2019. június 5., szerda

Jón Kalman Stefánsson: Menny és pokol (Menny és pokol 1.)

Fülszöveg:

Valahol ​Izlandon, valamikor az előző század elején a jeges fjordok felett a hófúvásban egy apró, törékeny fiú küzdi magát előre. Hátizsákjában egy verseskötettel, ami nemrég a legjobb barátja halálát okozta a viharos tengeren. A fiú azt tervezi, hogy miután visszajuttatta a könyvet az eredeti tulajdonosához, ő maga is csatlakozik a barátjához a holtak birodalmában. Ám az élet, úgy tűnik, nem adja ilyen könnyen magát. Egy váratlan találkozás, egy kedves szó és néhány meleg takaró esélyt ad az életben maradásra. De vajon visszatalálhat-e valaki az élők közé, aki már mindent elveszített? Lehet-e újra családja annak, aki azt hitte, senkije sincs? És vajon túléli-e, ha újonnan megtalált otthonát később mégis ott kell hagynia egy olyan küldetésért, ami könnyen lehet, hogy az életébe kerül?
Jón Kalman Stefánsson elementáris erejű, költői szépségű elbeszélése három köteten át meséli el a hóviharokkal birkózó, élők és holtak világa között imbolygó fiú történetét. Olvasás közben feltárulnak előttünk az 1900-as évek elejének mindennapjai a gleccserek árnyékában, ahol a mindenható kereskedők, sorsüldözte hajóskapitányok és zaklatott lelkű tiszteletesek mellett a szegények és a nők csak mellékszereplői lehettek a sziget nagy történetének; Stefánsson azonban épp az ő hangjukon, az ő szemszögükből mutatja be ezt a távoli, kíméletlen és mégis lélegzetelállító szépségű vidéket.


Sok célt szolgál az olvasás. Vannak, akik a hétköznapi problémák elől a könyvekbe menekülnek. Mások pusztán kikapcsolódás céljából vesznek kezükbe egy-egy kötetet. Akadnak, akik új kalandokra, impulzusokra vágynak, de előfordul, hogy mindössze a látáskörünket szeretnék szélesíteni. Mindegyik célra megtalálhatja az olvasó a megfelelő történetet, azt, amire éppen szüksége van. De az is meglehet, hogy a könyv talál ránk, nem mi rá. 
Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol trilógiája is az utóbbiba tartozik. Mikor először megpillantottam, úgy véltem, egy szirén egyre erősödő hangját hallom. Zsigeri, sejt szinten vonzott magához. Úgy éreztem, ezen könyvek elolvasása után nagy tapasztalatra fogok szert tenni, sok bölcsességgel gazdagodhatok majd. Már a borítóterv - mely Tillai Tamás elképesztő munkája - is erőt sugároz magából. Csodálatos lett, ahogy a három kötetből mind egymás mellé rakva, mind gerincre forgatva is egy szép kép születik meg, mely első ránézésre csupán egy hal, ám közelebbi vizsgálat során láthatjuk, hogy annál sokkal többet rejt magában. Meghúzódnak benne a hegyek magaslatai, a tenger kegyetlen morajlása, melyek egy veszélyes utazásra invitálnak Izland lankáira és önmagunkba.

Bevallom, az elején kicsit tanácstalan voltam, milyen formában illene ezt a műalkotást értékelni. Egyben vagy esetleg részenként? A boltok polcain csak és kizárólag a három rész egyben kapható, külön nem megvehető. Ez azt sugallja, hogy a három könyv együtt alkot egy egységet, nem bontható. De akkor miért nem egy kötetben jelentette meg a szerző? Vajon mi célt szolgált a tördelés?
Nos, az első könyv elolvasása után már kaptam egy kezdetleges választ a kérdéseimre, de úgy hiszem, igazán majd csak a legvégén találom meg a teljes magyarázatot. Az első rész végén elérkeztünk a főszereplő életében egy mérföldkőhöz, mely megadja az adott ciklus lezárását, ám még korán sincs vége a történetének. A három kötet között olyan szoros kapcsolat áll fenn, ami miatt képtelenség lenne szétválasztani őket. Együtt alkotnak egy teljes történetet. Mindössze szusszanásnyi időt ad két rész között az író azáltal, hogy három részre bontotta a mondanivalóját. Nem találkoztam még ilyen kivitelezéssel. Pontosítanék: nem éreztem még sehol ezt a fajta kötődést, ami által többé váltak volna a trilógia tagjai, mint önálló, összefüggő kötetek.
Mégis, míg magam is megpihenek két rész között, úgy döntöttem, addig papírra vetem a felmerülő gondolataimat. Noha érzem magamban a vágyat, hogy azonnal kinyújtsam a kezem a folytatásért, gátat szabok neki. Ez a történet többet érdemel mindennemű kapkodásnál. A mondanivalóját érlelgetni, forgatni kell magunkban, s majd, ha leülepedett, elcsendesedett az általa keltett szélvihar, akkor érdemes újfent elmerülni a következő részben. 
A történet a múltszázadbeli Izlandon játszódik, ahol a természeti elemek összecsapnak az ember feje fölött, s ahol a megélhetést a háborgó tengerből lehet előteremteni. Halászok között találja magát az olvasó, egy apró kunyhóban, ahol már akkor érezhető a frissen főtt kávé pezsdítő illata, mikor a Nap még mélyen alszik felhőkből font párnáján. A kenyér, a vaj és májkrém már mind ott pihen az asztalon, hogy erőt adjon a mai napra, hiszen csak akkor jutnak újra ételhez, mikor kiveti a tenger magából a csónakjukat. Hat férfi és egy nő van a négy fal között már hajnali három előtt talpon, vérükben érezvén a régóta hívogató zsongást, a munkához szükséges erőt. S a férfiak megkezdik, megkezdik a csónak felszerelését, hogy az első kürtszóra kievezhessenek, s nagy zsákmánnyal térhessenek minél előbb vissza, ha a Sors is úgy akarja.
E hat dolgos ember között van Baldur és a fiú is, kinek a szerző még csak nevet sem adott. Nem is volt rá szükség. A fiú lehet senki és mindenki. Megláthatja benne az olvasó önmagának egy eltitkolt szeletét, vagy akár a szomszéd szemének villanását. A fiúban ott lakozik az egész emberiség, a tenger, a szél, a hó és a hegyek. Az élet és a halál. Egyszerre telt és üres. Ő a regény középpontja, s egyben az egyik mellékszereplője is. Jón Kalman Stefánsson nem határozta meg az egyes karakterek fontosságát. Minden általa teremtett személy egyenlő értékkel bír. Van, mikor a fiú életét követhetjük nyomon, majd egy részeges kapitány gondolataiba merülünk el egy hosszabb ciklus erejére. S mégsem lehet külön egységként számon tartani őket, mert e történet során az egész község lélegzését végig követheti az olvasó. 
Ez egy különleges történet. A szerző egészen egyedi, szinte verselő-elbeszélő magatartással bír. A koncepciói örvénylenek. Az olvasó lelkében az érzések, a fejében a gondolatok folyamatosan cikáznak, mintha egy vihar magjában állna, s onnan érnének el hozzá a leírt szavak. A mondatok spirálisan haladnak, mint a saját farkába harapó kígyó, megállás nélkül halad előre és csak előre, mindaddig, míg nem létezik más, csak a hánykolódó tenger, a tomboló hóvihar, a fiú, a falu, az élet és halál. Amíg nem létezik már semmi. Amikor megszületik minden.
A Menny és pokol elsősorban filozofikus tartalommal bíró történetet foglal magában, s csak másodszinten érezhetők a cselekmény különböző fázisai. A könyv elsősorban az élet és halál kérdésével foglalkozik, mindkét témát alaposan körül járva, tarkítva az izlandi hiedelmek és mondavilág elemeivel. Az életről való gondolkodás során előtérbe kerül az ember által megélt események súlya, az érzelmek mibenléte és a lét kérdése. Direkt és indirekt módon is érvel az élet mellett, kifejtve annak minden nehézségét, miközben nem felejti el a benne megbúvó erőt, hogy puszta jelenlétünkkel mekkora változtatásokat idézhetünk elő. A másik oldalról viszont ott van a halál, amelyt egy egyszerű, megmásíthatatlan döntésként ábrázol, s inkább az utána lévő elemekkel foglalkozik. Úgy tartják Izlandon, hogy a tengerészek, kiknek balsorsa maga a megélhetésük volt, s így örök víz alatti sírba kényszerültek, kitéve magukat az ottan élő állatok kénye-kedvének, azoknak a lelkük köztünk marad. Némán követik a szemükkel azokat az eseményeket, melyeknek ők már nem lehettek részesei. Van, ki túl tud lépni ezen a köztes állapoton, más hosszú időkre benne ragad. Hogy mi alapján, azt senki nem tudja.
A fiú mély gyászában az élet és halál kérdésről töpreng. Nincs neki semmije: az élet keveset adott neki, de még végül azt is visszakövetelte tőle. Elveszetté vált. Cikázó gondolatai, melyek széles spektrumban járják be az érzések teljes tárházát, úgy változnak, ahogy a tenger: egyik pillanatról a másikra felválthatja a nyugodt napsütést a legádázabb vihar. Döntésre jut és mégsem. Gyötri a tehetetlenség, a fájdalom, a bűntudat, majd egy éppen csak megjelenő nyelvhegy máris elvonja a figyelmét. Nem tudhatjuk, mi lesz a sorsa. Azt láthatja csak az olvasó, hogy aktuálisan hol tart, mely gondolat vert benne tábort. Ahhoz, hogy megismerje a sorsát, kézbe kell vennie a következő regényt. Egy mérföldkő már megtétetett. Itt az ideje a következőnek.

Ég és föld. Menny és pokol. Vajon létezik, hogy az ember egyszerre mindkettőben jelen legyen, s mégis egyikben se létezzen? Lehetséges, hogy a mennyben van a pokol vagy épp a pokolban a menny? S mekkora a határvonal a két világ között? Mérföldeket átszelő távolság, vagy mindössze egy lépés? Ezer évet megélt tizenévesek vagy járni tanuló öregek egyaránt egyensúlyoznak élet és halál között. Mert van egy hely, ahol a szavak, a dalok és a versek többet érnek bárminél. E hárommal az egész világ, és a benne foglalt összes dolog kifejezhető. S amikor már ezek sem segítenek, akkor jönnek a könnyek. Mert egy cseppben benne van a múlt, a jelen és a jövő.
Jón Kalman Stefánsson trilógiájának első részében választ kaphatunk az élet és halál kérdéseire. Az egyszerre ijesztő, komor, mégis biztonsággal ölelő hegyek között, ahol a kicsapongó, dühödt tenger találkozik a szárazfölddel ott éli mindennapjait egy közösség. Egyszerű emberek, kikben mély gondolatok lakoznak, akik a saját életükről hozzák meg a nehéz döntést. Egy hely, ahol a költői képek találkoznak a rideg valósággal, az élet kegyetlenségével és a halál döbbenetes erejével. Egy hely, ahol a gondolatokra a szél ráfagyasztja a havat. Az élet újfajta megközelítése és egy ezeréves dogma olvasható ki a sorok közül. 
Különleges élményt ad, az olvasó lelkén örökre nyomot hagy. A szavak nem mindennapi tánca elvarázsolja a lelket, az elmében mély gondolatokat ültet el, miközben menny és pokol között libben a zimankós szél ölelésében.




"Nincs amúgy egy kávéd, hogy ihassunk egyet? Szívesen főzök neked, te is tudod, milyen kellemes az, kávéval a kézben együtt végiggondolni a dolgokat;"

"Hány év fér egy napba, huszonnégy órába?"

"(…) éveink száma nem pontos mércéje életünk tartalmának, s a ki negyvenévesen hal meg, lehet, hogy valójában sokkal többet élt, mint az, aki kilencvenévesen távozik."

"(…) az embernek legyen valami célja az életben, különben nem jut semmire, elkorhad belül."

"Vannak szavak, melyek akár a világot is megváltoztathatják, vigasztalnak, felszárítják a könnyeket. Más szavak azonban puskagolyók, vagy éppen egy hegedű hangjai. Van, ami leolvasztja a szívről a jeget, sőt egyeseket afféle mentőcsapatként küldhetünk magunk elé, ha túl küzdelmesnek tűnnek napjaink, mi pedig talán se élők, se holtak nem vagyunk éppen. Ám a szavak csak rövid ideig hatnak, s mi hamar elveszünk, halálra fagyunk az élet jégmezőin, ha a tollon kívül másba nem kapaszkodhatunk."

"Semmi sincs, ami a zenéhez fogható lenne. A zene sivatagra hulló eső, szíveket felderítő napfény, vigasztaló, enyhe éjszaka."

"A pokol az, ha halott vagy, és ráébredsz, hogy nem is éltél, amíg még lehetőséged lett volna rá."

"Vajon mennyit bír az emberi szív?"

Kiadó: Jelenkor Kiadó
Megjelenés ideje: 2019 február 1.
Terjedelem: 250 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése