Minél tovább él, annál veszélyesebbé válik…
Atrine városa romokban hever. Ráadásul miután kiderült Relos Var terve, hogy kiszabadítsa a rettenetes istent, Vol Karotht, a világvége közelebb került, mint valaha.
Kihrinnek és barátainak időt kell nyerniük az emberiség számára. Ehhez meg kell győzniük a manol vanék királyát, hogy elvégezzen egy ősi rituálét: az azzal felszabaduló erő bebörtönözheti az istent. Csakhogy ezért a királynak hatalmas árat kellene fizetnie, ugyanis a szertartás megfosztaná őt és népét a halhatatlanságuktól. Így ezt egyes vanék mindenáron meg akarják akadályozni, és még gyilkolni is hajlandóak érte.
Kihrinnek emellett el kell fogadnia a rettenetes tényt, hogy a démonok királyával, Vol Karothszal való múltja még mindig kísérti, és bármikor veszélybe sodorhatja a jövőjét. Miként remélhetné, hogy bárkit is megmenthet, ha végül talán ő jelenti majd rájuk a legnagyobb veszélyt?
Az éves olvasmánytervemet alapvetően nem tervezem meg előre. Szeretek lekapni spontán egy-egy könyvet a polcról vagy éppen egy kivételes akcióban beszerzett, régóta várólistás példányt felütni, s mindemellett természetesen nem tudok ellenállni a friss megjelenéseknek sem. Ugyanakkor megfigyelhető egy séma, ami alapján mégiscsak fel lehet egyfajta rendszert állítani: szeretek a stílusok között ugrálni, egy romantikus után egy véres krimit vagy épp egy gyerekkönyvet áttanulmányozni, hogy ezzel is fenn tudjam tartani saját korlátlan érdeklődésemet, így végül összességében elmondható, hogy az év 365 napjára nézve változatosan, közel azonos arányban olvasok több stílusban.
Viszonylag kevés, ám annál nagyobb terjedelemmel rendelkező vérbeli fantasztikus történetet szoktam feldolgozni. Ebben az esetben igyekszem a korábban megkezdett sorozatokat folytatni, nem csak az új élvezeteket halmozni. Ilyetén módon Jenn Lyons Sárkányok kórusának harmadik kötete azonnal megragadta a fantáziámat, amint hírét vettem, hogy még idén ősszel érkezik magyarul az Agave Könyvek kiadó által. Nem volt kérdéses, hogy ennek a féltéglának helyet kell találnom az egyre jobban fogyó időben, hiszen a sorozat első két része különleges élményt adott. Kihrin és a társai a maguk módján beférkőztek az elmémbe, így nagyon érdekelt, hogyan és merre halad tovább a Vol Karoth ellen folytatott küzdelmük.
Mikor megérkezett a saját példányom, igencsak elhűltem. A korábbi részeket sem lehetett meggyanúsítani azzal, hogy vékonyak lennének, ám a harmadik kötet túltesz rajtuk. Az első csodálkozás után kéjes öröm lett rajtam úrrá, hiszen ez azt is jelenti, hogy még több izgalmas kalandnak nézek elébe, mint amire számítottam, így nem is voltam rest a lehető leghamarabb fejest ugrani a történetbe.
A történetről:
A szerző a korábban felvett stílusban folytatja epikus történetének elmesélését. Jelenleg a megismertetni kívánt események után vagyunk, amikor Kihrin és a krónikássá avanzsált Thurvishar átbeszélik az utóbbi által lejegyzetteket, melyeket végül majd a császárnő elé kívánnak tárni a teljes rálátás érdekében. Mivel a történések nem egy helyszínen és időpontban zajlottak, valamint ebből következik, hogy az azokat befolyásoló szereplők is saját, különálló élményeikkel ékeskedhetnek, így a leírtak több karakter szempontjából mesélik el, mi történt azután, hogy Kihrin összetörte az őrkristályt. A nézőpontok változatossága eleinte soknak hathat. Olyan hatást gyakorolhat az olvasóra, mint amikor hirtelen túl sok információt kap egy számára viszonylag ismeretlen témában, ezért a túltelítés pillanata előtt muszáj kicsit megállnia, hogy összerendezze a gondolatait, majd elméjét felvértezve, a folyamatot lelassítva szépen sorba végig tudja venni a kapott adathalmaz elemeit egyesével. Idővel a kép viszont egyre tisztább lesz, így a tempót észrevétlenül, fokozatosan növeli, míg végül eljut a megvilágosodásig.
A kiadó évi rendszerességgel hozza el számunkra a sorozat részeit, ami igencsak örvendetes tény. Mondhatni két kötet között nem sokat kell várakozni a további élményekre, ám figyelembe kell venni, hogy egy ennyire komplex világkép esetén ezek a nagyobb ciklusú kihagyások bizony rossz hatással lehetnek az emlékeinkre. Amikor elkezdtem a könyvet, kellett pár száz oldal ahhoz, hogy teljesen képbe kerüljek a korábbiakat illetően – még annak ellenére is, hogy a legelején, mintegy előszóként található egy nagyon jó kis összefoglalás. A trónok harcához hasonlóan, itt is rengeteg karakter különleges nevét kell megjegyeznünk, valamint azt, hogy ki milyen viszonyban áll egymással. Mivel nincsenek egyértelműen meghatározható jó és rossz szereplők, így nem lehet egykönnyen beskatulyázni őket. A helyzetet a különböző népcsoportok eltérő politikai protokollja is bonyolítja, s mindemellett pedig még ott van a reinkarnációs folyamat, ami végképp felteszi az i-re a pontot, hiszen nem elég azt megjegyezni, hogy ki kicsoda volt előző életében és milyen szerepet játszott az akkori eseményeket illetően, hanem szükséges ezeket az idősíkokat fejben összerendezni – így tudva, kik éltek azonos időben –, azt is központi helyen kell önmagunkban tárolni, hogy ezáltal a bonyolult generációs térkép megfelelő módon kirajzolódjon előttünk. Bár a könyv sok szereplővel dolgozik és el kell ismerni, hogy valóban bonyolult a felskiccelt családfa, mégis úgy érzem, hogy Jenn Lyons a lehető legjobban küzdött meg a saját maga által felállított akadállyal, mivel ez egyáltalán nem megy a könyv rovására, sőt: a harmadik rész az, ahol igazán ki tud az olvasó előtt tisztulni a kép. Az első két kötet mellette inkább alapozónak hat, a tényleges probléma még csak most kezd el igazán körvonalazódni, így a megoldásához vezető út is még homályba vész, de legalább már elindultunk rajta.
A sorozatnak eddig ez a legkomplexebb része. A szerző nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a korábbi összefüggéseknek megfelelő alátámasztást biztosítson és felfedje a további kapcsolódási pontokat is, amelyek által az eddigi eseményeket is új megvilágításba helyezhetjük. Jelen esetben már végképp képtelenség meghatározni, hogy az egymással szemben álló oldalak elvei mennyire oldanák meg a felmerült problémát, amely a teljes népességet veszélyeztetni. Vajon a nyolcak gondolkodnak megfelelően és tényleg az lenne a megoldás, ha a vané nép is feláldozná a halhatatlanságát acélból, hogy Vol Karoth börtöne ismét megerősítésre kerüljön? Vagy éppenséggel Relos Var az, aki reálisabban látja a helyzetet és mindjárt két problémát is megoldana az általa kitalált őrült, drasztikus, de elviekben működőképes tervével? Vagy van esetleg még egy harmadik megoldási lehetőség is, amely csak akkor körvonalazódik igazán, mikor Kihrin rádöbben, hogy az ő léte miként is alakult át az elmúlt generációk során? Vajon a múlt szolgál megfelelő válaszokkal a kérdésekre vagy inkább a jövőben kell keresgélni? Mint látható, a szerző több alternatív megoldást felfest ugyanazon problémára, ám azok sikerességét egyik esetben sem támasztja méltán alá, így az olvasó képtelen kiszakadni a megteremtett világból az utolsó szóig, mivel egyáltalán nem tudja, hogy mire számíthat.
Miközben a fő probléma fekete felhőként lebeg a karakterek feje fölött és egyre inkább megismerjük különböző a kapcsolódási pontokat, Kihrin és a többiek a saját céljaikért is küzdenek. Lépésről lépésre haladva igyekeznek mindannyian a számukra problémát jelentő dolgokat megoldani, ám kalandjuk most sem olyan egyszerű: amellett, hogy az életfonalaik folyton keresztezik egymást és ezáltal rövid kitérőt tesznek az általuk meghatározott irányvonaltól még egyéb lényekkel, például sárkányokkal is meg kell küzdeniük. Az olvasó örömteli eseményként tekint eme lények felbukkanására, ugyanis mindig üdítő színfoltot visznek az amúgy is tarka képbe.
A történetben fellelhető némi szerelmi komponens is. Egyfelől az idősebb generáció tagjai között is szövődnek rég elfojtott érzelmeken alapuló kapcsolatok, másfelől pedig a fiatalabb szereplőink között is fennáll egy bonyolult szerelmi háromszög, amely több reinkarnációs életre is visszanyúlik. Kihrin, Teraeth és Janel egy karddal járt táncot járnak. Amint közelednek egymáshoz, valaki mindig megsérül, de mégis olybá tűnik, megérik a karcolások a végeredményt. Természetesen a regény ettől a kis pikantériától nem válik romantikussá. A szerző inkább feloldásként, a történet könnyítésére és megfűszerezésére használja a szereplők közötti érzelmi szálak megjelenítését, így a fő cél sosem veszíthető el szem elől.
Összességében tekintve:
Eleinte kissé kótyagosnak éreztem a fejem, mikor elkezdtem olvasni a Lelkek emlékezetét. Ez egy olyan világ, amibe bármikor csöppen is bele a könyvmoly, kell egy kis idő, mire rendszerezi a gondolatait és a korábbi tapasztalatait, amelyekre megkezdheti az építkezési folyamatot. Szerencsére ez viszonylag nem tart sokáig, mert bár valóban bonyolult kapcsolati háló feszül a karakterek között, a cselekmény bőven segít ennek a teljes felderítésében, így hamar a lényegre lehet újra koncentrálni.
Kinhrin és társai, valamint ellenfelei története egy igen komplex képet alkot, amelynek magja a társadalom feláldozása, elpusztítása és megmentése köré épül fel. Az erőviszonyok folyamatosan változnak és igazából ténylegesen csak nézőpont kérdése, hogy melyik módszer az, ami igazán beválhatna a fő cél megoldásában. Ahogy a karakterek, úgy az olvasó sem foglal egyértelműen állást egyik módszer mellett sem, hanem igyekszik a lehetőségeket megismerni és a teljes képet látva véleményt alkotni. Nos, el kell árulnom, hogy ez nem fog menni. A karakterek egyedisége miatt sosem alakulhat ki egyértelmű jó és rossz út, működőképes vagy épp hamvába holt terv. Az események folyamatos pörgése oly mértékben befolyásolja az aktuális nézőpontot, hogy nem lehet egyöntetűen meghatározni, milyen végkifejlet lenne a leginkább megfelelő mindenki számára. Ám míg a karakterek és az olvasó is ezen pörög maximális agykapacitással, észre sem veszi, hogy több száz oldalnyi esemény suhan el előtte. Mire újra feleszmél azt veszi észre, hogy a lapok elfogytak, s bár közelebb került a cél meghatározásához, a megoldás még mindig várat magára – hiszen ez még nem a sorozat utolsó kötete.
Két hétbe telt, mire a könyvnek a végére értem, pedig becsületemre legyen, igyekeztem minden lehetséges pillanatot megragadni az olvasásra. A történet nagyon is magával ragadott, foglalkoztatott, tartós és tartalmas kikapcsolódást tudott biztosítani, így csak utólag érzékeltem, hogy valójában nem haladtam túl gyorsan vele, ugyanakkor egy percet sem bánok. Ritkán kerül a könyvmoly kezébe olyan olvasmány, ami ennyire komplex, egyedi és mellette rendkívül szórakoztató. A karakterek egyedi stílusa, főként Kihrin humora és Thurvishar kellemes megjegyzései üdítő egységeit alkotják ennek az epikus magasságokba törő történetnek. S az biztos, hogy minél inkább megismerem a világukat, annál jobban várom már, hogy hova fog kivezetni ez az egyelőre szélmalomharcnak tűnő folyamat.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"– Szörnyű vagy – motyogta.
– Őszinte vagyok – súgtam a fülébe. – Te pedig zene, dal és ezernyi csillag fénye vagy. Te vagy a viharfelhő, a bársonyos ég és a ragyogó tűzoszlop. Hogy is ne vonzanál magadhoz?"
– Őszinte vagyok – súgtam a fülébe. – Te pedig zene, dal és ezernyi csillag fénye vagy. Te vagy a viharfelhő, a bársonyos ég és a ragyogó tűzoszlop. Hogy is ne vonzanál magadhoz?"
"De talán hasztalan szembeállítani egymással efféle veszteségeket, hisz mindegyik egyformán halálos sebet ejt. Egyetlen szívet érő döfés ugyanolyan könnyen öl, mint hat."
A könyv adatai:
Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés ideje: 2021. október 19.
Terjedelem: 816 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése