Magasan fent a svájci hegyekben áll büszkén a Fellegszálló, egy patinás nagyszálló, melynek fénykora már rég letűnt. De mikor az év vége közeledtével a világ minden tájáról megérkeznek a vendégek a híres szilveszteri bálra, az épület úszik a gyönyörű csillárok fényében, a tágas folyosók pedig izgatott zsongással telnek meg.
A tizenhét éves Fanny Bennel, a szállodatulajdonos fiával és a személyzet többi tagjával együtt azonban ki sem lát a munkából, hogy előkészíthesse a vendégek fényűző kikapcsolódását, de nem kerüli el a figyelmét, hogy sokan valójában nem azok, mint aminek mutatják magukat. Milyen titkos tervek kovácsolódnak a hímzett bársonyfüggönyök mögött? Az orosz oligarcha felesége tényleg birtokában van a legendás Nadjeschda-gyémántnak? És miért a homlokzaton mászik fel inkább a jóképű Tristan Brown a 201-es szobából ahelyett, hogy a lépcsőt használná?
Mialatt Fanny megpróbálja Ben segítségével kibogozni a szálakat, még nem sejti, hogy hamarosan egy életveszélyes kaland kellős közepében találja, és nem csak az állása forog kockán, hanem a szíve is.
Az idei év több tekintetben is kihívás elé állított. Minden nehézség ellenére azonban rengeteg pozitív és megismételhetetlen élményben lehetett részem. Azáltal pedig, hogy a meteorológusok az utóbbi időben elég biztató jelzéseket adnak a hóval kapcsolatban, még inkább megerősíti bennem, hogy a hátralévő időt is különlegessé kell tennem – annak ellenére is, hogy eddig minket elkerült a havazás.
Az adventi időszak idusán tartunk, amely ugye a várakozásról szól, így úgy döntöttem, idén is szeretnék könyvekkel hangolódni a közelgő ünnepre. A tavalyi évben ez nagyon sikeres volt, hiszen sikerült olyan regényeket választanom, amik kellőképp megalapozták a hangulatomat. A mostani olvasmányok kapcsán azonban kissé döntésképtelen voltam. Mivel az időm szűkös, így úgy döntöttem, idén csak két darab regény fog beleférni, viszont ötletem sem volt, mik legyenek azok. Mindenféleképpen olyat szerettem volna, ami a kis mennyiség mellett is újra felelevenítheti a tavalyi csodálatos hangulatot, ami megszállt. Végül úgy döntöttem, segítséget kérek a moly.hu oldal felületén keresztül. Az egyik felhasználó Kerstin Gier Fellegszálló című regényét ajánlotta. Mivel szeretem az író munkásságát és bíztam abban, hogyha már részletesen kifejtettem az igényeimet, akkor igazodni fog az általam elvártakhoz az ajánlott irodalom, így boldogan és gondtalanul trappoltam át érte a közeli könyvtárba, majd másnap neki is kezdtem az olvasásnak. Kis rásegítés gyanánt a feldolgozási folyamat alatt mindig gyújtottam egy karácsonyi illatot árasztó gyertyát is, valamint előre biztosítottam a zavartalanságot, hogy kellőképp el tudjak merülni az élményben, amire úgy vágytam. Kár, hogy végül nem kaptam meg.
A történetről:
Kerstin Gier Silber című sorozata nagy kedvencem. Rengetegszer olvastam már újra a köteteket, mert egyszerűen szeretem azt a könnyed, tipikus német humorral megáldott írásmódját. Még ennyi év után is ki tud kapcsolni. A Fellegszállótól sem vártam nagyon mást. Ez egy különálló, egyrészes történet, amely a svájci Alpokban elfekvő, nagymúltú hotelben játszódik. Az írónő az események időpontját a téli időszakra tette, így már az első mondattól kezdve az olvasó is érezheti a finom hópelyhek könnyed érintését a bőrén. A helyszín adottságaiból kiindulva viszont nem csendes havazásra számíthatunk, hanem nagyobb mennyiségű csapadékra, amely nem csak szimplán fehérré varázsolja a tájat, hanem azt teljesen be is lepi. Mivel gyerekkorom óta nem tapasztaltam igazán nagy mennyiségű, tartós havazást, így ez már boldogsággal töltött el. Ha ehhez pedig hozzáveszem azt, hogy a történetet a szerző már egy jó kis kalamajkával indítja, akkor a kedvem még inkább a tetőfokára hág.
A történet tizenhét éves főszereplője, Fanny Funke a Fellegszállóban dolgozik immár három hónapja, mint gyakornok. A munkaköre nincs konkrétan meghatározva, mindig oda osztják be, ahol éppen szükség van rá. Ezt többnyire élvezi is, hiszen változatosan foglalkozhat a szálloda apró-cseprő ügyeivel, ám úgy néz ki a legújabb szerepköre kicsit kifog rajta. A gyermekfelvigyázás nem teljesen az ő asztala, ám derekasan próbál helytállni ebben is. Miközben Fanny bemutatkozik a két rosszcsont fiúcskára vigyázva, megismerhetjük a történet további szereplőit is. Kellemes kezdés, amely nem nélkülözi a már jól megismert humorát a szerzőnek. Ahhoz képest, hogy a könyv maga nem túl hosszú, az író sok szereplővel dolgozik, akiknek bemutatása és bekategorizálása időt vesz igénybe, így a regény első harmada úgy mondva alapozó résznek hat. Megismerjük a szálloda vezetőit, az ott dolgozókat és nyaralókat egyaránt, s közben már az író lassan elkezdi a cselekményt is felfűzni a láncolatra.
A történet szövevényes része észrevétlenül kezd el terjengeni a lapokon. A karakterek bemutatása és az erőviszonyok felállítása során a szépen csepegtetett információk külön egységeket alkotnak. Mindenkiről megtudunk valamit és tűnjön az bármilyen feleslegesnek is, végül kihatással lesz a teljes egészre. Mindeközben pedig bejárjuk magát a hotel épületét is. Rengeteg szoba áll rendelkezésre és még több különleges helyszín; például nem mondhatja el mindegyik szálló, hogy saját mosodával rendelkezik. Mondjuk, ha a helyszín adottságait is figyelembe vesszük, hogy a téli időszakban gyakran ott rekedhetnek az emberek, akkor nem csoda, hogy nem kiszervezett céggel dolgoznak, hisz a végén még ágynemű nélkül maradnak! A szálloda tele van rejtekajtókkal, izgalmas átvezető folyosókkal, amelyek által az alkalmazottak szinte észrevehetetlenül tudnak két színtér között közlekedni. Olvasás közben magam előtt láttam az impozáns könyvtárszobát is, amely nagy bánatomra elég kevés szerepet kapott – bár maga a szerző is kimondta, hogy a vendégek nem túl gyakran veszik igénybe az ottani szolgáltatásokat.
Miután a cselekmény is elkezd kibontakozni, kezd érdekesebbé válni a könyv. Igazából nem hittem volna, hogy egy amatőr nyomozós történet fog kerekedni a lapokon, így meglepődve tapasztaltam, hogy mégis ez irányba tartunk. A központi problémát eleinte nehéz megragadni, mivel teljesen más irányból közelítette meg a szerző. Elsőnek mellékszálakat von be, majd ezeket összecsavarva alkot egy vastagabb zsinórt és ehhez köti hozzá a fő eseményrendszert. Olvasás közben szinte mindenki gyanússá válik a szemünkben. Bennem végig ott visszhangzott Dr. House jelmondata, miszerint mindenki hazudik, így minden egyes párbeszéd valóságtartalmát megkérdőjeleztem, majd az egészet túlgondolva magam is elkezdtem spekulálni, hogy ki állhat az események hátterében és milyen indíttatásból követi el ezeket az eleinte csupán csínynek betudható dolgokat. A regény utolsó nagyobb lélegzetvételében már egy elég komoly határokkal rendelkező akció bontakozik ki -hasonlóan a Silber felépítéséhez. Bár közel sem ez volt az elképzelésem a könyvet illetően, a vége igencsak olvastatta magát, így figyelmesen tekintettem végig a maradék eseményen, ami kellőképp izgalmasra sikeredett.
Tehát van egy varázslatos helyszínünk, jó pár különleges és érdekes karakterünk, egy szövevényes kalandunk és úgy vélhetjük, hogy az időben való elhelyezkedés is biztosíthatná a kellemes hangulatot. Ez utóbbi szerintem egyáltalán nem érvényesül. Bár az esemény szentestétől szilveszter napjáig terjed, a könyv nem rendelkezik semmiféle ünnepi hangulattal. Nincsenek nagy karácsonyfák állítva, plusz díszítés sem került sehova és még csak ajándékozásra sem kerül sor. Őszintén nem ismerem a svájci szokásokat, de nem tudom elhinni, hogy ennyire passzívan állnának a világon oly sokak által szeretett ünnephez. Lehet, hogy a szerző nem érezte ezen részeknek a szükségét, de bennem borzasztó nagy hiányérzetet okozott, hiszen így vajmi kevésbé számít, pontosan mikorra is teszi a cselekmény idejét. Ezek után a legkisebb mértékben sem kerekedett tőle karácsonyi hangulatom. Ez csak egy szimpla könyv volt, amit bármelyik átlagos délutánon el lehet olvasni.
Összességében tekintve:
Jobban jártam volna, ha ezt a történetet egy unalmas, elvárásoktól mentes napon kerítem sorra. Egy átlagos őszi délutánon mondjuk. Tény, hogy sok hó van benne és hogy karácsonykor játszódik, de ez aztán egyáltalán nem alapozza meg az ünnepi hangulatot, még nyomokban sem! Ez egy szimpla ifjúsági irodalom, amibe van némi romantika és egy kevés akció. Jól el lehet vele tölteni az időt, egy olvasási élménynek nem rossz, de többet nem tud adni.
Fanny karaktere nagyon aranyos, így könnyen lehet vele együtt haladni a hotel kacskaringós folyosóin, miközben közösen felderítjük a szobákban lakó vendégeket övező rejtélyeket, amelyekből nagyon sok van. Tetszett, hogy minden karakter teljesen különálló, egyedi személyiséggel és múlttal bír, így nagy potenciál rejtőzött bennük, amit a szerző jól ki is használt – talán túlságosan is. A nyomozási fázis maga nem volt túl hosszú vagy épp szövevényes, de a végső jelenetek igazán akciódúsra sikerültek, ami kicsit kompenzálja az olvasót. Fanny vívódása pedig szerelmi tájékon éppen csak megfűszerezi az eseményeket. Nincs túlzásba véve, pont annyira foglalkoztatja a dolog, mint egy átlagos 17 éves lányt.
Ha a szerző korábbi regényeit is figyelembe veszem, akkor ez a történet kissé középszerű lett. Ha elhagyom, akkor átlagosan jónak mondható. Nem bánom, hogy elolvastam, csak azt, hogy pont most kerítettem sort rá. Sebaj, legközelebb okosabb leszek.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Nem kell tökéletesnek lennie egy napnak ahhoz, hogy jó szívvel emlékezzünk rá."
"Azt mondta nekem, hogy senki nem veheti el az embertől az otthonát, ha az ember a saját lelkében otthon érzi magát. És hogy minden bennünk van, amire szükségünk van ahhoz, hogy bárhol boldogok legyünk."
"– Uramatyám, ez milyen giccses már! – mondta aztán Ben. – Amúgy lefagy a seggem.
– Én meg szívből utálom ezt a dalt – mondtam, és majd megpukkadtam a nevetéstől. – Azon gondolkodom, honnan ismerem egyáltalán. Olyan szörnyű!
– Igen, borzalmasan rossz. – Ben az ajtó felé vezetett, majd beslisszoltunk a melegbe. – És az a legrosszabb, hogy már örökre ez lesz a mi dalunk."A könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés ideje: 2018 december 11.
Terjedelem: 366 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése