2021. január 1., péntek

12 hónap, 12 könyv - 2021, kezdhetjük!


 Végül csak elérkezett az új év. 

2021, sok szeretettel köszöntelek közöttünk!


A tavalyi év sok nehézséggel és változással is járt, amit bevallok, nem mindig kezeltem megfelelően. Nem mondom, hogy nem történtek jó dolgok is, de többnyire csak kapkodtam a fejem és próbáltam alkalmazkodni az új követelményekhez. Ez nagyban befolyásolta az olvasással és írással eltöltött időmet is, hiszen felborította az eddig jól bevált időbeosztásomat. Úgy november derekán, a nagy rohanások közepette egyszer csak megálltam és azt mondtam magamnak, hogy elég volt, kimerültem. Elengedtem a terveimet amikhez oly görcsösen ragaszkodtam és inkább mélyen magamba tekintve számba vettem, jelenleg hol tartok és mi az, amit fontos a számomra, így az új évet már kiegyensúlyozottan, könnyű mosollyal az arcomon köszöntöttem. 

Rájöttem, hogy az elmúlt év során a könyvekkel töltött idő minősége is átalakult, hiszen sokkal inkább tekintettem már rá kötelező elemként, mint kikapcsoló szórakozásként. Ez így egyáltalán nem maradhat, mivel elsősorban a saját lelki jólétem miatt kezdtem bele, hiszen mérhetetlen örömöt jelent megosztani az élményeimet azokkal, akiket érdekel és kölcsönösen beszámolnak nekem a saját könyves tapasztalatairól. 


Tehát 2021-re nem jelölök ki nagy célokat, amihez görcsösen fogok ragaszkodni. Mindössze 12 könyvet vettem le a polcról, amit szeretnék elolvasni idén, de ha mégsem sikerül, akkor sem esek kétségbe. Ezek amúgy olyan könyvek, amiket tavaly vagy még korábban szereztem be, s bár tervben voltak, végül mégsem sikerült rájuk sort keríteni. Idén szeretném kicsit jobban kordában tartani a beszerzéseimet. 


Szóval 2021 a következő élményeket fogja tartogatni a számomra:


1. Natalia Sherba: Az órakulcs 

2. Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos – A teljes trilógia

3. Miriam Toews: Nők beszélgetnek 

4. Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk

5. Karen M. McManus: Tartsd meg a titkot 

6. Alwyn Hamilton: A vég hősnője 

7. Peter V. Brett: A Rovásember 

8. Sarah Addison Allen: Sugar Queen – Édes élet

9. Stacey Halls: Familiárisok 

10. Paul Auster: Timbuktu 

11. Susanna Clarke: Piranesi

12. Edward Rutherfurd: Az Erdő 


Az idei első olvasmányom viszont nem erről a listáról került végül kijelölésre. Sokat gondolkodtam, mely regénnyel nyissam meg az évet, hiszen én úgy tartom, hogy az első élmény kijelöli a teljes évnek az útvonalát. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy nem létezik jobb választás, mint   Diana Gabaldon Outlander sorozatának hatodik kötete, a Hó és hamu lehelete. Összesen 1432 oldalnyi boldogságot fog jelenteni a számomra. Biztos, hogy nem két nap alatt fogom feldolgozni, de pontosan ezért választottam: tudatosan erősítem már most magamban a tényt, hogy rendben van az is, ha egy könyvet akár két hétig is olvasok, hiszen ez nem gyorsasági verseny.


Természetesen emellett még rengeteg mindennel készülök az évben. Új projektek hemzsegnek a fejemben, megvalósításra váró ötletek futnak egymással versenyt. De amint eljön az ideje, minden kiderül. 
Remélem, ti is pozitívan vágtok bele az elkövetkezendő időszakba. Minden olvasómnak boldog új évet  kívánok!



4 megjegyzés:

  1. A Rovásember eszméletlenül jó könyv! :) Én is észrevettem magamon, amit leírtál. Most már tudatosan odafigyelek rá. Egy hosszabb könyv folytatásával kezdtem az évet, a majdnem 900 oldalával jól el tudok merülni a világban. Ahogy írtad, tényleg nem verseny :) Boldog Új Évet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, a Rovásembert anno, kb 7 évvel ezelőtt már olvastam, idővel be is szereztem a sorozat első három részét. Azóta is olvassatlanul állnak a polcomon, szóval ideje már kézbe venni a dolgokat. :)
      Pfú, nekem ez az 1400 oldal maga a csoda most! Imádom Diana Gabaldont, mindig tudja, mire van szükségem. :)
      Neked is Boldog új évet kívánok! :)

      Törlés
  2. Nekem pont a Napháború, a Rovásember 3. része volt az emlegetett 900 oldalas könyv. Pár nap alatt ledaráltam, zseniális volt. Idén pont meg is jelent a 4. rész, tuti itt fog csücsülni a polcomon :) ^^ (Szintén önvédelmi fegyver a maga ~900 oldalával :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reményeim szerint én is be fogom majd előbb-utóbb szerezni, de szigorúan csak akkor, ha a többi részt elolvastam :D

      Törlés