1993-ban a budapesti állatkert agg hím tigrise egy éjszakai etetés alkalmával megöli a személyzeti igazgatót. Kende Zalán az éj leple alatt elbujdosik a helyszínről, mert szentül hiszi, hogy ő tehet a tragédiáról. 2017-ben a Boráros téren leég egy könyvesbolt, az elszenesedett romok közt holttest fekszik. Novák Hunor épp csak megmenekül a lángok elől, meggyőződése, hogy miatta lobbant fel a tűz.
Két, egymástól térben és időben is látszólag független esemény, melyek mégis kapcsolatban állnak egymással. A tragédiák valójában nem ott és akkor vették kezdetüket, okaik évtizedekre nyúlnak vissza a két fiatalember múltjába: testszagú kollégiumi szobák, koszos pesterzsébeti műhelyek, dzsungel közepén álló kalyibák, eldugott, dohos antikváriumok színtereire, kusza és olykor kibogozhatatlan családi kapcsolatok mélyére. Zalán és Hunor soha nem találkoztak, mégis hatással vannak a másik életére.
Kovács Krisztián, a Hiányzó történetek szerzője második regényében négy évtized mozaikszerű eseményeiből tárja fel az emberi életeket mozgató és egymáshoz láncoló apró összefüggéseket és törvényszerűségeket, miközben arra keresi a választ, minden döntésünk a sajátunk-e, hogyan tudunk szembenézni a múlt hibáival, és hogyan vehetjük saját kezünkbe sorsunk irányítását.
Minden csendes és nyugtalan, hirdeti a borító. Kovács Krisztián immáron második története elevenedik meg az olvasó előtt, amelynek már a címe is igazi műalkotás. Pár szóban tökéletes aláfestést biztosít a teljes regénynek, hiszen pontosan erről van szó benne, a pillanatról, amikor az embernek saját magának kell meghoznia egy döntést, amely visszafordíthatatlan következménnyel van a jelenére és jövőre. Az a másodperc, mikor minden elnémul körülötte és már ott pattog a bőrön egy leheletnyi elektromosság, amikor az elhatározás megszületik; de az odáig vezető út is pont ennyire lényeges, amelyre a szerző kellő érzékenységgel hívja fel a figyelmet.
A történetnek két fő eseménye van, melyek időben és térben teljesen elhatárolódnak egymástól. Az egyik egy állatkertben történt végzetes baleset, a másik pedig egy könyvesbolt leégése. A két ügynek látszólag semmi köze nincs egymáshoz, de valahol mélyen mégiscsak összekapcsolódnak. A narrátor, aki jelen esetben az üzlettulajdonos ezt a történetet hivatott elmesélni, hogy milyen ok-okozati összefüggések vezettek a két tragédia bekövetkeztéhez, miközben felfedi a kapcsolódási pontokat is. A regényben két teljes életnyi történet elevenedik meg, kezdve a gyerekkori traumákkal, melyeknek többnyire csendes elszenvedői voltak a karakterek, egészen addig, míg már a saját maguk által meghozott döntések következményeivel kell megbirkózniuk. A regény aktívan foglalkozik azzal a kérdéskörrel, hogy a különböző környezeti hatások és kapcsolati rendszerek milyen mértékben befolyásolják az adott döntéshozatalt, így hányad részben nevezhetjük azt önállóan meghozottnak, avagy inkább elrendeltetett következménynek tudható be.
A regény közepes mennyiségű karakterrel dolgozik, ebből kettő az, aki aktívan ki is emelkedik: Zalán és Hunor. A saját történetükben közel azonos korban vannak, ám időben valójában nem egy síkon tartózkodnak. A családi hátterük sem azonos, sőt a fiúk között is jelentős különbségek vannak, de hiába van ennek tudatában az olvasó, mégis nehezen tudja elhatárolni őket egymástól. A regény klasszikus fejezetekből áll, ezeken belül azonban nincs további osztás vagy évszámmegjelölés, hanem a szövegkörnyezetből derül ki csupán, hogy éppen mely eseményhez tartozó szálon történik a mesélés, amely nem lineárisan kerül kifejtésre, sokszor visszaemlékezések sora szakítja meg. Régi gyerekkori emlékek sejlenek fel, amelyek magyarázatul szolgálnak a jelenkori jellemükre, valamint kihatással vannak az elkövetkezendőkre is. A történet így nem egy előre belátható egyenes utat testesít meg, hanem sokkal inkább hasonlít egy labirintusra, ahol az olvasó bolyongás közben fedezi fel az apró részleteket, téves irányokat, míg végül nagy erők befektetése árán felsejlik előtte a kijárat is.
Az olvasás kezdetén hamar komfortos közegben találtam magam. Gyorsan közel került hozzám az író szókimondó stílusa, például ahogy megfogalmazta, milyen erőssége van egy kisebb vállalkozásnak a nagyobb multikkal szemben, valamint roppant szimpatikusnak találtam, hogy olyan utcákat és helyszíneket jelenít meg, amelyeken magam is nem egyszer jártam, még annak ellenére is, hogy Budapestre csak néha, látogatóba jutok el. A regény kezdetének van egy igazi életszagú, magyar valóság kisugárzása, amely seperc alatt magával rántja az olvasót. Véleményem szerint szükséges is ez a lelki feltankolás, mert ahogy elkezdi a szerző felbontani az egymásba fonódó szövetszálakat, gyakran kerekedik felül az olvasón a zavar. Néha elég nehezen sikerült elkülönítenem egymástól a szereplőkről kapott információkat. Már-már azon gondolkodtam, hogy felskiccelek magamnak egy kisebb mankót, amelyben a kapcsolati szálakat vizuálisan is megjelenítem, valamint az összekötő kapcsokat is feltüntetem. Noha a történet maga nem bonyolult, a két fiatal lelkének összehangolt háborgása sokszor átvetette a fejem fölött a hullámokat. A semmiből előugró, múltbéli magyarázó jelenetek sem segítették elő a könnyed megértést, ám ezek jelenléte tagadhatatlanul szükséges. A Minden csendes és nyugtalan című regény nem adja könnyen oda magát az olvasónak, kitartást és befektetett munkát igényel, de cserébe igazi mély élményt ajándékoz.
Az utolsó pár fejezet, ahol már közvetlen a tragédiák előtt toporog az olvasó, igencsak emeli a hangulatot. Az eddig résnyire nyitva hagyott ajtók most csikorogva feltárulnak és fényárba borítják mind a két helyszínt. Itt már nincs mellébeszélés, további apró, de annál jelentősebb részlet vagy épp múltbéli elrévedés, csak az akkori jelen valós magja, ahol érezni lehet az alvó állatok meleg kipárolgásának a bűzét, valamint az égő papír félreismerhetetlen szagát. Mint a moziban a vásznon, úgy elevenednek meg az olvasó előtt is a képkockák. A tetőfokot követő lezárás egy pillanatba tömöríti a két fiú múltját, jelenét és jövőjét. Egy megrekedt korszakhoz tartozó poros kanapén Pesterzsébeten, a Téglagyár tér tömbházai egyikében, ahol a 90-es évek levegőjét lélegzik be, ott oldódik ki a megviselt cipőfűző utolsó csomója, hogy kisimulva újra teljesíthesse azt, amire hivatott.
Kovács Krisztián tehetséges és ambiciózus író. Az általa életre hívott történet komplex, részletgazdag, néhol már talán túlságosan is, nagy vargabetűs kanyarokkal tűzdelve halad a kiteljesedés felé. A regény általános hangulata megfelel a korszaknak, a karakterek finoman szólva is rámutatnak arra, milyenek vagyunk mi, magyarok. A regény néhol túlságosan épít a véletlenekre, máskor pedig elrugaszkodik a korábbi sémától, de mindig visszatalál önmagába, ahol megmásíthatatlanul menetel előre a környezet által kijelölt úton. Megdöbbentő érzés volt olvasni, még annak ellenére is, hogy nem minden pillanatban kötött le.
Szereplők: Noha a fő karakterek nem is rendelkezhetnének eltérőbb személyiségjegyekkel, valahol ményen ők ketten igazi rokonlelkek, amely nagyban megnehezíti az elkülönítésüket. Ettől függetlenül minden szereplő kellőképp kidolgozott, a rájuk szabott szerepkörben maximálisan kiteljesednek.
Történet: A regény két fiatal életét jeleníti meg addig a pontig, míg nem történik velük valami meghatározó, ami pontot tesz az addigi létük végére. Az odáig vezető utat mutatja be a szerző, miközben felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy hány beazonosítatlan kapcsolódási pont van két teljesen ismeretlen ember között is, amelyek valós kihatással vannak az egyén életére és döntéseire.
Nyelvezet: A szerző mesteri szinten alkotja meg mondatait, melyeket nem csak elolvas és értelmez az olvasó, hanem a további érzékszerveit is akaratlanul bevonja. Érzi, hallja, látja a leírtakat. Igazi színes-szagos irodalom.
Besorolás: Kortárs szépirodalom.
Esztétika: A regény borítója megfelelően tükrözi a beltartalmat. Minden részletében a történet főbb pontjaira utal. Figyelemfelkeltő, feszültséggel telt, de mégis beleolvad a környezetébe. A védőborító alatti színösszetétel és minta is a tigris jelenlétét idézi meg. Kellemes, hogy még erre is odafigyelt a grafikus és a kiadó.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Anyám egyszer azt mondta, minden történet körbeér egyszer, de akad, amelyik csomót köt a szereplők cipőfűzőjére, így gáncsolva el őket."
"Elfolyt az idő. Egyszerre látott múltat, jelent és jövőt."
"A mindennapok rossz döntésekkel vannak tele: az utcán állnak, a balkonokról lógnak, a busz ablakából néznek ránk, ott ülnek a jegyellenőr, az újságárus, a banki dolgozó meg a sarki pékség eladójának szemében. A lemondás, az elszalasztott lehetőség rideg pillantásai, az a bizonyos “lehetett volna másként is”-nézés; sorjáznak, mint mozi előterében a filmplakátok: hirdetik azt, ami sosem következett be. Tulajdonosuk gyávaságának emlékművei […]."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése