2019. november 2., szombat

Októberi Összegzés & Novemberi Tervek | 2019


Nagyon tartottam az októbertől. Tudtam előre, hogy időm nem sok lesz olvasni a rengeteg teendő mellett, így nem is fűztem a hónaphoz nagy reményeket. Emellett kijelöltem a magam számára egy kifejezetten hosszú olvasmányt is, amiről tudtam, hogy bár megéri, de sok időt fog felölelni, mire feldolgozom. Emiatt kifejezetten nagy meglepetésként ért, hogy mind a hat könyv sorra került a hónapban, amit kijelöltem, sőt, még ezen felül is sikerült olvasnom. 
Tehát így nézett ki az októberem:


SARAH A. DENZIL: A NÉMA GYERMEK

Bár a fent megjelölt kötetek mindegyike elolvasásra került, Sarah A. Denzil könyvéről még nem született meg a teljes értékelésem. Ám a jövőhét folyamán már biztosan az is felkerül a blog oldalára. A hónapban még a következő könyvekre jutott időm:

BUDAI LOTTI: AZ IDEGEN
SIMON TOFIELD: SIMON'S CAT: IT'S A DOG'S LIFE
DÉR ADRIENN: A KASZABMANÓ
NÁDAS PÉTER: A BIBLIA

A maradék időmben főként Merítés-díjra jelölt alkotásokat vettem kézbe, hisz zsűritagként elengedhetetlen, hogy ismerjem a megjelenő műveket. Ezek közül egyről fog még érkezni a blog felületén is értékelés, illetve még egy saját célú olvasásról, a többiről csak a moly.hu oldalra róttam pár sort. 
A novemberre nagy terveim vannak, hiszen elkezdődött a karácsonyi könyv dömping és rengeteg olyan regény érkezik, ami erősen foglalkoztat. Ezek közül hatot jelöltem ki magamnak, amit szeretnék még a hónap folyamán sorra keríteni. Ők lennének azok:


JENNY COLGAN: PICINY CSODÁK PÉKSÉGE
ELLE KENNEDY: THE CHASE - A HAJSZA
MAYA MOTAYNE: NOCTURNA
MARIANA ZAPATA: THE WALL OF WINNIPEG AND ME - SZÍVVEL A FALNAK
ALEXANDRA CHRISTO: TO KILL A KINGDOM - EGY BIRODALOM VÉGZETE
KELLY BARNHILL: THE GIRL WHO DRANK THE MOON - A LÁNY, AKI HOLDFÉNYT IVOTT

Ti miket terveztek elolvasni a hónapban?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése