2020. május 22., péntek

Erin Morgenstern: Csillagtalan ​Tenger

Fülszöveg:

A ​rajongók millióit világszerte meghódító Éjszakai cirkusz szerzője egy titkos föld alatti világban játszódó, kortalan szerelmi történettel tér vissza, melynek a szereplői kalózok, festők, szeretők és hazugok, valamint egy gyönyörű, csillagtalan tenger.

Zachary Ezra Rawlins egy nap rejtélyes könyvet talál az egyetemi könyvtárban. A szerelmes rabokról, kulcsgyűjtőkről és névtelen őrzőkről szóló történetek olvasása során ugyanis felfedez valami furcsát: a lapok egyszer csak a saját gyermekkorát kezdik el leírni hihetetlen pontossággal. Miközben értetlenül áll a megmagyarázhatatlan jelenség előtt, és kétségbeesetten igyekszik rájönni, hogyan örökítették meg az élete történetét, Zachary rábukkan néhány nyomra – egy méhre, egy kulcsra és egy kardra –, amelyek elvezetik egy titkos New York-i klub álarcosbáljába. Nem sokkal később pedig egy régi könyvtárban találja magát, amely mélyen a föld alatt rejtőzik, és igazi csodákat rejt.

Ezen a helyen elveszett városok vannak, és szeretők lakják, akik az idő határait átlépve az ajtórések alatt csúsztatják be egymásnak a leveleiket, miközben a halottak elfeledett történeteket suttognak. Zachary megismeri az őrzőket, akik nagy áldozatot hoztak azért, hogy megvédjék ezt a világot, akik feláldozták a szemük világát és a nyelvüket, hogy megóvják az archívumot. És találkozik azokkal is, akik el akarják pusztítani. Összefog Mirabellel, a hely elszánt, rózsaszín hajú védelmezőjével, és Doriannel, a jóképű, mezítlábas férfival, majd bejárja a kanyargós alagutakat, a félhomályos lépcsőket, a zsúfolt báltermeket és a varázslatos világ édes ízű tengerpartjait, közben pedig ráébred, hogy mit is kell tennie. Nemcsak abban a rejtélyes könyvben, hanem a saját életében is.

Erin Morgenstern új regénye arannyal átszőtt fantázia, ami végig azt a kérdést feszegeti, hogy mit jelent valójában a történetek ereje. A Csillagtalan Tenger egy könyvrajongókhoz írt szerelmes levél. Álomszerű és nyugtalanító, tele érzelmekkel, rejtéllyel és szenvedéllyel.


Az idei évben már bejelentett új megjelenések közül leginkább Erin Morgenstern kötetét, a Csillagtalan tengert vártam. A szerző régebbi könyvét, az Éjszakai Cirkuszt még évekkel ezelőtt olvastam és igencsak megragadott a különleges varázsa. Teljességgel eltért az addig megszokott stílustól, így újszerűségével egy igencsak különleges élményt biztosított. Az azóta eltelt időszakban a komfortzónám határait igencsak feszegettem. A látóköröm sokkal szélesebb lett, így a nyitottságom is még inkább kiteljesedett. Erre alapozva elég nagy kíváncsiság bujkált bennem. Biztos voltam benne, hogy Erin Morgenstern jellemébe van kódolva ez a különleges varázs, így érdekelt, hogy vajon most is, már tapasztaltabban is akkora élményt nyújt majd egy regénye. Tudni szerettem volna, hogy a valóan rendelkezik-e azzal a különleges varázzsal, amit olvasás közben éreztem, vagy csak zsenge zöldfülűként odaképzeltem. Mit ne mondjak, nagy elvárásaim voltak.
A megjelenés után nem sokkal meg is rendeltem a Csillagtalan tengert. Az olvasással mindössze annyit vártam, míg lemegy az érettségi időszak, mely rám bár már nem vonatkozik, de barátnőmmel, Fannival, a Fanni’s Library blog szerkesztőjével karöltve úgy véltük, ezt az élményt különlegessé szeretnénk tenni: együtt szeretnénk átélni. A közös olvasásokban a legjobb az, mikor folyamatában ki tudjátok tárgyalni a felmerülő kérdéseket. Úgy véltem, sok fogalmazódik majd bennem, ezért még inkább jövedelmezőnek éreztem ezt a különleges bánásmódot, ám magamat is meglepve még kérdezni sem maradt időm. Jött az áradat, magával ragadott és az utolsó szóig nem igen akart elereszteni. Teljességgel elvesztem a Csillagtalan tenger nyughatatlan habjaiban.

Mivel már volt szerencsém a szerző munkásságát tanulmányozni, így számítottam arra, hogy az általa alkotott világ különleges lesz, a maga módján egyedi, ám álmaimban sem számítottam arra, amit a Csillagtalan tenger magába foglal. A történetvezetés egyáltalán nem a megszokott módon zajlik: az egy fő szál mellett több segéd -és rengeteg mellékvonal is adódik, melyek amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is halnak. Apró vezetők, melyek egymással táncot járva masnikat, laza hurkokat és erőteljes csomókat hoznak létre. Olyan érzés volt olvasni ezt a könyvet, mintha egy ezer darabos kirakó előtt ülnék, ami bár százféle színben tündököl, a vakmerő váltások miatt mégsem olyan egyszerű kirakni. Minél inkább előbbre haladunk a történetben, úgy kerül a helyére egyre több darab, de közben több észrevételt is tehetünk: vannak olyan részek, melyek nem is ehhez a játékhoz tartoznak, egy külön kis egységet alkotnak, de ezáltal az általunk rakott kép sosem lesz teljesen befejezett, hiszen nincs meg az összes elem, s mégis, ez a teljes tökéletlenség megfelelő harmonikus képet nyújt végül. Nem kerül üveg mögé és nem lesz kiakasztva a falra, hanem az elkészülte után visszakerül az dobozába, a szekrénybe, várva az újabb lehetőséget, mikor valaki újfent lelkesen nekiáll a kirakásnak. 
A könyv már az első oldalakon erősíti az olvasó figyelmét. Egy kalóz és egy lány apró meséjével nyitja meg az végigrótt lapokat, mely igencsak különleges. Ez megalapozza a megfelelő lelki hangulatot a történet megkezdése előtt. Úgy vélem, erre igencsak nagy szükség van – plusz még két mély lélegzetre –, mert ha egyszer valaki kezébe fogja ezt a könyvet, egyhamar nem fogja letenni. Nem is nagyon ajánlom, hogy sok részletben, apránként haladva ismerjük meg a teljes világot, mert ez esetben egy végletekig zilált eseménysort kapunk, teljesen más érzetet határozva meg az olvasóban. Ezen könyvet nagy mértékben átszövik az apró, pici cérna vastagságú szálak, melyeket minden egyes becsukással megtépázunk, elszakítunk, így a sok kézhezvétellel a végső kép sokkal ziláltabbnak fog hatni. Bár erre alapozva, valamint a könyv vastagságát is figyelembe véve elrettentőnek hathat az előre felfestett kép, aggodalomra semmi ok! Ha egyszer valaki megérzi a Csillagtalan tenger édeskés illatfelhőjét, észrevétlenül suhannak tova a lapok.
A történetben nagy hangsúlyt kap Zachary Ezra Rawlins, a jósnő fia. Ő testesíti meg a történet magját, a rég elfeledett emlékek és porlepte lapok ellentéteként a jelenkori világ jelzőköve. Ezra egy alapvetően átlagos fiatal: egyetemre jár, épp a szakdolgozatán dolgozik. Szabadidejét olvasással vagy kevéske barátja társaságában tölti. Csendesen éli életét mindaddig, míg rá nem talál egy olyan regényre, amely mindent megváltoztat. Mert minden változás egy történettel veszi kezdetét. Ezrában feléled egy rég eltemetett emlék, egy elszalasztott lehetőség és az élete hirtelen váratlan fordulatot vesz. 
A könyveknek lelke van, ez vitathatatlan tény. A legtöbb könyvmoly szívesen veszi, ha az általa forgatott történetekben ez a tézis igazolásra lel, tehát a szereplők mind könyvszerető emberek. Engem is jó érzéssel tölt el, mikor egy általam szeretett regény címe felbukkan az épp aktuális olvasmányomban, de még inkább megdobogtatja a szívem, ha a történetnek mindvégig szerves része marad az olvasás. A Csillagtalan tenger esetén mondhatni a könyvek a központi elemek. Minden esemény a bőrrel borított, tollal végigrótt lapokra teszi a hangsúlyt, szilárd alapként van jelen. Ez már magában csodálatos érzést biztosít, hát még ha oly tisztelettel taglalják a témát, mint ahogy Erin Morgenstern teszi. S mindehhez csatlakozik a különleges, misztikus hatás, ugyanis e történetet teljesen átszövik a fantasztikus elemek. Nem sárkányok és egyéb természetfeletti lények jelennek meg, ilyet ne is várjunk, hanem egy másik világ lehetősége, ahol a tudás féltve őrzött kincs.
Miközben megismerjük a történet fő szálát, több kis elfeledettnek mondható, pár oldalas mesét is az olvasó elé tár a szerző. Kezdetben ezek mindössze szórakoztató kiugró részeknek tűnnek, de valójában érdemes odafigyelni rájuk már az első perctől kezdve, mert minden mese mögött a valóság húzódik meg, így végül ezek is szerves részét alkotják a nagy egésznek. Ahogy a teljes könyvnek, úgy ezeknek is különleges kisugárzása van. Egyfajta ködös, kellemes álomvilág lepi el a kivetített képet. Erőteljesen árad belőle a természeten túli érzés. Minden mondat több értelemmel bír: az elsődleges jelentés mellett, mint metafora is megállja a helyét, ezáltal folytonosan megújuló mondani valót foglal magába.  
Mikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, úgy éreztem magam, mintha belezuhantam volna egy mély, míves kútba, ahonnan a kiutat a további olvasás segíti csak elő. Eleinte roppant érdekfeszítőnek találtam és csak ámultam a falon végigfutó, művészien megmunkált látképre, ám ahogy már majdnem a felszínre törtem újra, az élmény kezdett megkopni. Mivel itt már jobban érik az időjárási viszontagságok, a képek eltorzultak, kuszábbá váltak. Szívem szerint visszafordultam volna, hogy újra átéljem azon gyönyörű érzést, ami a kaland kezdetén töltött el. Az utolsó pár oldalnál már erős kétségeim voltak. A regényt a továbbiakban is élvezetes olvasmányként tartom nyilván, de a lezárás véleményem szerint a történet ívéhez mérten méltatlanul egyszerű és pontatlan lett; például a fejezetek címe között van olyan, ami nem egyezik meg az eddig olvasottakkal, erőteljes ellenmondásra utal. Úgy éreztem, ennél a résznél már az író sem tudta a kezében tartani a megalkotott világot, a gyenge madzag, amivel eddig összetartotta elszakadt, így szabad folyást kellett engednie neki. Ez mérhetetlen bánattal tölt el, hiszen olyannyira szerettem ezt a valótlan világot, hogy a lelkemig hatolt a végkifejlet után maradt keserű szájíz. 

Ahogy Erin Morgenstern sem egy szokványos, tucat író, úgy a Csillagtalan tenger sem veszik el a tömegkönyvek végtelen folyamában. Egy kívül-belül csodálatos regényt tartottam a kezemben, amely ténylegesen megérdemli az éltető szavakat. A szerző egy nagyon különös, szürreális világot alkotott meg, melyben az irodalom kulcsszerepet játszik – a könyvszerető emberek legnagyobb örömére. Nem hiszem, hogy sok író képes lett volna egy ilyen sok réteget tartalmazó regényt megalkotni, pláne egyben tartani. Néhol még olvasóként is nehéz volt a kapott információkat a megfelelő módon bedolgozni, a történetbe beépíteni. Úgy éreztem magam, mintha egy hatalmas, könyvekből alkotott rejtvénybe kerültem volna. Egy labirintusba, amelyből több kivezető út is van, viszont ezek közül mindössze egy minősül helyes megoldásnak és pont emiatt bolyong benne oly sokáig az ember, mivel nem tudja eldönteni, vajon megtalálta-e már ezt, így újra és újra visszafordul, elölről kezdi. 
Nagyon élveztem elveszni ebben a furcsa világban. Szerettem a megjelenített aktív és passzív szereplőket egyaránt, a meglepő történetet, a különleges ábrázolási módot. Egyedül a lezárás az, amivel nem vagyok maximálisan megelégedve. A felvezetéshez képest túlságosan elnagyolt és túlidealizált lett. A tetőpont sem volt olyan magas, mint amire számítottam. A váratlan fordulatból adódó érzelmi túltengés teljességgel elmaradt. Hiába vettek a dolgok hirtelen új irányt, ez már nem olyan hévvel történt, mint ami elvárható lett volna. Ugyanakkor ennek ellenére is úgy érzem, hogy egy megismételhetetlen olvasási élménnyel gazdagodhattam e regény által. 
Bár a Csillagtalan tenger nem lépett elő a kedvenceim közé, mégis mély, maradandó nyomot hagyott bennem.




"Olvasásból akar egyetemi diplomát szerezni. Nem akar dolgozatokat leadni, nem akar vizsgázni, csak olvasni."

"Ne vesztegesd az idődet azokra, akik nem hisznek neked, amikor feltárod előttük az érzéseidet!"

"– Legyél bátor! – mondja. – Legyél merész! Legyél hangos! Csak a magad kedvéért változz meg!"

"Nem minden történet szólít meg mindenkit, de valahol, valamikor mindenki talál olyat, amelyik megszólítja, ilyen vagy olyan formában."

"Te papírra vetett szavakból vagy. (…) Vigyázz, hogy milyen történeteket mondasz magadnak!"

"Furcsa érzés szeretni egy könyvet, nem igaz? Amikor olyan becsessé válnak a szavak, hogy az ember úgy érzi, a saját története részévé válnak, mert így is van."

Kiadó: Agave Kiadó
Megjelenés ideje: 2020. május 28.
Terjedelem: 544 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:

1 megjegyzés:

  1. Tökéletesen egyetértek azzal, amit írtál, én is pontosan ezt gondolom a könyvről. Nagyon jó, összeszedett bejegyzés lett. :)

    VálaszTörlés