Omne trium perfectum.
A Hierarchia még mindig Catenicusként ünnepel engem, Vis Telimust. Még mindig azt hiszik, hogy ismerik az igazi nevem, és tudják, ki vagyok.
A történtek fényében – és attól tartva, ami ránk vár –, ennek sok jelentősége már nincs.
Megnyertem a Iudiciumot, és ezzel egyszerre veszítettem el mindent, ami fontos volt számomra. És többé már nem csak egy van belőlem. A labirintuson túli ősi gépezet lemásolt három különböző világra: Obiteumban, Luceumban és Resben is létezem. Három különböző testben, három különböző élettel. Bujkálnom kell, küzdenem és politikai játszmákba folynom. Edzenem kell, másokra támaszkodnom és hazudnom. Gyilkolnom és gyógyulnom kell, bizonyítanom újra meg újra.
Szeretnek, gyűlölnek, mégis teljesen magamra maradtam.
Ki kell derítenem, hogy mi történt velem, és miért. Ugyanis, ha igaz minden, amit sejteni vélek, akkor én vagyok az egyetlen, aki megállíthatja a közelgő Kataklizmát és a vele járó pusztulást.
A véletlen találkozások a legszebbek. Nincs is erre jobb példa, mint az, ahogy A sokaság akaratával elkezdődött a kapcsolatom – hiszen, mint később kiderült, akinek az ajánlására elolvastam én is, meg egy barátnőm is, az a személy valójában nem is forgatta ezt a könyvet. Viszont kihagyhatatlan élményt nyújtott és türelmetlenül vártuk a folytatást. Állítom, hogy az első előrendelők között voltunk, mivel fél óránként frissítettem a telefont, mikor lehet már leadni az igényt, valamint később akkor is, amikor a fizetési kérvényt vártam. Enyhén mondva, megszállottak lettünk. Mikor a kezeim közé került A kevesek ereje, kijelentettem a családnak, hogy pá, anya a hétvégére kikapcsol és olvas. A támogató közegnek hála ez mondhatni meg is valósult, így majdhogynem két napba telt ezt a monstrumot kivégezni. Megérte mindent félrerakni érte.
A kötet legelején található egy nem szokványos összefoglalás a korábbi kötetről. Ennek nagyon örültem, bár olvasás közben rá kellett jönnöm, hogy az első kötet nagyon is beégett, mivel egyetlen gondolat sem hiányzott a leírtak közül. A nevek mondjuk már más kérdés, azokat olvasás közben sem jegyeztem meg, képtelen az agyam tartósan befogadni őket. De ha látom leírva, tudom, kiről van szó. Ez is elég, nem? Ezt követően azonban körülbelül hetven oldalig nem tudtam, merre vagyok arccal előre. Minden fejezet elején kapkodtam a fejem, hogy most mi is történik, a végére úgy éreztem, értem, majd a következő fejezetnél megint jött az elveszettség. Hogy nektek könnyebb legyen, jól rögzítsétek magatokba: a sztori három különböző idősíkon, alternatív univerzumban, nevezzük, ahogy akarjuk, valójában egyik sem pontos, de egy időben zajlik. Szívesen. Ha ez megvan, onnantól kezdve teljesen egyértelmű és élvezhető. Mondjuk előtte is vitt magával, hiszen csak úgy pörögtek a lapok a kezeim között, de azért ez a tudás sokat segített.
A három különböző eseményszál végett a cselekmény is jól megcsavarásra került. Mindegyik helyszínen más és más gondolatok, érzések és tettek kerülnek fókuszba, de kellő átcsengés van közöttük, hogy olvasás közben komfortosan megéljünk néhány tudálékos pillanatot. Tudod, az a tipikus összekacsintós helyzet, mikor te és a haverod tudtok valamit, amit a többiek nem. Mindegyik szálon aktívan zajlanak az események, a köztük lévő erőviszonyok egyenletesen változnak, így egyik sem nyomja el a másikat. A sztori dinamizmusa ezáltal töretlen, a cselekmény alakulása pedig közel sem a megszokott. James Islington nem ismeri az általános szabályokat, ő a saját útját járja - és pontosan ez az, amiért meglepő és újszerű történetet képes alkotni. Nem kötik a szabályok. A könyv legvégén például azt hittem, lekaparom az arcom, annyira szeretném már a kezembe fogni a folytatást, dehát tudjuk, hogy az még kanyarba sincs. Mondjuk már a kézirat leadásra került, szóval azért bizakodó vagyok, hogy egy-két éven belül érkezhet.
Bár nem mondanám rövid könyvnek, a maga majdnem kilencszáz oldalával, de én azért még tudtam volna olvasni. Azért is, mert még nem akartam kiszakadni a szerző alkotta világból, meg azért is, mert szerintem a tri-mesélés a kifejtés kárára ment. James Islington nem tartozik azon szerzők közé, akik a szádba adják a szavakat, ő szereti, ha te is megdolgozol a regényével, de még ennek ellenére is voltak olyan jelenetek, amiket céltalannak éreztem. Lett volna még mit boncolgatni rajtuk.
A Hierarchia sorozat még sok meglepetést tartogat magában, amiért egy újraolvasás sem árt a harmadik részre várva. Borzasztó nagy munka kellett ahhoz, hogy ez így, ebben a formában megvalósuljon. Teljességgel leborulok a szerző előtt. Minden elismerést megillet, amit képes volt megalkotni.
Értékelés:
Kedvenc idézet:
"Celine kevésbé tapintatosan elmondta, hogy úgy csapkodtam, mint valami haldokló angolna, és úgy nyöszörögtem, mint egy gyászoló kísértet a szélben."
"Én hozzád tartozom, minden nyomorult porcikámmal. Nincs szükségem varázslatokra vagy kötelékekre, hogy ezt bizonyítsam. Téged választalak, Livia Ferus. Sokkal tovább, mint az utolsó lélegzetem."
A könyv adatai:
Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés ideje: 2026. szeptember 29.
Terjedelem: 896 oldal
Terjedelem: 896 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése