Niitaabell Világa: Istók Anna: Semmiért egészen

Fülszöveg:

Tudsz szívből szeretni?

Nándi és Flóra az egyetemen találkozik, ahol a jóképű fiú eltekeri a gépészkarra járó lány fejét. Senki sem jósol nekik nagy jövőt, de ők egymásba szeretnek és összeházasodnak.
A felszínen minden ideális. De vajon milyen sérelmek, hazugságok rejlenek a látszólag tökéletes kapcsolat mélyén? Mi lesz, ha egy nap az egyensúly felborul?

Valaki hibázik.
Valaki titkot rejteget.
Valakit megcsalnak.
Valaki pedig nekiáll, hogy igazságot szolgáltasson.

Vajon ki lehet a titokzatos szerető, aki eléri, hogy Nándi szép lassan feladjon mindent: családot, lakást, munkát, karriert?
Vajon meddig éri meg bosszút állni, és mikortól kell megbocsátani?

Mindenki hibázik.
Te is.
Nézz csak tükörbe, azt hiszed, tökéletes vagy?

Már középiskolában is rajongtam az irodalomért. Bár az első pár évben hősies harcot vívtam az akkori tanárom világszemlélete miatt - a Ludas Matyit és a társait azóta is messze elkerülöm, annyira mély nyomot hagytak bennem -, kitartottam. Aztán új oktatót kaptunk, aki kreatív elméjével sokkal többet ki tudott hozni mind a tárgyból, mind belőlünk, mint amire csak gondolni is mertünk. Nem azt várta el, hogy a tankönyvben leírt elemzéseket mondjuk vissza, sokkal inkább díjazta, mikor a versek ránk gyakorolt hatásait mertük felvállalni. Pezsdítően hatott a jelenléte és az irodalom iránt érzett szeretetem új szintre emelkedett. Régi és új szerzők, valamint költők munkásságával ismerkedtem meg, akik mind hozzátettek ahhoz, aki most vagyok. De egy vers mindig is ki fog emelkedni az elolvasottak tengeréből, ez pedig Szabó Lőrinctől a Semmiért egészen. Már az első olvasáskor megbabonázott, azóta is vissza-visszatérő eleme az életemnek. Gyakorta fellapozom és újraértelmezem a sorok tartalmát.

E versszerelem után, mikor először megláttam Istók Anna új könyvét tudtam, hogy ez egy jel, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom. Az azonos cím, Semmiért egészen hasonlóképp megbabonázott és máris kerestem rá a kedvenc versemre, hogy újfent átolvasva össszevessem a fülszöveggel, tartalmilag miként lehet lehetne a kettő között megtalálni a közös pontokat.

Nemrégiben az írónő maga is felkért, hogy olvassam el a könyvét és mondjam el az őszinte véleményemet róla. Ő nem tudhatta, hogy akkor már úton volt hozzám a története. A virtuális világ keretei között cinkosan összemosolyogtunk. S ezúton szeretném még egyszer megköszönni mind az írónőnek, mind a kiadónak, hogy együttműködésünk kapcsán hozzám is eljuthatott ez a történet, ami hasonlóképp megbabonázott, mint a címét viselő vers.

Magyar szerzőtől olvasni mindig egy kicsit nagyobb élményt nyújt, mint külföldi társaitól, hiszen ebben az esetben nincs egy közvetítő személy, aki vagy tehetséges és az író fejében megformált gondolatokat a megfelelő módon tudja átadni, vagy még nem elég magabiztosan forgatja a szótárát, így a történet pár árnyalattal másként néz ki, mint az eredeti elképzelés - ezáltal pedig más lesz a kiváltott hatása is. Ugyanakkor megvan az árnyoldala is: az előbb említett indok miatt nagyobb elvárásokat támasztok a megelevenített képekkel kapcsolatban. Hisz oly szép a nyelvünk, rengeteg lehetőség rejlik benne!

Istók Anna könyve esetén ez volt a legelső, ami feltűnt, és ami által már pár oldal után úgy éreztem, hazatértem. A szavak játéka szinte táncot jár a lapokon. Igényes fogalmazásmódja egy plusz élvezeti faktort biztosít amúgy sem hétköznapi regénye során. Öröm volt látni a választékos kifejezéseket, miközben az olvasóban ez egyáltalán nem kelt mesterkélt, erőltetett hatást. Az írónő szavai természetesen csengenek, könnyedén szállnak a legkisebb szellőben is; mindössze a tartalom horgonyozza a földhöz őket.

A történet középpontjában elsősorban két személy áll, akik egy egyetemre jártak, ott ismerkedtek meg. Nándi, a tipikus cserkésző, a campus szépfiúja, akinek a figyelme elsősorban nem a tanulmányaira szegeződik, hanem sokkal inkább az őt körülvevő csodáló női tekintetekre. Mindannyian ismerjük ezt a típust, aki a mennyiségre megy, és trófeagyűjteménye részeként tekint minden megejtett kalandra. De van az a nő, akiért még ezek a srácok is képesek megváltozni. A történet másik központi alakja Flóra, az egyetem egyik legtehetségesebb gépészhallgatója, akinek mindenki nagy jövőt jósol. Okos lány, előre meghatározott életcélokkal, évek óta tartó boldog kapcsolatban él, s mégis, elegendő volt pár lopott pillantás, néhány másodpercnyi szemkontaktus, hogy ez a két lélek valamely módon megtalálja az egymáshoz vezető utat. De vajon a kölcsönös, magasfokú vonzalom elegendő ahhoz, hogy két ennyire különböző természettel és értékrenddel megáldott ember tartósan boldog legyen egymás mellett?

A könyv fejezeteire eleinte nagy időugrások jellemzőek. Egy-egy, az életükből kiemelt eseményt láthatunk, néhány cikkelyt, amely tökéletesen elegendő ahhoz, hogy a kapcsolatuk mögött rejtőző dinamikát kellőképp fel tudjuk térképezni. Mind a kettejük, valamint egy külső narráció által vezérelt módon is megismerhetők az események. A szerző ezáltal éles kontrasztot teremtett az egyes hétköznapi helyzetekben húzódó véleménykülönbségekből és más-más prioritási sorrendből adódó veszélyfaktorokról. Bár mindenki tudja, mennyire másként működik egy férfi és egy női agy, mégis megdöbbentő olvasni olyan hétköznapi helyzetekről, amelyek a legharmonikusabb kapcsolatokban is előfordulhatnak, és amelyek feszültséget kelthetnek a két fél között. S bár köztudott, hogy a kulcs az alkalmazkodóképességben és a kompromisszumokban rejlik, van az a pont, mikor az ember már nem képes feladni önmaga elképzeléseit azért, hogy elkerülje a konfliktust. Ez a helyzet áll fenn Flóráéknál is, ezáltal - ahogy a fülszövegben is olvasható - a kapcsolatuk lassan, de biztosan darabbokra hullik. Ám a történetnek van még egy résztvevője, aki sok évnyi építkezés, tervezés után kapcsolódik be, hogy maximális pusztítást hagyjon maga mögött.

Ez a könyv mélyen megragadott. A szerző apró húrokat rezegtet meg, melyek az élet különböző aspektusait elevenítik fel. Kiragadott szelvények, amik külön-külön nem mind tűnnek oly nagy volumenű dolognak, ám összeállva már egy olyan katasztrófahelyzetet generálnak, amit szinte lehetetlen visszafordítani. Bár a karakterek és a saját életem között nem tudok párhuzamot vonni, mégis sokszor úgy éreztem, mintha a saját gondolataim visszhangját olvasnám. Ez főként azért volt érdekes, mert egyik féllel sem tudtam azonosulni, én egy negyedik típusú ember vagyok, de ettől függetlenül mindannyian közel kerültek hozzám. Katartikus élmény volt szembesülni bizonyos szituációkban adott reakciók mögött húzódó érzelmi és logikai háttérrel.

A szerző az életből merített, ez teljességgel látszik. Jó megfigyelőképességgel rendelkezik. Képes felmérni a körötte lévő emberek - legyenek azok ismerősök vagy vadidegenek - érzelmi skáláját, véleménynyilvánítási formáit és ezt a tudást képes felhasználni a megfelelő helyen és időben. Másként nem tartom lehetségesnek, hogy ennyire szerteágazó, szerzett tapasztalat útján változó, mégis egyértelműen meghatározható karakter jellemrajzokat tudjon alkotni és a történet legvégéig fenntartani. Olvasás közben nem azt éreztem, hogy egy regényt tartok a kezemben, hanem mintha távoli ismerősök életéről hallgatnék beszámolót. Realisztikus, a mostani rohanó, fejlődő és egyben összeomló világba bármikor beilleszthető a leírt történet. Nem egy esemény és véleménykülönbség kapcsán fordult meg a fejemben a gondolat, hogy igen, ezzel már én is szembesültem, láttam rá példát, pontosan ezek a gondolatok fogalmazódnak meg egy-egy ismerősöm fejében. A regény által mind a köröttem lévő emberek, mind saját magam által adott válaszreakciókat jobban megértettem bizonyos szituációkat illetően. Felnyitja az olvasó szemét.

Semmiért egészen, zengi a cím, Semmiért egészen, visszhangozza a könyv. A névadó vers sorai között meghúzódó tartalom bár sokak számára nehezen megfogható, Istók Anna mesteri módon ültette át történetébe. Az emberi érzelmek sokszínűsége, a lelki egyensúly eléréséhez vezető kudarcok, sikerek és ezek felismerésének folyamata valamint a döntéseink által kiváltott válaszreakciók szorosan összefonódó, megszámlálhatatlan összetevőből álló elegye alkotja minden lény magját. S bár hiába vagyunk társas életre szánt egyedek, az önmagunk iránt érzett szeretet, a saját vágyainkhoz való ragaszkodás gúzsba köti lelkünket. Ugyanakkor emellett ott van bennünk az elfogadás iránti vágy, a megfelelési kényszer mások igényeihez mérve, míg monoton életünk egy pillanatában fel nem tesszük a kérdést: vajon hol volt az a pont, mikor elvesztettem önmagam?

Ez a könyv megszámlálhatatlanul sokrétű. Apró, pillangószárny rezzenésnyi gondolatok által indítja meg mind a szereplőkben, mind az olvasóban a belső harcokat, a környezetünkben és önmagunkban kiteljesedő kétségeket. Egy hétköznapi párkapcsolati mechanizmusra építve mutatja be az életben felmerülő lehetséges problémák sokrétűségét, kiragadva egy-egy olyan helyzetet, ami mindenki életére ráhúzható. A két önálló ember összeolvadása; a szerelem kiterjedése; a lelki és testi szükségletek kielégítése; a kapcsolatban rejtőző lehetőségek és veszélyhelyzetek sokszínűsége; egy gyermek által adott öröm és a túlzó szeretet hatására kialakuló féltékenység. Az egyensúly megbomlása és a mérleg nyelvének helyre billentésére tett kísérlet. Napestig tudnám sorolni a benne található apró mozzanatokat. Minden lírikusan megfogalmazott mondatnak gondolatébresztő hatása van, az elhagyott szavak nyomán elvadult virágoskertre emlékeztető látvány bontakozik ki lépteink mögött. Egységet alkotva, mégis két azonos növényt nélkülöző, őskáoszra emlékeztető, de bizonyos rendszer alapján beskatulyázható. És olvasás közben fülemben csengtek a költő szavai, melyekre a lelkemben kibontakozó ellenreakciók fogalmazódtak meg, miközben szívem folytonos erős tónusú verése adta az ütemet.

Nem számítottam arra, hogy ennyire nagy hatással lesz rám ez a történet. Nem gondoltam volna, hogy az elolvasása után, napokkal később, még mindig bennem érlelődnek az általa keltett gondolatok. Lehet rá egyszerű olvasmányként is gondolni, egy élvezeti faktort látni benne, hisz minőségi kikapcsolódást nyújt. De ha éppen arra van szüksége az olvasónak, akkor megtalálhatja benne azokat a magokat, amiket ha a lelkében elültet, gondosan ápolgat, akkor a későbbiekben színpompás vadvirágkoszorút fonhat belőlük lénye köré. Semmiért egészen. Sosem volt ennek a két szónak ilyen erős jelentése.

Istók Anna megmutatta, milyen ereje van a ki nem mondott szavaknak, hogy a kisebb-nagyobb döntéseink milyen nagy hatással vannak teljes életünkre. Számomra pont ilyen egy vérbeli újraolvasós könyv.

"Nincs jelentősége, mikor történnek a dolgok. Mert egyszer úgyis megtörténnek.

Jóvátenni a rosszat nem lehet. Ha valakit megbántottál, az örökre seb marad."

"De hát, végül is csak az emberek mérik az időt, számunkra ez éppolyan megfoghatatlan, mint a történelem, a gravitáció, a közgazdaságtan, a szabadvers vagy a halál."

"Az ember nem szívesen néz szembe a kudarcaival. Nem szívesen ismeri be a tévedését. Ezért tart olyan sokáig a legtöbb kapcsolat."

"Igazából minden ember önmaga illúziójába szerelmes."