A Cévennek hegyeinek védelmező karéjában születik egy gyerek. Egy fekete szemű, hosszú szempillájú, kerek arcú kisfiú, aki nem lát, és aki egy idegrendszeri rendellenesség miatt voltaképp örökre csecsemő marad. Egy „szabálytalan” gyerek, aki láthatatlan határt húz a családja és a többi ember közé. Ez az ő története. Az övé és a testvéreié. A legidősebbé, aki szinte eggyé válik vele, óvón ragaszkodik hozzá, átadja magát neki, és elveszik benne. A középsőé, akiben izzik a harag, és aki teljesen elutasítja a gyereket, ám amikor szükség van rá, mindent megtesz, hogy megmentse az összeomlás szélén lévő családját. És a legfiatalabbé, aki a család szellemeinek árnyékában él, mégis az újjászületést és a megbékélést hordozza.
Az életben vannak olyan pontok, események, fordulatok, amik egy nem várt változást hoznak el a számunkra. Legyen ez egy pillanat, amikor valamit újszemszögből is megismerhetünk vagy egy olyan tett, aminek a következményei megmásíthatatlanok, de mindben közös, hogy maradandó lenyomatot hagynak a személyiségünkön is. Ahogy az élet különböző területein, úgy az irodalomban is megtalálhatóak ezek a nagy erővel rendelkező dolgok, jelen esetben könyvek, amiknek mondandója az olvasó bőre alá ivódik és szemléletformáló hatással bír az egyén fölött. A legjobb, hogy mindenki esetén más regény éri el ezt a hatást, specializálódva a sajátos életkörülményeire. Az én esetemben Clara Dupont-Monod Egy közülünk című kötete volt az, ami pontosan ilyen sorsfordító hatást gyakorolt rám. Hiába nincs érintettségem az általa megvilágított témában, a további kötődési pontok által úgy érzem, hogy ezt a történetet sosem fogom tudni elfelejteni, elengedni. De nem is akarnám.
Ez a könyv egy olyan családot hivatott bemutatni, ahol a harmadik gyermek „szabálytalan”. A gyerek egy előre nem látott idegrendszeri rendellenesség miatt rövid élete végéig megragad a csecsemő fázisban. A teste a maga módján öregszik, de az elméje stagnált. A regény a testvérek belső rezgéseit hivatott megpengetni, így mutatva be három különböző álláspontot, helyzetre adott reakciót és annak tartós hatását. A szerző által életre hívott helyzet borzasztó érzékeny, de mellette a maga módján hétköznapi is, hisz bár a mostani genetikai vizsgálatoknak köszönhetően kisebb rá az esély, de bármely családban előfordulhat, hogy egy gyermeknél a születését követően diagnosztizálnak valamilyen vissza nem fordítható betegséget. Ez minden szülő rémálma.
Az Egy közülünk valójában egy gyönyörű lírikus leírás, amelyben az érzelmek széles skálája felvonul. A szavak játéka teljes mentális felfrissülést nyújt az elmének. Olvasás közben a nyelvem hegyén éreztem az ízüket, s alaposan átforgatva tettem magamévá az általuk közvetített tartalmat. Ilyen erőteljes hatást legutóbb Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol trilógiájánál éreztem, s míg újra át nem élhettem, nem is tudatosult bennem, hogy mennyire éhezem ezt a nyelvi csodát. S mindehhez csatlakozik egy kellő érzékenységgel bemutatott téma is, amely a maga vajpuha módján még inkább elősegíti a fáradt elme és lélek regenerálódását. A történet elbeszélője a kövek, akik évszázadok óta figyelemmel kísérik az ott lakók életét. Megmásíthatatlanul rendhagyó a szereposztás, ám szerencsés is, hiszen így megmarad a külső szemlélő általi képi megjelenítés lehetősége, amely kellőképp el tud különülni az adott személy érzelmi gubancától, s így tényszerűen, mégis alapos mérlegelést követően érzékletesen tudja átadni a felskiccelt szituáció mögött húzódó valós tartalmat; hiszen a lényeg itt nem a tettekben, hanem önnön valóságuk belső zugjaiban húzódik meg.
Mindhárom nézőpont érdekes a maga módján. A szerepkiosztás gondos megfontoltságra vall, mivel a szerző társította mellé az alapvető testvérek közötti mechanizmusra épülő kapcsolati hálót is. A gyerek a fiúból még inkább felszínre hozta az óvó viselkedésformát, amivel a kisebbek és elesettebbek iránt viseltetik. A lány ezzel szemben abszolút negatívan éli meg öccse jelenlétét, de a család iránti szeretete mindennél erősebb. A legkisebb sorsa pedig másként nehéz, hiszen ő a szigorú korlátokkal rendelkező egyén után, szinte a helyére érkezett. Véleményem szerint az elbeszélés során a szerző élt a költői túlzás lehetőségével mindhárom központi karakter megalkotásánál. Az általa megvalósított szerepkörök szélsőségesek, kevés átmenettel rendelkeznek. Az utolsó szempont pedig kissé túlidealizálttá vált, de ez egyáltalán nem róható fel hibának, mivel ezáltal még hangsúlyosabbá válik az átadni kívánt üzenet.
Clara Dupont-Monod Egy közülünk című könyve mély és érzékletes elbeszélés egy szabálytalan fiúról és annak családjáról, ahol a szeretet valódi összetartó erőként van jelen a mindennapokban is.
Szereplők: A szerző a karaktereit nevek helyett csak egy-egy őt meghatározó jelzővel illeti, ezzel is erősítve az érzést, hogy az általa felvázolt családi helyzet bárhol előfordulhat. Ettől függetlenül mindannyian határozott jellemmel rendelkeznek, amit a szabálytalan gyerek jelenléte fokozatosan formál át. Az átváltozás lassú, de tudatos és célratörő, valamint jól behatárolható.
Történet: Néhány évtizednyi érzelmi vihar jelenik meg a lapokon kiragadott pillanatokkal történő alátámasztással. Klasszikus értelembe vett történetről nem beszélhetünk, de ettől még nem válik kevésbé élvezhetővé a regény, sőt! A helyzet és a szituáció pont ezt a fajta kommunikációt kívánja meg.
Nyelvezet: Szavak nincsenek rá, mennyire gyönyörű. Kifinomult, érzékeny, tapintatos és mellette céltudatos. Felüdülés olvasni.
Besorolás: Kortárs szépirodalom.
Esztétika: A borító szép és esztétikus. Nem túl hivalkodó és a színvilága sem túl harsány, jól illeszkedik a témához. A borítón látható cseresznyefa megjelenik a történetben is, egyfajta metaforikus tartalommal felruházva.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"[…] – jó lenne, ha minden felnőttnek eszébe jutna, mennyi mindent köszönhet a gyerekkori önmagának, hogy miből lett azzá, akivé lett."
" […] az embert a hely, ahová születik, legalább annyira meghatározza, mint a család, amely körülveszi."
"Amikor kiderült, hogy gyereket várok, éreztem, hogy készen állok megtenni érte mindent, úgy, ahogy azt a szüleinktől láttam. És ha ez megvan, akkor az már egyáltalán nem érdekes, hogy jól csinálom-e, vagy sem."
"Vannak helyzetek, amikor nem a szülők védik meg a gyerekeiket, hanem a gyerekeknek kell kiállni a szüleikért."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése