Beth, Portia és Eddie Morgan évek óta nem találkoztak egymással, amire jó okuk volt. De amikor jómódú nagyapjuk meghal, és a végrendeletében egy titokzatos, furcsa utolsó kívánság teljesítéséhez köti a több millió dolláros örökségét, a testvérek és házastársaik kénytelenek összejönni egy autós kirándulásra, amelynek során átszelik az országot.
A közös családi program azonban néha kimerítő. Mindenki számára.
Sőt még kimerítőbb akkor, ha mindannyian súlyos titkokat őriznek, miközben igyekeznek megfeledkezni egy emlékről, egy eltűnt személyről és a bosszúról. Arról a fekete autóban ülő férfiról nem is beszélve, aki már napok óta kitartóan követi őket. De említhetnénk még azt is, hogy legalább az egyikük potenciális gyilkos, a csomagtartóban pedig egy hulla lapul.
Ám a pénz komoly motivációs erő. Mindenki számára.
Első benyomás:
Az idei évben nagyon sok nehézséget kellett átélnie a társadalomnak és amely egyéb változásokat is megkövetelt mindenki részéről. Ahogy sok más terület is, úgy a könyvkereskedelmi egységek is nehéz helyzetbe kerültek, ám úgy gondolom, hogy megvolt a szükséges összefogás az olvasók által, így a kiadók többsége tudta tartani magát az év elején kitűzött tervekhez és célokhoz. A támogatás még mindig fontos, én pedig szívvel-lélekkel igyekszem helytállni ebben a szerepben is. Őszintén megmondva, ez nem esik nehezemre, hiszen az új megjelenések mindig is elcsavarták a fejemet, valamint több régebbi regénnyel is már jó ideje szemeztem, így mondhatni az idei évben úgy raktároztam be könyvekből, mint tél előtt a mókus eleségből. Másfelől úgy gondolom, a támogatás nagyszerű módja, ha beszélgetünk az aktuális olvasásélményeinkről, hisz így még több emberhez juthat el a híre, sokkal többen rátalálhatnak.
Samantha Downing híre is éppen így érkezett meg hozzám. Az év elején megjelent Elbűvölő feleségem című regényéhez nem volt szerencsém, ám a fogadtatásának kellemes szele előttem is elhúzta a mézesmadzagot, így a következő megjelenéskor már ismeretlen ismerősként csengett a neve – ezátal nem féltem belevágni egy igencsak furcsának ígérkező utazásnak. A megjelenést követően hamar megérkezett hozzám e kötet, ám háttérbe szorították a mellette található egyéb történetek, melyek között szerepelt S. A. Chakraborty trilógiájának befejező kötete és egy izgalmas, magyar sci-fi is. Bár azokat előrébb vettem rangsorban, egy cseppet sem kevésbé vártam Samantha Downing könyvét is – főleg, mivel a ProKontra Blog szerkesztője folyamatosan duruzsolt a fülembe, hogy olvassam már, mert ki akarja végre beszélni magából az átélt eseményeket. Így nekem sem kellett több: nekikezdtem, majd hagytam, hogy mindenestül letaroljon.
A történetről:
Minden könyv esetén meghatározó az első pár mondat. Ez az, ami az egész regény hangulatát megalapozza, és nagyban befolyásolja az első benyomást is. Minél inkább feltornázza a kíváncsiságot, annál jobb. Több, frappáns vagy épp meglepő kezdéssel is találkoztam már az elmúlt évek során, de ehhez hasonlóval még sosem. A szemöldököm a homlokom közepére szaladt hirtelen, majd az arcomon kaján vigyor jelent meg, miközben az járt a fejemben, hogy ez valóban egy nagyon érdekes utazás lesz. A történet narrációja E/1-ben zajlik. A karakter, kinek a szemén keresztül látjuk mi is a történetet, elsőként ismerteti az olvasóval, miért sem lehet ő a könyv főszereplője. Nem lehet, mert olyan dolgokat tett, amelyek megfosztják ettől a lehetőségtől – viszont van egy sztorija, ami érdekes lehet a számunkra is. És valóban, tényleg az.
Mindenki életében eljön az a pillanat, mikor a halál kormos felhője elkomorítja élete égboltját. Elveszít egy hozzá közel álló személyt, vagy épp a közeli rokoni ágon történik meg a tragédia. Lesújtó érzés, még akkor is, ha a vele kialakított kapcsolat sosem volt zökkenőmentes. Ám ha a szörnyű hírt egy ügyvéd közli velünk, majd egyben kiadja, hogy a nagy mennyiségű örökséghez egy feladat teljesítése árán lehet hozzájutni, az ember agyában beindulnak a fogaskerekek. A probléma szükségszerű megoldása elnyomja valamely mértékben a lelket uraló gyászt, hiszen figyelmét egyéb dolgokra tudja koncentrálni. Ha pedig a halálhír kevésbé megrázó, sőt, inkább megkönnyebbüléssel jár, úgy a feladat és a végén található jutalom mindinkább fontosabbá válik. Pontosan így zajlott ez a Morgan testvérek esetén, akik újraélik gyerekkoruk hátborzongató road trip kalandját a megfelelő kompenzáció reményében.
Ez az utazás közel sem átlagos. Az utazás légköre folyamatosan feszültséggel telt, hiszen a résztvevők között nem éppen szeretetteljes viszony áll fent. Testvérek, de pont a közös múltjuk áll elsősorban közéjük. A gyerekkorban elszenvedett vélt vagy valós sérelmek örök nyomot hagytak a személyiségükön, így ezeket felnőttként sem tudják elengedni még. Amikor elkezdődik a kirándulás, az olvasó még csak annyit érzékel, hogy itt ül a kocsiban öt felnőtt, akik mintha idegenek lennének egymásnak, feszélyezi őket a társaság. Az első pár megállónál még csak az agya hátsó részén ébred egy enyhe gyanú, amivel tudatosan nem is foglalkozik. Majd ahogy telnek a napok és egyre közelebb kerül a végső cél felé úgy válik benne bizonyossá az egész helyett szürreális volta. Tehát a könyv alaphangulata végig be van égetve a történetbe. A szerző fokozatosan emeli a közérzeti szintet. Eleinte csak apró információkat szór el, amiből már sejthetővé válik, hogy a múltban ez nem csak egy szimpla családi kirándulás volt, majd ezt a tényt mindinkább alá is támasztja kisebb féligazságok által, végül pedig a célegyenesbe csak azon gondolkodik az olvasó, mégis hogyan tudták ennyire megvezetni a szereplők úgy, hogy végig azt hangsúlyozták, mennyire nem illenek bele a főhős szerepébe.
Samantha Downing tudatosan és bő háttértudással felruházva alkotta meg történetét. A regényben több olyan nevezetesség is megjelenik, melyek a szokványostól igencsak eltérnek, hiszen nem azok az édes-kedves vagy éppen szemet gyönyörködtető látnivalók, amit az ember egy kirándulás alkalmával szívesen útba ejtene. Kisebb forgalmú, ám épp oly érdekes helyeket ragadott ki a regényében, melyek az alaphangulatnak is tökéletesen megfelelnek. Kissé borzasztóak, de mellette informatív is, ezáltal maga az utazás nem válik unalmassá. Ugyanakkor hogyha az olvasó nem mutat érdeklődést a felvonultatott nevezetességek iránt, akkor is megtalálhatja a történetben azt a szikrát, ami belobbantja a figyelmét. A már említett titkok igencsak mély betekintést engednek bizonyos karakterek múltjába, amely által a profilozás egy folytonos folyamattá válik. Olvasás közben egyre inkább kétkedtem a szereplőkben. Ennyi gonoszságot és narcisztikus jellemet egy kis buszba összezsúfolni totális katasztrófához vezet. Ezzel a karakterek is mind tisztában vannak, így a játék még inkább érdekessé válik. A tények alapján próbáltam magamban felállítani egy kapcsolati hálót, valamint súlyozni, ki mennyire lehet vétkes a múlt és jelen eseményei tekintetében. A mérleg nyelve viszont folytonos mozgásban volt, mindig más felé dőlt, így nem egyhamar alkottam véleményt.
A történet számomra érdekfeszítőnek bizonyult. Mivel könnyen olvasható, így nehezen tettem le, mikor egy-egy halaszthatatlan teendő közbejött. Leginkább azt találtam érdekesnek, hogy bár minden figyelmemet lekötötte, mellette egyfajta viszolygást váltott ki belőlem. Egyik szereplő sem vált szimpatikussá és minél inkább megismertem őket, annál inkább megvetendőnek találtam a viselkedésüket. Dehát ezt már az első mondatokban tisztázta is a szerző: a könyv elbeszélője biztos nem tetszeleghet a főhős szerepében, hiszen ahhoz túlságosan romlott. Viszont ezen gondolatmenet kapcsán felmerült bennem, hogyha valóban ennyire sarkítottan kerül meghatározásra a főhős karaktere, ebben a könyvben egyáltalán van olyan, akire rá lehetne húzni? Érdekes, hogy az egymásnak ellentmondó érzések nem taszító, hanem mindinkább vonzó hatást gyakoroltak rám. Furcsa könyv az Ő kezdte, egyáltalán nem hasonlít az eddigi olvasmányaimra, de úgy néz ki, pont ez hiányzott a számomra is, hiszen az újdonság varázsa által még inkább úgy érzem, hogy erre volt most szükségem, hisz kizökkentett a már sablonossá vált olvasási dinamizmusomból.
Összességében tekintve:
Samatha Downing legújabb regénye esetén a cím tökéletesen lefedi a történetet. Valóban Ő kezdte, az elbeszélő pedig folytatta. Az egész regény egymásnak ellentmondó érzésekre épül. Egyfelől piszok mód élveztem olvasni, húzott magával a történet, másfelől pedig nem győztem szörnyülködni a szereplők jellemén és a meglátogatott helyek, valamint az események furcsaságain. Ez nem az a könyv, ahol ki tudsz választani egy kedvenc szereplőt, akiért szorítasz, hogy végül ő legyen az, aki győztesként kerül ki a legvégén. Nem, itt inkább kárörvendő vigyor ül ki az arcodra, ha éppen valakivel történik valami kevésbé jó is. Benned van, hogy megérdemelte, emiatt pedig lehet, hogy egy kicsit feltámad a lelkedben a bűntudat is, hiszen nem szoktál te másoknak rosszat kívánni.
Olvasás közben a történetalkotási lépések miatt is keserédes érzés ült meg bennem: egyfelől az események íve jól felépített, a folyamatos információadagolásnak hála az olvasó nem fogja elunni magát az utazáson, ám sokszor úgy éreztem, túlságosan kevéssé lettek taglalva némely szálak. Bizonyos szintű kifejtetlenség uralja a lapokat, amik kérdéseket vetnek fel, ám választ sehol sem kap rá az olvasó. A történet ezen részletek nélkül is teljes, ám úgy vélem, érdemes lett volna néhány helyen tölteléket elhelyezni a szövegben még alátámasztás okából, hiszen így vannak olyan események, amik nem állnak meg a lábukon, ezáltal logikai bakik is bekövetkeznek.
A végjáték viszont tagadhatatlanul fenomenális. Bővelkedik meglepetésekben és erőteljes fordulatokban, így végül nagymértékű elégedettséggel tettem le a könyvet. Egy tanácsom lenne azért: semmiféleképpen ne olvassatok bele a történet legvégébe előre – egy mondatnyit sem! –, mivel az a teljes történetet haza tudja vágni.
Összességében ez egy szórakoztató történet volt a maga szürreális módján. Meglepő, hogy egy ártatlannak tűnő családi utazás milyen mély titkokat rejthet magába. Megdöbbentő, hogy a felszínen valóban csak egy békés kirándulás látszódik, mind az első, mind a második alkalommal is, ám a furgon falain belül csak úgy szikrázik a levegő; s ha egyszer tüzet fog, bizony ott robbanás is lesz.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"
Egy hősnőre vágysz. Akinek drukkolhatsz, akivel azonosulhatsz. De a hősnő nem lehet tökéletes, mert így csupán annyit érne el, hogy elégedetlen lennél önmagaddal. Akkor legyen tökéletlen! Egy olyan nő, aki esetleg megszegi a szabályokat azért, hogy megvédje a családját, de kizárólag önvédelemből öl. Nem gyilkosságról van szó, legalábbis nem a hidegvérrel elkövetett fajtáról. Ez a legfontosab kitétel.
A második a hűtlenség. A férfiak megúszhatják és ettől függetlenül hősök lehetnek, a feleség hűtlensége azonban megbocsáthatatlan.
Ami azt jelenti, hogy én nem lehetek a hősnőd.
Viszont van egy érdekes történetem a számodra."
"A legutóbbi kirándulás óta sok mindent megtanultam, de ez a legfontosabb: nem lehet az összes csatát megvívni. Különben az ember véres lesz, nem marad energiája, és képtelen továbbmenni."
A könyv adatai:
Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés ideje: 2020. szeptember 17.
Terjedelem: 352 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése