A nekem rendelt társ visszautasított, de most vissza akar kapni – én viszont inkább választanám a halált.
Legádázabb ellenségeim, az Oroszlánok foglya vagyok. A kijelölt párom az ő falkájuk alfája, és azt mondja, nagy tervei vannak velem. Velünk.
Kaden azt hiszi, önszántamból mentem el az Oroszlán párommal, és hagytam el őt. Nem tudom, utánam jön-e de nem adom fel, hogy visszataláljak hozzá.
Most már én is Kígyótartó vagyok. A Hold érintését hordozom. És az ellenségeim túl régóta alábecsülnek engem.
Egy paranormális románc, farkas alakváltókkal, ellenséges falkákkal, sorsszerű társ és ki tette ezt veled toposszal.
Tökéletes választás Jaymin Eve, Laura Thalassa rajongóinak és azoknak, akik egy izgalmas és szenvedélyes romantasyre vágynak.
Fél évvel ezelőtt ismerkedtem meg a Zodiákus farkasok közül kitaszított Kígyótartó falkával. Fél éve várom, hogyan alakul Ayla és a többiek sorsa. Fél év várakozás egy sorozat két része között iszonyat kevés a hazai viszonylatokat elnézve, így roppant hálás vagyok a Kossuth kiadónak, hogy nem tétlenkedtek és még idén elhozták a részünkre A csillagok átkát. Viszont félévnyi várakozás pont arra volt elég, hogy pattanásig feszülve, rajtra készen várjam a sztorit. Ahogy megjött, úgy vetettem is bele magam. Azonnal.
Pontosan nem tudnám meghatározni, a könyvnek mely jellemvonása alakította ki bennem ezt a fajta függést. Nem mondanám azt, hogy életem könyve, de mégis van benne valami, ami eléggé megragadta ahhoz a képzeletemet, hogy várakozó álláspontra helyezzen két kötet között. Olvasás közben pedig úgy elmerülök benne, hogy a külvilág megszűnik létezni. Tudom, klisés - ahogy a könyv is -, de ez van. Szerettem az első könyvet, a második pedig szerintem még jobban sikerült.
A történelem ismétli önmagát, hiszen Ayla már megint egy börtöncellában raboskodva tér magához - a különbség önmagában rejlik. Közel sem az a bizonytalan kislány, mint akit a Rák-falka tagjainak bánásmódja megcincált. Tudja, hová tartozik, mi a feladata és nem fél a végsőkig elmenni azokért, akiket szeret. Még akkor is, ha az a nyomorult kötelék ösztönös szinten máshoz cibálja. Szóval Ayla sorsa most sem egyszerű, annyit elmondhatok, hogy később sem lesz az. Az tuti, hogy nem lennék a helyébe, de szívesen vele tartok, míg a kalandjai a végére érnek.
Borzasztóan izgalmas volt a számomra ez a kötet és mellette igencsak szórakoztató is. Ayla helyzete sok esetben kétségbeejtő, de a helyzetkomikum is rettentő magas volt, így sokszor kaptam magam azon, hogy olyan helyzetből is viccet csinálok, kacarászok, amiből nem lenne ildomos, hiszen éppen komoly egzisztenciális válságban vannak a karakterek. A történet folyamán több fordulat is található a lapokon, van, ami kiszámíthatóbb, más kevésbé, vagy későbbre testáltad volna, de mindvégig fenntartja a figyelmet. A lapok csak úgy pörögnek, az idő pedig megáll melletted. Totálisan elveszel.
A kötet legvége pedig újfent szétszaggat, nem tudod merre vagy fejjel előre, csak azt, hogy büntetni kellene, hogy itt lett elvágva a sztori. Túl sok a kérdés, túl sok a feltételezés. Nekem tények kellenek és a következő rész. Meg ha már itt tartunk, az összes kötet. Szóval én hálás vagyok a kiadónak, hogy elhozták a részünkre ezt a sorozatot, nagyra becsülöm őket, hogy gyorsan hozzák egymást követően az egységeket, de a kíváncsiságomat még ez sem elégíti ki. Csak reménykedni tudok, hogy legkésőbb tavasszal a következő részt is forgathatjuk, mert szükségem van rá. Addig is csekkolgatom a holdfényes utcákat, hátha épp az ablakunk alatt szalad el a falka egyik tagja. És utólag is köszi a csinos borítót. Az eredetivel tuti nem vettem volna kézbe, márpedig kár lett volna erről lemaradni.
Értékelés:





Kedvenc idézet:
"Ha most kinyitom a szemem, és megint valami rohadt cellában vagyok, akkor esküszöm, sikítok."
"Nekem olyan társ jutott, akit nem akarok, annak pedig, akit akarok, én nem kellek."
A könyv adatai:
Kiadó: Kossuth kiadó
Megjelenés ideje: 2026. szeptember 22.
Terjedelem: 352 oldal
Terjedelem: 352 oldal


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése