2020. március 3., kedd

Februári Összegzés & Márciusi Tervek | 2020


Bár a február éppen csak pár nappal rövidebb a többi hónapnál, mégis erre a tényre fogom fogni, hogy ennyire kevés könyvet sikerült csak sorra kerítenem a hónapban. Sok oka van, miért nem haladtam, még annak ellenére sem, hogy még egy órával megrövidítettem az alvással töltött órák számát. De néha az embernek át kell értékelni a dolgokat és újra kell osztani a prioritásokat. Azért reménykedem benne, hogy ez mindössze átmeneti állapot és a továbbiakban jobb eredményeket fogok tudni produkálni. 
Februárban mindössze öt könyvet sikerült elolvasnom. Ez az elmúlt három év legrosszabb eredménye, de inkább próbálom a másik oldalánál megragadni a tényeket: örülök, hogy a jelenlegi élethelyzet mellett legalább ennyire sikerült minőségi időt kerítenem.

Tehát ezek a könyvek voltak azok, amiket sikerült februárban sorra kerítenem:


Bár a lista kevés elemet tartalmaz, annál több élményt rejtett magában. Több olyan könyvet is olvastam, aminek a belső értéke több napig érlelődött bennem.

Márciusra is hasonlóan nagy terveim vannak. Ezt a hat kötetet jelöltem ki a magam számára olvasásra:


KATTY KAY - CLAIRE SCOTTMAN: AZ ÖNBIZALOM KÓDJA LÁNYOKNAK
TANÁCS ESZTER: NŐK GYERMEK NÉLKÜL
NYÁRY LUCA: VIGYÁZAT, TÖRÉKENY!
BRIAN FREEMAN: ÉJSZAKAI MADÁR
ANNE L. GREEN: JOYCE CSAPDÁJÁBAN
CARMEN MARIA MACHADO: A NŐI TEST ÉS MÁS ÖSSZETEVŐK

S hogy lássátok, mennyire komolyan is gondolom az elhatározásomat, már két könyvbe is belekezdtem az elmúlt három napban.

Ti mit terveztek olvasni a következő időszakban?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése