Niitaabell Világa: Brandon Hackett: Eldobható testek

Fülszöveg:

2338-ban a Föld már csak egy emlék. A világ Melvin Kadeknek, a Naprendszer leggazdagabb emberének és az emberi civilizáció megmentőjének jövőjét követi. A Naptevékenység drasztikus megváltozásának fenyegetése miatt a milliárdos technológiai befektető még évszázadokkal korábban meghirdette az Exodust, azt az elképesztő léptékű űrprojektet, amelynek révén az emberiség a Jupiter és a Szaturnusz lakhatóvá tett holdjaira, valamint több ezer aszteroida belsejébe tervezett mesterséges életterekbe költözött.

Vireni Orlando ügyésznő azonban arra készül, hogy letartóztassa a mindenki által hősként ünnepelt Kadeket, mert szerinte köze van a Földet felperzselő és lakhatatlanná tevő szupernapkitörésekhez, ami a bolygón maradt milliárdnyi ember halálához is vezetett. Az áldozatok egy része ráadásul digitalizált, újhumán tudatként most visszatért, élükön egy rendkívüli vezetővel, aki eldobható testek formájában egy olyan, újfajta technológiát terjeszt el a világban, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, és ezáltal legyőzze a halált, az emberiség utolsó ellenségét.

A korlátok nélküli, halhatatlan létezés csábítása viszont alapjaiban forgatja fel a Naprendszert.

Első benyomás:

Volt egyszer egy főnököm a könyvesboltban eltöltött évek alatt, aki az Agave könyveknek mindig is különleges figyelmet szentelt. Kiemelt helyen foglaltak helyet a megjelentetett regények, mindig katonás rendben. Akkoriban én még más jellegű könyveket forgattam, így tapasztalati érték hiányában csak elfogadtam. Mivel a kíváncsiságom nem hagyott alább, így egy idő után magam is elkezdtem nyitni a kiadó irányába és megdöbbenve tapasztaltam, hogy mennyire újszerű élményt biztosítanak a regényeik. Több, általam kevésbé ismert világalkotási módba kalauzoltak el, amely exponenciálisan növelte az érdeklődésem mértékét. Nem kellett sok idő, hogy a saját, itthoni gyűjteményembe is egyre több Agave kiadó által megjelentetett könyv bukkanjon fel. Mára már több sornyi van, méghozzá a könyvespolcom legközpontibb helyén, így bárki, aki egy pillantást is vet rá, elsőként őket szúrja ki.

Az idei évben az eddigiekhez képest drasztikusan megnövekedett mind az újonnan beszerzett, mind az elolvasott könyvek száma. Többek között megismerkedtem Pierce Brown űrbéli kalandozásaival, mely osztatlant sikert aratott nálam, valamint új ajtókat nyitott meg előttem: felfedeztem a sci-fi milliárdnyi bolygóból és csillagból álló világát. Sorra vettem – szigorúan csak a kiadó repertoárjából – az ebbe a kategóriába sorolható könyveket, hogy újabb és újabb élménnyel, valamint tudással gazdagítsam magam, hiszen ezek a könyvek az újszerű szórakozáson kívül a legtöbb esetben valamilyen mély, az emberekben vagy éppen a társadalomban gyökerező problémakört is tüzetesen körbejárnak. Így jutottam el végül Brandon Hackett frissen nyomtatott Eldobható testek című regényéhez is.

A történetről:

A könyv már az első hírmorzsák felreppenésekor felkeltette az érdeklődésemet. Egyfelől tökéletesen beleillett abba az irányvonalba, ami mentén az utóbbi időben mozgok, másfelől ígéretes és tartalmas képet vetített előre a fülszöveg is. A borító pedig, melyet Müller Péter készített, ismételten csak megerősítette bennem a tényt, hogy a további információ -és élménygyűjtéshez szükségem lesz erre a regényre is. A könyv elolvasása után elmondható, hogy az előlapi kép tökéletesen visszaadja a regény hangulatát. Érdemes részletekbe menően megfigyelni, hiszen a három központi alak szerepe mellett jelentősen visszatükrözi a tájkép minden egyes egyenletlensége a könyv hangulatát.

A történet egy éles helyzetben veszi kezdetét. A szerző a lassú kibontakozás technikáját messze hajítva, egyből az események közepébe csöppenti bele a főszereplőjét – s ezáltal az olvasót is. Vireni Orlando immáron több éve dolgozik azon, hogy igazságot szolgáltasson kétszáz millió embernek azáltal, hogy letartóztatja a Naprendszer legnagyobb befolyással bíró személyét, Melvin Kadeket. A bizonyítékok összegyűltek, így eljött a cselekvés órája. Vireni hadba vonul. A kezdőjelenetet által a főszereplőt egy igencsak különleges helyzetben ismerhetjük meg. A róla kialakított képet nem egy-egy elejtett fél mondat, valamint a helyzetábrázoláshoz szükséges múltbéli események feltárása formálja; sokkal inkább a valós reakciók játszanak szerepet, hisz a kialakult szituációban nincs idő elemzést végezni vagy mérlegelni, hanem cselekedni kell. Vireni ezáltal teljesen őszintén áll az olvasó előtt, mint az igazság bajnoka. Amúgy sem rejtette véka alá a véleményét, hiszen élete mozgatórugója mindig is az igazságérzete volt. Igazi karrierista, aki addig törtet, míg végül el nem éri a célját. A karaktere már az első pillanattól kezdve igazán lebilincselő, már csak amiatt is, hogy az ember ritkán találkozik mindenféle részrehajlástól mentes emberrel. S ezzel meg is érkeztünk a könyv alapvető felállásához. A történetben három oldal, három különböző eszme képviseli önmagát: Melvin Kadek, aki az emberi létforma mellett teszi le a voksát, volt felesége, Marion Cheng, aki a nyomtatott testek híve és a Libra, mely igyekszik az igazságot folytonos szempontként maga előtt tartva helyesen cselekedni.

Az emberi létforma drasztikusan megváltozott. A különböző, fizikai és genetikai szinten történő módosítások hatására az emberek már önmaguk feljavított változataként élik le azt a több száz évet, amelyet a Sors és a technológiai fejlettség szánt nekik. Ám hiába a sok beültetés, a vég könyörtelenül lesújt mindenkire. A halált nem lehet kijátszani. Vagy mégis? Az a sok áldozat, akik eddig testetlen elmeként léteztek csupán sikeresen megalkotta a testnyomtatót, ami által kiterjed az emberi szabadságjog fogalma és új távlatokat nyit meg a jövő népe számára.

A szerző egy igencsak erőteljes témát választott ki központi elemnek. Egyfajta filozófiai kérdéskört boncolgat a valós, de különböző beültetések által feljavított, valamint az elmebeli egyezőséggel rendelkező test körül. Hol van az az értékrendi határ, mikor még a klasszikus értelembe vett ember létezik? Mikor veszítjük el teljes valónkat és válunk csupán digitális adatsorrá vagy valóban ebben a halhatatlan létformában rejlik a jövő kulcsa? Ez a gondolatmenet egy nagyon jól megszervezett, folytonos felépítést követel meg, hiszen az információk folyamatos adagolásával, a látókép szüntelen bővítésével tudja csak a megfelelő, logikusan felépített képet átadni – hiszen egy porszem képes a teljes rendszert romba dönteni, hiteltelenné tenni. Elég egyetlen nem oda illő cselekmény, amely által a történet átfordul és másfajta irányt vesz fel. Bár a szerző vékony határmezsgyén mozgott, úgy érzem, végig képes volt fenntartani a megfelelő tendenciát. Élvezetes és fordulatos történetet alkotott, mely folyton mozgásban van.

A regény több nagy részegységre oszlik, melyek a kialakuló életformában mind nagy szerepet játszanak. Ezek azonos minta szerint épülnek fel, a benne foglaltak miatt folytonos fejlődés jellemzi őket. Mondhatni egy-egy nagyobb lélegzetvételnyi időt hagy csak a szerző a történetében, míg megtörténik a perifériaváltás is, ezáltal újabb és újabb problémaköröket mutatva be. Az innovációs fejlődés ténye vitathatatlan. Az emberiség elért arra a szintre, mikor már a teljes Naprendszert magukénak tudhatják. A tudományos fejlődés az általános lét fogalmát is kibővítette, hiszen a sok implantátum, ami által önmagunk feljavított változataként élünk több száz évig, újabb lehetőséget ad és további fejlődésre ösztönöz. Viszont a könyv központi eleme, a testnyomtatás egy teljes generációs ugrást végez, hiszen ezzel megszűnik az ember, mint valódi létforma vagy mégsem? A szerző ezt a gondolatmenetet a kellő érzékenységgel járta körbe a történetében, előnyöket és hátrányokat is egyaránt bemutatva, így feszes tempóban, teljes képet adva egy lehetséges alternatív jövőképről.

Bár a történet maga is igencsak szórakoztató, hiszen folyton mozgásban van, valamint a maga abszurd módján, a realitás talaján maradva lökdösi előre a karaktereket a romokkal és a bomló testekkel tarkított úton, engem sokkal inkább a szociológiai és filozófiai tartalom ragadott magával. A könyvet olvasva végig kerestem magamban azokat a pontokat, amik meghatározzák, hogy az én álláspontom szerint hol van az a vékony határvonal, amely elválasztja egymástól a valós emberi és a digitális létformát. Ahogy a karaktereken keresztül a szerző újabb adatokat ad az egyenlethez, úgy változott a bennem megjelenő kép is. Mondhatni Virenivel együtt fejlődtem magam is, hasonló elveket vallva vele, így hamar éreztem, hogy szimpatizálok vele, továbbá egyre inkább feléledt bennem a csodálat is. Ez a nő valóban erős, karrierista, viszont nem a munkája határozza meg az életét, sokkal inkább fordítva: a világszemlélete és a töretlen lelke az, ami hozzásegítette ahhoz, hogy a szakmája kiemelkedő alakja legyen. S mivel számára az igazság az elsődleges már gyermekkora óta, így egyenes útja volt a Librába. Ez számára hivatás, szinte már vallás. Mert az igazságnak semmi nem állhatja útját. Ez a törékeny, részlehajlástól mentes elviség igencsak meghatározza a könyvet és a történet irányvonalát.

Összességében tekintve:

Szeretem az új kategóriában rejlő lehetőségeket. Mivel sci-fi műfajban igencsak tapasztalatlan vagyok még, így számomra Brandon Hackett könyve olyan volt, mint mikor a gyermek először kóstolja meg a csokoládé fagylaltot. Egyszerre meglepő és finom, benyomásokban gazdag, amiből csak többet és többet kíván. Én is csak olvastam a könyvet és elmerültem ebbe a furcsa világba, ahol az emberek immáron szimpla adatfolyammá is válhatnak. Egyszerre vonzott és borzasztott el a világkép. Az agyamban folyamatosan pislákolt a vészvillogó, miszerint lehet, hogy ez a történet kitaláció, csupán a képzelet szüleménye, de ugyanakkor még az is lehet, hogy előrevetíti az emberiség sorsát. Ki tudja, lehet egyszer tényleg elérjük ezt a típusú fejlődési szintet.

A történet túlnyomó többségében pörgött, folytonos mozgásban tartotta a karaktereket. Számomra meghatározó volt, hogy a jó és rossz szerepe nem különíthető el élesen egymástól. Mind a két oldalnak megvolt a maga nemes célja, amiért rettenetes áldozatok meghozatalára kényszerültek. Az eszmény volt az, ami éltetett és nyomorba döntött. S mindemellett ott van az igazság, a Libra, aki ingatag lábakon egyensúlyozva próbálja a függetlenségét fenntartani a hatalmasok játszmájában. Minél többet olvastam Vireniről és az ő tiszta gondolatmeneteiről, annál inkább kívántam, hogy a saját valóságunkban is lennie kellene egy ehhez a csoportosuláshoz hasonló egységnek. A világnak szüksége lenne rá.

Bár engem főként a történetben rejlő problémakörök kötöttek le, elmondható, hogy a folyamatos meglepetésekkel és váratlan helyzetekkel tarkított történetvezetés többször is elterelte a figyelmemet a puszta kikapcsolódás irányába. Tehát összességében elmondható, hogy számomra az Eldobható testek egy gondolatébresztő és mellette szórakoztató könyv volt, mely egyszerre váltotta ki belőlem a gyermeki érdeklődés, valamint a lélekfacsaró elborzadás érzését.

Értékelés: