tálalni, így végül inkább csak legyintettem egyet, hogy áh, inkább olvasd el, ha érdekel. Tudom, hogy nem fogja, nem az ő világa, de egyszerűen muszáj volt egy kicsit értekeznem róla valakinek és - szerencsétlenségére - pont ő volt kéznél. Mert tényleg, ez a könyv igényli azt, hogy az emberek gondolkozzanak rajta, beszéljenek róla. Tökéletesen beleillik a gótikus fantasyk sorába, a műfaj kedvelői számára élvezetes olvasmány, a mindennapi életre vajmi kevés kivetíthető dolgot tartalmaz, de ennek ellenére is felgyújtja az olvasóban a lángot, hogy valaki hasonszőrűvel megbeszélje, csak az eszmecsere öröméért.
Szóval mind a múltbéli, mind a jelenkori események érdekesek, túl sok titok van, aminek felszínre kell bukkannia ahhoz, hogy a teljes kép összeálljon. A korábbi időszakra vonatkozó történetmesélések rendhagyó módon kerültek tálalásra, amelyek még inkább emeltek a színvonalon. Szinte beszúrásszerűn jelennek meg a lapokon, mintha csak valaki beékelt volna egy plusz lapot a könyvbe, hogy helyet adjon valami másnak, ami közelebb vihet az eredményhez. Ugyanezt az érzést idézik meg a lap alján található lábjegyzetek, amelyek a legtöbb esetben nem szerzői vagy éppen szerkesztői megjegyzések, hanem egy külső narratíva hangján hivatott megszólalni. Ezen tulajdonságok mentén pedig a teljes regény egyfajta krónikai elbeszélésmóddal egészül ki, ami az utolsó pontig szolgáltatja a történet sava-borsát. A jelenben zajló akciódús jeleneteket megelőzi egy jól kidolgozott alapozás is, amely során a szerző finoman bontja le a rétegeket a központi bonyodalom körül. Opal karakterében rengeteg dolog rejlik, amit a szerző nem rest kihasználni. A Jasper iránt érzett szeretet és megfelelési kényszer témakörét briliánsan kezeli, sokkal jobb, mint bármely korábbi olvasmányom esetén volt. Az Arthurral való kapcsolata már más téma. Én a szükségszerű eseményeken kívül nem találtam benne valódi érzelmi dinamikát, sokkal inkább az “ezt kaptam, ezzel kell beérnem” hitvallás érvényesül mindkettőjük oldaláról. Nem vett le számomra ez a történet értékéből - sőt, inkább örültem, hogy nem jár a szerző felesleges nyáltól csöpögő kanyarokat -, de nem is ütötte meg azt a szintű hitelességi fokot, ami megfelelően alátámasztotta volna a végjátszma érzelmi hátterét. Opal leginkább a házhoz kapcsolódott, amihez járulékosan tartozik Arthur személye is.
Ezen könyv esetén leginkább maga a címadó Starling-ház az, ami megragadja az olvasó fantáziáját. Bevallom, minden meghökkentő tulajdonsága ellenére - vagy épp pont azért -, beleszerettem ebbe a kuckóba, s megértem, hogyan válhatott Opal életében ennyire központi elemmé. Én sem cselekedtem volna másként, minden riadalom dacára. Ha a Starling-ház egyszer megjelenik az álmaidban, onnantól kezdve nem szabadulhatsz tőle; és nem akarsz. Alix E. Harlow története különleges csemege a finoman borzongani vágyó olvasók körében. Épp csak a tarkón lévő pihéket fújja meg óvatosan, ami szinte simogatóan hat, s amely annyira jó érzés, hogy beleborzong az ember és még többet akar.
Szereplők: A karakteralkotást nem teljesen értem. Még a mellékszereplők is maximálisan fel lettek építve, mindenki kapott egyéni ismertetőjeleket, stílust, még egy macska is, de pont a két főszereplő az, akik közel sem a koruknak megfelelő módon viselkednek és gondolkodnak. Ha a szerző szimplán húszévesnek titulálta volna őket, szavam se lenne, ott még belefér alapon, de a könyvbeli koncepciónak semmiképp nem felelnek meg.
Történet: A szerző jól elkerüli az esetleges kliséket, amelyekbe könnyen bele tudott volna csúszni a történet. Ez már egy jó pont, ami megfelelő alapot biztosít a kibontakozásra. A tartalom összetett, de jól felépített, így mindvégig világos és kellőképp érdekfeszítő. Az epilógus tökéletes pontot tesz az események végére, s egy apró kis mosolyt ráncol az olvasó orra alá.
Nyelvezet: Alix E. Harrow nem csupán ír, hanem életet lehel a szavaiba. Érzékletes, kellőképp szofisztikált, egyszerre finom és durva, épp, ahogy az adott helyzet megkívánja. Élmény olvasni a gondolatait.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, fantasy.
Esztétika: A könyv finom, puha papíros borítóval jelent meg, amely még inkább alátámasztja a különlegességét. A borítón megjelenő elemek, mint a kulcs vagy a seregélyek, a történet aktív résztvevői, s a színhasználatnak köszönhetően tökéletesen tükrözik a regény hangulatát. Kényelmesen fogható, könnyen olvasható, rugalmas gerincű.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
„a fantasy célja nem szebbé tenni, hanem leleplezni a világot”
"Megállapítom, hogy igazam volt: az álmok tényleg olyanok, mint a kóbor macskák. Ha nem kapnak enni, lesoványodnak, kiokosodnak, és éleseb lesz a karmuk, s olyankor ugranak az ember nyakába, amikor csöppet sem számít rá."
"Talán nincs is különbség aközött, amit az ember akar, és amire szüksége van, csak intenzitásban tér el a kettő. Talán ha kellő mértékben és elég régóta vágyunk valamire, abból igény lesz."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése