Iona Iverson, a Modern Nő rovatvezetője mindennap öt perccel nyolc után száll fel Hampton Court állomáson a vonatra, hogy munkába menjen. Mindennap ugyanazokat az embereket látja maga körül, akikre – önmaga szórakoztatására – különböző neveket aggat, és történeteket talál ki az életükről. De sosem vált velük egyetlen szót sem. Hiszen az ingázás fontos szabálya: Eszedbe se jusson utazás közben beszélgetést kezdeményezni! Kivéve, ha bolond vagy…
Aztán az egyik reggel a szeme láttára egy elegáns, de szexista üzletember majdnem megfullad egy félrenyelt szőlőszemtől. Csupán az ugyancsak velük utazó, gyanúsan szimpatikus ápoló gyors segítségének köszönhető, hogy a járaton nem történik tragédia. Ez a váratlan esemény aztán történések egész sorát indítja el, ahogy az emberek – akikben látszólag semmi közös nincs az ingázáson kívül – beszédbe elegyednek egymással.
Egy reggel azonban Iona nem száll fel a szokásos járatára. És a következő nap sem… Vajon szövődhetnek valódi barátságok ilyen esetleges körülmények között? És számíthat Iona az új ismerőseire akkor, amikor az élete darabokra hullik?
Pár hónappal ezelőtt ismerkedtem meg Clare Pooley munkásságával az Őszinte szavak című könyve kapcsán. Magával ragadónak találtam a szerző sajátos világát, azt a keserédes hangnemet, ami visszacsendül a lapokon, így nem is volt kérdés a számomra, hogyha új regénnyel jelentkezik, akkor bizony azt is olvasni fogom. Így kötöttem ki a Rendhagyó szabályok ingázáshoz című könyvnél.
A történet színtere elsősorban, de nem csak kizárólagosan a Hampton Court és Waterloo között közlekedő vonatok. Ahogy az sokaknál előfordul, úgy a könyvbéli szereplők sem helyben vállaltak munkát, hanem kicsit távolabb, így a hétköznapi rutinjuk része, hogy reggel vonatra szállnak, majd délután szintén, hogy megtegyék a szükséges távot. Az általános, kimondatlan szabályoknak eleget téve az utasok céleszközként használják a vasutat, így az utazás során a saját világukba elmerülve, viszonylag csendben eltöltik az idejüket. Ez mindaddig így van, míg egy apró szőlőszem nem okoz egy kis felfordulást, mikor megakad az egyik ingázó torkán. Szerencsére pont kéznél volt Sanjay, aki ápolóként dolgozik, így tragédia nélkül roboghat tovább a mozdony, ám ez az apró fordulat felborította az általános rendet, így Iona, a magazinterapeuta, aki aktív résztvevője volt az eseménynek és amúgy sem valami szabálykövető, felrúgja az eddigi rendszert és az érintettekkel elkezd valamiféle sajátos kapcsolatba bonyolódni.
A regény központi szereplője egyértelműen Iona. A történetet az ő szemszögéből kezdi el mesélni az olvasó, s felejthetetlen kinézete, kisugárzása, valamint jelleme gondoskodik arról, hogy mindig is a középpontban maradjon. Ez így rendben is van, főleg, mivel végtelenül szerethető a karaktere, öröm és jókedv önt el, ha csak rá gondolok. Ahogy Emmie is megfogalmazta, valamint, ahogy az ajánlásba is belefoglalta a szerző, úgy én is szeretnék majd hasonló lélek lenni az ő korában. A maga köré gyűjtött társaság nagyon vegyes, így a regény sokrétűsége folyamatosan biztosított általuk. A szerző Ionán kívül még öt fontos szereplőt alkotott meg - Piers, Sanjay, Emmie, Martha és David -, valamint további mellékszereplőket is nevesített, így elmondható, hogy azért nem könnyű a helyzete, ha ennyi különböző életutat egybe szeretne fésülni, s tartósan kézben akar tartani. Ezt az akadályt játszi könnyedséggel ugorja meg. Olvasás közben a különböző karakterek helyzetei fokozatosan bontakoznak ki és mivel többnyire különböző életciklusban járnak, valamint egyéni életszemlélettel és problémahalmazzal rendelkeznek, így azonnal rögzülnek mindannyian az olvasó tudatában, a legkisebb kétség nélkül. Érdekes, hogy ahhoz képest mennyire kevés lapot foglal el a történet, mennyi minden van benne – mert hát eseményben, érzésben és konklúzióban nincs hiány. A cselekményt lehetetlen lenne néhány szóban összefoglalni, mivel annyifelé fut, mint egy csillagrendszerű vasúthálózat, mégis teljesen érthető és logikus az egész. Az olvasó mindenféle élethelyzetből kap egy szeletet: cseppen egy kis romantika, elhivatottság, önigazolás, önbizalom növelés, különböző életkorok meghatározó problémái, munkakeresés, újrakezdés és még sorolhatnám napestig, akkor sem érnék a végére.
Bár a regény alapvetően könnyed, azért nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy mennyi bölcsesség sorakozik a lapokon. A legtöbb Iona szájából hangzik el, de a többiek is bővelkednek igazán bölcs meglátásokkal. A szerző ezeket egyáltalán nem direkt módon tolja az olvasó elé, nincs mögötte oktatási cél. A párbeszédek igazodnak az élőbeszéd általános szabályaihoz, így gördülékeny és humoros módon figyel rá az olvasó, pont, mintha ő is ott ülne a vonaton és fél füllel hallgatná csupán. Az elhangzó életbölcsességek ebbe a környezetbe igazodnak. Ha nem figyelnek rájuk eléggé, simán elhaladnak, emléket se hagyva maguk után, ám tudatos jelenlét esetén igazi kincsekként bukkannak elő. Mivel én ittam minden szavát, így mondhatjuk, hogy a regény élfestést kapott a jelölőim mennyiségétől.
Az utolsó szóig élveztem, de meg kell mondjam, a szerző utószava még többet adott a már eddig is imádott történethez. A regényben nincs olyan karakter, akivel ne szimpatizáltam volna, így az a tény, hogy mindegyikük a saját személyisége egy lenyesett kis darabja, felruházva a személyes tapasztalataival… hát valami csodálatos! Elgondolkodtatott, hogy vajon én magam is ennyire összetett lennék, s ha igen, akkor az én brancsom hogyan nézne ki. Szóval nem elég, hogy az utolsó betűig teljesen a hatalma alá kerített a történet, de még útravalónak további csemegékkel, plusz egy nagy adag inspirációval is ellátott. Ezek után nem is kérdéses, nálam a Rendhagyó szabályok ingázáshoz című könyv érdemelte ki 2023-ban eddig az év könyve titulust és nem tartom valószínűnek, hogy bármi le tudná körözni.
Szereplők: A regény meglehetősen nagy szereplőgárdával rendelkezik, de képes kézben tartani minden életre hívott személyt. Szépen ábrázoltak, emberszerűek, nem sekélyesek és olyan valós problémákkal rendelkeznek, amik közül legalább egyet magáénak tud érezni az olvasó. Bármikor szívesen összefutnék velük a való világban is.
Történet: Nagyon átgondolt, összeszedett, jól felépített. A cselekménysor fokozatosan bontakozik ki, az életek közötti kapcsolat kialakulása kézzel fogható és a közös nevező megdönthetetlenné válik. Sok mai problémakörrel foglalkozik, ezeket nem túl mélyen, de kellő érzékenységgel kezeli. A történet íve szépen kirajzolódik, megfelelő görbét mutat. A lezárás végtelenül aranyos és odaillő.
Nyelvezet: Egyszerű, hétköznapi nyelvhasználat jellemzi. A szövegezés alaposan átgondolt, a helyzethez mérten simulékony. A humor jól van belecsempészve. Látszódik, hogy mennyire szeretett ezen dolgozni mind az író, mind a fordító.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom.
Esztétika: A borító túlnyomó többségében illik a történethez, de szerintem nem olyan kifejező, mint amilyen lehetett volna. Számomra kicsit elveszi a regény erejét, túlságosan rózsaszín és hiányzik róla valami, ami Iona jelenlétére utal. A cím első két szavának betűtípusát sem érzem az igazinak, túl könnyed, szinte gyerekes.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"– Hogy vagy?
– Igazából nem valami jól – csúszott ki Emmie száján, még mielőtt behelyettesíthette volna a szavakat a szokásos, társadalmilag elfogadott “Köszönöm, jól!” válasszal."
– Igazából nem valami jól – csúszott ki Emmie száján, még mielőtt behelyettesíthette volna a szavakat a szokásos, társadalmilag elfogadott “Köszönöm, jól!” válasszal."
" – Uramisten! Mióta próbálsz beilleszkedni? – kérdezte Iona. – Ennél rosszabbat el sem tudok képzelni. A feleségem, Bea szerint az életben éppen az a lényeg, hogy kitűnj, nem pedig az, hogy beilleszkedj."
"Egyetlen nő sem a “másik fele” valaki másnak. Mindnyájan egész emberek vagyunk. Teljesek és különlegesek."
"Hogy lehet, hogy az őszülő és ráncosodó férfiak tiszteletet váltanak ki másokból, míg az olyan jó karban lévő nők, mint amilyen ő, láthatatlanná válnak?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése