„Talán az a legjobb leírása a szerelemnek, hogy valaki a boldogságtól vagy a kétségbeeséstől képtelen levenni a szemét egy másik emberről?”
Jón Kalman Stefánsson új regénye az emberség, a törékenység és a legyőzhetetlen feledés története. A Hiányod maga a sötétség generációk életét tárja elénk Izland északnyugati fjordjaitól Dél-Európáig, a tizenkilencedik század közepétől 2020-ig. Életeket, melyek bár jelentéktelenek, mint a kerítésoszlopok, mégis összetartják a világot: egy postára adott kisfiú, egy szerelembe esett pap, egy Kierkegaard-tudós halász és egy menthetetlenül szomorú rocksztár – csak néhány szereplő a nagyívű családregényből. Emberek, akiket gyengeségeik és szenvedélyeik éppannyira uralnak, mint a boldogság utáni vágyuk. Történeteik úton-útfélen keresztezik egymást, míg össze nem áll egy kivételes, ragyogóan intenzív mozaik, melyben hőseink nem álmodoznak, hanem ők maguk válnak az álommá.
A Menny és pokol trilógia után vitathatatlanul Jón Kalman Stefánsson rajongó lettem. Nem hiszem, hogy evilági az író, mivel nem lehet, hogy csak egy ember szívét birtokolja, sokkal inkább egy egész nemzet lelke dobog a belsőjében. Amíg az ember nem olvas Jón Kalmas Stefánssontól, nem tudhatja, valójában mit jelent a szépirodalom. Mert ez, barátom, ami az ő tollából származik, már az igazi felsőfok, az univerzum kitágulása, ahol a szavak letáncolnak a papírról és olyan mély jelentéssel telnek meg, hogy óriássá nőnek tőle, s végül hatalmas, csontropogtató ölelésbe vonnak. A szavaknak erejük van. Minden érzet, tapasztalat, tett a szavakból fakad.
Egyszerre ráz a hideg és borzongat a meleg, ha a Hiányod maga a sötétség című remekműre gondolok. A fejemben zsonganak a gondolatok, egymást tépve vetekszenek a figyelmemért, míg végül ez az őrült kakofónia már a látásomat is elhomályosítja. Az egész lényemet bekebelezte, magáénak tartja, és nem is vagyok benne biztos, hogy szabadulni szeretnék tőle. Úgy érzem magam, mintha mindennemű felkészülés nélkül lefutottam volna a maratont, s hiába akartam már az első métereken megállni, feladni, egyszerűen nem lehetett, mert nem én uraltam a testem, hanem valaki más, aki egy mozdulattal a hátsó sarokba lökte a személyemet, hogy megmutassa, a gyenge elmém nem lehet akadály, a test képes rá. Akkor is, ha nem hiszek benne. Akkor is, ha a célvonalban szívom be az utolsó levegővételemet. De abban az egy másodpercben még eltölt majd az eufória, a féktelen csodálat és öröm. Még ha ez mindent el is vett tőlem, akkor is megérte.
Jón Kalman Stefánssont olvasni élmény, egy utazás, amelyen az ember, ha már elindult, nincs kiszállási opció. Maga az élet. A Hiányod maga a sötétség című műve esetén a központi témát a szerelem és halál témaköre alkotja, valamint a mindennapi döntésekben rejlő erő. Érzékletesen és sajátos módon mutatja be, hogy egyetlen választásnak is generációkon átívelő hatalma van. Az elbeszélő egy amnéziában szenvedő alak, aki próbál úgy lavírozni a jelenben, hogy a környezetének ne tűnjön fel, hogy semmire sem emlékszik. Van egy titokzatos társa, akinek a jelenléte néha szükséges, néha megterhelő, de tény, hogy ő az, aki kényszeríti a történet előre lendítésére. Az ő közbenjárása által bontakozik ki egy 150 évet magába foglaló generáció sorsa, hogy mely lélegzetvételek és pillanatok voltak azok, amelyek meghatározták nem csak a saját, hanem a még akkor meg sem született leszármazottjaik végzetét. A regény ennek köszönhetően rengeteg szereplővel dolgozik, s mivel a cselekményábrázolás nem lineáris, így az olvasó előtt fokozatosan épül fel a családfa, egyes ágai között ugrálva. Először úgy tűnik, mintha több, különálló történetet mutatna be a szerző, de idővel felfedi a közöttük húzódó kapcsolatot és rávilágít azokra a különbségekre és párhuzamokra, amelyeknek sorsfordító hatásai voltak. Vannak apróságok, szinte lényegtelennek mondható pillanatok, amelyek az egyén életében sem bírnak tudatosan jelentéssel, ám vannak súlyos döntések, amelyeknek következménye éles sikításként visszhangzik a múló évtizedek során. Nem ismert, rég elporladt sorsok leképezése zajlik a jelenben és átszövi a jövő finom fonalát is. A múlt unos-untalan ismétli önmagát, miközben minden egyén története egyedülálló, a létezés miértjére egyedi választ ad.
A szerző stílusa jellegzetes, azonnal felismerhető és megmásíthatatlan. A regény tényleges tartalmát háttérbe rejti az átadni kívánt filozófiai gondolatok által, s csak akkor engedi őket a színpad elejébe toppanni, amikor annak drámai hatása és az átadni kívánt üzenet alátámasztása tagadhatatlan. Viszont pont emiatt nagy koncentrációt is igényel a szövegfeldolgozás folyamata. Az olvasó nem veszítheti szem elől egy pillanatra sem a leírtakat, nem tévelyeghet el a gondolata másra, mert akkor azonnal elveszíti a fonalat és sűrű köd ül meg a fejében, amit csak az utolsó megtartott pontra való visszatéréssel tud feloszlatni. Jón Kalman Stefánsson a magáénak követel mindent, amit a könyvet tartó ember adni képes.
A Hiányod maga a sötétség című könyv csodálatos és megismételhetetlen. Egy életre elegendő gondolkodni valót biztosít. Általa újraértékeltem az önmagamhoz és a felmenőimhez kötődő viszonyomat. Hatással volt a múltamra, a jelenemre és a jövőmre egyaránt. Volt, ahol repesett a lelkem, máshol pedig beleszakadt a mély fájdalomba. Elvett és adott. Rombolt és épített. Megváltoztatott. Én csak azt kívánom, kedves barátom, hogy te is merd megélni a varázslatot. Adj esélyt neki, hogy közel kerülhessen hozzád. Adj esélyt neki, hogy átformálhasson, hogy valami többé és mássá tegyen, mint ami most vagy. Adj esélyt a szépirodalomnak és Jón Kalman Stefánssonnak. Hidd el, ha megteszed, az angyalokkal fogsz dalolni, miközben az ördögökkel ropsz táncot.
Szereplők: A regényben rengeteg karakter jelenik meg, melyek mindegyike megfelelő mélységben kerül bemutatásra. Az olvasó pont annyi információt kap róluk, ami megfelel a helyzethez és a továbbhaladás biztosításához. Minden ízében izlandi.
Történet: A cselekmény első benyomásra olyan, mintha teljesen véletlenszerűen kerülne bemutatásra, de a valóságban egy nagyon is tudatos építkezési folyamatot láthat kibontakozni a lapokon az olvasó. Apró fényfoltok, mint ezernyi szétszórt levélből áll össze végül egy százéves fa terebélyes lombkoronája, amely megannyi élményt képvisel.
Nyelvezet: Egyedi, lemásolhatatlan, megismételhetetlen. Minden ízében pompás.
Besorolás: Kortárs szépirodalom.
Esztétika: Az egyik leggyönyörűbb kiadvány, ami idén eddig megfordult a kezeim között. Imádom a papír puha érintését, a lapok csusszanását. A borító abszolút találó és művészi. Minden szempontból tökéletes.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
„Egyes életek olyan eseménytelenek, hogy alig lehet mondani róluk valamit. Csak annyit, mint amennyit a kerítésoszlopokról. Mégis, ők tartják nekünk a kerítést."
"Szerelmem. Szebb megszólítás aligha létezik.
Mondd, hogy szerelmem, úgy ahogy csak te tudod mondani, úgy, ahogy csak te tudod suttogni, és nincs sötétség, amitől félnék; mondd szerelmem, és nem fulladok meg; mondd, szerelmem, és nekivágok a világnak sárkányokat győzni. Mondd: vigyázz magadra, szerelmem, és én vizes üleppel sírok a zsombékon a bánatos lovam mellett. Mondd: szerelmem, és én vérzek belül, mert már nem szeretlek, és ha nem szeretlek, az már nem élet, az posvány."
Mondd, hogy szerelmem, úgy ahogy csak te tudod mondani, úgy, ahogy csak te tudod suttogni, és nincs sötétség, amitől félnék; mondd szerelmem, és nem fulladok meg; mondd, szerelmem, és nekivágok a világnak sárkányokat győzni. Mondd: vigyázz magadra, szerelmem, és én vizes üleppel sírok a zsombékon a bánatos lovam mellett. Mondd: szerelmem, és én vérzek belül, mert már nem szeretlek, és ha nem szeretlek, az már nem élet, az posvány."
"Meg kell hagyni, csodálatra méltó tulajdonság, ha valaki teljes valójában képes az olvasásra és a gondolkodásra koncentrálni. Az ilyen emberek mintha eltűnnének egy időre, de gyakran valami újdonsággal térnek vissza a mi számunkra, akik a környezetünkhöz és a pillanathoz vagyunk láncolva. Új ismerettel, új nézőponttal."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése