Üvegbe zárt érzelmek és intrikák: egy parfümmesternő története a 18. századból
Sophie Malon élete a növények és a belőlük származó értékes olajok körül forog… Ahogyan másoké is Grasse városában, ahol az 1700-as évek közepén minden és mindenki az illatokért és az illatok által létezik. Sophie azonban más, mint a többi parfümkészítő: tehetségesebb náluk, és az illatok olyan misztikus mélységeit és gyógyerejét is ismeri, amelyek a többiek előtt gyakran rejtve maradnak.
Mesterségét kénytelen titokban gyakorolni, de kimagasló képességei utat törnek maguknak, s minthogy nő, nemcsak mások irigységét ébresztik fel, de az életét is veszélybe sodorják. Menekülnie kell: maga mögött hagyja a szerelmet, a családot és imádott növényei otthonát, a Bellebarbe-birtokot.
A lány zsenialitását Zambelli, egy titokzatos velencei kereskedő és alkimista ismeri fel, aki a világ szeme elől rejtve okítja ki Sophie-t a parfümkészítés legnagyobb titkaira, és segítségével készül el a szinte már varázsos parfüm: a L'Amour Fugitif, az a nagy erejű szubsztancia, amely nemcsak a párizsi előkelőségek, a versailles-i udvar és a híres kegyencnő, Madame de Pompadour közvetlen környezetéhez nyitja meg az ajtókat Sophie előtt, de mindazon eszközöket is a kezébe adja, melyekhez szereleme, otthona visszaszerzéséhez és bosszúja beteljesítéséhez szüksége van.
Budai Lotti nagy sikerű történelmi regényei után az érzékek és érzékszervek világába kalauzolja az olvasót. Az Öt érzék-sorozat első kötete a parfümökön és a parfümkészítésen keresztül mutatja be egy különleges lány sorsát, aki egy férfiak uralta korban és szakmában bontakoztatja ki tehetségét.
Majdnem egy évvel ezelőtt ismerkedtem úgymondván az illatok világával Erica Bauermeister Illatok őrzője című könyve kapcsán. Ez a regény egy roppant különleges élményben részesített, amit a mai napig szívesen idézek fel magamban. Az én szaglásom eléggé átlag alatti, így számomra ez a téma még inkább vonzó. Emellett úgy vélem, kevés olyan kézzel nem fogható tapasztalat van, aminél még hatásosabban papírra vethető lenne az élmény, amit nyújt; talán csak az ízérzékelés tud még inkább megjelenni jól megformált gondolatok által. Az említett könyv esetén magam is éreztem a leírt illatokat – vagy legalábbis az agyam a leírás alapján társított hozzá egy vélt opciót -, így akkor megfogadtam, hogy kiemelt figyelmet fogok szentelni az érzékelés irodalmi megjelenésének. Az, hogy a sémába illeszkedő következő regény pont Budai Lotti kezéből kerül ki, akinek munkásságát igencsak nagyra tartom, csak hab a tortán.
Bár a szerző belekóstolt a jelenkori események megalkotásának módjába is, szívéhez még mindig igencsak közel áll a történelem – az olvasók nagy örömére -, így a mostani elképzelését is egy korábbi időszakba helyezte el. Az 1700-as évek idusán, egy francia kisvárosban kelnek életre a szereplők, akiknek az élete a növénytermesztés, az azokból kinyert illóolajok körül forog. A Malon család már régóta érdekelt e szakmában és a megszokott együttműködési hálónak köszönhetően igény is van a munkájukra. A család legfiatalabb tagja Sophie, aki a társadalmi normák szerint már megérett a kiházasításra, ám ő valamelyest más, mint a korabeli lányok. Bár számára sem idegen a szerelem és a testiség gondolata, határozott jellemmel és éleslátással bír, amely által neki nem célja szimpla feleséggé és anyává avanzsálni. Nagy érdeklődést mutat az olajok irányába, főként édesanyja öröksége kapcsán, hiszen maga is kiválóan érzi és érti is az esszenciák mibenlétét. E regény az ő szövevényes életét hivatott életre hívni, amelyet az egyik szereplő, Zambelli nagyon találóan fogalmazott meg:
„Önnek valóban nem az a sorsa, hogy egy vidéki gazda feleségeként egy konyhában elzárva élje le az életét. De ha ez megnyugtatja, az élet sem ezt a végzetet szánja önnek. Ebben biztos vagyok. Ahogy abban is, hogy ez még sok bánatot fog okozni önnek.”
Valóban, a regény sok bánatot, de mellette rengeteg élményt is tartalmaz. Sophie életútja kacskaringós, tele hajtűkanyarral. A különböző élethelyzeteiben mind más érzelmi közeg kerül középpontba, így a karakter megannyi oldalát megismerheti az olvasó, s az évek múlásával, a tapasztalatok szerzésével egyre inkább kibontakozik valódi jelleme. Sophie által a szerző egy általa közkedvelt témára is remek példát hoz: attól, hogy nőnek születtél, nem jár neked kevesebb. A mai társadalom névileg egyenragúnak tekinti a két nemet, ám valójában jelentős megkülönböztetésben van mindkét oldalnak része. Hiába telt el több évszázad, a technika fejlődése, a népesség növekedése és a társadalmi rendszer átalakulása sem tudta magával húzni az identitások idealizált és elvárt képének megfelelő szintű változását; ezért is fontos az olyan jellegű könyvek jelenléte a piacon, mint például A parfümkészítő is, ahol egy erős nő kerül a középpontba, aki meri a saját útját járni úgy, hogy azzal nem megy teljesen fejjel a falnak sem, tehát ahelyett, hogy feláldozná magát a mártírság oltárán, sokkal inkább példamutató nyomot hagy maga után. S fontos megjegyezni, hogy felismeri azt is, mikor van szüksége segítségre és nem rest elfogadni a támasztékul szolgáló kezek oltalmát sem. Mert nem attól lesz valaki erős és független, hogy egymaga van a világ ellen.
Mint említettem, a regény több részegységre bontható aszerint, hogy épp Sophie élete mely irányba tart. Az első egység az ismerkedést szolgálja. Az olvasó részére az alapvető információk, mint a kor sajátosságai, az éghajlati adottságok, a szereplők alapvető tulajdonságai és kapcsolatai mellett kifejtésre kerül a parfümkészítés alapja, vagyis a növényekből történő esszencia kinyerésének módja is. A megfelelő erőviszonyok felállítása után, egy nemvárt fordulatot követően kezdődik el a második egység, ahol az illatanyagok tulajdonságai és a mesterséghez szükséges alapismeretek kerülnek előtérbe. Ez a regény igazi csodavilága, ahol az elsődleges cél a fejlődés. Ahogy Sophie is, úgy az olvasói is egy biztonságos zárt burokban érzi magát míg ezeket az oldalakat tartja épp szem előtt. De természetesen az idilli hangulat nem lehet végtelen, így egy újabb erőteljes fordulatnak köszönhetően a regény élettere ismételten megváltozik, s ez visszafordíthatatlan folyamatokat indít be. Az utolsó nagyobb volumenű egységben teljesedik ki az, amit a szerző a korábbiakban felépített. Sophie sorsa nagy léptékben halad előre, egyenesen az elkerülhetetlen végzete irányába. A regény utolsó felhangjai pedig még egy utolsó meglepetéssel szolgálnak az olvasónak, amely által a történet megfelelő lezárásban részesül, de az utolsó pont mögött még kirajzolódik a várható jövő reménysugara is. Így tehát a regény kerek egész, szép egységet alkot, amely nem vágyik különösebb folytatásra, de az olvasó mögé tudja tenni a saját érzéseit, ha még nem tud vagy épp nem akar kiszakadni a felépített világból, s kicsit még elcsatangolhatnak a gondolatai a „hogyan tovább” merengés irányába.
Már az első oldalakon érezhető, hogy a szerző mennyi energiát fektetett a regényébe. Ez nem csak egy határidőre megírt szöveg, egy feladat, hanem egy teljes lelket és figyelmet magának követelő alkotás. Oldalról oldalra lobogott bennem a tisztelet Budai Lotti irányába, hogy minden képességét lantba vetve, a legapróbb részletekig képes volt a kor adottságait megjeleníteni és a saját hasznára fordítani. Számomra döbbenetes élmény volt, hogy még a kitöltésre használt mondatok, amelyek csak a háttérszínt adják, de az olvasó a következő oldal elolvasása után már nem is emlékszik rá, azokba is mennyi információ volt belesűrítve úgy, hogy az nem lépte át a határt. Velős, informatív, mellőzve a felesleges leírásokat és gátat szabva az unalomba hajló történelmi kalandozásoknak. Bámulatos a regény mögött rejtőző háttérmunka és tudás. Talán ezért is fáj ennyire, hogy a korrektor mennyire félvállról vette az elvégzendő munkáját – újra. Nem tudom, hogy Lotti könyveit miért nem gondozzák megfelelően, de tény, hogy az utóbbi időben magas benne az elírások és elütések száma, amely közvetetett rombolja az olvasási élményt. Senki nem szereti, mikor nagyban benne van a cselekményben, s hirtelen kirántja onnan egy jelentéktelen hiba. Bosszúságot vagy épp értetlenséget okoz, de minden esetben zökkenőt jelent. Eleinte emiatt nem is akartam megadni a maximális csillagszámot, hiszen a könyv egészét értékeli az olvasó, nem csak a szerző által életre hívott képet, de végül annyira grandiózusra sikerült a vége, hogy képtelen vagyok emiatt korlátozni a saját rajongásomat. Így azt mondom, olvassátok, szeressétek ti is, és vállvetve küzdjünk azért, hogy az újranyomásnál – mert nem kételkedem abban, hogy megéri a többször kiadást, amennyire csodás - legyen gondjuk a kiadóban arra, hogy a közzétett hibákat javítsák.
Szereplők: A regény viszonylag sok szereplővel dolgozik, de egyszerre mindig csak pár kap kiemelt figyelmet, így nincs az olvasó egy kellemes középutat kap, ahol nincs nagy tumultus, sem túl nagy pangás. A karaktereknek teret adott a kibontakozásra, a fő tulajdonságaikon kívül a továbbiakat nem írta le tényszerűen, hanem engedte, hogy a tetteik beszéljenek helyettük.
Történet: Végtelenül összeszedett a történet. A szerző kellő alapossággal építette fel, ügyesen játszott a szereplőkkel, kihozta belőlük a maximumot. Jó a kor megválasztása is, jól harmonizál a helyszínnel és a szereplőkkel. Látszódik a rengeteg befektetett energia, és az is, hogy a szerző otthonosan mozog ebben a múltbéli világban. A regény szép ívvel rendelkezik, amelyben az egymást követő fordulatok több hullámmozgást is elvégeznek, ezzel is fokozva az alapvető hangulatot.
Nyelvezet: A szerző nagy magabiztosággal használja azokat a kifejezéseket, amelyeket az adott kor hív életre. Nem csökkenti az olvashatóságot, mivel egy-egy kifejezésnél kellő magyarázattal is szolgál, ám emellett nincsenek túlzó leírások és kifejtések sem a lapokon, amik elterelnék a figyelmet a fő irányvonalról. Gyönyörűen látszódik az évek alatt bekövetkezett fejlődés, még annak ellenére is, hogy Budai Lotti minden regényében megcsillan az intellektualitása, így a korai művei is már magas szinten művelték az irodalmat.
Besorolás: Kortárs szépirodalom.
Esztétika: A könyv különlegességét már a külcsín is fokozza. A keménytáblás kiadás már sejteti, hogy ez a történet megérdemli a figyelmet. A borító elegáns és kellőképp sugárzik belőle a korszak, amelyben a regény játszódik. A betűméret és a sorköz nem nagy, de pont tökéletesen olvasható. Személy szerint ezt jobban szeretem, mint a hatalmas betűket, mely csak azt az érzetet akarja kelteni, milyen hosszú egy regény, de a konvencionális méreteket figyelembe véve valójában fele annyi se lenne.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Hiába, az életem során volt alkalmam látni, hogy az ember csak egy állat, aki megtanult cifra ruhákat hordani és az illem álarca mögé rejteni vadságát, de amint ezeket egy percre leveti…"
"Vagy épp a zene, Sophie, a zene, ami szintén maga a csoda! A hegedű nem más, mint fa és húrok összessége, a vonó pedig lószőr… Mégis az együttesükből megszületik a dallam, a melódia. A zene az, ami a leginkább hasonlít az illatokra, nem hiába dolgozik a parfümkészítés zenei metaforákkal. Az illatot ugyanúgy nem lehet megfogni, mint a hangot, mégis mindkettő tagadhatatlanul létezik!"
"Ezek az emberek nem tudják, hogy a legszebb és legértékesebb dolgok az életben illékonyak. Rövid életűek. Akár egy parfüm."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése