Egy csavarosnál is csavarosabb krimi tele humorral, már amikor éppen nem meghal valaki…
A múlt század negyvenes éveiben egy skót család tagjai egy ódon kastélyban gyűlnek össze, hogy fényt derítsenek a rejtélyes halálesetre, amely mindegyikük életére más-más módon, de jelentősen kihat…
A történet nyomozója, dr. Gideon Fell – a termetes és éles elméjű tudós – segít felderíteni a Campbell családban bekövetkezett titokzatos, öngyilkosságnak tűnő, ám sok kérdést felvető halálesetet. A rejtélyek száma azonban egyre csak nő, így dr. Fellnek számos gubancot kell kibogoznia, mert a legendás detektívet nem az igazságszolgáltatás, hanem az igazság kiderítése érdekli. Ennek megtalálásához minden szereplő hozzásegíti valamivel, így lépésről lépésre derül fény a rejtélyekre, hogy aztán a végén egy igazán bonyolult helyzet álljon elő.
Az amerikai szerző, John Dickson Carr a „bezárt szoba rejtélyének” igazi mestere, a krimi halhatatlan klasszikusa, akinek A sorozatos öngyilkosságok esete című bűnügyi története az egyik legagyafúrtabb krimije.
Amikor először találkoztam a Multiverzum kiadó nevével, nagyon megörültem. Még igencsak fiatalnak mondható, hiszen 2022-ben jött létre. Elsődleges céljuk az olvasóközönség széleskörű kiszolgálása. Egy olyan közeget igyekeznek teremteni, ahol a képregényszerető gyermek és a nagyobb magasságokba törő felnőtt is megtalálja az érdeklődési körének megfelelő kiadványt. Céljuk egy olyan hely megalkotása, ahol jól megfér egymás mellett Kosztolányi Dezső és Lovecraft egyaránt. Megmosolyogtató? Bizonyára. Ám ami számomra még inkább lényegesebb, hogy visszaadják a magyar könyviparba vetett hitemet. Hiszen, ha vannak még olyan bátor könyvszerető emberek, akik az álmaikat követve életre mernek hívni egy új kiadót, akkor a szakma igenis él és lélegzik!
A régebbi kiadványok újrakiadásából is kiveszik a részüket, így a krimi kedvelők újfent a polcukon tudhatják John Dickson Carr sorozatának egy-egy részét. Az első, melyet elhoztak az olvasóközönség részére A sorozatos öngyilkosságok esete címet viseli. Első pillantásra ijesztő lehet, hogy ez a Gideon Fell sorozat 13. része, de valójában magyarul sosem jelent meg az összes kötet, ami egyfelől szomorú, hisz a stílus kedvelői biztos többre vágynak, mint elvétve pár cím, másfelől azonban nem okoz nagy problémát, ugyanis az elmesélt történetek között nincs nagy összefüggés, csupán a nyomozó személye azonos. Magam is bátran merem ajánlani a zsáner kedvelőinek, hogy ez ne riassza meg őket és bátran csapják fel ezt a remek kis könyvet.
De mégis milyen kategóriába sorolható? Nos, a letisztult borító egy klasszikus detektív történetet rejt, amely egy jó nagy adag angol humorral van megfűszerezve. Tragikomédia a maga módján, hiszen mégiscsak haláleset miatti nyomozás áll a középpontban, de a szerző által hozzátett körítés rengeteg vidám percet okoz az olvasónak, így a hangulat közel sem olyan sötét, mint ami ildomos lenne a puszta tényeket nézve. Az 1940-es években játszódik, a helyszín pedig Skócia egy kastélya. A szereplők is többnyire skótok, bár egy része ritkán vagy épp még sosem járt skót földön, s ez lesz az első alkalom. Az utazás a vasútállomáson kezdődik, ahol az egyik törzskarakter épp felpattan a mozdonyra, ahol vagont is foglaltatott magának az utazás kényelmessége érdekében. Itt találkozik egy igen messzi távoli rokonával, aki egyben az ellenlábasa is a hivatása tekintetében, de ő szintén a kastélyba, Shirába tart, hogy sosem ismert, de tragikus módon elhunyt vérrokonuk, Angus Campbell hagyatékának ügyében segédkezzenek a kapott kérés alapján.
Bár a szerző amerikai, nem volt rest történetének a megfelelő hangszínt megtalálni. Jól játszik az ismert skót tulajdonságokkal és virtussal. A történet felépítését jól szolgálja a sok tipikus vonás, amivel ezt a nemzetet illetik, mint például a viccmesélés, mely a folytonos visszatérésével halmozott mosolygásra késztető helyzetet generál vagy éppen az alkoholfogyasztás módszeressége. Komolyan mondom, vártam már, mikor kerül elő még egy csepp becses kincsként számontartott Campbellek Végzete, mivel ahol ez a nedű csöppen, ott az események felettébb érdekes irányt vesznek – az olvasó szórakoztatása céljából.
Dunát lehetne rekeszteni a krimikkel, és a legtöbb esetben túl korán egyértelművé válik a központi kérdés, avagy a gyilkos személyazonossága. Ez azért elég illúzióromboló tud lenni, s ezen esetben csak a körítés tudja megmenteni a végső olvasási élményt. A sorozatos öngyilkosságok esete könyvben ez az információ mindvégig rejtve marad, sőt, még maga a halálesetet is jó ideig rejtély övezi. Maga az ügy felbonyolítása, hogy pontosan mi történt, már megér egy misét, de emellett az sem elhanyagolható tényező, hogy milyen az elhalálozás módja, tehát önkezűségről vagy idegenkezűségről van-e szó. Gideon Fell a regény derekán jelenik csak meg (addig a családtagok igyekeznek megoldani a rejtélyt, miközben megismerkednek a sosem látott rokonok egymással), így a bizonyosság jó ideig az olvasóval marad. Amúgy is rafkós alak ez a nyomozó, és nem szeret sem egyértelműen fogalmazni, sem a feltett kérdésekre válaszolni, így a kíváncsiság már a tetőfokára hág, mire végre bizonyossággal szolgál a korábbi elméletek helyett. Szóval a történetben elég sok a rejtély, így az átlagosnál több a fordulatok száma is. Az események gyakorta vesznek új irányt, főleg akkor, mikor már az olvasó is úgy érzi, hogy végre sínen van, de ez egy kicsit sem frusztráló, sőt, mindinkább fokozza a kíváncsiságot. A klasszikus detektívtörténetek erőssége a cseleményalkotásban rejlik, ezt pedig John Dickson Carr jól tudta, s kitűnő szintre fejlesztette. Noha a könyv rövid, a sztori pedig csavaros, nem érződik túlzsúfoltnak. Való igaz, hogy az általános irányvonalat leginkább a felszínesség jellemzi a tekintetben, hogy a gondolatok és a belső változások zöme nem kerül kimondásra, de pont ez a pattogós stílus teremti meg azt a különleges és egyben ipikus atmoszférát, amit egy ilyen jellegű könyvtől elvárható.
A sorozatos öngyilkosságok esete roppant szórakoztató olvasmány. A komikus helyzetek között rendesen megdolgoztatja a karaktereket és az olvasót is egyaránt. Rövid, tömör, felesleges locsogásnak helye nincs benne, de pont ezért ennyire szerethető. Az események gyorsan pörögnek, a szereplők egymáshoz fűződő viszonya is ekképp változik, így az “aki lemarad, az kimarad” elv érvényesül fölötte, de azért aggodalomra semmi ok: valójában jól követhető és nagyon szerethető kisregény.
Szereplők: A szereplőket a szerző folyamatosan, mondhatni egyesével adagolja a történetéhez, így a szűkszavúsága ellenére is jól megismerhetőek, mielőtt egy újabb személy elvinné róluk a figyelmet. A tetteik roppant beszédesek, emiatt nem alakul ki az olvasóban hiányérzet. A minimális romantika, mely megjelenik a kapcsolati hálón belül, aranyos, könnyed és gyors, de véleményem szerint jól illeszkedik a környezetébe.
Történet: Ha csak egy szóval jellemezhetném, azt mondanám, hogy csavaros. Mindig legalább két út járható és csak bizonyos idő után derül ki, melyik a helyes, miután a szereplők - legalább gondolatban – oda-vissza bejárták.
Nyelvezet: A regény enyhe színpadi környezetben használt nyelvezettel és leírási móddal bír. Elsősorban tényeket közöl, ám annak megfogalmazása igencsak mulatságos, s közben korhű is.
Besorolás: Szórakoztató irodalom, detektívregény, krimi.
Esztétika: Az új, 2023-as kiadás egy letisztult borítót kapott, amelyen a középpontban a sorozat összekötő karaktere, maga Gideon Fell jelenik meg. Alakja összetéveszthetetlen a további résztvevőkkel, mivel olyan egyedi stílusjegyeket tartalmaz, ami egyértelműsíti a beazonosítást és egyben jól árulkodik a szereplő fő tulajdonságairól. Az emberi formában megjelenő dolgok, mint például a skót kockás minta, vagy az újságív mind utalás a beltartalomra, ennek köszönhetően érződik, hogy a borító jól megtervezett, tudatos munka.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Alan a kalauzhoz fordult. Ha lett volna elég hely, olyan drámai mozdulattal mutatott volna az ajtóra, mint az atya egy régimódi melodrámában, amint éppen kiűzi gyermekét a viharba. De így csak beleverte kezét a szellőzőbe. A kalauz azért megértette."
" – Katicicám, drágaságom, nagy öröm nekem, hogy újra látom a pofidat – folytatta Colin, felemelve a puskát, és az egyik csövön át Kathrynre nézett. – Mit csináltatok mostanáig? Mutassatok valamit, amire célba lőhetnék.
Swan rápillantott, sarkon fordult és az ajtó felé iramodott.
Kathryn nyomban elfordította a kulcsot a zárban, és az ajtónak vetette hátát.
– Szívesen, Colin bácsi – mondta édesen."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése