Fülszöveg:
Jane Austen irodalmi hagyatékában jó néhány, a későbbi zsenialitást megcsillantó gyöngyszem maradt. E mulatságos, rövid írások is híven tükrözik, hogy írójuk élénken érdeklődött a regény műfaja iránt: kifigurázta a cselekményt, a szokványos jellemeket, a stílust és a nyelvezetet. A szereplők könnyedek, jókedvűek, szemtelenek és odaadóan rajonganak tulajdon személyükért. A címadó Catharine, avagy a lugas Jane Austen íróvá érésének meghatározó mérföldköve, és igényes kísérlet a komoly nagyregény megírására. A Frederic és Elfrida igazából a hagyományos regényműfaj és a bonyolult illemszabályok „gyorstalpaló” tanfolyama. A Jack és Alice egy iszákos, az Evelyn egy harácsoló hőst mutat be, a Henry és Eliza pedig a feje tetejére állítja a megszokott regényhős történetét. A szépséges Cassandra a szentimentális regény paródiája, míg az Amelia Webster című levélregény huncut karikatúrája a leánytestvérek közötti versengésnek. Austen e történeteken, és a kötetben szereplő további rövid írásokon keresztül mutatja be, miként vélekedik a nevetségességről az életben és a regényekben – s mindezt rendkívül szórakoztatóan teszi.
Nagyon szeretek olyan emberek könyvajánlói között böngészni, akik nem az általam is kedvelt stílusirányzatokat részesítik előnyben. Természetesen minimális kapcsolódási pontoknak megfelelően válogatok, de ezen az úton-módon olyan új élményekre hívják fel közvetetten az én figyelmemet is, amit magamtól biztosan nem olvastam volna el. Több ilyen olvasáson is túl vagyok már, különböző tapasztalatokkal rendelkezem, de az általánosságban nézve elmondható, hogy több volt a gondolatébresztő olvasmány, mint a félrenyúlás. Furcsa módon azon olvasmányoknak örvendek a leginkább, melyek bár nem varázsoltak el - sőt, lehet, hogy egyenesen ellentétes érzelmeket váltottak ki belőlem, mint amit elvártam volna -, mégis valamilyen információt, tapasztalatot átadtak a részemre, amelyet a mindennapjaimba beépítve magam is hasznosíthatok.
Ajánlás útján jutott el hozzám Jane Austen Catharine című kis könyve is. A szerzőtől még a végzős évem alatt kerítettem sorra a Büszkeség és balítéletet, majd az egyetem utolsó időszakában újra is olvastam. Bár engem nem varázsoltak el oly módon a karakterek, mint amivel a legtöbb elemzésben szembesülök, elismerem, hogy van benne egy kis báj, ami meghatározza az egész történetet, valamint korszakalkotó alkotás lett, de ettől független nem éreztem arra vonatkozólag késztetést, hogy folytassam az írói életpályájának feldolgozását. A Catharine viszont sok helyről tekintett le rám, mondhatni folyamatosan ott volt a látóköröm sarkában, így akaratlanul is kacérkodtam a gondolattal, hogy egyszer el fogom olvasni. Ezt a lehetőséget a Mai Könyv könyvforgalmazó hozta el a számomra, mikor az egyik munkatársuk felhívta a figyelmemet erre a kötetre, mely rövidsége ellenére sok tapasztalati tényezőt rejt magában. Így hát nem volt mit tenni, hallgattam a szív hívó szavára és magam is belevetettem magam egy újabb Austen kalandba.
Ez a kis könyv a maga nemében igazán különleges, hiszen nem egy komplett regényt vagy épp novellákat tartalmaz, hanem a szerző kezdeti időszakából származó, legtöbbször befejezetlenül is maradt apró történeteket, leveleket, leírásokat foglal magába. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem mindig érdekeltek a már kiforrott írók esetében azok a kis kezdemények, amelyek végül csak a fiók mélyén landoltak, rég elfeledve a bennük foglaltakat. Apró szárnybontogatások hada, amely által alakult ki a szerző írói jelleme és stílusa. Mondhatni kis mérföldkövek ezek, hiszen mint minden szakmában, az írásban is fontos a gyakorlás - a sok gyakorlás.
Nyugodt, kellemes hangulatban voltam, mikor felütöttem a könyvet, készen egy régi életstílus szeleteibe való betekintésre. Szeretem a könnyed báj, a kifinomult vonások azon ábrázolásmódját, ahogy a szerző az olvasó elé tárja, valamint figyelemre méltónak találom régi korok szokásait és szabályrendszereit, amely szerint minden ember élt az anyagi helyzetüktől függetlenül. Különös tekintettem a női ideák mozgattak meg mindig, hogy mely azok a tulajdonságok, amellyel egy illedelmes kisasszony rendelkezik, a különböző helyzetekben melyek azok a reakciók, amelyeket a környezet elvár. A mai szabad világban szinte már elképzelhetetlennek hat például, hogy egy nő és egy férfi ne maradhasson kettesben kénye-kedve szerint, ezzel szemben pár évszázaddal ezelőtt ez minden körülmények között botrányos helyzetet keltett.
A könyvben több kezdetleges mű található. Apró töredékek, amik sosem kerültek befejezésre, mondhatni éppen csak napvilágot láttak és már félre is lettek rakva. Ezek épp csak egy szituációt vagy egyetlen nézőpontot mutatnak be egy adott helyzetet illetően. Bevallom, számomra ezek nem nagyon rendelkeztek minősíthető tartalommal. Elolvastam őket és már léptem is tovább rajtuk. Nem kötöttek le, mert mire bármi kézzelfogható megvalósulhatott volna, addigra félbeszakadt a történet elmesélése. Azonban ezen a pár oldalon megjelennek már egy kicsit jobban kidolgozott, fél oldalnál hosszabb töredékek is, amikkel már úgymond lehet mit kezdeni. Ott van például a Lesley-kastély, mely egy befejezetlen levélregény alaphelyzeteit ábrázolja. A maga nemében kifejezetten szórakoztató érzettel töltött el látni, ahogy a lányok egymással leveleznek. Ebben a korban a kibeszélés igazi dicskorszakát érte, valamint a szépen becsomagolt sértések is. Mai szemmel mulatságos volt látni, miként viszonyulnak egymáshoz a nők, milyen kapcsolat húzódik közöttük és milyen szabályoknak kell megfelelniük, hogy az illemtudásuknak eleget tegyenek. Hihetetlen belegondolni, hány kézzel írott levelet adtak postára, melyek mire megérkeztek a címzetthez, lehet, hogy már hónapok teltek el.
Egy másik az Evelyn címet kapta. Véleményem szerint ez egy nagyon furcsa kis történet, amely bár a stílusa miatt légies olvasási élményt nyújtott, mégsem teljesen értem a jelentőségét. Az egész feltételezett helyzet tele van abszurditással, amit sosem párosítottam volna ezzel a korszakkal. Természetesen próbáltam az írói szabadságot szem előtt tartani, mégis furcsa volt megtapasztalni, mennyire más vizekre evezett a szerző ezen mű sorai alatt. Ugyanakkor könnyen olvasható kis történet, ami viszi előre az olvasót és probléma nélkül tartja fenn az érdeklődését.
Számomra - és gyanítom, hogy a könyvet olvasók nagy részének is - az utolsó történet testesítette meg azt az elvárást, amit a kezdeti művek esetében fogalmazok meg. A címadó Catharine, avagy a lugas egy apró novella, mely jól bemutatja az író kezdeti stílusát miközben egy szórakoztató leírás kerekedik az olvasó szeme előtt és nem utolsósorban befejezett. A történet egy kisasszonyról szól, aki első élményei hadát éli át rövid idő alatt. Catharine habókos, de végtelenül jó indulatú lány, akiben a gyermeki naivitás és jóindulat még erőtől duzzad. Nagyon szerettem olvasni a történetét. Benyomásra olyan, mint amikor egy szép tavaszi délelőttön egy fákkal és fűvel szegélyezett padra kiül az ember és teljes nyugalommal a lelkében élvezi a körötte lévő madarak vidám csivitelését. Emellett öröm volt látni, hogy a történet felépítése sem hagyott maga után kívánnivalót, szépen végig ment az irodalom órákon vett lépcső fokozatain. A végső megoldás pedig cserfes, aranyos lezárása a történetnek. Az egész könyvet elvitte a hátán ez az egy novella.
Nem volt idegen számomra Jane Austen munkássága, hiszen én is olvastam már tőle a sokak által kedvelt Büszkeség és balítélet című könyvet, amely által Mr. Darcy nők egész hadának szívét nyerte el. A maga nemében igazán különleges élmény volt, így nem taszítottam el magamtól a további kötetek megismerésének lehetőségét. Ennek köszönhetően egy cseppet sem berzenkedtem, mikor megérkezett hozzám a Catharine, sőt, kíváncsian tekintettem rá. Balzsamként hatott a lelkemnek eme finom hölgy tolla alatt megszülető gondolatok és apró leírások stílusa. Egyszerűen imádom azt a könnyed bájt, ami minden egyes szó körül kering, púderillatú felhőbe csomagolva a tartalmat. Kifinomultság. Ez hiányzik a mai általános emberből. E kis könyvben több olyan mű is helyet kapott, amit élvezettel olvastam el, ám akadtak mellette olyanok is, amiket egyáltalán nem tudtam hova tenni. Megkezdett töredékek, soha be nem fejezett karcolatok, amik még mielőtt valamit is tudtak volna adni, lezárásra kerültek. Biztos vagyok benne, hogy az igazi rajongók számára minden egyes tollvonás fontos jelentőséggel bír, így mindegyik kis szövegben megtalálják a kellő tartalmat, ám én, mint laikus-Austen-ismerő, hamar túllendültem ezeken, örök homályba taszítva az olvasás emlékét. Nem hagytak bennem nyomot. Ugyanakkor ha arra a pár műre koncentrálok, amelyekre a szerző már a kezdetek kezdetén is kicsit több időt szánt, így kialakulhatott belőle valamiféle eseménylánc, máris boldogsággal telik meg a lelkem, hiszen ezek elhozták még a számomra is a megfelelő tartalmi alapot.
Nem mondanám, hogy ez a kis könyv feleslegesen lett volna kiadva, sem azt, hogy pár kezdeti karcolatot ki lehetett volna belőle hagyni. Ez a legmegfelelőbb keretek között lett megvalósítva azok számára, akik már találkoztak a szerző munkásságával és az valamilyen jellegű nyomot hagyott bennük. A szerzőtől való első olvasásnak semmiféleképp nem ajánlanám, ez inkább kiegészítés, betekintés egy nagyszerű elme bohókás gondolatai közé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése