Suttogónak eredetileg azt nevezték, aki különleges képessége folytán pusztán türelemmel és halk szavakkal lecsillapít egy megvadult lovat. Tracy Hoggnak ilyen rendkívüli tehetsége van a síró kisbaba megnyugtatásához, ezért hívják őt is suttogónak a hálás szülők. Az Amerikában hihetetlenül népszerű szerző könyvéből Ön is mindent megtudhat, amit egy csecsemő gondozásáról és neveléséről tudnia kell. Legjobb, ha először a várandóssága alatt olvassa el, hogy megismerkedhessen Tracy alapelveivel, melyek a leghatékonyabb hagyományos és modern nevelési módszereket ötvözik, és ha ezekre támaszkodik, voltaképpen bármilyen problémát orvosolhat majd. Ha a baba megszületett, már tudni fogja, mitől eszik és alszik jól, miért sír, mitől nyugszik meg, milyen „szórakozásra” vágyik, és hogyan lehet elejét venni annak, hogy az egész családot az uralma alá hajtó kis zsarnok váljék belőle. Sok más mellett azt is tudni fogja, hogyan szoptassa és/vagy tápszerezze, fürdesse és masszírozza, mikor és mivel kezdje meg a szilárd étel bevezetését; és nem utolsósorban: hogyan birkózzon meg a gyermekágyi depresszióval, miként szervezze meg az életét és törődjön önmagával. Külön erénye a könyvnek, hogy kitér az iker- és koraszülésből, valamint az örökbefogadásból adódó kérdésekre is, érdekessége pedig a baba- és az önismereti teszt, amelyek sokkal több tanulsággal szolgálnak, mint gondolnánk!
Amikor megtudtam, hogy kisbabát várok, az első örömteli napok után azonnal nekikezdtem a tervezési folyamatnak. Hát mikor, ha nem most jött el az a pont, amikor egy mérföldkő elött rendbe kell tenni az élet különböző területein a dolgokat? Lázasan végig gondoltam, hogy a lakáson még milyen felújítási munkálatokat kell elvégezni, hogyan fognak a mindennapokba a kötelező vizsgálatok beleférni, mit kell majd még beszerezni a kis jövevény érkezése előtt és természetesen nem feledtem az olvasmánytervemet sem: számba vettem, mi az, aminek még bele kell férnie mindenféleképpen és melyek azok a regények, amiket nagyon örülnék, ha még idén megismerhetnék közelebbről. Elhatároztam, hogy a 12. heti genetikai vizsgálatot követően belevetem magam a gyerekneveléssel kapcsolatos könyvekbe is, hiszen első baba lesz és egy kis előre készülés sosem árt. Ezt az igényemet a helyi könyvtár kínálata elégítette ki elsősorban. A részleg felét sikerült egyszer magammal hazavinni körülbelül és lelkesen neki is álltam esténként forgatni a szakirodalmat. A kezdeti vehemencia egy idő után alábbhagyott és rá kellett jönnöm, hogy a legtöbb, témában írt segédanyag közel sem hozza azt a segítséget, amire egy kismama számít. Tele van rengeteg hasznos anyaggal, de pont az, amire neki szüksége lenne, például a gyakorlati dolgok, szinte szóba sem kerülnek, így feladtam a kísérletezést. Egyetlen könyv volt még, aminek úgy döntöttem, adok egy utolsó esélyt, ez pedig Tracy Hogg és Melinda Blau közös szerkesztése, A suttogó titkai. Egyfelől szimpatikus volt, hogy az Európa Könyvkiadó jelentette meg, akiknek a neve számomra egyenlő a minőséggel, másfelől pedig több, mára már kisgyermeket nevelő ismerősöm is a figyelmembe ajánlotta.
A történetről:
Bevallom, eleinte nem is terveztem róla írni, ahogy a többiről sem tettem. Mivel ez egy szakkönyv, nekem pedig vajmi kevés tudásom van a témában, nem éreztem úgy, hogy megfelelő kompetenciával rendelkezem a további boncolgatás terén. Azonban a korábban olvasott könyvekkel ellentétben ez egy nagyon olvasmányos, szinte társalkodó típusú kötet és amelyről igencsak eltérő vélemények születtek. Van, aki az egekig magasztalja, más viszont szíve szerint tűzre vetné – ez pedig roppant érdekes. Megsúgom előre, én végül a két véglet között helyezkedtem el, de inkább a pozitív részhez húzok.
Az első gondolatom a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy végre találtam egy olyan segédanyagot, ami nem csak a száraz számokkal dobálózik és rébuszokban mer csak beszélni, mert azáltal, hogy nem foglal állást, univerzálissá válik. Nekem arra volt szükségem, hogy valaki végre hozzon egy-két konkrét példát arra, hogyan kell majd egy csecsemőt ellátni, mire kell figyelni, esetleg milyen pszichológiai háttere van bizonyos tetteknek. Emellett pedig imponált, hogy Tracy elismert a szakmájában és elég nagy tapasztalattal rendelkezik. Természetesen volt bennem egyfajta fenntartás is a személye irányában, hiszen első pillantásra semmiben nem különbözik Cesar Millan-től azt az egyet leszámítva, hogy míg ő csecsemőkkel, a másik kutyákkal foglalkozik. Nem mondom, van benne egy tipikus amerikai hatásvadász stílus, ami kicsit megkérdőjelezi a dolgokat, de ha ezt képesek vagyunk elengedni és úgy szemlélni a leírtakat – természetesen kellő megkérdőjelezéssel, ahogy minden esetben szükségeltetik –, akkor már egy értelmesnek mondható könyv akadt a kezünkbe, amely bemutat egy módszert, ami sokaknál hatékony. S ezen van a hangsúly is: sokaknál, de nem mindenkinél. A könyv, főleg a legelején, rengetegszer hangsúlyozza, hogy a csecsemőnevelésnél nincsenek kőbe vésett szabályok, hiszen mindig a gyermek igényeihez és személyiségéhez kell alkalmazkodni. Nem mondja azt, hogy csak az ő módszere a jó, az összes többi rossz, hanem helyette inkább egy alternatív megoldást biztosít, ami többségében beválik. A könyvben előre haladva természetesen egyre inkább elmarad a tapintat és a végére el is hagyja a folytonos „figyelmeztetést”, de véleményem szerint ez teljesen érthető, hiszen azért alkották meg ezt a könyvet, hogy Tracy a saját tapasztalatait és módszereit mutassa be. Csak arról beszél, amit a pályáján töltött idő alatt látott és hallott. Ha valakinek ez nem tetszik, bármikor jogában áll lerakni a könyvet és egy másik után nyúlni. Ezt ő is tiszteletben tartja. Ez pedig véleményem szerint egy jó hozzáállás.
Viszonylag hamar elkezdtem magam is szimpatizáltam a módszerével, mert több olyan dolog is visszacseng a lapokról, ami bennem is megfogalmazódott. Én nem vagyok az a tipikus ősanya, még nyomokban sem tartalmazok erre utaló tulajdonságokat, de mellette még a laza, menő anyuka kategóriát sem testesítem meg. Nincsenek nagy tapasztalataim, amire építhetnék, de van pár elvem, amiből egyelőre úgy gondolom, hogy nem vagyok hajlandó engedni. Ilyen például az, hogy minden egyes nyöszörgésre, jelzésre nem annak kellene az elsőnek lennie, hogy a gyermeket mellre helyezzük. Tracy Hogg rendkívül jól kifejti, hogy egy baba nem csak akkor sír, ha éhes, hanem minden egyéb dolgot így jelez a részünkre – nekünk viszont feladatunk meghallani és kideríteni, mi lehet a gond. Eleinte nagyon örültem, hogy ekkora hangsúlyt fektet a napirend fontosságára is. Én úgy gondolom, hogy nem csak a csecsemőnek, hanem a szülőknek is jót tesz, ha van egy rugalmas rendszer, ami szerint telnek a napok, hiszen így sokkal könnyebb az egymásra hangolódás folyamata. Ugyanakkor pont ez keltett végül bennem egy kis ellenérzést, mivel a National Geography csatornán látott tipikus módon, a szerzőnek is minden kérdésre ez volt körülbelül a válasza. Van benne ráció, de ettől még nem lett kevésbé frusztráló, hogy folyton ugyanoda tértünk vissza, ahol a part szakad.
A legtöbb család számára az éjszakák jelentik a fő nehézséget: a gyermek sokszor ébred, sír, nehezen megvigasztalható. Sok anyuka első mozdulattal a saját fegyvertárához nyúl és nem csak etetési, hanem altatási célból is a mellét használja. Ezt én szintén nem vallom, nem vagyok a komfort-cumiztatás híve, ahogy Tracy Hogg sem. A könyvében konkrét módszert hoz arra vonatkozólag – többféle gyermektípussal megvizsgálva, átformálva -, hogyan lehet ezt elkerülni, valamint, ha már kialakult, akkor milyen módszerrel lehet visszaállítani az alapállapotot. Szorosan ehhez kapcsolódva pedig a szoptatás folyamatáról is egy átfogó képet kaphat az olvasó, amely bár az elsőgyermekes anyukákat nem tudja felkészíteni arra, ami rá vár, viszont ad neki egy biztonságérzetet, hogy bármikor fellapozhatja a könyvet és az adott helyzetben majd lesz egy alternatív megoldása, ami működhet is, ha egy apró problémával szembesül. Tracy ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy az általa leírt módszerek nem helyettesítik a személyes tanácsadási lehetőségét, sőt, vannak olyan megjelölt esetek, melyeknél az ő általa leírtak nem biztos, hogy elegendő tudást biztosítanának, ott már szakemberi konzultáció vagy éppen beavatkozás szükséges.
A legjobban ebben a könyvben az tetszett, hogy rengeteg konkrét példát hoz fel. Bemutatja bizonyos családoknál milyen jellegű problémákba ütközött, felskicceli a körülményeket, valamint a gyermek és szülők személyiségét is nagyjából meghatározza és csak ezután mutatja be, milyen módszert alkalmazott, majd az miként és mennyi idő alatt működött. Kifejezetten örültem az olyan eseteknek, mint például, amikor leírta, hogy egy éjszaka alatt hányszor kellett egy-egy babát megvigasztalni, mert itt látszik, hogy valóban nem szabad feladni 3-4 sikertelen kísérlet után, főleg, ha a gyermek is az érzékenyebb kategóriába tartozik vagy már régóta fennáll a nemkívánt viselkedésminta. Pont ez volt, amit a korábbi olvasmányaimban hiányoltam. Bár azokban is voltak statisztikák, táblázatok, hogy hány hónapos korban, mit és hogyan kell a babának tennie, de mégsem éreztem teljesen kézzelfoghatónak.
Összességében tekintve:
Az anyaság és szülőség tipikusan egy olyan kategória, amelyről mindenkinek van véleménye; vagy azért, mert már van tapasztalata vagy azért, mert ismeri önmagát és rendelkezik egy elképzeléssel magában arról, hogy ő az adott szituációkat hogyan kezelné, ha benne lenne. A valóságban azonban, miközben kéretlenül is szórjuk a különböző tanácsokat, az elveinket sokszor sutba dobjuk éles helyzetben. Biztos vagyok benne, hogy nekem is lesznek ilyen pillanataim, sőt, napjaim, ám ez esetben azért megpróbálok majd elsőnek egy esélyt adni Tracy Hogg módszereinek is. Nem mondanám, hogy maximálisan, minden pontjával egyetértek, de a nagyja része hasonlít az általam elképzeltekhez és különben is, mit veszíthetnék?
A suttogó titka valójában nagyon egyszerű. Nincs szó semmiféle boszorkányságról, csupán a tudatos élettér megvalósítására alapoz úgy, hogy mind a szülő, mind a gyermek igényeire legyen szabva. A technikája abszolút érthető és azzal, hogy sokszor a csecsemő szemszögéből megközelítve is ismertette az adott szituációt, sokkal könnyebben felfogható a mögöttes tartalom is. Apróságokról beszélünk, mégis az ember a homlokára csap, hogy ez neki eddig miért nem esett le, hiszen teljesen evidens.
Úgy gondolom, hogy a piacon fellelhető anyagok közül ez a könyv egy jó választás, ha az ember a csecsemőnevelés témakörében szeretne olvasni. Még abban az esetben is, ha pár hét múlva, mikor a kislányom megszületik, arra kell rájönnöm, hogy nálunk a felskiccelt módszerek pont nem válnak be. Hiszen ahogy Tracy is hangsúlyozza: nincs két egyforma gyermek, így ő és az elvei is csak iránymutatóként tudnak szolgálni. Majd meglátjuk. Minden esetre több kételyt is eloszlatott bennem és úgy érzem, kicsit tudatosabban, magabiztosabban állok a rám váró nehézségek előtt, mint korábban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése