2020. december 31., csütörtök

Gyereksarok | Sárközy Zsolt: Ki ​vagyok? (Egy cseppnyi élet 1.)

Fülszöveg:

Az élet folytonos körforgás, egy soha véget nem érő utazás, amelyen elkísérnek bennünket barátságos és kevésbé barátságos társak is. Ami utunk során történik velünk, olykor rossznak, máskor pedig jónak éljük meg, jóllehet minden csupán szükségszerű. Mi a dolgok rendje? Hol foglaljuk el helyünket a mindenségben, és honnan tudhatjuk, hogy jó helyen járunk saját életünkben? Mi vagyunk a környezetünkért, vagy a környezet van miértünk?

Sárközy Zsolt ‘Egy cseppnyi élet’-ének első, költői szépségű kötetében az óceán mélyére kalauzolja el iskolás olvasóit és szüleiket, hogy közösen fürkésszék ki ittlétünk rejtett titkait.

Kalocsai Judit

A történetről:

Minden gyermek életében jelentős az a pillanat, mikor először áll meg, hogy a környezetét és önön létezését számba vegye. Ilyenkor nyílik ki igazán a tér. Már nem csupán egy lakás és pár egyéb gyakran látogatott helyszín létezik a számukra, hanem elkezdik érezni az őket körülvevő világ végtelen kiterjedését; amely bizony rengeteg kérdést vet fel, kezdve azzal, hogy kik is ők és mi a létezésük apropója. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan téma, amiről órákig lehet beszélgetni a gyerekekkel, hiszen kifogyhatatlan mennyiségű kérdéshalmazzal rendelkeznek, így egy, a témába illő könyv sokszor nagy segítség lehet. 
Sárközy Zsolt Egy cseppnyi élet című története is foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. A középpontban az óceán nagyságából kiváló vízcsepp indul útra, hogy rájöjjön, ki is ő és mi létezésének a célja. Utazása során több vízi élőlénnyel találkozik, akik hasznos tudnivalókkal látják el, valamint tapasztalat útján is sok új ismeretre tesz szert. Miközben pedig felfedezi az őt körülvevő világot, az olvasó egy kevés ismerethez jut a víz örökös útjának egy apró szeletéről is, így e rövid regény egyszerre három igényt igyekszik megszolgálni: egy csipetnyi mese, amely kikapcsolódás során ismeretterjesztő és lélektani fejlődést elősegítő funkciót is próbál betölteni. A szerző két utóbbi téma között egyfajta párhuzamot teremtett, így az olvasó mindenből egy kicsit kap egyszerre. Bár az alapelképzelés jó, a megvalósítást mégsem tartom ezt megfelelőnek. Amikor lélektani szempontból egy-egy nagyobb horderejű téma kerülne kifejtése, jön egy újabb kaland, ami inkább átcsoportosítja a figyelmet a környezeti jelenségekre. Számomra ez olyan érzést okozott, mintha állóvízben futkosva felkevernénk a nyugvó iszapot: mindent kicsit zavarossá tett. Vegyük például a történet első felét, mikor felmerül a lét-nem lét témaköre. A szerző meglengeti a téma függönyét annyira, hogy a gyermeki szívben kitáruljon egy újabb ajtó, amely mögött rengeteg kétség rejtőzik, ám azzal már nem tölt kellő mennyiségű időt, hogy ezt a megfelelő módon le is kezelje. Pár röpke gondolattal elintézi, majd eltereli a témát egy másik irányba. Még ha ez a módszer be is válik, az olvasóban akkor is maradnak ki nem mondott szavak, amelyekkel jobb esetben a szülőnek kell megbirkóznia, rosszabb esetben pedig elnyomja magában, így hosszú távra rendezkedve, belé költözik a bizonytalanság érzése.
Az alapötlet igazán figyelemre méltó, mivel magam is fontosnak tartom, hogy a gyermek szembesüljön az élet körforgásával, de a kivitelezés sok kívánnivalót hagy maga után. Túl rövid lett a benne foglalt magvas gondolatokhoz, így kiforratlannak, kezdetlegesnek hat és sokszor tévútra vezetnek az egymásnak ellentmondó információk, valamint a hovatartozási kérdéskört is erősen beskatulyázza. 
Úgy gondolom, ezt a könyvet elsőnek a szülőnek kell elolvasnia, majd csak ezt követően lehet odaadni a gyermek részére önálló vagy közös feldolgozásra, mivel így fel tud készülni lélekben a lehetségesen felmerülő kérdések megválaszolására, legyen az filozófiai vagy éppen természettudományi. 


Célközönség: fiúk és lányok egyaránt.
Korosztály: a könyv borítóján megjelölt 10 éves kortól történő ajánlást indokolatlannak tartom, véleményem szerint már hat éves kortól könnyen emészthető.
Kialakítás: a könyv normál méretű, nagy betűtípussal írt szövegrésszel és széles sorközzel, így nagyon könnyen olvasható. A szövegre azonban ráfért volna még egy korrektúra, mivel több hiba előfordul benne (például bizonyos szavak kellős közepén szerepel egy függőleges vonal), amely kizökkenti az olvasót.
Nyelvezet: egyszerű fogalmazás jellemzi, szóismétléssel tarkítva.
Illusztráció: a könyv illusztrációt nem tartalmaz.
Tanulság: az élet egy örök körforgás, amelyben egyaránt jelen van a lét és a nem lét is. A gondolatainkat mi magunk alakítjuk, de létezésünk célját csak bizonyos fokig alakítjuk mi magunk. A világ jóval több annál, mint bizonyos természeti erők egymásra gyakorolt hatása.
Rövid leírás: Egy vízcsepp kiválik az óceán sokaságából és megszerzi első tapasztalatait miközben a felszín felé halad. Út közben több lénnyel is találkozik, akik megosztják vele az életről szerzett tapasztalataikat, így mire eléri a felszínt már rendelkezik némi tudással a környezetét és létezését illetően. Végül megtalálja azt a helyet, ahová rendeltetésszerűen tartozik és megpihen.


A könyv adatai:
Kiadó: Eleven Books
Megjelenés éve: 2020.
Terjedelem: 64 oldal


A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése