2024. január 2., kedd

6 könyv, amit biztosan olvasni fogok 2024-ben


A tavalyi évben úgy döntöttem, magamra szabom az általános várólista csökkentő kihívásokat. Azzal, hogy teret biztosítottam önmagam számára rengeteg plusz súly került le a vállamról, amit alapvetően én és a közösség húzóereje pakolt rám. Sosem hajtott a vágy, hogy az épp aktuális könyves trendekkel foglalkozzak, de mivel enyhén szólva is lista (valamit korábban kihívás) függő vagyok, így evidens volt a számomra, hogy az előre meghatározott olvasási ütemterv nekem van kitalálva. Beletelt pár évembe és ugyanannyi idejű kudarcba, míg rájöttem, hogy legjobban saját magam pajtása szeretnék lenni az olvasás terén is, és ahelyett, hogy elvárásként fognám fel a saját irányomba, amit görcsösen teljesíteni akarok, ahelyett inkább mankónak érezzem. Végtére is a könyvmoly azért olvas, mert örömét leli benne.


Szóval tavaly csak hat könyvet jegyeztem fel magamnak a könyvespolcom előtt állva. Direkt olyan címeket válogattam össze, amik már megvannak, valamint erős vágyat érzek az iránt, hogy azonmód kézbe vegyem. Ez már megfelelő motivációs jelleggel bírt, így erősítve a siker lehetőségét is. Egyéb kitételt nem támasztottam magammal szemben. Nem álíltottam fel követendő sorrendet, sem más korlátozást, inkább szabad folyást engedtem az eseményeknek. Négy regény esetében ez jól is működött, magától értetődően vettem kézbe őket akkor, amikor úgy éreztem, hogy eljött az idő, de decemberben két regény még mindig az alkalmas időpontot várta. Igazából akkor se dőltem volna kardomba, hogyha végül nem olvastam volna el őket, de mivel az irántuk érzett kíváncsiságom az eltelt időben sem lankadt, így nem hagyhattam figyelmen kívül a hívásukat. Az se lett volna katasztrófa, ha átcsúszik jövőre, akár mind a kettő, de pont azáltal, hogy megtanultam elengedni és nem feszélyezni vagy épp ostorozni magam emiatt, felszította bennem a tüzet, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a rendelkezésemre álló napokból úgy, hogy az ne menjen a magánéletem és az olvasási élmény rovására. Biztos vagyok benne, hogy végül pontaz elengedés miatt sikerült.


A tavalyi listán az alábbi kötetek szerepeltek:

1, Papp Dóra: Rúnatánc 
2, Soman Chainani: Az én váram 
3, Colleen Houck: A tigris álma 
4, Stacey Halls: Mrs. England 
5, Sara Paborn: Bogáncsméz 
6, Diana Gabaldon: Csontok visszhangozzák 1-2. 

Mivel tényleg bevált és szerettem ezt a sémát, amit magamnak felállítottam - pontosabban azt szeretem, hogy milyen gondolatokat és érzéseket ébreszt bennem -, így 2024-ben is ezt a tendenciát követem. A mostani listám a következőképpen alakul:



1, Mark Lawrence: A ​Széthullott Birodalom (A Széthullott Birodalom 1-3.)
    (Vállalhatatlanul régóta porosodik a polcomon.)

2, Richard Osman: A ​csütörtöki nyomozóklub (A csütörtöki nyomozóklub 1.)
    (Már nem bírok magammal, annyira kíváncsi vagyok, mit rejt magában.)

3, Jenny Colgan: Találkozzunk ​a Cupcake Kávézóban (A Cupcake Kávézóban 1.)
    (Imádom a szerzőt és a gasztros chick lit kategóriátegyaránt.)

4, Jesmyn Ward: A ​csontok megmaradnak
    (A Hallgasd a holtak énekét! a mai napig nem ereszt.)

5, Kerstin Gier: Ami ​eddig elveszett (Nefelejcs 2.) 
   (Az első rész is jó volt, így a másodikat már élnyomott verzióban szereztem be. Mi ez, ha nem jó motiváció?)

6, Diana Gabaldon: Szívem ​vérével írva 1-2. (Outlander 8.) 
   (Megjegyzés nélkül. Ez lesz az idei évem első regénye. Mert megérdemli. Mert megérdemlem.)


Hat könyv, hat különböző kategória. Azt hiszem, kellemes időtöltésnek nézek elébe.


Ha nektek is van saját lsitátok, osszátok meg bátran velem!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése