Mi van, ha a történetek nem csupán szórakoztatnak… hanem élnek? Mi van, ha a könyvek nemcsak néma tárgyak, hanem lüktetnek, mocorognak és suttognak, méghozzá éppen nekünk? Három gyerek rejtélyes módon eltűnik.
A felnőttek tanácstalanok, a rendőrség tehetetlen – néhány diák azonban nekivág az igazság felderítésének, miközben már sejtik, hogy valami átszivárgott a valóság és a fantázia közötti hajszálrepedéseken. Baba Jaga fenyegető alakja már nemcsak a megsárgult lapokon rémisztget: a gyerekek életére tör, és az egész történetet újra akarja írni – ezúttal úgy, hogy neki kedvezzen a befejezés. Ehhez pedig egy új, engedelmes írót keres…
Ebben a hátborzongató, költői, szellemes és metafikciós ifjúsági regényben a történet szó szerint életre kel – és nem biztos, hogy örül nekünk, olvasóknak.
Te is hallod már a suttogást?
Még október végén olvastam egy könyvet, amiről érdemes szót ejteni, ám ez a francos időhiány eddig nem tette számomra ezt lehetővé. De majd most! Szóval beszéljünk egy kicsit egy elsőkönyves magyar szerző munkásságáról, amelyt a Móra Könyvkiadó karolt fel, hogy bemutassa a hazai olvasóközönség számára. Ez pedig nem más, mint Cs. Sarnyai Vivien A suttogó – Nautilia című regénye.
Tudvalevő tény, hogy a gyerekek még nyitottak a csodára és a varázslatra. Az ő világuk még sokkal színesebb és bámulatosabb, képesek meglátni azon dolgokat is, amik felnőttszemmel már nem észlelhetőek. Nincs ez másként ezen a zord szigeten sem, ahol a könyvek mögött lévő suttogó hangok a gyerekek titkos cimborái, akik néha megtáncoltatják a polcon a köteteket, máskor pedig csak sajátos hangjukon jelzik ottlétüket. Azonban mi történik akkor, ha a könyvek lapjairól a szereplők – főként a rosszak –, olyan erőre tesznek szert, aminek köszönhetően elhalványodik a fantázia és a valóság határmezsgyéje, pont annyira, hogy azon át tudjanak lépni. Amíg a rossz elnyeri méltő büntetését, minden mese buli, de ha kiszivárog a hétköznapokba és az életünkre tör… hát valljuk be, az már kevésbé szimpatikus. Na, ez a csapat kölyök pont ezt tapasztalja meg.
Mintha a Pál utcai fiúk rajzottak volna a lapokra egy kicsit sötétebb és misztikusabb kiadásban ezen könyv esetében. Annyian vannak, mint az oroszok, mindenkinek megvan a sajátos beceneve, amit eleinte rühellni fogsz, mert képtelen vagy (felnőttek esetében a boomer agyaddal) elkülöníteni egymástól őket, de egy idő után mégiscsak a sztori lesz az erősebb és elfogadod. Kili, Borkó, Hudi, Láli és a többi fő karakter mellett egy egész seregnyi egyéni beceneves siserehad tarol végig a lapokon. A többnyire a vezetéknévből adódó együgyű megnevezéseken túl látva azonban elég komoly jellemrajzokkal találkozhatunk.
A könyvre írt ajánlás szerint 11 éves kor fölöttiek számára ajánlott olvasmány A suttogó, azonban én ezt a korhatárt felemelném 15 évesre. Elsőkörben avégett, mert vannak benne olyan jelenetek, ami megcidrizteti az olvasó lelkét, másfelől pedig olyan komoly eszmefuttatások mennek végbe a karakterekben a felnőtté válás kapcsán, ami szintén szükségessé teszi az érettebb lelkületet. S azért valljuk be: a hossza se túlontúl gyerekbarát, főleg a sok leírás miatt.
Ismertek, őszinte vagyok az élményeim kapcsán, akkor is, ha a szívemhez közel álló ügyről van szó. Töredelmesen be kell vallanom, hogy az első egy-kétszáz oldal környékén idegenkedtem ettől a könyvtől. Nem bírt mozgásra, gondolkodásra, de még csak az árral való úszásra sem. Feleslegesen túlbonyolítottnak éreztem ahhoz képest, hogy elvileg kiknek szól, valamint teljesen kiakasztott a karakterek egymáshoz való viszonyulása. Nem a kedves csipkelődés jelenik meg a lapokon, hanem a tipikus kontrolvesztett szemétkedés. Amikor csak azért vagy jóba a másikkal, mert nincs más, akihez tudnál kötődni, de ez a kapcsolódás nem szül semmi jót. A folytonos narrátori kiszólás is zavart, nem engedett elmerülni a sztoriban. Olyan volt, mint az az idegesítő munkatárs, aki mindig mindenbe beleszól, mindig ott sündörög körülötted és csak azt várod, hogy végre elmenjen szabadságra.
Ezek után joggal merülhet fel a kérdés, hogyha ennyire negatívan éltem meg, akkor miért kezdtem úgy, hogy érdemes róla beszélni? A továbbiak miatt. Egy idő után a regény dinamikája megváltozott. Mintha a szerző elsőkönyves zavarában maga sem tudta volna, honnan induljon, majd miután összehabogott fűt-fát, csak megtalálta újfent önmagát, vett két mély lélegzetet és ezt követően már képessé vált arra, hogy tisztán és érthetően átadja azt, amit eredetileg is szeretett volna. A karakterek elkezdtek valódi kötődéseket kialakítani, s már nem egymás bántásában élték ki a saját személyes frusztrációjukat, hanem a közös cél érdekében elkezdtek összefogni. A csoportdinamika folyamatos mozgásba került, amely viszi magával végül az olvasót is. S a kissé borzongató történet mellett pedig mindinkább fontosabb gondolatok jelennek meg az első meghatározó élmények és a felnőtté válás kapcsán. Szóba kerülnek olyan gyerekkori traumák is, amelyek már ilyen fiatalon tartósan meghatározzák az egyén jellemfejlődését. Ennek felismerésére tesz kísérleteket a szerző, s apró lépéseket tesz azért, hogy az olvasó tudatalattijába beépüljenek a gondolatok, s talán így a saját sorsát is górcső alá merje venni. Például, hogy lehet nem azért pukkancs, mert ilyennek született, hanem a családi háttér miatt vált ilyenné. Érinti a kamaszlelkekben zajló bizonytalanságot, mely az élet bármely területére kivetülhet, legyen szó az iskoláról, a magánéletről, az önképünk megítéléséről vagy épp a kapcsolataink átalakulásáról. Fontos és mély gondolatok jelennek meg a lapokon, amiket a megcélzott korosztály még nem is érezhet át igazán, ám pár évnyi tapasztalattal a hátuk mögött már sokkal inkább megérthetik a szavak jelentőségét. S ez a része maximálisan magával ragadott.
S mindemellett pedig fut egy történet is, amelyet az olvasónak és a karaktereknek egyaránt meg kell élni. Egy gyermeteg nyomozás, amely szülői szemmel nézve igencsak sok kérdést vet fel (kezdve azzal, hogy hagyhatják felügyelet nélkül a még minden szempontból kiskorúnak számító csemetéket, főleg akkor, amikor gyerekek tűnnek el nyomtalanul). Bár alapvetően izgalmas az elképzelés, amit a szerző életre hívott és a tényeket szemlélve jól építette fel, úgy érzem, hogy a regény egyensúlya ezen a ponton jelentősen felborult. Az ügyfelderítési folyamat mellett olyannyira erős az egyének személyes fejlődése, hogy már-már elnyomja azt. Őszintén bevallom, a végére azt hittem, hogy határozottabb ponton fogunk kilyukadni, sokkal előrébb fogunk tartani a megoldásban, így hagyott maga után némi keserű szájízt.
Bár így rengeteg dologra kitértem, órákat lehetne még erről a könyvről beszélni. Már ezen tény miatt sem mondhatom, hogy végül nem mozgatott meg, hiszen rengeteg érzést váltott ki belőlem. A szerzőt abszolút tehetségesnek tartom, nagyon jó ötletei és gondolatmenetei vannak, érdemes figyelni a munkáját a továbbiakban is. Ha egy tanáccsal élhetnék az irányába, akkor az lenne, hogyha valóban a tizenévesek számára szeretne alkotni, akkor ne akarjon minden gondolatot egy története beépíteni, ami a lelkében lakozik. Legyen egy-két központi téma és irányvonal, amelyre felépíti a sztorit és mellette ad át némi bölcsességet és tapasztalatot, de ez így sok – bármennyire is szerettem a lélektani és filozófiai részeit. Vagy a karaktereinek korát, illetve a könyvének a besorolását tudatosabban válassza meg. Ha a megfelelő közeg részére lenne ajánlott, azokkal a karakterekkel, akik ezt a sztorit valóban el tudnák vinni a hátukon, úgy sokkal erősebb hatást érne el. A jelenlegi változatban ígéretes, de zavartkeltő. Még egyszer kihangsúlyoznám, hogy ez a személyes megélésem a történet kapcsán. Szubjektív, s pont emiatt bíztatnék mindenkit, hogy adjon neki egy esélyt, majd mesélje el nekem is, hogy miként élte meg Baba Jaga felemelkedését.
Szempontok szerint:
Szereplők: Mincen történetnek más szereplőgárdája van, ám egymás sztorijában fel-felbukkannak.
Történet: Láncolt történetek alkotják a tartalmat, amelyek eleinte úgy néz ki, egymástól függetlenül léteznek. Gyakorta semmitmondó események kerülnek górcső alá, amelyek a karakterek életében hiába minősülnek sorsdöntő eseménynek, az olvasó nem tudja ezt átérezni.
Nyelvezet: A szövegtörzs rengeteg japán kifejezést tartalmaz, melyek nem kerülnek tüzetesen boncolgatásra. Könnyen megérthető, ám jelen helyzetben az általános nyersességet is figyelembe véve, számomra kissé megakasztó volt. Ehhez még edzenem kell magam.
Besorolás: Kortárs szépirodalom.
Esztétika: A borító egyszerű, de esztétikus. A letisztult stílus jól illeszkedik a helyszínhez és a karakterekhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése