Mi lett volna, ha Hamupipőke sosem próbálja fel az üvegcipellőt?
Hamupipőke hősiesen tűrte sorsát, de eljött a perc, amikor képtelen továbbra is eltitkolni, hogy hiányzik neki a herceg, és mostohájával is végképp elviselhetetlenné vált az élete. Nagy döntésre szánja el magát: varrónőnek jelentkezik a palotába.
Azonban amikor a király udvarban vendégeskedő nővérének szolgálatába áll, fültanúként egy nagy összeesküvés közepén találja magát. A konspirálók nem csupán a király és a herceg hatalmára törnek, de a tündérek is az ármánykodásuk céltáblái, így Hamupipőke Tündérkeresztanyja is veszélybe kerül.
Hamupipőkének meg kel találnia a módját annak, hogyan állítsa meg a cselszövőket még mielőtt túl késő lenne…
Álmok. Egyszerű ki szó, mégis magába foglalja a teljes világegyetemet. Nagy erővel bír. Gyermekként ezt még tudtuk jól. Álmodtunk például arról, hogy egy téli reggelen arra ébredünk, mindent hó borít, méghozzá akkora, hogy szünetet rendeljenek el miatta. Vágytunk játékokra, élményekre, majd mikor például az ünnepi torta mellett vagy a karácsonyfa alatt rábukkantunk madarat lehetett volna velünk fogatni. Ahogy cseperedünk úgy változnak az álmaink is. A kislány, aki a kirakatban lévő játékbaba után vágyakozott ma már felnőttként a saját csecsemőjét szeretné a karjában tartani. A kisfiú, aki játékvonatokkal játszott, holnap veszi át a mérnöki diplomáját. Az álmokban az a jó, hogy valóra válhatnak. Vagy így, vagy úgy, de mindig van rá esély. És az bennük a rossz, hogy sokan, mire felnőnek, elfeledik, hogy kell álmodni, mert az élet úgy megtépázta a lelküket, hogy már remélni sem mernek.
Pontosan ezért tartom olyan fontosnak a Sorsfordító történetek újító jelenlétét. Egy fiatal gyermekben erősíti az érzést, hogy abban az esetben is lehet pozitív a végkifejlet, ha a dolgok másként alakulnak. Megerősítést ad, hogy egy bukás még nem jelenti a végét a történetnek. Ahogy Mészáros Dorka is mondta: felpattansz, koronát igazítasz, mész tovább; így fejlődik a jellem és így alakulnak ki a tapasztalatok is. A felnőttek pedig újra felfedezhetik e történetek által a mesék varázslatos világát és újra megtalálhatják magukban azt a kis lángot, amit reménynek, álomnak hívnak. Hiszem, hogy nincs is jobb néha, mint hagyni, hogy a képzeletünk vezessen minket. Stresszoldó hatása van, erőt és lendületet ad, hogy magabiztosabban küzdjünk meg a saját életünkben fellelhető problémákkal.
A történetről:
Az élet úgy hozta, hogy az első Sorsfordító olvasmányom a harmadikként megjelent Ez hát a szerelem című könyv Elizabeth Lim tollából. Az első két kötet is roppant mód érdekel, de azok beszerzése még jelenleg folyamatban van. Tehát az első élményem alapjául Hamupipőke története szolgált. Mindenki ismeri a mesét a hajadonról, aki elhagyta az üvegcipellőjét, amely végül megpecsételte a sorsát és a sok küzdelem után végre ő is megtalálta a boldogságot a herceg oldalán. Gyerekkoromban nálam is sokszor került a videólejátszóba ez a kazetta. Nem tartozott a legkedveltebb meséim közé, de ez nem akadályozott meg abban, hogy rongyosra nézzem – míg csak kívülről nem fújtam a teljes szövegkönyvet. Én világ életemben hittem a csodában, így a Tündérkeresztanya lénye és a segítő állatok jelenléte teljesen megbabonázott. Nem vágytam belebújni Hamupipőke bőrébe, hiszen már akkor is értékeltem, mennyire imádni való családom van, de hittem benne, hogy velem is történhetnek majd csodák az életben. Sosem fogom elfelejteni az édesanyám szeplős arcán játszó mosolyt, amely csak úgy ragyogott rám, miközben azt figyelte az ajtófélfának dőlve, mennyire magaménak érzem a történet minden egyes mozzanatát.
Jelen esetben a történet a bál éjszakáján veszi kezdetét, mikor Hamupipőke a kastély hatalmas falai között bolyongva keresi a bál helyszínéül szolgáló termet. Végül egy jóképű idegenbe botlik, akinek a társaságában egy csodás éjszakát tölt el mindaddig, amíg az óra el nem kezdi járni kegyetlen táncát éjfélkor. Menekülésre adja fejét, rohan a hintójához, mivel a varázslatnak hamarosan vége szakad és minden visszaváltozik. Csak egy cipőt hagyott maga után, egy üvegcipellőt, ami rejtélyes módon nem tűnt el, így a király megbízottja ezzel kezdi el járni az országot, hogy megtalálja a herceg részére a rejtélyes hajadont. Hamupipőke most nem tudja felpróbálni, a mostohája meggátolja benne, így hát a történet máshogy folytatódik, messzire kerül a boldog befejezés.
Úgy vélem, hogy a szerző nagyon jó helyszínt választott kiindulópontnak és a megváltoztatott eseménysor is tökéletesen lett eltalálva, hiszen ezek az eredeti mese sarkalatos pontjai. Azzal, hogy az olvasó is már ott lehetett a bálon és végignézhette, Hamupipőke miként éli meg az ottani csodákat, elérte a szerző, hogy már a kezdeti ponttól egy roppant megnyerő összhang alakuljon ki. A kíváncsiságot kellőképp megalapozta, a rokonszenv magvait elvetette és őszinte képet festett arról, hogy milyen érzések keringenek ebbe a csupaszív lányba. Bár az eredeti mesében is sokféle benyomással találkozhatunk, Elizabeth Lim sokkal inkább átadta a karakterek azon attitűdjeit, amik a személyiségüket leginkább meghatározzák. Bár ez a könyv elsősorban gyerekeknek íródott, nem fél benne elmondani, hogy Hamupipőke személyére milyen hatással voltak a Mostoha mellett eltöltött évek. Többszörösen ráerősít arra, hogy ezt a lányt ezerféleképp próbálták megtörni. Önmaga előtt is sok éven keresztül rejtegette a valóságot, hiszen ez volt a túlélésének záloga; csak így tudott minden nap mosolyogva tekinteni azokra, akik a saját házában cseléddé tették. Kitartás, remény és az elmúlt években megélt fájdalmak mind ott keringenek a lelkében. Folytonos belső harcot vív önmagával, hiszen tiszta lelkét folyamatosan támadják a kétségek. A bőrébe ivódtak mostohája szavai, miszerint ő egy senki, aki iránt nem lehet szeretetet érezni és ez borzalmas nagy súly, ami könnyen összeroppantja a legerősebb szívet is. A könyvben ez volt az, ami a leginkább tetszett. A szerző nagyon jól lefestette a lányban keringő, egymásnak ellentmondó érzéseket úgy, hogy annak jelentőségét a fiatalabb olvasók is átérezhessék, tapasztalatot szerezzenek. Mindamellett pedig ez a hitelesség volt az, ami miatt egyre inkább kézzelfoghatóvá vált maga a történet is.
A szerző nem elégedett meg azzal, hogy az eredeti sztoriba, egy csavar által beillesztette a az elképzeléseit és így egy másik útra kellett terelődnie Hamupipőke sorsának. Ha már lúd, legyen kövér alapon kibővítette a lehetséges problémák forrását. Míg az eredeti mesében szinte szó sem esik a varázslat mibenlétéről és a herceg mielőbbi kiházasításának okairól, addig Elizabeth Lim egy teljes rendszert rakott a meglévő pillérek mögé. A birodalmat macskaköves kockánként építette fel, szövevényes összhangot teremtve a háttérben zajló dolgok iránt. Ez a komplexitás egy új szintre emelte az eredetileg ismert mesét, így elmondható, hogy a szerző az érzelmi háttér megalkotása mellett tehetséget mutat a világkép építésében is.
Hamupipőke élete sosem volt egyszerű, így az újragondolt változatban is több nehézséggel találja szemben magát. Eddig nem ismert helyzetekben mutatkozik meg igazán, mennyire tiszta is az ő lelke. Elbűvölt kedvességével és odaadásával, amivel a társai, barátai iránt adózik. Bár az eredeti történet is tanító jelleggel bír, úgy gondolom, ez a verzió sokkal többet adhat át mind a gyermekek, mind a felnőttek részére. Ebben a változatban sokkal jobban megmutatkoznak azok a belső harcok, amiket a főhősnőnek meg kell vívnia. Az olvasó jobban megismerheti a további karaktereket is, akik immáron nem csak üres bábok lesznek, hanem feladattal és öntudattal bíró emberekként elevenednek meg a lapokon. Mindemellett pedig rengeteg kaland és egy csipetnyi varázslat ül meg az oldalakon, amely végül a mi lelkünkben is otthonra talál.
Egységében tekintve:
Hamupipőke története valahogy sosem tartozott a kedvenceim közé. Félre értés ne essék, ezt is nagyon szerettem, de más mesék sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám. Mindeddig. Elizabeth Lim Ez hát a szerelem című feldolgozása után úgy gondolom, ott a helye a kedvenceim között. A szerző megmutatta, hogy sokkal több rejtőzik ebben a történetben, mint amit eddig feltételeztem. Hamupipőke többrétű személyisége hamar megnyert magának. Átéreztem a sanyarú évek alatt magával hordott terhek súlyát és a személyisége fejlődésének üvegszilánkos útját. Csodálatos volt látni, ahogy a belső szikrája újra és újra megcsillan, majd egyre nagyobb lángba borítja lelkét. S a belső kételyek mellett egyéb klasszikus problémák is felszínre törtek, amelyek körbejárásával további színeket vitt fel a szerző története palettájára.
Szintén egy jó lépésnek tartom, hogy a lapokon Aurelais, a nagy hatalmú birodalom múltja is megelevenedik. Az olvasó nem csak az üvegcipellők csilingelő hangját hallhatja, hanem a sok éve koptatott lépcsőkön koppanó cipősarkak tompa hangját is. Minimális rálátást enged egy birodalom felépítésére, működésére. Különös figyelemmel van az egymástól eltérő anyagi helyzetben élő emberek lehetőségeit illetően, amely megadja a regény sarkalatos pontjait is. S mindemellett egy kedves történetet fog kezébe az olvasó, ahol egy csupa szív lány küzd a múltjával és jelenével egyaránt, miközben új otthonra és barátokra lel.
Izgalmas mesekönyv fiatalnak és idősnek egyaránt. Nem hittem volna, hogy ennyi értéket képviselhet. Egyszerűen elvarázsolt, hogy mennyi minden belefér úgy, hogy közben nem veszik el a részletes leírásokban. Végig fenn tudja tartani az olvasó figyelmét. Mindezek után türelmetlenül várom, hogy elveszhessek azokba a további kalandozásokba, amelyeket a Sorsfordító történetek tartogatnak még a számomra.
"Ha az életedet a haragra építed, sosem ismered meg a boldogságot."
"– …Légy bátor, kedvesem. A boldogság felé vezető út nem mindig könnyű…"
"Nem ez a lényeg? Olyan sok minden felett nincs hatalmunk – mások büszkeségét és ármánykodását, a betegséget, a halált nem tudjuk befolyásolni. Hát nem kellene megragadnunk a boldogságot, amikor az megadatik?"
"– De ne felejtsd el, hogy a boldogság nem csak egy mosoly. Ha erőlteted, nem lesz igazi."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése